Jom Kipur: Az Engesztelés napja

    Jom kipur héber szavak jelentése: engesztelő nap.
Egynapos ünnep, mind Izraelben, mind a diaszpórában. A Tóra írja: "...a hetedik hónap (tisri) tizedikén van az engesztelés napja, szent gyülekezés legyen ez nektek és sanyargassátok lelketeket; és mutassatok be tűzáldozatot az Ö.valónak" (M.III. XXIII,27).

Jom Kippur, 1724, from Juedisches Ceremoniel
Illustration from Juedisches Ceremoniel, a German book published in 1724

    A Talmud az ünnepet egyszerűen csak napnak (jomá) nevezi és egy egész traktátusban foglalkozik szabályaival, előírásaival, rendelkezéseivel.
    A Tóra szombatok szombatjaként (sábát sábáton) is említi: "Szombatok szombatja (nyugalma) legyen ez nektek..." (M.III. XVI,31). A szombat a világ teremtésének befejezésére emlékeztető nap, mikor az ember egy picit hasonlatos Teremtőjéhez és "ünnepi érzésben" tölti el ezt a napot, jól érzi magát. Nos ez a nap, legalábbis a fizikai dolgok tekintetében, nem ilyen! Ez az a nap az évben, mikor szabad, sőt a Tóra előírása szerint kötelesség böjtölni, mikor a munkaszünetet a test szellemi részének kell szentelnünk, mikor el kell gondolkodni oly dolgokon, hogy mi végből is vagyunk az élők között, miért is élünk, mire használjuk földi létünket.

    A szent napnak (jom hákádos) is nevezzük, mert az évben ez a nap a legfontosabb, ugyanis a hagyomány szerint ekkor dönt az Ö.való minden halandó jövendője felől. A jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében a főpap is e napon mehetett csak be a Szentek Szentjébe és végezte ott a szolgálatát az egész nép bűneinek megbocsátásáért.

    Nevezzük a pecsételés napjának (jom hátimá) is, mert a ros hásáná napjaiban hozott ítéletet most "pecsételi meg" az Ö.való, ekkor lesz végleges az emberek sorsáról hozott ítélet.
    Az engesztelések napja (jom hákipurim) elnevezés is ismert, mert a hagyomány szerint nem csak az élők, hanem a halottak, sőt még az eljövendő nemzedékek számára is engesztelést hoz e nap a midrás szerint (Midrás Tánhumá XXXI.).

    Hívják még e napot hosszú napnak (jom ároh) is, mert az ünnepnapokon szokásos négy imán kívül most még egy ráadás imát (nöilá) is mondunk a zsinagógában. Hosszú azonkívül még azért is e nap, mert kb. 25 órán át kell böjtölni és ezen idő java részét a zsinagógában eltölteni. Különböző történelmi események is kötődnek e naphoz:
- A Tóra szerint e napon jött le Mózes a Szináj-hegyről a második kőtáblákkal megbocsátást hozván az Ö.valótól az "aranyborjúval" vétkező népnek (M.II. XXXIV. fejezet).
- A bibliai időkben a jovél évnek ez a nap volt a kezdete.
- 1973 október 6-án, jom kipur napján támadta meg Egyiptom és Szíria hadserege Izraelt.

Jom kipur törvényei, előírásai, szokásai hűen tükrözik e nap szellemiségét, mondandóját.

Kora reggel szokás alámerülni a rituális fürdőben (mikve), hogy fizikailag is megtisztulva tudjuk fogadni a szent napot. Ugyanez okból szokás a fogadalmakat, ígéreteket három tanú előtt (bét-din) feloldani, és bocsánatot kérni embertársainktól mert: "...az embernek az Ö.való ellen elkövetett vétkeit a jom kipur megbocsátja; de az embertársa elleni vétkeit nem törli el mindaddig, míg az ember meg nem követi embertársát" -írja a Misna (Jomá VIII,9).

    A tisztaságot, a bűntől való mentesítést, megszabadulást szolgálja a kápárá (kapparot, jiddisül kapore) szertartása is. A kápárá úgy zajlik, hogy a férfiak általában egy fehér kakast, a nők egy fehér tyúkot megforgatnak néhányszor a fejük felett, és egy erre az alkalomra összeállított szöveget (Bné ádám...) mondanak el. E szertartás a jeruzsálemi Szentélyben bemutatott áldozatot is jelképezheti, más vélemény szerint az állat az embert, tehát önmagát helyettesíti, az ő bűnei, vétkei mintegy "átszállnak" a szárnyasra. Ezt a baromfit, a kialakult gyakorlat szerint, meg lehet váltani pénzzel is, és azt a rászorulóknak adományozni.

Szokás a temetőbe is kilátogatni, felkeresni az elhunytak sírját, emlékeztetni önmagunkat a halálra, mely a bűnök eredménye. Hagyományosan az igaz emberek (cádikim) sírjait látogatjuk meg és kérjük közbenjárásukat érdekünkben az Égi Bíróság előtt. Ilyenkor a szokásosnál több adományt (cedáká) adunk a Példabeszédek könyvében olvashatókat szem előtt tartva, miszerint: "...a jótékonyság megment a haláltól" (XI,4). Már a délutáni (minhá) imában is elmondjuk a bűnbevalló (viduj) imákat, ami a megbánás, megtérés egyik lényege. Ez az ima többes számban íródott, mert mindenki felelős a másik ember vétkeiért is! Szokás ökölbeszorított kézzel a mellet (szívet) ütni minden bűn említésénél.

    Néhol szokásban van, hogy cukrot, édességet osztanak a zsinagógában ezzel is jelezvén, hogy ne legyen senki sem rászorulva a közösség támogatására, hanem "édes" nyugalomban szerezze meg szükségleteit. Délután, mivel jom kipur napja böjtnap, bőségesen kell étkezni, nehogy az áhítatot túlzottan zavarja az éhség érzete. Aki ilyenkor bőségesen étkezik, olyan mintha két napon át böjtölt volna -mondták bölcseink. Ekkor csak könnyen emészthető, gyengén fűszerezett ételeket szokás fogyasztani. A hagyomány szerint ilyenkor is mézbe mártjuk a kenyeret/bárheszt, csakúgy mint ros hásánákor.
    Az ünnep "bejövetele" előtt (még világosban!) gyertyákat gyújtunk, melyek egészen jom kipur "kimeneteléig", tehát másnap estig égnek. Az egyik gyertya az élőkre való emlékezést, míg a másik a halottakra, az elmúlásra való emlékezést szolgálja, ahogyan a Példabeszédek könyve írja: "Mécsese az Ö.valónak az ember lelke..." (XX,27). Van oly vélekedés is, hogy a gyertyák az új kőtáblákra, a Tórára (a Tórát fénynek is mondjuk) emlékeztetnek, ugyanis Mózes ekkor jött le a Szináj-hegyről, meghozván az engesztelést a vétkező népnek. A zsinagógába indulás előtt az apa és az anya is megáldja gyermekeiket. A zsinagógában még naplemente előtt elkezdődik a szertartás és érvénybe lépnek a tilalmak, a nős férfiak felveszik a kitlit (fehér halotti köntös), mely emlékeztet az elmúlásra és megtérésre int.

Gottlieb: Jom Kipur

Jom kipur napján érvényesek a szokásos szombati munkatilalmak (lásd: szombat!), valamint még a következő dolgok tilalmasak: enni és inni, tisztálkodni (az egészségügyit kivéve), testápolószereket használni, bőrből készült lábbelit viselni és házaséletet élni (Talmud, Jomá 73b). Jom kipur "bejövetelének" estéjét a kezdő imáról Kol-nidré... (Minden fogadalom...) estnek szokás nevezni. Először a frigyszekrényből a közösség két tekintélyes tagja egy-egy Tóra-tekercset vesz ki amivel körbejárja a zsinagógát egy hagyományos mondatot recitálva (Zsoltárok XCVII,11), majd az előimádkozó mellé állnak aki elmondja a Kol-nidrét háromszor, a hagyományos ősi dallamon, egyre emelkedettebb hangon. Ezen ima, vagyis inkább nyilatkozat, kijelentés hagyományos dallama több zeneszerzőt is (például: Arnold Schönberg, Max Bruch,...) megihletett. A Kol-nidré..., a fogadalmak semmisségéről szóló kinyilvánítás után az esti (mááriv) ima következik, több betoldással. Voltak oly közösségek, hol az egész éjjelt a zsinagógában töltötték zsoltárok és az Ö.valót dicsőítő költemények (pijutim) mondásával.

A jom kipur reggeli (sáhrit) imát korán kezdjük, mivel ezen ima ekkor a leghosszabb az évben. A Tórából a főpap jom kipuri szolgálatáról szóló mondatokat: M.III. XVII,1-34; és az áldozatbemutatások mikéntjéről szóló részeket: M.IV. XXIX,7-11 olvassuk.
    A háftárá: Jesájá próféta könyvének LVII,14-LVIII,14 mondatai az üres, a tartalom nélküli böjtölést helytelenítő, igaz megbánást kérő szavai: "Hát nem az é a böjt, amit én kedvelek; hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad és szabadon bocsássad az elnyomottakat, és minden igát széttépjetek? Nem az é, hogy az éhezőknek megszegd kenyered és a szegény bujdosókat házadba bevigyed..."-LVII,6-7.

    A háftárá olvasása után a halottakról megemlékező szertartást tartjuk meg (mázkir), melyben megemlékezünk az elhunyt rokonokról, a közösség halottairól és a mártírokról is.

Utána következik a toldalék vagy "többlet" (muszáf) ima, melynek különlegessége, hogy a főpap Szentélybeli szolgálatáról szóló részt (ávodá) is elmondjuk, és hasonlóan mint annak idején a Szentélyben, most is térdet hajtunk és leborulunk bizonyos részeknél. Szokás szénát, füvet, vagy újabban papírt teríteni ilyenkor a zsinagóga kövezetére, padlózatára.

    A muszáf ima során újból elmondjuk, úgymint ros hásánákor is, az "Unetáne tokef..." kezdetű imakölteményt, mely az ünnep hangulatához méltó jellemzést ad az emberről: "Hasonlít (az ember) a tört cserépre, olyan mint a hervadt fű, mint a fonnyadt virág, mint a tűnő árnyék, mint a szakadó felhő, mint a lélegzet, mint a futó homokszem és repülő álom..."

    A délutáni (minhá) ima Tóra-olvasása M.III. XVIII,1-30 mondatai, melyek a tiltott házasságok és az erkölcstelenség, valamint a bálványimádás tilalmáról szólnak. A háftárá Joná (Jónás) próféta rövid, de e naphoz, az engesztelés napjához illő könyve, mivel a megtérésről, a bűnök megbocsátásáról szól. Ilyenkor, mivel már közel egy napja tart a böjt, szokás szegfűszeggel megtűzdelt birsalmát vagy tubákot (dohánypor) szagolgatni.

    A nap utolsó, rendhagyó imája a nöilá (/kapuk/ bezárása). A hagyomány szerint ekkor záródnak be az ég kapui, ekkor dől el véglegesen sorsunk ez évre, de ekkor ért véget annakidején a Szentélybéli szent szolgálat is. A nöilá ima alatt nyitva van a frigyszekrény, az imákat halkan mondjuk, befejezésül pedig hétszer kiált fel a gyülekezet, ahogy Élijáhu próféta győzelme után a nép kiáltott fel: "Az Úr az I.-ten!" (Királyok I. XVIII,39). A csillagok feljövetelével, az ünnep "kimenetelével", megfújjuk a sófárt, amelyet elul hónap elsejéig már nem fújunk. Szokás, ugyanúgy mint peszáhkor, e mondatot mondani: Lesáná hábáá birusálájim!/A jövő évben Jeruzsálemben! Az esti (mááriv) ima után a Hold megszentelése (kidus leváná) következik, és a sátor (szuká) építésének megkezdése szukotra készülvén, hiszen eleink is rögtön jom kipur után nekiláttak a pusztai Szentély elkészítésének.          (M.II. XXV. fejezet).

Részlet Oláh János: Judaisztika c. könyvéből