Halmos Sándor:
Egy magyar tudós és az iszlám tudomány

Halmos Sándor nyugdíjas egyetemi oktató Goldziher Ignác halálának 90. évfordulója alkalmából 30 oldalas figyelem felhívó füzetben méltatja a nagy tudós munkásságát, mivel szerinte ezt nem kezeljük jelentőségéhez mérten. Külföldön erősebb az elismerése. Igaznak tűnik az a sokat emlegetett mondat: senki nem próféta saját hazájában. Pedig Goldziher előrelátása sugallta, hogy helyére kell tenni az iszlám ideológiát. Vitatkozva azzal a felfogással, hogy a sötétség és a regresszió – visszafejlődés – forrása volna, de volt bátorsága fellépni az olyan muszlim megfogalmazással szemben, mint "a kard és a lándzsa többet végeztek, mint amennyit teológiai bizonyítékokkal elérhettek volna". Goldziher kutatásai kimutatták, hogy az iszlám alkalmazkodóképessége révén többet ért el, mint fegyverekkel. A szerző tanulmányában arra keres magyarázatot, hogy miért nem értették meg kortársai a tudós ténykedésének lényegét. Lehet, hogy ez esetben igaz az az iszlám mondás: "a tudós olyan, mint a gyógyforrás: messze földről felkeresik, a közeliek nem törődnek vele. Ám vize buzog."

Halmos történelmi képet ad a kiegyezés utáni Magyarországról. 1867-ben megszavazták az emancipációs törvényt, Kohn Sándor történész rabbi későbbi szomszédja üdvözölte az eseményt. "Nem körülmények által kényszerítve... adták vissza jogunkat, hanem az egész nagy nemzet önként tette azt."

A század végére árnyékot vetett a képtelen tiszaeszlári per, de mégis a Ferenc József-i érának ezen szakasza boldog időként vonul be a zsidók részéről a történelembe. A Goldziher családra vonatkozóan e jegyzetből megtudjuk, hogy elődei Hamburgból jöttek Köpcsénybe, Ignác Székesfehérváron jár iskolába, a család szigorúan tartotta a vallást, a könyveket a gyermek igen szerette, sőt azokkal aludt is, vallásos művekkel pl. Mózes öt könyve - Talmud - már gyermekkorában olvasmánya volt. Elemi iskolákon kibővített héber nyelvű oktatásban vett részt. Gimnáziumot, mint magántanuló végezte, kitűnő tanárok segítségével. Mesterei közül emeljük ki korának nagy hebraistáját, Mojse Wolf Freudemberget.

Félévenként a világi tárgyakból vizsgát tett a cisztercita kolostorban. 1860-as évek végén kereskedő apja üzleti ügyei kedvezőtlen fordulatot vettek és ezért Pestre költöztek az Iskola utcába. Az erős tanulás megterhelte a fiú egészségi állapotát, ezért tanulmányait szüneteltetni kellett. Ezt az időt sem töltötte hiába, járt az egyetemi könyvtárba és hallgatta jeles professzorok előadását, megismerkedett Vámbéry Árminnal, aki ez időtájban lett az egyetem rektora. Török és perzsa nyelvet tanult tőle.

Kérdés, mi vonzotta a fiút a keleti kultúrához. Először is úgy látta, - és ezt későbbi tanulmányai megerősítették, - hogy az iszlám gyökerei a zsidó és keresztény hagyományokban gyökereznek. Ezért autodidakta módon tanulmányozta az arab nyelvet. Betegsége miatt csak 1868-ban tehette le az érettségi vizsgát. Iskolatársa volt Nardau Miksa (Max Nardau), a cionizmus ismert személyisége. Ő javasolta barátjának, hogy Palesztinában telepedjen le. Elhárította ezt a lehetőséget, mert vallotta, hogy a tudománynak nincs hazája, de a tudósnak igen.

Brill Sámuel Lőw - akkor rabbisági ülnök, később tekintélyes rabbi - segítségével a Talmudot is tanulmányozni kezdte. Eötvös József ösztöndíjhoz juttatta, így a mesés Keleten közvetlen olyan iskolákban folytathatta tanulmányait, amelyek idegenek előtt zárva voltak.

Halmos jegyzete részletesen sorolja ezen intézményeket és jelentős személyeket, akikkel kapcsolatba került. Ugyanis felfigyeltek az ifjú különös képességeire. Ismereteit bővítve az arab világot alaposan igyekezett tanulmányozni. Kávéházakat, kocsmákat látogatott, az egyszerű emberek mindennapjait szemlélte. Ezért hiteles "Az én Iszlámom" című tanulmánya, amely mentes a bele- és félremagyarázatoktól, melyek a muszlim világ híveit a mai napig becsapják.

A jegyzet részletezi a nagy utazás külföldi eredményeit és a hazai nehézségeket. Lényegében közönyt.

Felkérték (talán Kohn Sámuel kezdeményezésére) a Pesti Izraelita Hitközség főtitkárának tisztségére. Mivel ez fizetett foglalkozás, sokak szemében kissé megalázónak is tűnhetett. Különösen az erős akaratú Wahrmann elnök tevékenysége idején. Szabadjon azonban e recenziónak a későbbi főtitkár, dr. Péner Tibor, az Új Élet naptár 1961-i számából idézni: Goldziher nagyon komolyan vette "lelkében forralt magas célokat", amelyekért a Magyar Zsidó Szemlében, mint legszorgalmasabb munkatárs, állandóan harcolt. "A hitközség feladata gyermekeinknek megadni annak lehetőségét, hogy belőlük a zsidó vallásnak tudatos hívei és a vallásos igénynek lelkes előmozdítói váljanak. A zsidóság nem régiség, nem ereklye, hanem élő szervezet..." Sokra tartotta a szülői ház hagyományát, a rítust, a dallamokat, amelyeket az országból kilépve nem talált meg. "Ti pedig legyetek nekem papi nemzet, szent nép". Ez a felszólítás kivétel nélkül a zsidóság minden tagjára érvényes, tehát fontos felelősség. Nagyon elkeserítette, hogy mindezt a körében, ahol dolgozott és tevékenykedett, nem tapasztalta.

A muzulmánoknál az a fogalom, hogy szekulizáció, értelmezhetetlen. Ez fontos tanulság, mert ebben ugyan erő rejlik, de a fanatizmusukkal visszaélhetnek és tévútra terelhetik őket.

A zsidó vallással kapcsolatos aggodalma, amelyet a megmaradás zálogának tekintett, talán munkásságának legkevésbé ismert része. Sorra kapta az elismeréseket külföldről, amelyet a hazai közöny beárnyékolt. II. Oszkár svéd királytól aranyérmet kapott. Külföldi akadémiák sora választotta tagjává.

Kairóban tartott előadást az iszlámról!!!

Magyarországon csak 1892-ben lett a Tudományos Akadémia rendes tagja. Az első világháború után felfordult káoszban durvaságban is volt része, ezért visszavonult Holló utcai magányába, csak vallásbölcseletet tanított az Országos Rabbiképző Intézetben.

Viszont halálakor dr. Goldziher Ignácot a Magyar Tudományos Akadémia oszlopcsarnokából temették el, mint Arany Jánost. Természetesen a zsidó szertartás szerint dr. Kaufmann Dávid főrabbi búcsúztatta 1921. december 15-én.

Bár jelent meg méltatás munkásságáról, pl. 1981-ben dr. Scheiber Sándortól, de a hagyaték nagy része - mint Halmos Sándor megállapítja - még feldolgozatlan. Teljes munkásságának értékét sejtjük, de különösen hazájában még nem eléggé ismerjük.

A jegyzet megjelent Debrecenben a baptista és református egyházak kiadásában, "A kultúrák találkozása" fotókiállítás alkalmából 2011-ben.

Deutsch Gábor



Vissza