A SÓFÁR
Ha zsidó
ember hallja ezt a szót sófár, azonnal Ros Hásánával asszociálja a
fogalmat. Pedig a sófár használata, anyaga és készítése jóval szélesebb
keretet tölt ki. A legrégibb hangszerek egyike, mely eredetileg a kos
szarvából készült. Maga a sófár szó is a vadkos héber nevére mutat (sefer).
A Bibliában több mint hetvenszer fordul elő. Magát a Szináj-hegyi
kinyilatkoztatást is így írja le a Tóra: "Hangok és villámok voltak,
sűrű felhő a hegyen és folyton erősödő sófár-hangok." (Ex. 19/16.)
Eredetileg harcászati
célt szolgált. "Megfújta a sófárt Efrájim hegyén és Izrael fiai lejöttek
a hegyről, ő pedig előttük ment ... kövessetek engem, mert Isten
kezetekbe adta ellenségeteket Moával." (Bírák 3/25.) Az Ehud nevű
bíróról van szó, aki fellázadt Eglon moabita király ellen.
A legismertebb harci
elbeszélés a sófár használatáról Jericho elfoglalása volt Józsua
idejében. "Hét kohanita vigyen a Frigyláda előtt hét sófárt, és a
hetedik napon ... a kohaniták fújják meg azokat." (Józsua 6/4.)
A kos
héberül "ájil"; de másik neve "jovél". Az 50. év, azaz a Jovél-év
beköszöntését egy Jom Kippurkor elhangzó sáfárfúvással hirdették ki . "A
hetedik hónap tizedik napján, Jom Kippurkor fújjátok meg a sófárt az
egész országban. És szenteljétek meg. az 50. évet, hirdessetek
szabadságot az ország lakosainak, Jovél-év legyen az nektek." (Lev.
25/10.) Innen van a mai jubileum szó is.
Sófárfúvással kísérték a
Szentély előtti felvonulásokat is. "Kürtökkel és sófárfúvással
ujjongjatok Isten, a Király előtt" (Zsolt. 98/6.) Maga Isten is sófár
hangjával lesz az egész világ ura. "Felemelkedett Isten a sófár
hangjával." (Zsolt. 47/7., Ros Hásánakor, a sófárfúvás előtt idézik.)
Mint fentebb említettem,
legismertebb kapcsolata a sófárnak Ros Hásánával, illetve e nap
szertartásával ismeretes. A Tóra két helyen is említi a nap elnevezését,
mint "TÖRUÁH", azaz hangszerrel kísért ujjongást. "A hetedik hónap első
napján (Tisré l.) szent gyülekezet legyen számotokra, semmiféle munkát
ne végezzetek, ujjongás napja legyen ez számotokra. (Num. 29/1.) Más
helyen ujjongás emlékének nevezi a Tóra ezt a napot. (Lev. 23/23.)
A ma ismert Ros Hásáná -i
sófárfúvásnál háromféle hangot hallat ez a hangszer. Egy hosszú hang,
azaz TÖKIÁH, rövid "töredék"-hangok, azaz "Sövárim", vagy három rövid
"ujjongó" hang, azaz TÖRUÁH.
A zsidó újesztendő
hangulatához szorosan hozzátartozik a sófárfúvás. Legelfogadottabb
magyarázata szerint a sófárfúvás e napon emlékeztet minket Ábrahámra,
aki fia, Jicchák helyett kost áldozott az őt próbára tevő Istennek. (A
Ros Hásáná második napján olvasandó tóraszakasz: Gen. 22/1-19.) E
magyarázaton kívül a sófár hangja megtérésre int, az "ébredjetek, ti
alvók" jegyében. Amosz próféta a sófár hangját veszélyre figyelmeztető
jelnek tekinti. "Ha sófárt fújnak a városban, nem retten-e meg a nép?" (Ámosz
3/6.) Ugyanígy vélekedik Jechezkél próféta. "Ha az országra háborús
veszély vár, a nép vegyen egy férfit és tegye meg vigyázónak. Ha látja,
hogy kard támad azt országra és megfújja a sófárt, inti a népet" (Jechezkél
33/3.)
Az "eredeti" sófár kos
szarvából készült. De a Talmud engedélyezett más (tisztának ítélt)
állatok szarvából készült sófárt is. (pl. tehén) Különféle formájú
sófárokat ismerünk, de tilos bármivel bevonni őket, díszíteni arannyal
vagy más csillogó fémmel.
Napjainkban sokszor
vagyunk tanúi különféle nagy horderejű események alkalmából a
sófárfúvásnak. Emlékezetes Goren országos főrabbi sófárfúvása a Nyugati
Fal felszabadításakor. De nemcsak örömteljes események bevezetője a
sófárfúvás. Kiközösítés vagy átok esetén is szokásba jött e hangszerrel
nyomatékot adni a sokszor illetéktelen szertartásnak.
A sófár egyik legrégibb
jelképe a zsidó hagyománynak. Így régi sírok feltárásánál (Bét Söárim,
vagy római katakomba, stb.), ha sáfárt látunk a szarkofágon vagy
sírkövön, biztosak lehetünk benne, hogy azon a helyen zsidó van
eltemetve.
|