2017. április 10

 

PÉSZACH, A ZSIDÓ HÚSVÉT

Pészah = elkerülés, mert elkerülte az Örökkévaló Izrael fiainak házát, amikor azt megjelölték a bárány vérével az elsőszülöttek halála idején. A kivonulás tiszteletére nemzedékről nemzedékre megünnepeljük a kovásztalan kenyér ünnepét. Olyan gyorsan vonultak ki őseink Egyiptomból, hogy a kovász meg sem kelt. Vállukra vették és a nap szárította meg. Őseink bárányt áldoztak és elbeszélték a kivonulás csodálatos történetét. Ennek emlékére mi két estén szédert tartunk, mikoris speciális imakönyvből, a Hágádából, olvassuk fel bölcseink összeállítását, költeményeit és dicshimnuszokat a jeles nap alkalmából.

Ilyenkor négy pohár bort iszunk, jelképes ételeket eszünk.

A gyermek négy kérdést tesz fel, arra vonatkozólag hogy miben különbözik ez az este az év többi estjétől:

máskor ehetünk kovászosat és kovásztalan, ma csak kovásztalant?
máskor nem kell mártanunk, ma kétszer is mártunk?
máskor ehetünk minden zöldséget, ma csak keserűt?
máskor úgy ülünk, ahogy kedvünk tartja, ma este csak hátra támaszkodva?

A kérdésekre egy egész elbeszéléssel válaszolunk. Ez a Hágádá.  
Rabszolgái voltunk a fáraónak Egyiptomban, de egy szép napon Istenünk kivezetett minket erős kézzel és kinyújtott karral.

A négyes szám kiemelkedő ezen estén, mert:

kivezetlek Egyiptom szolgaságából
megváltalak benneteket
népemmé teszlek benneteket,
megmentelek benneteket.

Az első nap a harmatért imádkozunk, a második naptól ötven napig az Omert számláljuk. Ez a tavasz ünnepe, a kalászérés ideje.

 

Részlet a Pészahi Hágádá-ból

A Teremtő pedig Izrael gyermekei tiszteletére nevezte ez ünnepet a Pászka napjainak, mert a hívó szóra otthagytak csapot-papot, házat, egész Egyiptomot, fejükre tették a keletlen tésztát, a "nyomorúság kenyerét" és mentek Mózes után az ismeretlenbe. Kivonultak a rabság országából. Ezért hét napig -  Izraelen kívül 8 napig - csak kovásztalan ételt szabad fogyasztani. A hetedik napon keltek át a Vörös Tengeren és szabadultak meg üldözőiktől. Természetesen ennek a zarándok ünnepnek is van mezőgazdasági jellege, a kalászérés, a korán termő árpa aratásának ideje. De a legfontosabb, hogy ez a szabadság és felszabadulás diadala.

Parancs szólt, hogy áldozzanak pészachi bárányt és fogyassza el közösen annyi család, amely el tud fogyasztani egy bárányt egy este. Időszámításunk hetvenedik évében a Szentély elpusztult, azóta nem áldozunk, de a szertartásról, évről évre, nemzedékről nemzedékre megemlékezünk. Lakóhelyünket megtisztítjuk a kovászos ételféléktől, gyertyával és tollseprűvel kutatjuk, ellenőrizzük, hogy maradt-e otthonunkban kovászos étel. Izraelben az első este, Izraelen kívül az első két este szédert rendeznek, (a szó rendet jelent). Az est dramaturgiája, hogy egy gyermek kérdezi: "miben különbözik ez az este minden más estétől" és a felnőttek felelnek, elmondják: "szolgák voltunk a fáraónál, Egyiptom országában, de kivezetett onnan az Örökkévaló, erős kézzel és kinyújtott karral."

Kovászos étel keresése

Étkezési eszközök Széderre

A széder estén, egy tálon csupa jelképes étel található: keménytojás, sült nyak, keserűfű, chároszet, zöldség, macesz.
A keménytojás a gyászt jelenti, hiszen sokan pusztultak el Egyiptomban, fiukat, Fáraó parancsára a Nílusba vetették, Mózest is egy gyékénykosárba menekítették meg. A rabszolgahajcsárok ostora alatt és az embertelen körülmények között sokan pusztultak el.
A sült nyak a bárányra emlékeztet, melyet a kivonuláskor áldoztak őseink, de szimbóluma a kinyújtott karnak, amellyel kivezette Izraelt az Örökkévaló. A keserűfű a keserűség jelképe.
A chároszet (alma-, körte-, dió-, borral leöntött elegye) az építésre használt maltert jelzi.
A zöldség a tavaszt, de sós vízbe mártva a könnyeket idézi.
Három macesz (pászka) a keletlen tésztára emlékeztet, amelyet nagy sietve hoztak ki őseink Egyiptomból. A három pászka - Kohén - Lévi - Izrael, a három nagy csoport, amelyekből a törzsek alapján a zsidóság összetevődik.

Széder este kötelesek vagyunk, a többi napon megengedett maceszt fogyasztani. Négy pohár bort iszunk (lehet szőlőlé is), mert kivezettelek Egyiptom országából, megváltalak benneteket kinyújtott karral, Népemmé teszlek benneteket, megmentlek a szolgasorból - mondja az Írás Mózes II. könyvében.
A gyermek kérdésére a Hágádából (jelentése:elbeszélés) olvassuk a választ. Alapjait a Misnából (a Talmud egy része) eredeztetik. Időszámításunk 500. évében lényegében a mai formában már összeállt a most ismert szöveg. Később aranyos költemények színesítették az elbeszélést, amelyek a gyerekek érdeklődésére is számot tarthatnak. Mert ilyenkor asztalnál ül a család apraja-nagyja, nemzedékről nemzedékre, évről évre, és elmesélik az Egyiptomból való kivonulás történetét, mintha velünk történt volna.
A nyolcnapos ünnep beosztása szerint az első két napra, és a záró két napra, a szombatra érvényes tiltások vonatkoznak azzal a kivétellel, hogy házon kívül is lehet hordani, vinni, és tüzet használni  szintén szabad (gyújtani nem). A közbülső négy nap fél ünnep, így enyhébb megítélés alá tartozik, közlekedés akár eszközökkel, vagy vásárlás is lehetséges.

Deutsch Gábor

 

  KOMMENTÁR

Részlet Menáchem Meron: Az élő Biblia című könyvéből

  

AZ EGYIPTOMI KIVONULÁS HATÁSA A ZSIDÓ ESZMEVILÁGRA.

Nincs még egy olyan ünnep, amelynek történelmi háttere, tanítási szertartásai olyan hatással lennének népünk eszmevilágára, mint a pészach. Legtöbb nép a maga születését hősi korszakba helyezi, melyben dicsőséggel övezett hősök vetették meg létiek alapját.

A Tóra törvényeinek nagy része az egyiptomi szolgaságot hozza fel indokul a parancsolatok megtartására. "Zécher Jiciát Micrájim" - az egyiptomi kivonulás emlékére való hivatkozás állandóan visszatérő mondat a Bibliában. "Én vagyok a te Istened, aki kivezetett téged Egyiptomból, a szolgaság házából" - így kezdődik a Tízparancsolat. Izráel Istene megsegítette a gyengét az erőssel szemben.
Hetenként említjük a péntek esti kidusban az Egyiptomból való szabadulást. Három zarándok ünnepünk lett szentelve a történelmi emléknek (a mezőgazdasági háttér mellett.) Közülük Pészach maga a kivonulás, a megváltás, a szabadság ünnepe.

Bár már több mint 50 éve van országunk, létezik Izrael állama, még ma is népünk kétharmad része a szétszórattatásban él (kb. 10 millió). A gáluti zsidók túlnyomó többsége együtt érez Izrael államával. De hogy azonosítsa magát népünk történelmével, kultúrájával, ahhoz egyévente egyszer megtartott népi-vallási szertartás ad kifejezési lehetőséget. Ez a Széder-este.
A Széder-este hitet tesz Izraelben csakúgy, int a gálutban, hogy folytatói vagyunk a több ezer éves zsidó történelemnek.

A Hágádá négy típusa közül csak egy, a "Gonosz" kérdezi azt: "Má háávdá házot láchem?" - Minek nektek ez a szertartás? Ő kivonja magát a népi közösségből, a hagyományból, a zsidó eszmevilágból. Talán valóban népünk egy negyede elveszik az asszimiláció tengerében. A múltban is, a jelenben is, ez ismert jelenség. De a többség, a hozzánk tartozók nem csak nem szégyenli, hogy "szolgák voltak őseink" (Hagada), hanem büszkén hirdeti e múlt tanítását: Mindig a gyengék oldalán állni. Pészach ünnepe arra tanítja e többséget, hogy a fizikai szabadság mellett lelkileg, szellemileg is szabadnak kell lennünk. Akkor vagyunk igazán szabadok és erősek, ha segítjük a rászorulót, ha megértjük a másságot, az idegent és a köztünk lakozót. "Ti ismeritek az idegen lelki világát, mert idegenek voltatok Egyiptomban". (Ex. 23/9.) Ha védjük az özvegyet, az árvát, ha támogatjuk a szegényt, és minden köztünk lakozó (gér), akkor az egyiptomi kivonulás tanítását követjük.

Liszt szitálása a pászkához

Pészach a nevelés ünnepe. A Hágádá szó "higádtá bövinchá" mondattal kapcsolatos, ("Meséld el fiadnak"). Miként a tanítás legjobb eszköze a szemléltetés, úgy a széder-esti szertartás is szemlélteti - elsősorban a gyermekeknek - a pészachi történetet és annak tanítását.
Pészach a zsidó egység ünnepe is. A pészachi áldozat fogyasztása során ezt olvassuk: "Ha a ház lakói kevesen vannak a bárány elfogyasztásához, akkor hívja meg a szomszédját és a közel lakót, és ossza meg vele az ünnepi áldozatot". Talán ez az alapja a széder-esti vendéglátásnak, idegenek és családtagok számára is.
"Minden éhes ember jöjjön és egyék, minden szűkölködő jöjjön és ünnepeljen". (Hágádá) mondjuk a széder-este elején.

A szellemi-vallási felbuzdulás a bibliai elbeszélésekben mindig Pészachhal volt kapcsolatos. Így olvasunk az Országban tartott első Pészachról Józsua idejében, valamint Chizkijáhu és Josijáhu királyok által megrendezett nagyvonalú ünnepségről, ami az ország bálványoktól való megtisztításával volt kapcsolatos. (Királyok II. 22-23 fej . ). A Második Szentély idejében Ezra próféta ezt az ünnepet használta fel a nép egységének megszilárdítására és a Tan terjesztésére. (lásd Ezra, 6/19-20.) De a Pészach elsősorban a szabadság ünnepe. Ezért nem véletlen, hogy népünk minden szabadságharca az elnyomóval szemben ezzel az ünneppel kapcsolatos. A rómaiak idejében ez az ünnep vonzotta a legtöbb gáluti zarándokot Jeruzsálembe. Itt volt a nagy lázadás központja (67-70), amely a Második Szentély pusztulásával kezdődött.

A spanyolországi marannusok életveszély árán is megtartották a Szederestét. Az a szokás, hogy kinyitjuk az ajtót az est során, az inkvizíció korából származik, araikor a marannusok óvatosságból kémlelték a környéket.
1943-ban a varsói gettólázadás is Pészach idejére esik. A hősi lázadás a nácik ellen nem tartotta vissza az ottani vezetőket a Széder-este megtartásától, lehetőség szerint.
Pészach ünnepe hirdet és tanítja a szabadság értékét, és reménnyel tölti el népünket, hogy elhozza a végső megváltást is.

(U.i. e sorok írója 1945. Pészachján Széder-estét tartott Bergen-Belsenben).

PÉSZÁCH LEÁTID

A hagyományos források (Talmud, Midrások) három Pészáchot különböztettek meg: Pészach Micrájim (az egyiptomi), Pészách Lödorot (a nemzedékekre szóló) és Pészách Löátid (az idők végére vonatkozót).

Az egyiptomi Pészach törvényei sokban eltértek az azt követő, nemzedékekre szólótól. Nem hét napig tartott, csupán egy napig, déltől éjfélig. Nem volt chomec-tilalom. Az áldozati bárányt 4 nappal a kivonulás előtt kellett elkészíteni, mutatvány az egyiptomiaknak, hogy az ő "szent" állatukat mi feláldozzuk Istenünknek. Az áldozat vérével meg kellett jelölni a zsidó házak ajtófélfáit, hogy elkerüljék az elsőszülöttek csapását. Útra készen kellett őseinknek állniuk, tarisznyával és bottal felszerelve, hogy pontosan éjfélkor elindulhassanak a szabadság felé. "Felövezetten, sarutokkal lábaitokon, bottal kezetekben, egyétek sietve a pészáchi áldozatot". (Ex. 12/11.)

A "nemzedékekre szóló", a mai Pészách hét napig tart, a kovászos élvezése már az előestén (erev) déltől tilos és nem lévén (ma) Szentély, az áldozat is csak szimbólum lehet a széder-tálon. Napjaink széder-estéje az elsőhöz hasonlóan, családi ünnepség és a zsidó egység, az egymáshoz tartozás jelképe. "Ha a család létszáma kevés a bárányhoz, (annak elfogyasztásához), akkor hívja meg a szomszédját, stb." Vendég a széder-asztalnál a nagy család, a nép egységét jelenti.
Pészach ünnepe az Ország és a gálut egymáshoz tartozását is jelenti. Aki a diaszpórában érzi a zsidó néphez való tartozást, az megünnepli Pészách széderestéjét bármilyen formában is.
Pészach legfőbb tanítása a szabadság szeretete, a szolgaság elvetése. "Szolgák voltunk Egyiptomban, de az Isten kivezetett minket."

A macesz készítése

A harmadik fogalom, Pészách Leátid (a jövő Pészachja). A fogalom a végső megváltás ünnepére utal. Talán ennek a fogalomnak a kifejezője a mostani szombatra rendelt prófétai szakasz (Háftárá) Ezekiél próféta látomása a "száraz csontok" feltámadásáról. (Ezek. 37. fej.) A próféta látomásában óriási kiterjedésű területen száraz csontokat lát. Isten megkérdezi tőle: "Ember fia, vajon életre kelnek-e ezek a csontok?" (Ez. 37/3.)
A kérdés bevezetést jelentett a zsidó nép feltámadásáról szóló jövendölésnek. "Ezek a csontok Izrael egész népét jelentik. Ők azt mondták, elvesztünk, nincs reményünk. Ezért én azt közlöm velük általad: megnyitom sírjaitokat, kihozlak onnan benneteket, én népem, és elviszlek benneteket Izrael földjére." (u.o. 12.)

Ez a híres prófétai szakasz méltán illik Pészach ünnepéhez, amikor a megváltás leendő (végső) ünnepéről szól (Pészach Leátid). Izrael állam több mint 50 évvel ezelőtti megalakulását a megváltás kezdetének nevezik. A Talmud szerint a végső teljes megváltás is Niszán hónapban következik majd be. A fejezet azzal fejeződik be, hogy a próféta egyesíti Júdea és Izrael törzseit. "Egy néppé teszem őket az országban. Nem lesznek többé két nép és két királyság, megtisztítom őket bűneiktől, Istenük leszek és ők népemmé". (uo. 23.)
Vajha az idei Pészach elhozná számunkra a Pészách Leátid-ot, az igazi, végső megváltást, a zsidó nép egységét és teljes békéjét.

SVI SEL - PÉSZÁCH

ÁTKELÉS A VÖRÖS-TENGEREN

A hagyomány szerint Izrael fiai a kivonulás utáni hetedik nap éjjelén keltek át száraz lábbal a Vörös-tengeren. Mikor a Fáraó üldöző seregei elérték a kiszabadult Izraelt a Vörös-tenger előtt, a nép nagyon megijedt. Előttük volt a tenger, hátuk mögött az egyiptomi sereg. Nagyon féltek és Izrael fiai Istenhez kiáltottak: Így szóltak: "Hát nincs elég sír Egyiptomban, hogy kihoztatok meghalni a pusztába? Mit tettél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból? ... Jobb nekünk szolgálnunk Egyiptomot, mint meghalnunk a sivatagban." Mózes megnyugtatta a népet, mondván: "Lássátok most Isten segítségét. Isten harcol értetek, ti pedig csak hallgassatok." (Ex. 14/13.)


Mózes átkel a
Vörös tengeren

A nép riadalma érthető volt. Előttük volt a tenger, hátuk mögött az egyiptomi sereg. Hol itt a kiút? Mózes igyekezett megnyugtatni őket, hogy csoda menti meg őket. De hitük a csodában nem volt erős. Erre a Midrás szerint egy Náchson nevű ember (Áron rokona) beleugrott a tengerbe, melynek ketté kellett válnia Mózes szavai szerint. Náchson bátorsága és hite maga után vonta a többieket, és utána indult a tömeg a vízbe. Ekkor történt a csoda, hogy a vizek elvonultak és Izrael száraz lábbal vonult a Vörös-tenger kiszáradt medrében Náchson nyomában.

Amikor Izrael fiai a tengerbe léptek, a víz jobbról és balról falként állt a mederben vonuló sereg mellett. (Ex. 14/22.) De a csoda nagyobbik része akkor következett be, amikor az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor visszatért a víz medrébe és elborította az egyiptomi seregeket.

A nép, a gyáva nép megmenekült. De Mózesen kívül még egy embernek köszönhette megmenekülését. A bátor és hittel teli Náchson vízbe ugrása buzdította az utána jövőket, hogy higgyenek az isteni csodában és bátran ugorjanak a tenger vizébe.

A mai Izrael hadseregében is hagyomány, hogy a parancsnok "Utánam!" kiáltással vezeti a katonákat a harcban, nem "Előre!" a kiadott parancs. Ezek a parancsnokok megannyi "Náchson" -ok, akik az összes védelmi háborúban saját példájukkal segítették katonáikat a hazáért való önfeláldozó harcban.

A Náchsonról szóló legendát nem véletlenül csatolta a Midrás a bibliai elbeszéléshez. A Tórában szereplő népnek rabszolgalelke volt. Másra nem voltak képesek, mint kiabálni rémületükben vagy Mózest hibáztatni mindenben, amiért kivezette őket Egyiptomból.

Ezért mondta nekik Mózes: "Isten harcol majd értetek, ti csak hallgassatok." (Ex. 14/14.) A nép hitetlenségéről és gyávaságáról még sok legendát mesél a Midrás. Azt a hírt terjesztették, hogy az egyiptomi sereg majd megjelenik a másik oldalon, hogy lemészárolja őket. Ezért volt szükség egy Náchson bemutatására, hogy vele fedjék a nép kishitűségét, mondván: ilyen hős is volt köztük.

A Vörös-tengeren való átkelést Mózes éneke követte (Sirát Hájám). De az éneket már az egész nép énekelte Mózessel együtt. "Akkor éneklé Mózes és Izrael fiai ezt az éneket." (u.o. 15/1.) Az egész ének Isten dicséretét zengi, aki népe szeme láttára vetett véget a Fáraó hadseregének. Maga a nép passzív volt és az énekben nem esik róla szó. Ezzel szemben Debóra énekében (Bírák, 5. fejezet) a nép a főszereplő, azok a törzsek, amelyek harcoltak Sziszera ellen. Maga az ének úgy kezdődik, "Mikor a nép önként harcol, dicsérjétek az Urat." (Bírák 5/2.) Érdekes megemlíteni egy liturgiai ünnepi szokást. Pészách első napján úgynevezett "egész" Hálélt mondunk. (Zsolt. 113-119.) A hetedik napon csak fél (rövid) Hálélt.

A szokás a Midrás egy magyarázatán alapszik. Isten így szól: "Teremtményeim vízbe vesznek és ti énekeltek?!" Vagyis az egyiptomi ellenség is Isten teremtménye...

Izraelben szokás a tengerparti városokban énekkel és tánccal kivonulni a tengerhez és ott imákat mondani a Vörös-tengeren való átkelés emlékére.

A modern héber nyelv egyik szólása: káse kikriát jám-szuf - nehéz, mint a tenger kettéválasztása. Mivel népünknek még sok nehéz problémát kell megoldania, mi is rá vagyunk szorulva az égi csodára, hogy száraz lábbal keljünk át minden "tengeren". . .

  

   Copyright © ORZSE.HU, 2016.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza