Halmos Sándor:
Egy magyar tudós és az iszlám
tudomány |
Halmos
Sándor nyugdíjas egyetemi oktató Goldziher Ignác halálának 90. évfordulója
alkalmából 30 oldalas figyelem felhívó füzetben méltatja a nagy tudós
munkásságát, mivel szerinte ezt nem kezeljük jelentőségéhez mérten.
Külföldön erősebb az elismerése. Igaznak tűnik az a sokat emlegetett mondat:
senki nem próféta saját hazájában. Pedig Goldziher előrelátása sugallta,
hogy helyére kell tenni az iszlám ideológiát. Vitatkozva azzal a
felfogással, hogy a sötétség és a regresszió – visszafejlődés – forrása
volna, de volt bátorsága fellépni az olyan muszlim megfogalmazással szemben,
mint "a kard és a lándzsa többet végeztek, mint amennyit teológiai
bizonyítékokkal elérhettek volna". Goldziher kutatásai kimutatták, hogy az
iszlám alkalmazkodóképessége révén többet ért el, mint fegyverekkel. A
szerző tanulmányában arra keres magyarázatot, hogy miért nem értették meg
kortársai a tudós ténykedésének lényegét. Lehet, hogy ez esetben igaz az az
iszlám mondás: "a tudós olyan, mint a gyógyforrás: messze földről
felkeresik, a közeliek nem törődnek vele. Ám vize buzog."
Halmos történelmi képet ad a kiegyezés utáni Magyarországról. 1867-ben
megszavazták az emancipációs törvényt, Kohn Sándor történész rabbi későbbi
szomszédja üdvözölte az eseményt. "Nem körülmények által kényszerítve...
adták vissza jogunkat, hanem az egész nagy nemzet önként tette azt."
A század végére árnyékot vetett a képtelen tiszaeszlári per, de mégis a
Ferenc József-i érának ezen szakasza boldog időként vonul be a zsidók
részéről a történelembe. A Goldziher családra vonatkozóan e jegyzetből
megtudjuk, hogy elődei Hamburgból jöttek Köpcsénybe, Ignác Székesfehérváron
jár iskolába, a család szigorúan tartotta a vallást, a könyveket a gyermek
igen szerette, sőt azokkal aludt is, vallásos művekkel pl. Mózes öt könyve -
Talmud - már gyermekkorában olvasmánya volt. Elemi iskolákon kibővített
héber nyelvű oktatásban vett részt. Gimnáziumot, mint magántanuló végezte,
kitűnő tanárok segítségével. Mesterei közül emeljük ki korának nagy
hebraistáját, Mojse Wolf Freudemberget.
Félévenként a világi tárgyakból vizsgát tett a cisztercita kolostorban.
1860-as évek végén kereskedő apja üzleti ügyei kedvezőtlen fordulatot vettek
és ezért Pestre költöztek az Iskola utcába. Az erős tanulás megterhelte a
fiú egészségi állapotát, ezért tanulmányait szüneteltetni kellett. Ezt az
időt sem töltötte hiába, járt az egyetemi könyvtárba és hallgatta jeles
professzorok előadását, megismerkedett Vámbéry Árminnal, aki ez időtájban
lett az egyetem rektora. Török és perzsa nyelvet tanult tőle.
Kérdés, mi vonzotta a fiút a keleti kultúrához. Először is úgy látta, - és
ezt későbbi tanulmányai megerősítették, - hogy az iszlám gyökerei a zsidó és
keresztény hagyományokban gyökereznek. Ezért autodidakta módon tanulmányozta
az arab nyelvet. Betegsége miatt csak 1868-ban tehette le az érettségi
vizsgát. Iskolatársa volt Nardau Miksa (Max Nardau), a cionizmus ismert
személyisége. Ő javasolta barátjának, hogy Palesztinában telepedjen le.
Elhárította ezt a lehetőséget, mert vallotta, hogy a tudománynak nincs
hazája, de a tudósnak igen.
Brill Sámuel Lőw - akkor rabbisági ülnök, később tekintélyes rabbi - segítségével a Talmudot is tanulmányozni
kezdte. Eötvös József ösztöndíjhoz juttatta, így a mesés Keleten közvetlen
olyan iskolákban folytathatta tanulmányait, amelyek idegenek előtt zárva
voltak.
Halmos jegyzete részletesen sorolja ezen intézményeket és jelentős
személyeket, akikkel kapcsolatba került. Ugyanis felfigyeltek az ifjú
különös képességeire. Ismereteit bővítve az arab világot alaposan igyekezett
tanulmányozni. Kávéházakat, kocsmákat látogatott, az egyszerű emberek
mindennapjait szemlélte. Ezért hiteles "Az én Iszlámom" című tanulmánya,
amely mentes a bele- és félremagyarázatoktól, melyek a muszlim világ híveit
a mai napig becsapják.
A jegyzet részletezi a nagy utazás külföldi eredményeit és a hazai
nehézségeket. Lényegében közönyt.
Felkérték (talán Kohn Sámuel kezdeményezésére) a Pesti Izraelita Hitközség
főtitkárának tisztségére. Mivel ez fizetett foglalkozás, sokak szemében
kissé megalázónak is tűnhetett. Különösen az erős akaratú Wahrmann elnök
tevékenysége idején. Szabadjon azonban e recenziónak a későbbi főtitkár, dr.
Péner Tibor, az Új Élet naptár 1961-i számából idézni: Goldziher nagyon
komolyan vette "lelkében forralt magas célokat", amelyekért a Magyar Zsidó
Szemlében, mint legszorgalmasabb munkatárs, állandóan harcolt. "A hitközség
feladata gyermekeinknek megadni annak lehetőségét, hogy belőlük a zsidó
vallásnak tudatos hívei és a vallásos igénynek lelkes előmozdítói váljanak.
A zsidóság nem régiség, nem ereklye, hanem élő szervezet..." Sokra tartotta
a szülői ház hagyományát, a rítust, a dallamokat, amelyeket az országból
kilépve nem talált meg. "Ti pedig legyetek nekem papi nemzet, szent nép". Ez
a felszólítás kivétel nélkül a zsidóság minden tagjára érvényes, tehát
fontos felelősség. Nagyon elkeserítette, hogy mindezt a körében, ahol
dolgozott és tevékenykedett, nem tapasztalta.
A muzulmánoknál az a fogalom, hogy szekulizáció, értelmezhetetlen. Ez fontos
tanulság, mert ebben ugyan erő rejlik, de a fanatizmusukkal visszaélhetnek
és tévútra terelhetik őket.
A zsidó vallással kapcsolatos aggodalma, amelyet a megmaradás zálogának
tekintett, talán munkásságának legkevésbé ismert része. Sorra kapta az
elismeréseket külföldről, amelyet a hazai közöny beárnyékolt. II. Oszkár
svéd királytól aranyérmet kapott. Külföldi akadémiák sora választotta
tagjává.
Kairóban tartott előadást az iszlámról!!!
Magyarországon csak 1892-ben lett a Tudományos Akadémia rendes tagja. Az
első világháború után felfordult káoszban durvaságban is volt része, ezért
visszavonult Holló utcai magányába, csak vallásbölcseletet tanított az
Országos Rabbiképző Intézetben.
Viszont halálakor dr. Goldziher Ignácot a Magyar Tudományos Akadémia
oszlopcsarnokából temették el, mint Arany Jánost. Természetesen a zsidó
szertartás szerint dr. Kaufmann Dávid főrabbi búcsúztatta 1921. december
15-én.
Bár jelent meg méltatás munkásságáról, pl. 1981-ben dr. Scheiber Sándortól,
de a hagyaték nagy része - mint Halmos Sándor megállapítja - még
feldolgozatlan. Teljes munkásságának értékét sejtjük, de különösen hazájában
még nem eléggé ismerjük.
A jegyzet megjelent Debrecenben a baptista és református egyházak
kiadásában, "A kultúrák találkozása" fotókiállítás alkalmából 2011-ben.
Deutsch Gábor |