-

2017. március 19 - 27
 

"Hat napon át végeztessen munka, de a hetedik napon legyen nálatok szentség, szombati nyugalom az Örökkévalónak" (35:2). A bölcseket kellemes szellemi izgalom kapja el minden esetben, amikor a Tóra számukra váratlan kifejezést használ.

A fenti vers esetében ráadásul felmerül a kérdés, hogy miért kell megint a szombat jelentőségére figyelmeztetni? De először a "végeztessen" (téászé) szóról, amit a mesterek "végezzetek" (táászu) alakban írtak volna.

Nem jöttek zavarba, több megoldást is találtak, az egyik szerint "minden ember, aki az előírásoknak megfelelően megtartja a szombat törvényeit - Isten áldásának jeleként - befejezett munkaként tekinthet hétköznapi kötelességeire". Nem (csak) a munka sikeressége határozza meg a pihenés minőségét, hanem a pihenés is a munka eredményességét, ezért is érdemes sok munkát fektetni a megfelelő (kóser) pihenés feltételeinek megteremtésébe.

"Hat napon át végeztessen munka, de a hetedik napon legyen nálatok szentség, szombati nyugalom az Örökkévalónak" (35:2). Nagyjából hasonló kifejezéssel találkoztunk Besáláh szidrájában is, csupán a szórend különbözik: "…nyugalom, szent szombat lesz…" (16.23). és ennek kapcsán jegyzi meg Rabbénu Báhjé ben Áser (1255-1340): illik hozzátenni a szombat szentségéhez, előtte és kimenetelekor egyaránt.

A Sulhán Áruh ezt már törvényként hozza, ebből kifolyólag a sábát korábban kezdődik és tovább tart valós idejénél. Ha valaki úgy érzi pénteken, hogy már elég volt a profán idő kínálta lehetőségekből, és a szombat szentségét magára akarja venni, akkor bölcseink többsége szerint ezt legkorábban naplemente előtt hetvenöt (75) perccel teheti meg.

Kezdődnek a bonyodalmak. Az elmúlt két napban sokadszor tisztáztuk, hogy nem szabad dolgozni szombaton, a tórai szöveg így folytatódik: "Ne gyújtsatok tüzet sehol lakhelyeiteken szombat napján" (35:3).

Mestereink számára nem volt egyértelmű, hogy miért kell külön kiemelni a tűzgyújtás tilalmát? Rabbi Joszé szerint azért, mert nem olyan tiltott munka, amelynek megszegéséért halálbüntetés járt, hanem enyhébb volt a megítélése, mások szerint (Rabbi Nátán) azt példázza, hogy nem csak az összes munkatilalom együttes áthágása miatt járt büntetés, hanem az egyes szombati munkavégzések külön-külön is következménnyel bírtak.

"Rabbi Nátán, a babilóniai" néven is ismert a harmadik generációs tanna (a misnai korszak bölcsei), aki a polgári időszámítás szerinti második században élt. Számos döntése és észrevétele szerepel a Talmudban, de egy alkalommal komoly hibát követett el, amely nem maradt következmény nélkül. Rabbi Meir-rel összefogva le akarták váltani a nászi-t ("fejedelem"), Rabban Gamliél-t a pozíciójából, az ok - mint oly sokszor a későbbiekben is - a sértett hiúság volt.

Fondorlatos tervet eszeltek ki, aminek az volt a lényege, hogy a Szóbeli Tan olyan részeiből kérdezik Rabban Gamliél-t, amelyet nem ismert, és ez szolgált volna indokul, hogy a nyilvánosan megalázott fejedelmet lemondassák.

Igen ám, de valaki kihallgatta az ármánykodókat, és tudatta Rabban Gamliél-lel, hogy mi készül. Ő megtanulta az addig ismeretlen anyagot és úgy érkezett meg a tanházba. A Talmud (Horájot 13b) így ír az esetről: Miután végzett, így szólt hozzájuk: ha nem tanultam volna, megszégyenítetek. Parancsot adott és kivitték (kidobták) őket a tanházból".

A tanítványok kérésére később visszaengedte őket, de azt mondta Rabban Simon ben Gámliél: engedjük vissza, (de) büntessük őket azzal, hogy ne mondjanak tanítást (háláhát) a nevükben! Ráaggatták Rabbi Meir-re a "mások", Rabbi Nátán-ra pedig a "vannak, akik azt mondják" elnevezést" (uo.).

Nagy szerencse, hogy a hálás utókor tanult az esetből, és azóta sincs Izrael bölcsei között olyan vita, ami hiúságból fakad, és a résztvevők nevének elvesztéséhez vezet!

Vissza a szombati tűzgyújtás problémájához! "Ne gyújtsatok tüzet sehol lakhelyeiteken szombat napján" - mondja a Tóra, és a kutató szellemű rabbik azonnal ráharaptak a látszólag felesleges "sehol lakhelyeteken" kitételre.

Ha a tűzgyújtás tiltott szombati munka, akkor az tilos mindenhol! Vagy esetleg Izraelen kívül szabad? Nem, mert a Talmud más helyen (Kiddusin 37a) megtanítja, hogy minden micva, amely független Izrael földjétől, kötelező a diaszpórában is. De akkor mégis miről van szó?

A számomra kedvesebb talmudi (Sábát 20a) magyarázat szerint a Tóra arról beszél, hogy a településeinken sehol se szabad tüzet gyújtani, de a Szentélyben engedélyezett (volt) az áldozatok miatt. És akkor mi van, ha úgy értelmezik a fenti mondatot, hogy ne égjenek tüzek a zsidó otthonokban szombaton? Volt ilyen, komoly baj volt, de finom megoldás született a felvetésre.

A kilencedik században a karaitákkal kialakuló nézetkülönbségek a szombati tűz kérdését is érintették. Nem azon vitáztak, hogy szabad-e gyújtani, hanem azon, hogy éghet-e egyáltalán. A karaiták úgy vélték, hogy Szentély hiányában a szombatoknak és az ünnepeknek egy célja van: (sötétben és hidegben) emlékezzünk a pusztulásra, hiszen ha áldozatainkat nem tudjuk bemutatni, akkor az ünnepeinket sem ülhetjük meg.

Főként Szaádja Gáon-nak köszönhetően - a rabbinikus judaizmus győzött, ennek következményével napjainkban is találkozhatunk. Többek közt a sólet által, amit a karaiták elleni "győzelmet" követően rendeltek el bölcseink. Nem feltétlenül babból és húsból áll, olyan ételnek kell lennie, ami péntek délutánig elkészül, és a szombat déli étkezésig melegen tartják.

Etimológiai fejtegetések szerint talán a "calentem" (ami forró) szóból származik, egyesek a "chaud" (forró) és "lent" (lassú) szavakat vélik a háttérben, mások a "s'lán" (ami pihent, mármint egész éjjel) héber kifejezéssel magyarázzak, sőt előfordul olyan elképzelés is, mely szerint a "schul ende" (az iskola végén) szavakból ered.

Az egyik legkedvesebb sábeszi előírásunk a héten sokszor idézett tórai vers körüli vita nyomán született meg, oldódjon meg minden mahlajke hasonlóan!

Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!

Darvas István
rabbi

  

   Copyright © ORZSE.HU, 2017.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza