EMIL

1.

Szinte trópusi melegben gyalogoltunk haza az újlaki, ismertebb nevén Frankel Leó utcai zsinagógából, egy sábesz délelőtt talán a '70-es évek utolsó harmadában.

Emillel beszélgettünk. Regélt az életéről, a sokéves németországi-svájci pincéri munkájáról, amelyet egyáltalán nem szeretett, de a séf hivatását magáénak érezte. Az valami! - mondta, mert akkor alkotni lehet, improvizálni, a gasztronómián keresztül az érzelmekre hatni.

Legjobban az éneklés vonzotta. Elképesztő hangi adottságai voltak, igazi őstehetség, a hangjának szépségét nem mesterek, hanem a természet formálta. Őserő, magabiztosság, s optimizmus csendült ki az úgynevezett koronáris hangjaiból.

Csábítottam a budai zsinagógába, bíztattam, kérleltem, s azzal érveltem, hogy a nagy Sirota helyén énekelhet. De Ő tántoríthatatlan volt.

Egy hely, a Rabbiképző gyöngyház zsinagógája, és két személy, a legnagyobb magyar 20. századi rabbik és tudósok egyike Scheiber Sándor, és az Ő örök ideálja, majd felfedezője, a legelegánsabban éneklő magyar kántor, az operaénekesi babérokkal is ékeskedő csodálatos megjelenésű és Székely Mihály mélységeit idéző búgó hangú kántor, valamennyiünk mentora és kedves irányítója, a kezével és tekintetével egyaránt simogató Feleki Rezső egyénisége vonzotta.

Csábítottam Budára, de hiába. A József körútra ment, és ott is maradt kántorként, majd főkántorként az elmúlt sábeszig, amikor már gyengülő hangján, de még gyönyörűen recitálta a Leho Dajdi varázslatos szövegét és dallamát. Likrász Sábosz löhu vönélho - A Szombat elé gyertek, mert az az áldások forrása.

Emil az áldást osztók, az áldást mondók, a fohász forgácsolók forrása volt. Az utolsó a legnagyobbak között.

2.

A kántor művészetre, vagy, ha úgy tetszik a kántor mesterségre fiatalságunk legnagyobb zenei pedagógusa, a zseniális tehetségű, különleges felkészültségű, áldott lelkű ember, Ádám Emil tanította. Az egyébként kicsit konfúzus Emil áhítattal szívta magába Emil bácsi szavait, magyarázatait, szövegértelmezését és mindenek előtt az imakönyv szövegének szent üzenetét. Emil bácsi mindig azt mondta Neki és a többi kántorjelöltnek: "Soha ne feledjétek a mondatot, amely előttetek vibrál az előimádkozói pulpitus magasságában: dá lifnéj mi áto ajméd."- Azaz tudd, hogy ki előtt állsz, hogy imádságoddal az emberek lelkét kötöd össze, melyek becsatornázódnak az isteni glória vonzáskörzetébe.

Az ima minden érzelmet árasztani képes. Sírást, fájdalmat, gyászt, emlékezést, örömöt, boldogulást, reményt, sugárzást, az összetartozás érzetét. S Emil mindezt megértette. Tanult Emil bácsitól és tanult Rezső bácsitól, a nagy mesterek késői leszármazottaitól.

Kilenc évvel ezelőtt együtt voltunk auschwitzi kegyeleti úton. Közben csoportunk Krakkóban állt meg, s bemehettünk a XVI. század legnagyobb kodifikátorának, a REMÁ-nak templomába. Középen a varázslatos szépségű, művészi ihletettséget sugárzó Tóraolvasó-asztal, s elöl a kicsinyke Blemer, az előimádkozói pulpitus, amely egy lépcsőnyivel alacsonyabban van, mint az ajzat szintje, azért, hogy teatralizálja a zsoltár mondatát: "mimámákim köroszihó háSém" - A mélységből kiáltunk hozzád Örökkévaló istenünk. Ott akartunk fohászkodni a REMÁ templomában, az imával és könnyekkel megszentelt helyen, de nem volt minjen, nem volt 10 férfi akkor és ott, a REMÁ templomában. S akkor a szent megszállottak elszántságával az Emil kirohant a REMÁ zsinagógája elé, és érces, gyönyörű tenor hangján az emberekkel teli tér felé azt harsogta: "Minche… minche."

S mintegy varázsszóra szinte ezer irányból jöttek emberek, s Emil odaállt, beleállt az előimádkozói pulpitus mélyedésébe, és az immár teli kis zsinagóga előtt sztentori hangon énekelte: "mimámákim köroszihó háSém." - A mélységből kiálltok hozzád Örökkévaló. Majd Ásrét mondtunk, s közösen kádist, a világ egyik legnagyobb, elpusztított közösségének, a krakkói zsidóság emlékére.

3.

Évtizedeken keresztül koncertek sztárja volt. A Goldmark Kórus lebilincselő hangú és celeb maníroktól sem mentes énekes zsenije. Csupa humor, megannyi kedvesség, felejthetetlen udvariasság volt jellemzője. Amit kevesen tudtak, kiválóan beszélt németül, franciául, angolul, jiddisül és egy kicsikét héberül.

Majd úgy hozta az élet, hogy tíz évig egy zsinagógában dávenolhattunk, a híres, s egykoron történelmi missziót is teljesítő Rabbiképző templomában. Piciny kis imahely, melynek egyik oldalát a kegyelet áhítatát hirdető márványtáblák, a másik oldalát Magyarországon szinte egyedülállóan miriádnyi színben pompázó színes ablaküvegek borítják. Itt imádkozott Emil, itt volt főkántor, sőt sliách cibur több évtizeden keresztül, az Emil. Alázattal, fájdalmat nem ismerve, meggyőződéses hittel dávenolt sábeszkor és ünnepen. Azon kevés magyarországi kántorok egyike, aki minden reggel járt zsinagógába. Lelki szükséglete és egyben önkifejezés eszköze volt az ima. Öntudatos zsidóként ott látom magam előtt a pár évvel ezelőtti tüntetésen az iráni követség előtt, ahol büszkén fogta és lengette a magasba Izrael zászlaját. A nemzeti szimbólum és a kántorművészet szimbiózisa volt ez a pillanat.

4.

Persze mesélhetnék még tovább a vidéki legációkról, a külföldi utakról, családjáról és a Mercsóról, az Ő kedves, öreg, de hűséges autójáról, a Mercédeszről. De nem teszem, mert hív a téli naplemente, s közeledik a mincha elmondásának ideje. Amikor említem az esti imádságban "sajmér háSém esz kol ajhávov" - "Őrzi az Örökkévaló azokat, akik Őt annyira szeretik."

A Mindenható Isten az örök életben is őrizzen Téged, drága barátunk, Tóth Emil, egy igazi kántor a 20-21. század sivatagában.

S.A
2017.01.30

Tóth Emil zl. (1942-2017)

Talán nem szokványos, hogy egy szállodai étteremfőnök, odamegy a vendégéhez és azt kéri, tanítsa énekelni. Történt mindez 40 évvel ezelőtt, amikor is a Goldmark Kórus Visegrádra kirándult évad utáni nyári szünidejében. Ádám Emil karnagyunk azzal a feltétellel vállalta a sportos mellkasú fiatalembert, ha belép a kórusunkba.

Tóth Emil az ösztönös tehetségek kasztjába tartozott: nagy formáló készség, szép színű, átérzéssel szóló, vivőerős lírai tenor hang, hibátlan szövegkiejtés birtokosaként, magától értetődő mások elé állni képességével bárhol énekelt, énekeltünk mindig osztatlan sikert, megbecsülést jelentett szereplése.

Ezek a képességek az omed előtt is jellemezték. Nem véletlenül örökölte meg a kiváló nagy énekes és pedagógus Feleki Rezső főkántor pulpitusát a Rabbiképzőben. Kántorrá nevelésében természetesen Ádám Emilé (zl) a főszerep, kinek öröklétbe költözése után sokak előimádkozásából, kántorok felvételeiből fejlesztette magát. Kicsit bohémnak látszó természete mögött kitartóan, sokat dolgozó, pontos és pedáns, otthonszerető családapa készült újabb és újabb tanulnivalóval.

Szeretett és tudott szórakoztatni, másokkal együtt jókat enni-inni, nagyszerűen főzve, bőkezűen készülve és osztozva azon, ami a keze alól, ill. torkából jött. Egy-egy koncert vagy turné után a legfinomabb szivar is előkerült, aminek végét whiskyvel lehetett átitatni…

Majd 40 éven át énekelt az Örökkévaló dicséretére: felvételek sokasága, három földrészen való imádkozása és szereplései után az égi világ várja. Biztos, hogy a mennyei szentélyből is idehallatszik majd hangja.

Emil! Sohasem felejtünk el, beírtad neved nagy kántoraink közé. Nyugodj békében.

Fekete László