Az utóbbi évtizedekben gyakran felmerül
a vészkorszak irodalmában a kérdés, hogy vajon meg lehetett volna-e
akadályozni a vészkorszak szörnyűséget az európai zsidóság
többségének elpusztítását? Többek között Auschwitz gázkamráinak
lerombolása is szóba kerül, hogy a légi fölény nem zavarhatta
volna-e meg a szörnyű tömeggyilkosságokat?
Most Rácz András "Miért nem bombázták a szövetségesek Auschwitzot? A
nyugati és a szovjet katonai lehetőségek vizsgálata" című, a Külügyi
és Külgazdasági Intézet kiadásában megjelent könyve minden eddigi
magyar kiadványnál alaposabban áttekinti a kérdést és összegezi a
különböző - gyakran egymással vitatkozó – álláspontokat. Első
mondata leszögezi (beismeri?): "Az auschwitz-birkenaui német
koncentrációs tábor működését sem a nyugati szövetségesek, sem a
szovjetek nem próbálták semmilyen módon hátráltatni, illetve
megakadályozni".Ennek a megdöbbentő és fájdalmas ténynek az okaira
keresi a választ, több oldalról, elsősorban hadászati és technikai
szemszögből vizsgálva a felvetett kérdést. Aránytalanul több adatot
hoz a nyugatiakról, ennek okát a szovjet levéltárak közismerten
nehéz megközelítésével mentegeti.
Bemutatja a politikai hátteret, a nyugatiak "menekültügynek"
kezelték a zsidóüldözést, a jelentős vezetők közül csak Churchill
támogatta a bombázást, még Ben Gurion is féltette a tábor lakóit a
lövedékektől. Felmerült Varsó példájára fegyverek ledobása egy
kitörés számára- képzeljük el, hogy a jámbor idős zsidók és
háziasszonyok mit kezdtek volna velük? Végül 1944. szeptemberében
levették napirendről az összes tervet. A szovjet félnek jobb esélyei
voltak, a front közelebb lévén a haláltáborhoz, viszont itt
ideológiailag indokolták segítség megtagadását: "Nem hozunk
döntéseket nemzetiségi alapon…" Az áldozatokat csak mint szovjet
állampolgárokat ismerték el, nem szóltak zsidókról.
Nagyon alaposan vizsgálja a szerző a különböző bombázási
lehetőségeket, az alacsonyról illetve a magasból történő
csapásmérést, miért nem elemezték a légi-fotókat, amelyeken a
gázkamrák előtti sor is kivehető, a precíziós és ingabombázás
esélyeit. Ezek mindegyikének megvolt a maga kockázata, de
megoldhatóak lettek volna. Keserű a mi számunkra, hogy egyikre se
kerülhetett volna sor 1944 augusztusa előtt, tehát a magyar vidéki
zsidóságon már kevéssé segített volna, de ez nem enyhíti a
felelősséget.
Súlyos következtetéseket von le, de igazolja is őket. Lábjegyzetek
és irodalomjegyzék bizonyítják felkészültségét, ami nem csökkenti a
mű olvasmányos voltát.
A 70. évfordulón érdemes a címben szereplő kérdést is megválaszolni!
Róbert Péter
2014.12.31