|
Sára temetése |
|
Sára temetését követően
Ábrahám gondoskodni kíván fiáról, és elküldi Eliezert, a damaszkuszi
szolgát, hogy megtalálja Izsák számára a megfelelő asszonyt. Eliezer
megérkezik Lábán házába, ahol látszólag barátságosan fogadják: "És elébe
tettek, hogy egyék, de azt mondta: Nem eszem, míg el nem mondtam
szavaim. És ő mondta: Beszélj"! (24:33). Látszólag semmi izgalmas nem
történik, Eliezer érkezését követően nem az elé tett ételekből fogyaszt,
hanem küldetését kívánja teljesíteni. Rabbijaink igen szép krimit
kerekítettek az ártatlannak tűnő mondatból. Történetük alapjául a
(vájuszám
- "elébe tettek") kifejezés szolgál, amely magában foglalja a
(szám
- fűszer) kifejezést, amit már csak a
(hámávet)
szóval kell bővíteni, és kész a sztori: meg akarták mérgezni a derék
szolgát!
A "krimi" folytatása: "miután látták (Betuél és Lábán) az ékszereket
Rebeka karján, összefogtak, hogy megölik Eliezert, és megszerzik
vagyonát. Látták azonban, hogy két tevét felemel és átviszi a folyón (Eliezer
egyes feltételezések szerint nem volt más, mint Óg, a legendás erejű
óriáskirály).Azt mondta egyik a másiknak: nem bírjuk megölni. Tányért
tettek elé és mérget bele, de Ábrahám érdemében megcserélődtek a
tányérok, Betuél evett belőle és meghalt".
A kérdés kínálja magát: honnan vették maguknak a bátorságot mestereink,
hogy ennyire elrugaszkodjanak a tórai elbeszéléstől? Valószínűleg a
következő mondat indította el gondolataikat: "és mondták fivére meg
anyja: Maradjon a leány velünk néhány (hó)napig, vagy tízig és azután
menj el." (24:55).
Jól látható, hogy Betuél, az apa nincs említve, és a Tóra nem számol be
eltűnésnek okáról, találni kell magyarázatot, amivel kapcsolatban
viszont további kérdést kell feltennünk: miért ennyire rosszhiszeműt?
Alighanem Lábán miatt, akiről a Tórában a későbbiekben hosszasan
olvashatunk, többek közt becsapja, majd üldözi Jákobot, és bár végül
békét kötnek egymással, percnyi kétségünk sem marad (?) gonoszságát
illetőleg.
A mostani párásából megtudjuk, hogy családjuk nem a legtökéletesebben
működik, ami (mestereink szerint) kiderül abból, hogy Rebeka Eliezer
érkezéséről nem szüleinek, hanem bátyjának számol be először (24:29-31),
valamint ami végképp gyanússá teszi: apját megelőzve (szavába vágva)
válaszol a hozzájuk intézett kérdésre (24:50). Eliezert és az isteni
akaratot azonban nem tudták legyőzni.
Izsák megházasítása előtt Ábrahámnak gondoskodni kellett Sára
eltemetéséről, némi alkudozást követően megállapodtak a hettita
Efron-nal: "Egy föld négyszáz sekel ezüstért, köztem és közted, mi az?
Halottadat pedig temesd el." 23:15).
Ábrahám megvásárolta Mahpéla barlangját, azt a helyet, mely a
későbbiekben nem csupán nagyjaink temetkezési helyeként lesz ismert,
miként ez a következő idézetből is kitűnik. "Rabbi Judán mondta Rabbi
Szimon nevében: három hely kapcsán a világ népei nem vádaskodhatnak
Izrael ellen, mondván: rabolt zsákmány az a kezeitekben. Ezek: Mahpéla
barlangja, amit Ábrahám teljes áron vásárolt a hettita Efron-tól, a
Szentély (a Mória-hegy, amit Dávid király szerzett meg a jebuszi
Ornán-tól) és József sírja" (pontosabban a terület, melyen fekszik,
Jákob vette Hámortól).
"És vett a szolga tíz tevét ura tevéi közül, és elment" (24:10). A
hitére támaszkodó ember is megbetegszik néha, és Izrael bölcseit már
régóta foglalkoztatta, hogy ilyen esetben szabad-e gyógyszert bevenni,
vagy kizárólag az Örökkévaló segítségére támaszkodhatnak?
Napjainkban szinte mindenki rávágná a háláhá által támogatott választ,
miszerint természetesen szabad gyógyszert is használni, de ez a gondolat
nem egyik napról a másikra született meg. A Vilna Gáon például nem
szedett gyógyszert, mert úgy vélte, hogy alapvetően nem kell a betegnek
ilyen segítség, viszont mindenki mást arra bíztatott, hogy szedjen, ha
kell. Mi köze e nézetnek Rámbán-hoz, Rásihoz, és Ábrahám tevéihez?
Ábrahám
szolgája, Eliezer úgy indult el megfelelő asszonyt találni Izsáknak,
hogy elvitt magával Ábrahám tevéiből tizet. Ebben az időben az emberek
többsége nem ügyelt arra, hogy zablát tegyen állataira, annak ellenére,
hogy így elkerülhetetlen volt, hogy más legelőiről egyenek. A midrás hoz
egy vitát arról, hogy vajon Ábrahám állatai zablával voltak-e ellátva
vagy sem.
Az első vélemény szerint Ábrahám állatai valóban zablázva voltak, hogy
megakadályozzák őket a legelésben, ezáltal a lopásban. Azonban Ráv Huna
és Ráv Jirmijá rámutat egy nehézségre ezzel az elképzeléssel
kapcsolatban.
Beszéltek a nagy rabbi, Ráv Pinhász ben Jáir szamaráról, aki nem evett
tiltott ételeket. Innen van a Talmud, Hulin traktatusában álló gondolat,
miszerint Isten nem teszi lehetővé a cádikok állatainak, hogy bűnt
kövessenek el.
Ha
Ráv Pinhász ben Jáir azon a szinten volt, hogy a szamara nem követhetett
el bűnt, akkor ez mennyivel inkább igaz kell legyen Ábrahám esetében,
vagyis Ábrahám tevéire nem kellett zablát tenni.
A midrás kérdése eldöntetlen marad. A kommentárok közt eltérés van abban
a kérdésben, hogy melyik a korrekt vélemény. Rási az elsőt (zabla!),
Rámbán viszont - Ábrahám nagysága, igaz volta miatt - a második
véleményt (nem zabla!) fogadja el. Ábrahám cádik volt, az állatai nem
lophattak, akkor mégis miért kellett volna rájuk zabla?
Többek közt a prágai Máhárál is azt válaszolja, hogy az első álláspont
is egyetért azzal, hogy Ábrahám tevéi nem lophattak, mégis zablát
kellett rakni a tevékre az "éjn szomhim ál hánész", azaz a "nem
támaszkodunk csodára" alapelv miatt. Ezen alapelv szerint Ábrahám nem
vihette olyan helyre az állatait, ahol a "dereh hátévá" (a természet
rendje) alapján legeltek volna állatai egy másik ember földjéről.
Ez elég meggyőző, akkor vajon hogyan állíthatta Ráv Huna és Jirmijá,
illetve az őket követő Rámbán, hogy Ábrahám valójában zabla nélkül
engedte el tevéit, ezáltal csodára támaszkodott, azt feltételezte, hogy
nem fognak legelni az egész úton?
Úgy tűnik, hogy ők sem utasították el az "éjn szomhim ál hánész"
alapelvet, csak úgy tartották, hogy ez csupán az átlagemberekre
vonatkozik. A cádikoknak - szerintük - nem kell követni ezt az elvet,
mert ők támaszkodhatnak a csodára.
Ábrahám a nagyság olyan fokára jutott, hogy élhetett "meál dereh
hátévá", azaz a normális természeti törvényeken túl. Helyes volt-e
korábban Ábrahámnak elhagyni Izraelt az éhínség idején?
Rási szerint igen, Rámbán szerint nem (sőt, nagy bűn volt), hanem bíznia
kellett volna Istenben, hogy gondoskodni fog róla. A zsidó hagyomány úgy
tarja, hogy Isten nem szívesen változtat a természet rendjén az ember
miatt. Ennek oka az, hogy sérülne az ember szabad akarata, hiszen ha
csodás események szemtanújává válna, akkor nem maradna döntési
lehetősége, hogy szolgálja Istent vagy sem. Emiatt egy átlagember nem
számíthat/támaszkodhat a csodákra, mert ezáltal mintegy kényszerítené
Istent, hogy változtasson a természet rendjén, ennek okán pedig sérülne
az ember döntési szabadsága.
Egy cádiknak teljesen egyértelmű, hogy minden Istentől van, ezért, ha
csodát lát, akkor sem rendül meg.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas
István
rabbi |