Keserű Petra:
Vájérá hetiszakasza, 5767


2006. november 10.
OR-ZSE 
péntek esti kidus

 

Sabat Salom Mindenkinek!

Szeretettel köszöntök Mindenkit, engedjék meg, hogy megosszam Önökkel a soron következő hetiszakasszal, a Vájérával kapcsolatos gondolataimat.

Bevallom őszintén, felkészülve erre a mai alkalomra, hosszasan tűnődtem arról, hogy az aktuális tórai mondanivaló mely elemét állítsam középpontba. Hetiszakaszunk szinte minden mozzanata súlyos emberi tartalommal bír: szó esik Ábrahám körülmetéléséről az örök szövetség jegyében, elpusztul Szodoma városa, a hely ahol nem lakozott istenfélelem, és megszületik Izsák, a hőn áhított fiúgyermek, akinek élete minden szülői gondviselés és óvás ellenére veszélybe kerül.
Lehet tehát miről beszélni.

Kérem, nézzék el nekem, de nem tudok pár mondattal átsiklani az Akédát Jichák, azaz Izsák megkötözésének momentumán.

Nem arról kívánok beszélni, amit a nagy tudású és bölcs kommentátorok a Tóra ezen történetéhez fűztek, mert szeretném, ha ma mi gondolkodnánk.

"Dor holéch vedor bá, veháárec leolám omedet."
Vagyis: " Nemzedék megy és nemzedék jön, de a Föld fönnáll örökké."- mondja a Prédikátor könyvének egyik időtálló bölcsessége.

Nincs kétségem afelől, hogy valamennyien ismerjük.

De vajon eszükbe jutott már e mondatokról az, hogy hívő emberként mekkora ajándékot kaptunk?

Megadatik számunkra az elfogadás és a belenyugvás képessége földi világunk rendjébe: a születést elkerülhetetlenül követi a halál.

De vajon mit érezhetett Ábrahám akkor, amikor vágyakozása teljesült drága fia megszületésével: most pedig arra kap parancsot az Örökkévalótól, hogy saját kezével áldozza fel.

A véget nem egy fáradt, idős, beteg ember várja, aki elmondhatja, köszönet, hogy kaptam, és ami fontosabb adhattam. Nem. Egy gyermek.

Nem tudom, talán időnként azért merjük és bevalljuk magunknak: előfordul, hogy csak virtuális, vagy messze nem jelentős célokért küzdünk, s közben még ráadásul hajlamosak is vagyunk napi akadályainkat nagyobbra becsülni, mint amilyenek azok valójában.

Nos, példát vehetnénk Ábrahámról. A kapott parancs természete, persze mi már tudjuk, idegen volt az Örökkévalótól, Ábrahám mégis készen állt teljesíteni.

Talán nekünk is elszántabban kellene keresnünk azokat az értékeket, amelyek kiveszőben vannak ebből a mostani világból.

Ilyen például a Hit, a Hűség és az Alázat, amit ő, mint ember, és mint apa gyakorolt.

Mi vajon elmondhatjuk magunkról, hogy képesek vagyunk ezekről mind tanúbizonyságot tenni?

Isten nemcsak magával szemben várja el.

Hittel, hűséggel, és alázattal tartozunk éppen annyira egymás iránt is.

Zárógondolatként engedjék meg, szülőként: embert nem érhet nagyobb tragédia, saját gyermekének elvesztésénél, és csak reménykedhetünk abban, és fohászkodhatunk, e fajta bánat nekünk ne jusson osztályrészül.

Legyen üzenetünk erre a hétre:
A hit ereje sok mindenen átsegíthet minket. Akinek bánata van, ennek tudatában találhatja csak meg a teljes vigasztalást!

Az élet ajándéka olyan isteni letét, amire mindennél jobban vigyázni kell.
Tegyük ezt mi is.

Vigyázzanak magukra, gyermekeikre és egymásra is!

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Sábát sálom! Békés Sábeszt kívánok valamennyiüknek!

Keserű Petra
Judaisztika tanár szak, Dalet

Vissza a d'VAR Torá-hoz