Judaisztika záróvizsga 2017

 

 

 

2017. június 6-án, Gergely Annamária és Kertész Lilla tett sikeres záróvizsgát egyetemünk judaisztika alapszakán.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A záróvizsga bizottság elnöke: Dr. Szegő Ágnes, az OR-ZSE Könyvtárának nyugalmazott igazgatója; míg tagjai: Szántóné dr. Balázs Edit főiskolai docens, Dr. Kiss Endre egyetemi tanár, Dr. Oláh János egyetemi tanár, Dr. Peremiczky Szilvia adjunktus és Dr. Zima András adjunktus volt. A jegyzői teendőket Streitné Somkuti Vera és Szeder Zsófia látta el.

A vizsgázók három tárgykörből: judaisztikából, zsidó művelődéstörténetből és zsidó történelemből vizsgáztak és védték meg sikeresen szakdolgozatukat.

A záróvizsga-bizottság szerint a vizsgázók alaposan felkészültek a záróvizsgára, és meggyőzően adtak számot tanulmányaik során megszerzett tudásukról, így a tanévzáró diplomaosztón átvehetik majd a judaisztika alapszakos judaista (basic degree in Judaic Studies) diplomájukat (BA), amely igazolja, hogy végzett hallgatóink képesek a judaisztika tudományterületének mind vallási, mind pedig világi jellegű tartalmait magas színvonalon képviselni és interpretálni; valamint a zsidó vallásról, filozófiáról, történelemről, irodalomról átfogó és alapos ismeretekkel rendelkeznek; továbbá megfelelő jártassággal és készséggel bírnak a bibliai- és a modern héber nyelvben.

Mindkét végzett tanulónk egyetemünk zsidó kultúratörténet (MA) szakán fogja folytatni tanulmányait.
 

Gratulálunk!

O.J,
2017.06.2
9

Vissza