2017. november 5 - 11

 

Sára temetése

Sára temetését követően Ábrahám gondoskodni kíván fiáról, és elküldi Eliezert, a damaszkuszi szolgát, hogy megtalálja Izsák számára a megfelelő asszonyt. Eliezer megérkezik Lábán házába, ahol látszólag barátságosan fogadják: "És elébe tettek, hogy egyék, de azt mondta: Nem eszem, míg el nem mondtam szavaim. És ő mondta: Beszélj"! (24:33). Látszólag semmi izgalmas nem történik, Eliezer érkezését követően nem az elé tett ételekből fogyaszt, hanem küldetését kívánja teljesíteni. Rabbijaink igen szép krimit kerekítettek az ártatlannak tűnő mondatból. Történetük alapjául a (vájuszám - "elébe tettek") kifejezés szolgál, amely magában foglalja a (szám - fűszer) kifejezést, amit már csak a (hámávet) szóval kell bővíteni, és kész a sztori: meg akarták mérgezni a derék szolgát!

A "krimi" folytatása: "miután látták (Betuél és Lábán) az ékszereket Rebeka karján, összefogtak, hogy megölik Eliezert, és megszerzik vagyonát. Látták azonban, hogy két tevét felemel és átviszi a folyón (Eliezer egyes feltételezések szerint nem volt más, mint Óg, a legendás erejű óriáskirály).Azt mondta egyik a másiknak: nem bírjuk megölni. Tányért tettek elé és mérget bele, de Ábrahám érdemében megcserélődtek a tányérok, Betuél evett belőle és meghalt".

A kérdés kínálja magát: honnan vették maguknak a bátorságot mestereink, hogy ennyire elrugaszkodjanak a tórai elbeszéléstől? Valószínűleg a következő mondat indította el gondolataikat: "és mondták fivére meg anyja: Maradjon a leány velünk néhány (hó)napig, vagy tízig és azután menj el." (24:55).

Jól látható, hogy Betuél, az apa nincs említve, és a Tóra nem számol be eltűnésnek okáról, találni kell magyarázatot, amivel kapcsolatban viszont további kérdést kell feltennünk: miért ennyire rosszhiszeműt?

Alighanem Lábán miatt, akiről a Tórában a későbbiekben hosszasan olvashatunk, többek közt becsapja, majd üldözi Jákobot, és bár végül békét kötnek egymással, percnyi kétségünk sem marad (?) gonoszságát illetőleg.

A mostani párásából megtudjuk, hogy családjuk nem a legtökéletesebben működik, ami (mestereink szerint) kiderül abból, hogy Rebeka Eliezer érkezéséről nem szüleinek, hanem bátyjának számol be először (24:29-31), valamint ami végképp gyanússá teszi: apját megelőzve (szavába vágva) válaszol a hozzájuk intézett kérdésre (24:50). Eliezert és az isteni akaratot azonban nem tudták legyőzni.

Izsák megházasítása előtt Ábrahámnak gondoskodni kellett Sára eltemetéséről, némi alkudozást követően megállapodtak a hettita Efron-nal: "Egy föld négyszáz sekel ezüstért, köztem és közted, mi az? Halottadat pedig temesd el." 23:15).

Ábrahám megvásárolta Mahpéla barlangját, azt a helyet, mely a későbbiekben nem csupán nagyjaink temetkezési helyeként lesz ismert, miként ez a következő idézetből is kitűnik. "Rabbi Judán mondta Rabbi Szimon nevében: három hely kapcsán a világ népei nem vádaskodhatnak Izrael ellen, mondván: rabolt zsákmány az a kezeitekben. Ezek: Mahpéla barlangja, amit Ábrahám teljes áron vásárolt a hettita Efron-tól, a Szentély (a Mória-hegy, amit Dávid király szerzett meg a jebuszi Ornán-tól) és József sírja" (pontosabban a terület, melyen fekszik, Jákob vette Hámortól).

"És vett a szolga tíz tevét ura tevéi közül, és elment" (24:10). A hitére támaszkodó ember is megbetegszik néha, és Izrael bölcseit már régóta foglalkoztatta, hogy ilyen esetben szabad-e gyógyszert bevenni, vagy kizárólag az Örökkévaló segítségére támaszkodhatnak?

Napjainkban szinte mindenki rávágná a háláhá által támogatott választ, miszerint természetesen szabad gyógyszert is használni, de ez a gondolat nem egyik napról a másikra született meg. A Vilna Gáon például nem szedett gyógyszert, mert úgy vélte, hogy alapvetően nem kell a betegnek ilyen segítség, viszont mindenki mást arra bíztatott, hogy szedjen, ha kell. Mi köze e nézetnek Rámbán-hoz, Rásihoz, és Ábrahám tevéihez?

Ábrahám szolgája, Eliezer úgy indult el megfelelő asszonyt találni Izsáknak, hogy elvitt magával Ábrahám tevéiből tizet. Ebben az időben az emberek többsége nem ügyelt arra, hogy zablát tegyen állataira, annak ellenére, hogy így elkerülhetetlen volt, hogy más legelőiről egyenek. A midrás hoz egy vitát arról, hogy vajon Ábrahám állatai zablával voltak-e ellátva vagy sem.

Az első vélemény szerint Ábrahám állatai valóban zablázva voltak, hogy megakadályozzák őket a legelésben, ezáltal a lopásban. Azonban Ráv Huna és Ráv Jirmijá rámutat egy nehézségre ezzel az elképzeléssel kapcsolatban.

Beszéltek a nagy rabbi, Ráv Pinhász ben Jáir szamaráról, aki nem evett tiltott ételeket. Innen van a Talmud, Hulin traktatusában álló gondolat, miszerint Isten nem teszi lehetővé a cádikok állatainak, hogy bűnt kövessenek el.

Ha Ráv Pinhász ben Jáir azon a szinten volt, hogy a szamara nem követhetett el bűnt, akkor ez mennyivel inkább igaz kell legyen Ábrahám esetében, vagyis Ábrahám tevéire nem kellett zablát tenni.

A midrás kérdése eldöntetlen marad. A kommentárok közt eltérés van abban a kérdésben, hogy melyik a korrekt vélemény. Rási az elsőt (zabla!), Rámbán viszont - Ábrahám nagysága, igaz volta miatt - a második véleményt (nem zabla!) fogadja el. Ábrahám cádik volt, az állatai nem lophattak, akkor mégis miért kellett volna rájuk zabla?

Többek közt a prágai Máhárál is azt válaszolja, hogy az első álláspont is egyetért azzal, hogy Ábrahám tevéi nem lophattak, mégis zablát kellett rakni a tevékre az "éjn szomhim ál hánész", azaz a "nem támaszkodunk csodára" alapelv miatt. Ezen alapelv szerint Ábrahám nem vihette olyan helyre az állatait, ahol a "dereh hátévá" (a természet rendje) alapján legeltek volna állatai egy másik ember földjéről.

Ez elég meggyőző, akkor vajon hogyan állíthatta Ráv Huna és Jirmijá, illetve az őket követő Rámbán, hogy Ábrahám valójában zabla nélkül engedte el tevéit, ezáltal csodára támaszkodott, azt feltételezte, hogy nem fognak legelni az egész úton?

Úgy tűnik, hogy ők sem utasították el az "éjn szomhim ál hánész" alapelvet, csak úgy tartották, hogy ez csupán az átlagemberekre vonatkozik. A cádikoknak - szerintük - nem kell követni ezt az elvet, mert ők támaszkodhatnak a csodára.

Ábrahám a nagyság olyan fokára jutott, hogy élhetett "meál dereh hátévá", azaz a normális természeti törvényeken túl. Helyes volt-e korábban Ábrahámnak elhagyni Izraelt az éhínség idején?

Rási szerint igen, Rámbán szerint nem (sőt, nagy bűn volt), hanem bíznia kellett volna Istenben, hogy gondoskodni fog róla. A zsidó hagyomány úgy tarja, hogy Isten nem szívesen változtat a természet rendjén az ember miatt. Ennek oka az, hogy sérülne az ember szabad akarata, hiszen ha csodás események szemtanújává válna, akkor nem maradna döntési lehetősége, hogy szolgálja Istent vagy sem. Emiatt egy átlagember nem számíthat/támaszkodhat a csodákra, mert ezáltal mintegy kényszerítené Istent, hogy változtasson a természet rendjén, ennek okán pedig sérülne az ember döntési szabadsága.

Egy cádiknak teljesen egyértelmű, hogy minden Istentől van, ezért, ha csodát lát, akkor sem rendül meg.

Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!

Darvas István
rabbi

   Copyright © ORZSE.HU, 2017.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza