Szerkesztő: Zágoni Zsolt.
Budapesttől Bergen-Belsenig,
egy fűzet 1944-ből
Holokauszt
szörnyűségeit átélt emberek gyakran leírták a velük történteket.
Megbecsülésünkre méltó, hogy erőt vettek magukon, felidézték azokat
az eseményeket, amelyeket legszívesebben elfelejtettek volna. Mégis
leírták – okulás céljából az útókornak és annak reményében hogy
hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a borzalom ne ismétlődhessen meg többé.
Egy ilyen kézírásos füzetet olvashatunk most, Zágoni Zsolt
előszavával, amelyhez jól csatlakozik Ungváry Krisztiánnak a
történelmi hátteret összefoglaló tanulmánya. Mi indokolja
kiválasztását a visszaemlékezések tömegéből?
Kiadója a szöveg közvetlenségével és a kort érzékletesen leíró
hiteles tartalommal indokolja ezt, de a magyar zsidóság 1944-es
tragédiájának ismerői számára különös jelentőséggel bír az emlékező
személye és helyzete. Mindkettő különbözik az egyszerű zsidó
emberekétől!
A füzet írója, Stern Rózsi, annak a Stern Samunak lánya, aki a
magyar zsidóság békebeli választott tisztségviselőjeként kénytelen
vállalni a német megszállók által létrehozott Zsidótanács vezetését.
Bizonyos kedvezményeket élvez és felkerül a Kasztner – vonatra,
amely eredetileg cionista vezetőket szállított volna
Spanyolországon keresztül Palesztinába.(Itt jegyezzük meg, hogy a
családját a vonatra segítő Stern Samu mindig támadta és gátolta a
cionista mozgalmat, ahogy a felkerülő rabbik egy része is!) Első
mondatában – már Svájcból – elismeri, hogy „kiváltságos sorsban
részesültünk Isten akaratából”. Azért a füzetet olvasva senki sem
fogja irigyelni! Nem Auschwitzba ment a vonat – amelynek rémségeiről
már volt némi értesülés, főleg a külföldi rádiók és az amerikai
repülők által ledobott röplapok útján – de 1944. március 19-e, a
német bevonulás óta félelem és terror légkörében élt a zsidónak
minősített állampolgárok egésze. Kitűnik ez a folyamat a leírásból,
rendeletek követik egymást, „kezdik az embereket összeszedni az
utcán”, akik eltűnnek. Sárga jegyekre alig lehet élelmet vásárolni,
sokan lesznek öngyilkosok, főleg akik eddig titkolták származásukat
és most osztozniuk kell a közös sorsban. Elhurcolják a vidéki
zsidókat és ez várna a fővárosiakra is, ha az addig passziv Horthy
nem lép közbe az utolsó pillanatban. Örömmel kap a lehetőségen:
Stern Samu családja helyet kap a cionista mentőakció keretében a
Kásztner vonaton. (Végül a cionista mozgalom résztvevőiből volt a
legkevesebb a vonaton). Spanyolország helyett ugyan Bergen-Belsenbe
kerültek, de nem gázkamrába és az 1700-ból több mint 300 főt ősszel
kiengedtek Svájcba. Itt örökítette meg a több mint egy hétig tartó
út viszontagságait egy közönséges, vonalas iskolai füzetbe, amely az
angol fordítással együtt a könyv alapját képezi.
Sokat hallhattunk és olvashattunk a jobb sorsot érdemelt Kasztner
Rezső akciójáról, de Stern Rózsa leírásának személyes hangvétele, az
egyes epizódok élménnyé teszik elolvasását. Olyan részletek, mint az
hogy a Gestapo egy német katonát költöztetett be lakásukba, hogy
őket az esetleges magyar atrocitásoktól megvédje, vagy a csendőrök
túlbuzgó szolgálatkészsége a németek felé, bizony elég szomorú
igazságokat jeleznek. Pánikszerű félelmük attól, hogy Auspitz
helyett Auschwitzba érkeznek, vagy vonakodásuk a fertötlenítőben és
a zuhanyban ma már teljesen érthető és indokolt.
Ungváry Krisztián történészi utószava azoknak is útmutatást és
eligazítást nyújt, akik eddig kevésbé tájékozódtak a tragikus kor
útvesztőiben. Végül rövid tájékoztatás és fényképek adnak hírt a
szereplők további életútjáról.
Érdemes megismerkednünk olyanokkal is akik a náci pokolnak nem a
legmélyebb bugyrait járták meg. Ők is többet szenvedtek mint
szerencsésebb kortársaik!
Róbert Péter
2012.11.27