Dr. Czeizel Endre, Bárdossy Péter:
Kertész Imre és a sors
 - Mit adtak a magyar zsidó-géniuszok kultúránknak?
 

Czeizel Endre orvos-genetikus Bárdossy Péter történésszel írt új könyvében azt vizsgálja, hogy a Nobel-díjas Kertész Imre tehetsége mennyiben köszönhető magával hozott zsidó örökségének illetve hogy jelentkezik ez a kultúra és a tudomány más nagyjainál.

Galenus kiadónál most napvilágot látott munkája éppen a tizedik abban a sorban, amelyben a kiváló tudós a tehetségek genetikáját kutatja és a felismerés, hogy valamilyen okból nagyobb köztük a zsidó származásúak aránya az eddigiekben is megjelent, de a "Kertész Imre és a sors - Mit adtak a magyar zsidó-géniuszok kultúránknak?" sokatmondó címmel megjelent kötet már teljes egészében ezzel foglalkozik.

Könyve első felében Kertész Imre útját mutatja be a Nobel-díjig. Részletesen elemzi családfáját, jellegzetes magyar-zsidó kispolgárok jelennek meg rövid életrajzokban, talán csak az a - zsidó szempontból - különös, hogy a dunántúli ősök között földművesek is akadnak .Magyarnak érzik magukat - a nagyapa hazafiasságból túljegyzett hadikölcsönön megy tönkre. Mire a Józsefvárosba jutnak már bizony szegények, annyira hogy 8 évesen pofont kap a drága szalámis zsemle miatt.

A kis Imre szülei elválnak, zilált gyermekkor után jön 14 éves korában az egész életére kiható Auschwitz deportálás. Semmilyen iskolai sikere sincs, az érettségin bukik, újságíróként vidám darabokat ír, amikor 26 éves korában rádöbben, hogy azt ami vele-velük történt meg kell írni, át kell adni az emberiségnek. 13 évig dolgozik a Sorstalanságon. Olvashatjuk a Magvető kiadó közlést elutasító levelét, két év múlva ugyan megjelenik, de elhallgatják. Rendszerváltás után kezdik felismerni a Sorstalanság egyedi voltát, de a Nobel-díj mégis meglepetést kelt.

A könyv második része tudományos jellegű, de ez nem csökkenti érdekes, olvasmányos voltát. Czeizel Endrét már évtizedek óta foglalkoztatja a zsidóság genetikája, de a pártállamban nem tudta publikálni felfedezéseit. Hiába beszél még Acél Györggyel is, a kultúrpápa is elutasítja,  megtagadva saját zsidóságát.

Itt is gyakran találkozunk Kertész Imrével, de feltűnnek a többi Nobel-díjasok és más szellemi nagyságok. Táblázatok, névsorok a Magyarországnak dicsőséget hozókkal. Sokban különböznek, de egy a közös e listákban: sok köztük a zsidó. Meghökkentő adatokat hoz pl. a magyar Nobel-díjasok 70%-a, a legjelesebb matematikusoknak 93%-a ehhez a felekezethez tartozik,. ha hozzászámítjuk a keresztény vallásra térteket, még magasabb az arány! Erre mutat sok névnél az "utalt", "feltételezett" - mármint, hogy zsidó - szócska. Tudományosan kutatja a kromoszómák, gének törvényszerűségeit, de külön fejezetet kap a zsidó történelem és a magyar zsidóság is. Szól negatívumokról, pl. a gyakori rokonházasságokról is, kiemelkedően jónak tartja a zsidó nevelési gyakorlatot és a társadalmi mobilitást. Érdekes Káin-Ábel párhuzama megszívlelendő lenne, ahogy levont következtetései is.

Hézagpótló, fontos könyv , amelyet mindenkinek el kellene olvasnia!

Róbert Péter
2014.12.02