|
|
Krausz Tamás és Barta Tamás:
Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a Szovjetunió területén
|
Ruszisztikának
nevezik az orosz kultúrával, történelemmel foglalkozó tudományágat.
Ismertető könyvsorozatának egyik tagja számunkra különösen érdekes
tárgyat dolgoz fel Krausz Tamás és Barta Tamás szerkesztésében,
címe: Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a
Szovjetunió területén. 19 szerző írásai sorakoznak lapjain, nemcsak
magyar de orosz, izraeli és más tudósok tanulmányai is.
Krausz Tamás bevezető gondolatai a zsidóság mint "exterritoriális
nép" szenvedéseit elemzik a fekete százaktól a polgárháborús fehér
pogromok és náci tömeggyilkosságok után egészen a szovjet
pártapparátus burkolt antiszemitizmusáig. Megdöbbentő olvasni, hogy
a cári katonai akadémiákon tantárgy volt a zsidóellenesség - sajnos
jól vizsgáztak belőle!
Szvák Gyula Rettegett Iván cár 1563-as
polocki zsidómészárlását eleveníti fel, amelyet a helyi zsidók még a
XX.században is évente meggyászoltak.
Filipov Szergej a
XIX-XX.századi zsidókérdést vizsgálja Oroszországban, kitér a
hivatalos politikára és az orosz értelmiségiek álláspontjára,
beleértve a narodnyikok megnyilatkozásait.
Bebesi György az első orosz forradalom idejének "pusztító
tömegrohamait" mutatja be, a pogromok "koreográfiáját". A "dühödt, ittas tömeg" néhol nemcsak a
zsidók, hanem diákok ellen is támad.
Bojtár Endre az eltűnt
litvániai zsidók sajátos kultúráját eleveníti fel, amely sajnos már
a múlté, mivel 96%-uk veszett oda a vészkorszakban!
A kötet második része a holokauszt magyar szempontjáról vall.
Varga
Éva Mária szovjet források és levéltárak anyagát ajánlja .a
kutatóknak,
Kovács Tamás az 1941-es Kamenyec-Podolszkijba
deportálást részletezi, a vele foglalkozó történetírást pedig
Majsai
Tamás, különös tekintettel annak hiányaira.
Fóris Ákos az ukrajnai
magyar megszálló csapatoknak a németek zsidókat kivégző
tevékenységéhez való segítségére derít fényt.
Csapody Tamás
tanulmánya az egyetlen, amely nem orosz vonatkozású, ő a bori
munkaszolgálatról ír.
Szita Szabolcs a szovjet fogságba esett magyar
zsidók eddig nem kutatott sorsát mutatja be. A "szűrés" valójában
fogolyszedést jelentett, a volt munkaszolgálatosok és deportáltak
semmi előnyt nem élveztek fogvatartóik részéről, hiába rajzoltak
könyörgő leveleikre sarló-kalapácsot, ötágú csillagot, hivatkoztak
szenvedéseikre - nem hatott. Többször előfordul Vas Zoltán
ellentmondásos szereplése.
A harmadik rész szovjet és kelet-európai szempontból tárgyalja a Soát.
Szilágyi Ákos morális szempontból ítéli el a magyar megszállók
tetteit, már a hírhedt 10.sz.direktiva melléklete is a zsidó
kiirtására uszít.
Kurdi Krisztina az 1941-es lvovi pogromokat a
legújabb historiográfia tükrében mutatja meg, különös tekintettel az
ukrán részvételre.
Jakab Attila országonként vizsgálja a katolikus
egyházak magatartását a zsidóüldözés alatt.
Aron Snejer a Vörös
Hadseregben tapasztalható "bujtatott" antiszemitizmus leplezi le,
statisztikákkal bizonyítja a zsidó katonák helytállását, sokan
vallanak sérelmeikről. Előfordult, hogy otthagyták a zsidó
sebesültet, nehezebben kaptak előléptetést, kitüntetést.
Persze azért a szovjet-zsidó hadifoglyok agyonlövése, a "komiszárparancs"
illetve a kiegészítő más "bűnös parancsok" szerint Dmitrij
Sztratyijevszkij leírása alapján összehasonlithatatlanu nagyobb bűn!
Nála olvasható statisztika szerint ezek értelmében a 85 ezer zsidó
hadifogolyból 55-80 ezret öltek meg, ami kétségtelenül magasabb a
többiek - szintén szomorú - halálozási arányánál.
Sz Biró Zoltán a
kollaboránsok eddig nem említett nagy számát indokolja a sztálini
rendszer elleni jogos elégedetlenséggel. Persze hamar csalódtak,
felismerték, hogy a nácik rosszabbak! Sok nevet és sorsot említ,
figyelemreméltó hogy a szovjetellenes fehér emigráció zöme sem volt
hajlandó a németek támogatására.
Ilja Altman a Soá oroszországi
történetírásának hiányosságait fájlalja. Magát a Holokauszt
kifejezést sem ismerik, vagy helytelenül értelmezik. Nagyon kevés
történt a népirtás emlékének megőrzésére, csak az utóbbi években
tapasztalható nagyobb fejlődés ezen a területen.
Bartha Eszter
elméleti jellegű tanulmánya zárja a sort, amelyben óv a két egymás
ellen harcoló totalitárius diktatúra azonosításától, a nácizmus és
kommunizmus egybemosásától.
Nagyon érdekes a Függelék, amelyben az egyik tanulmány szerzője a
megszálló magyar katonák által kivégzésekről készített - a könyv
végén közölt - fényképekkel kapcsolatos hivatalos tiltásokat
ismerteti. Sokatmondó tény, hogy felsőbb parancsnokok felismerték
ezeknek a szörnyű képeknek a számukra kedvezőtlen hatását - magukat
a gyilkosságokat azonban nem ítélték el!
Igazi tudományos munka ez a könyv, sok lábjegyzettel, de ez
nem csökkenti olvasmányosságát. Rengeteg név és adat hozza közelebb ezt
a nehéz témát, megalapozva a további elmélyülést.
Róbert Péter
2016.05.04
|
|
|