Jom Jerusálájim
Jeruzsálem napja
2017-ben május 24-én ünnepeljük


...ÉS A HARMADIK NAPON TÖRTÉNT
(A HATNAPOS HÁBORÚ HARMADIK NAPJÁN)

1967. június 7.-e szerda (Ijár 28.), az a nap, amely bevésődött a zsidó nép emlékezetébe, és háborúinak történelmébe.

E napon a reggeli órákban parancsolta meg Mordecháj Gur tábornok az izraeli hadseregnek, hogy foglalja el Jeruzsálem Óvárosát.

E parancsra várva izraeli ejtőernyős egységek harckocsik segítségével az Oroszlánok Kapuján (héberül: Sáár Háárájot, a keresztények elnevezésében Szent István Kapu) rövid, de sikeres harc után behatoltak az Óvárosba.

Annak ellenére, hogy az izraeli hadsereg sok embert áldozott, kímélte az Óvárosban lévő muszlim és keresztény szent helyeket, addig az arab légió (Jordán hadsereg) lövöldözött az Al Aksza mecsetből és a Szent Hegyről, ahol az arabok fegyver és lőszer raktára volt.

Az ejtőernyősöknek sikerült az egész Szent Hegyet délelőtt felszabadítani, és negyed 11-kor kitűzték a kék-fehér Mágén-Dávidos zászlót a Szent Hegyre és a Siratófalra. Sok száz év után a Szent Hegy a Hár Hábájit, a Templom Hegye újra a zsidók fennhatósága alá került.



Minden zsidó szíve Izraelben és az egész világon megdobbant, amikor idestova húsz év után újra megszólaltak a sófárok hangjai a Siratófalnál, a zsidó nép legszentebb helyén - L"N. A sófár fúvója és a Sechejánu elmondója Slomó Goren tábornok, katonai főrabbi volt. Nagy örömükben az ejtőernyősök sírva fakadtak, majd felszabadult örömtáncba kezdtek. Ezekben a történelmi percekben hangzott el először az Izraeli Rádióban a Jerusálájim sel Záháv (Arany Jeruzsálem) dallama.

Már 38 éve, hogy ez a nap ünnepnap részünkre és az imádkozunk az Örökkévalóhoz (Hálélt is mondunk), hogy őrizze meg részünkre örökre Jeruzsálem városát.


Ámen, úgy legyen!
 


Örüljünk és vigadjunk ezen a napon, Jeruzsálem napján (Jom Jerusálájim), ami az idén június 6.-án hétfőn van.

Eliezer Slomovits
 

Jeruzsálem napja
/JOM JERUSÁLÁJIM/

5727. ijár hónap huszonnyolcadikán, 1967. június 7-én Jeruzsálemet elfoglalták az izraeli csapatok és majd kétezer év után újból zsidó fennhatóság alá került az ősi város.
Szokás ilyenkor a régi zarándoklatokra emlékezvén Jeruzsálembe utazni és ott ünnepelni, valamint a zsinagógákban hálaadó (hálél
1) zsoltárokat mondani. Némely zsidó közösségben az omerszámlálás alatti gyászszokásokat is felfüggesztik.

A CXXXVII. zsoltárban olvashatjuk e sorokat, melyek jól fejezik ki a város szerepét a zsidó ember életében: "Bábel folyóinál - ott ültünk, sírtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról. A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat. Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk a Czión énekeiből! Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét idegen földön? Ha elfeledkezem rólad Jeruzsálem, száradjon el a jobb kezem! Nyelvem tapadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem vigasságom fejének! Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról..."
2

Jichák Rabin mondotta annak idején, a város visszafoglalása után:
"Az egész nép lázas izgalomban volt; sokan sírtak, amikor az Óváros elfoglalásáról értesültek. A már itt született ifjúságunk nem hajlamos a szentimentalizmusra, katonáink még kevésbé. Irtóznak attól, hogy érzelmeiket nyíltan mutogassák. De a harc feszültsége, az azt megelőző szorongás, majd a szabadulás érzése és a zsidó történelemmel való közvetlen szembetalálkozás feltörte a kemény külső burkot, feloldotta a tartózkodást és szabad folyást engedett az érzelmeknek. Az ejtőernyősök, akik a nyugati Falat elfoglalták, a Fal köveinek dőltek és sírtak."

Jeruzsálem, mely 1950 óta Izrael deklarált fővárosa, mindig is az ország, a függetlenség, a szabadság utáni vágyakozás szimbóluma volt.

Ávrahám Broidsz izraeli költő így ír a városról:

Nincs olyan, mint Jeruzsálem, a próféták és Isten városa;
az egyetlen Jeruzsálem - Izrael szíve.
Nincs olyan, mint Jeruzsálem, minden népek gyönyörűsége;
egyetlen Jeruzsálem -szívünk érted ver.
Nincs olyan, mint Jeruzsálem, mindenki szent városa;
egyetlen Jeruzsálem - mienk vagy mindörökre.


1 CXIII-CXVIII. zsoltárok.
2 Zsoltárok CXXXVII,1-7.


Oláh János