Kellermann Itzhak rabbihelyettes szak III. évf.:
Párását vájislách

 

Tisztelt Hittestvéreim, Hölgyeim és Uraim!

Az aktuális hetiszakaszunk, melyről ma este szeretnék szólni, a Vájislách nevet viseli, melynek jelentése: előreküldte, követeket küldött. Szeretném idézni a párásánk első két mondatát héberül, majd azt követően a magyar fordítást.


(Mózes. I. 32/ 4-5)

És Jákob előre küldött követeket Ézsauhoz, a testvéréhez Széir országába, Edom földjére. És megparancsolta neki, mondván "Így szóljatok uramhoz Ézsauhoz: Így szól szolgád Jákob: Lábánnál tartózkodtam és ott maradtam mostanáig." Idézet vége.

Mindenki számára ismert a történet, miszerint Jákob és Ézsau viszonya akkor romlott meg igazán, amikor Jákob fondorlattal megszerezte magának az elsőszülöttségi jogot. A fenti idézetben azt olvashatjuk, hogy Jákob követeket küldött bátyjához, és üzenetében hangsúlyozta ki ő, és hol tartózkodott mostanáig. Véleményem szerint erre azért volt szükség, hogy Ézsau be tudja őt azonosítani, nehogy ellenséges csoportnak gondolja. Ha ezt a lépést nem tette volna meg, lehet, hogy Ézsau szó nélkül rátámad, hiszen egy ismeretlen sereg tette a lábát Edom földjére. Jákob jól ismerte testvére természetét, (vadságát), és joggal tartott a bosszújától. A Szentírásból tudjuk, hogy Jákob hosszú éveket töltött távol a szülőföldjétől, de emlékezett a szülői házban tanult régi szokásokra, hagyományokra, miszerint a megbántott, kiengesztelni kívánó embernek illik ajándékot vinni, hogy ezzel is bizonyítsa a bocsánatkérés komolyságát. Mint tudjuk, Jákob bocsánatkérését Ézsau elfogadta, majd a két testvér sírva ölelte meg egymást. 

Számomra örök kérdés a megbocsátás problematikája. Hol az a pont, az a határ, ameddig egy ember meg tud bocsátani egy másik embernek. A Jom Kippúrt megelőző napokban már szlichotokat, bűnbánó imákat mondunk, majd felkeressük egymást és rendezzük nézeteltéréseinket. Végtére is, mi hogyan várjuk el a Mindenhatótól, hogy megbocsássa bűneinket, ha mi erre embertársainkkal szemben képtelenek vagyunk. A cselekedeteinket mi magunk irányítjuk és a békülés mindössze akarat, szándék kérdése. Hogy ki lép először a békülés ösvényére, nem számít, de valakinek mindig meg kell tenni a kezdőlépést, mely valóban nem könnyű.

Végezetül szeretnék idézni egy balkáni származású filmrendezőt Amir Kosturicát, aki ekképpen fogalmazta meg gondolatát a haragról: "Nem háború a háború addig, míg testvér testvérnek nem lesz ellensége."

Kedves Hittestvéreim!

Olyan emberként, aki minden péntek este Magyarország keleti csücskében, Hódmezővásárhelyen vezetem az istentiszteleteket, megtiszteltetés számomra, hogy itt önök előtt szólhattam. Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel, és hogy meghallgattak. Mindenkinek nagyon jó egészséget és békés szombatot kívánok.

Szeged, 5767. kiszlév. 01 
(2006. 11. 22.)

Vissza a D'vár Torá-hoz