Minden újhold előtti napot, hacsak nem szombatra vagy péntekre esik,
Jom Kipur kátánnak, Kis Jom Kipurnak nevezik. Ilyenkor
valaha böjtöltek is, hogy az elkövetkezendő hónap szerencsés legyen.
Ebből Magyarországon annyi maradt, hogy a délutáni imában egy 20
perces bocsánatot kérő betoldást mondunk el, nagy ünnepeket jellemző
dallammal.
Van olyan közösség, amely ezt a hagyományt csak egyszer egy évben,
Elul hó érkezése előtt gyakorolja. Mert közelednek a
félelmetes - más szavakkal fogalmazva - fenséges napok, amire
lelkileg fel kell készülni.
Mózes Elul hó elsején ment fel másodszor a Szináj
hegyére, lehozandó a két kőtáblát, Tisri hó 10-én tért vissza
a földre azzal a hírrel, hogy a Teremtő megbocsájtotta az aranyborjú
vétkét, ezért nevezik ezt a napot az Engesztelés Napjának.
Mint látjuk, Elul hónapban a megbocsájtásért esdekelt Mózes,
ez a kegyelem ideje. Ilyenkor magunkba kell nézni, nem követtünk-e
el hibát az esztendő során. Ha levelet írunk szeretteinknek, jelezni
kötelességünk, melyik hónapot írjuk, s mi annak a jellegzetessége.
Minden reggel megfújják a sófárt, négy hangot hallatnak. A
tekiát, seváriumot, peruát és újra a tekiát.
Figyelmeztetésül, hogy senki ne feledkezzen meg, hogy sorsunkat és
hozzátartozóink sorsát a következő hónapban, Tisriben dönti
el a Mindenható.
Naponta kétszer elmondjuk a 27. zsoltárt egészen
Hosáná Rábáig, ez Szukot utolsó fél ünnepe. Azért addig,
mert ez a kiskapu. Ha a Gondviselés nem bocsátott meg nekünk Ros
Hásánákor, Jom Kipurkor, még lehet egy esélyünk. A Hosáná
Rábá, melynek jelentése a Nagy Segítség.
A 27. zsoltár megemlíti mind a három előttünk álló nagy ünnepet.
"Az Örökkévaló a fényességem és segítségem, kitől féljek... mert
elrejt engem sátra mélyén a baj idején, elbújtat sátrában, magas
sziklára helyez engem".
Bölcseink szerint a "fényességem" alatt Ros Hásánát értjük, a
"segítségem" Jom Kipurra vonatkozik, mert elrejt engem
sátrában, a sátoros ünnepre, tehát Szukotra. Ilyenkor három
dologra kell összpontosítanunk: az imára, a bűnbánó megtérésre és a
jótékonykodásra.
A Ros Hásánát megelőző vasárnaptól kezdve korán kelve
szlihot, bocsánatkérő imát mondunk egészen az ünnep napjáig.
Legalább három alkalommal vagyunk kötelesek elmondani, ezért ha
hétfőre vagy keddre esne Ros Hásáná, akkor egy héttel előbb
kezdik a szlihot imasorozatot.
A II. Világháború előtt Magyarország vidékein hajnali 3 órakor
keltette a samesz a híveket. Ha sötét volt még - mert a talisz
imakendőt csak akkor szabad felvenni, ha a természetes világításnál
3 lépésről megkülönböztethető a kék és a fehér szín - akkor az
előimádkozó kölcsön taliszba burkolódzott. Majd a reggeli
fohászt hajnalhasadta után saját imakendőben mondta el áldás
kíséretében. Nagyobb városokban kicsit később, általában 5 órakor
kezdődött el az említett ima.
Leírt szabály nincs, csak az, hogy a reggeli imát meg kell előznie a
szlihotnak. Az utóbbi időben, egy Izraelben szokásos rítus
vette kezdetét, éjfél előtt mondják el az ájtatosságot, az első
alkalommal tehát szombat, késő este. Így az imarend a vasárnapot is
érinti.
Ezt a metódust több magyarországi zsinagóga is átvette - többek
között az OR-ZSE temploma is. A Ros Hásánát megelőző napon
nem fújják meg a sófárt, mivel a Szentírásban előírt kötelesség, a
Ros Hásáná-i harsona és a rabbinikus döntvényű Elul
havi fúvás között egy napi szünetet kell tartani, hogy különbség
tétessék.
Kívánjuk mindenkinek, hogy a fenséges napokat kellő áhítattal és
szellemileg felkészülve tudja fogadni.
2005.09.20
Deutsch Gábor |