Rácz András:
Miért nem bombázták a szövetségesek Auschwitzot?
A nyugati és a szovjet katonai lehetőségek vizsgálata
 

Az utóbbi évtizedekben gyakran felmerül a vészkorszak irodalmában a kérdés, hogy vajon meg lehetett volna-e akadályozni a vészkorszak szörnyűséget az európai zsidóság többségének elpusztítását? Többek között Auschwitz gázkamráinak lerombolása is szóba kerül, hogy a légi fölény nem zavarhatta volna-e meg a szörnyű tömeggyilkosságokat?

Most Rácz András "Miért nem bombázták a szövetségesek Auschwitzot? A nyugati és a szovjet katonai lehetőségek vizsgálata" című, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kiadásában megjelent könyve minden eddigi magyar kiadványnál alaposabban áttekinti a kérdést és összegezi a különböző - gyakran egymással vitatkozó – álláspontokat. Első mondata leszögezi (beismeri?): "Az auschwitz-birkenaui német koncentrációs tábor működését sem a nyugati szövetségesek, sem a szovjetek nem próbálták semmilyen módon hátráltatni, illetve megakadályozni".Ennek a megdöbbentő és fájdalmas ténynek az okaira keresi a választ, több oldalról, elsősorban hadászati és technikai szemszögből vizsgálva a felvetett kérdést. Aránytalanul több adatot hoz a nyugatiakról, ennek okát a szovjet levéltárak közismerten nehéz megközelítésével mentegeti.

Bemutatja a politikai hátteret, a nyugatiak "menekültügynek" kezelték a zsidóüldözést, a jelentős vezetők közül csak Churchill támogatta a bombázást, még Ben Gurion is féltette a tábor lakóit a lövedékektől. Felmerült Varsó példájára fegyverek ledobása egy kitörés számára- képzeljük el, hogy a jámbor idős zsidók és háziasszonyok mit kezdtek volna velük? Végül 1944. szeptemberében levették napirendről az összes tervet. A szovjet félnek jobb esélyei voltak, a front közelebb lévén a haláltáborhoz, viszont itt ideológiailag indokolták segítség megtagadását: "Nem hozunk döntéseket nemzetiségi alapon…" Az áldozatokat csak mint szovjet állampolgárokat ismerték el, nem szóltak zsidókról.

Nagyon alaposan vizsgálja a szerző a különböző bombázási lehetőségeket, az alacsonyról illetve a magasból történő csapásmérést, miért nem elemezték a légi-fotókat, amelyeken a gázkamrák előtti sor is kivehető, a precíziós és ingabombázás esélyeit. Ezek mindegyikének megvolt a maga kockázata, de megoldhatóak lettek volna. Keserű a mi számunkra, hogy egyikre se kerülhetett volna sor 1944 augusztusa előtt, tehát a magyar vidéki zsidóságon már kevéssé segített volna, de ez nem enyhíti a felelősséget.

Súlyos következtetéseket von le, de igazolja is őket. Lábjegyzetek és irodalomjegyzék bizonyítják felkészültségét, ami nem csökkenti a mű olvasmányos voltát.

A 70. évfordulón érdemes a címben szereplő kérdést is megválaszolni!

Róbert Péter
2014.12.31