Viktor Fischl
Kafka Jeruzsálemben
fordította Zádor Margit
 

A napokban egy könyvet kaptam ajándékba Lichtmann Tamástól, az OR-ZSE tanárától. Írója Viktor Fischl. 1912-ben született Csehországban, 2006-ban halt meg Jeruzsálemben. Feltétlenül fel szeretném hívni rá olvasóink figyelmét. Líra - bár prózában van írva - mégis költészet. Képtelenség letenni, el kell olvasni. Segít is ebben, mert első szám, első személyben íródott. Rabul ejti az olvasót.

Idézet a műből: "Auschwitzban találtak egy ütött, kopott bádogdobozt, rajta ez a szöveg olvasható: Két várúr mesterien kivert ezüst serlegből nemes ízű rajnai bort iddogál. Az egyik elmondja, hogy a szomszédos várkastély urának a feleségét a múlt héten elégették, mint boszorkányt. Mire a másik várúr csodálkozva odavetette, hogy ilyesmi még megtörténhet a XX-ik században!" Sajnos megtörténhetett.

De most beszéljünk Jeruzsálemről. Miért szép ez a város? A szerző felelete: "Mert tavasszal virágzanak a mandulafák. A Jeruzsálem körüli hegyeken nyíló ciklámenért, mert a levelek lehullanak, és a fák rügyei újból kifakadnak. Mert gyerekek jönnek a világra, megnőnek és szerelmükből újabb gyerekek születnek. A reményért, amelyet a Sirató fal kövei közé illesztett, rég megsárgult papírszelet jelent (melyet a vendégek hoznak kívánságukkal), mert a sebek begyógyulnak egyetlen pillantásért, melyet Jeruzsálemre vethetnek, mert az a pillantás önmagában is elég lehetne. Itt mindenki beszélget a Teremtővel."

Szabadjon megszakítani a gondolatmenetet azzal, hogy amikor ott jártam, egy egykori osztálytársam a Dob utcai elemi és polgári iskolából, aki akkor már négy - öt éve kint élt - szintén hangsúlyozta: nézd a köveket, olyanok, mint máshol. Ránéztem, te gyerek voltál, amikor kijöttél, dolgozol reggeltől estig, itt nősültél, a feleséged egy közeli városban született. Te mondhatod, hogy Jeruzsálem olyan város, mint a többi, de ha ezt én mondtam volna, vagy egy másik külhoni ember, szó nélkül otthagynád. Te is tudod, vagy te tudod igazán, hogy nincs város, amely hozzá hasonlítható lenne. Ezeken a köveken őseink jártak. Sorolni lehetne nagyjaink nevét. Nem hiszem, hogy fiaid, unokáid előtt egy vendég mondaná a városról az előbbi mondatot, mert szó nélkül ott hagynátok őt. Elmosolyodott, átölelte a vállamat és mentünk tovább.

Szorgalmasan magyarázott és kérdésekre válaszolt. Látnivaló akadt bőven. A hét, amelyet akkor kint töltöttem, nem volt elég a dús látvány megismeréséhez. Szerencsére volt még alkalmam ott járni. Bátyámmal, aki sajnos már nincs közöttünk, szintén róttuk együtt az utcákat, amikor a város még ketté volt osztva. Minden nap imádkoztak, hogy sétálhassanak az akkor még fel nem szabadított területen. A sok fohász meghallgatásra talált.

Visszatérve az említett könyvre, igy válaszol az előbbi kérdésre: "Mert az ég sehol nincs ilyen közel az emberhez, mint ezen a tájon."

A könyv utolsó oldalán a befejező sorokat érdemes idézni: "Tudom, most azt fogják mondani, hogy a könyvnek semmi köze Jeruzsálemhez, bár a szereplői ott éltek vagy élnek." Lehet, hogy igazuk van, de az is lehet, hogy nincs. A szerző egy gyerekre hivatkozik, akit egy tájékozatlan turista megkérdez, hogy hol található egy bizonyos utca. A gyerek visszakérdez, hogy miért nincs a fején sem kalap, sem sapka? Miért lenne ebben a melegben, kérdezi a tájékozatlan turista?

Mert félnünk kell az Úrtól és ezért kell valaminek lenni az ég és a fejünk között. A turista csóválja a fejét. Hát felettünk van az égbolt, az nem elég? A gyerek kacag és nevetése csilingel, mint valami harangjáték. – Ehhez kicsi a feje, uram, majd meglátja, ha az ég magára zúdul. De azért útba igazítja a tájékozatlan látogatót.

A könyv utolsó mondata foglalja össze a mondanivaló lényegét: "Jeruzsálem nem olyan, mint más város és akik ott élnek, nem olyanok, mint más város lakói."

Deutsch Gábor
2016.02.12