Róbert Péter:
A cionista sajtó krónikája
 

Gondolatok dr. Róbert Péter Célegyenesben: siker és betiltás. A cionista sajtó története Magyarországon 1947-1949p című kötetéről

A kötetet a Magyar Cionista Szövetség adta ki Budapesten, 2016-ban, a Bethlen téri füzetek keretében. Könyve bevezetőjében a szerző kizárólag a témához - a magyarországi cionizmus 1947-1949. évi helyzetéhez - fűz magyarázatot. A könyv céljára, avagy a szerzői szándékra Róbert Péter az elején nem tér ki. Ennek egyik oka az lehet, hogy a kötet egy 2012-ben megkezdett sorozat része.[1] Másrészt, a szerző a rengeteg cionista kiadvány tarka palettájának bemutatása után következő Utószóban válaszol a könyv elején felmerült kérdésünkre. Utólag derül ki, hogy a szerző a kortársaival akarta megismertetni az 1947-1949. évi cionista kiadványokat, mivel az 1947-1949. évi korszak a cionista sajtó szempontjából is ellentmondásos és eseménydús volt (272).

Tehát azt kell megítélnem, sikerült-e az ismertetés és mennyire sikeres volt ez a kísérlet. Már az elemzésem elején elmondhatom, hogy a kötet hangyaszorgalommal összegyűjtött bőséges anyaga igen értékes. Csak javasolni tudom a zsidó kultúra kutatóinak. A továbbiakban a részletekről lesz szó, amelyek reményem szerint felkelthetik az olvasó érdeklődését.

Róbert Péter történészként végezte el a feladatát, bár a könyvben politikai kérdések is felmerültek. Ez a körülmény azonban elkerülhetetlennek tűnik egy olyan könyvben, amely a zsidókról és az Izrael államról szól.

A számos cionista sajtótermék és a bennük megjelent cikkek tartalmát a szerző krónikásként szűkszavúan, tömören, de érthetően írta le. Tekintettel arra, hogy a második világháború után a cionista mozgalmak látványosan megerősödtek, a cionista sajtó pedig 1947-ben virágzását érte el, a részletes bemutatás kudarcba fulladt volna, ha a szerző nem csoportosítja a vizsgált kiadványokat. A csoportosítással nem is lenne baj, sőt már ez az osztályozás is segíti a bőséges információ feldolgozását. Ám némelykor ezzel az eljárással a szerző befolyásolja az olvasó megítélését, rákényszerítve a korabeli politikai mércét. Mert az olyan csoport, mint az Izraeli sajtó (Új Kelet, Jehud Information, Szabadság, Népszava, Háátid, L’hajal Háolé, Igeret Löáh), vagy a Külföldi zsidó lapok (Egység - az Erdélyi Zsidóság központi lapja, Hatikva - a dél-amerikai magyar ajkú zsidóság lapja, Buenos-Aires) megnevezése nem vezethet félre.[2] De a Revizionista lapokp címkéje bizonyos politikai nézeteket, esetleg sztereotípiákat tükröz. Az oldalhoz írt lábjegyzetből (67. a 113. oldalon) sem kapunk több információt arról, mit is érthetünk a revizionista elnevezés alatt. Róbert Péter valószínűleg Zsabotinszkij[3] vezette cionista irányzatot tartotta revizionistának, amely a zsidó államot katonai úton - azaz a fegyveres csoportok szervezett akciói révén - akarta létrehozni.

Jabotinskynak a cionista mozgalomban és a zsidó identitás megfogalmazásában játszott szerepének ilyen leegyszerűsített megítélése nem csak félrevezető. Ez főleg politikailag egy helytelen megfogalmazás volt. A csoportba sorolt kiadványok (Betar, A Tett, Viharban) mai politikai szemszögből inkább radikális cionista sajtónak nevezhetők. Továbbá nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez a sajtó (például a Betar) az új izraeli nemzedék magatartási mintáját nagymértékben meghatározta. A revizionista elnevezés itt aligha helyen való.

Mindemellett a Betarral kapcsolatban Róbert Péter egy érdekes magyarországi információt szolgáltat az olvasónak: Magyarországi központja a Klauzál téren volt, a hatóságok 1945 után nem kedvelték (117) Ugyanis Betar egy radikális cionista kiadvány lévén híres volt a lakonikusan megfogalmazott kritikus helyzetelemzésről és a mozgalom céljainak nyílt kifejtéséről. Az ilyen irányzat nem keres kompromisszumot, mert: A szabadságot nem magyarázni, hanem élni kell tudni.p (118) Herzl Tivadar mondata, mely szerint Wenn ihr wollt, ist es kein Märchen (u.o.) nem állt messze a Betar szellemétől és ezért kitűnő illusztrációként szolgál a könyv oldalához. Ettől a revizionista címke még kevésbé érthető!

A legnagyobb csoportot a Baloldali cionista lapok (29-90) alkotják. Elsőnek a szerző az úgy nevezett álcionista Chozér pártértesítőt veszi elő, amely erősen mozgalmi jellegű voltp.[4] Az 1947. évi válogatásban találkozunk a mai európai társadalmat is sújtó antiszemita tendenciákkal, amelyek 1946-ban Lengyelországban súlyos eseményekhez (pogromokhoz) vezettek (30). Éppen itt tűnik fel, hogy Róbert Péter jellegzetes, korhű mozgalmi nyelvet használt a cikkek és kiadványok leírására. Ilyen szempontból a kötet a lingvistáknak is egy hasznos forrás lehet a társadalmi nyelvek kutatásában.

Ugyanebben a csoportban a szerző hangsúlyozza a héber nyelv fontosságát a cionista mozgalom számára (30, 35). Kár, hogy a könyv nyelvében ez nem érvényesült. A héber szavak fonetikai átírása és magyarázata helyenként bosszantó pontatlanságokat okoz, ami elkerülhető lett volna, ha a szavakat héberül írják meg.[5] Vladimir-Zeev Jabotinsky ennek csak örült volna!

Ebben a részben, amint az egész könyvben is sok a verses idézet. A zsidó kultúra és művelődéstörténet szempontjából fontos az olyan kevésbé ismert költők idézése, mint Ávrám (Avraham) Slonsky (45. és másutt).[6] Érdekes S. Salom népdalritmusú verses buzdítás a függetlenségi harcra (20). A 97. oldalon a Cherut 1947. évi anyagából a szerző Goethe egyik balladájából idéz, aki Heine mellett a cionista mozgalmak kulturális forrását képezhetett:

Das Lied, das aus der Kehle dringt

ist Lohn der reichlich lohnt.

 Cherut a Középutas cionista sajtótermékek között található, az itt idézett vers viszont képileg akár a baloldali kiadványokhoz is illene. Már arról nem is beszélve, hogy a középutas cionista kiadványok is többnyire a harcokról szóló jelentésekkel és a hadi tudósításokkal foglalkoztak (92-112). A Hamachar cionista kiadványban különösen sok volt a vers. Itt Szulamit Teichner költőnő is publikált. Megtérés című verse egy vegyes házasságot kötött, zsidóságától eltávolodott férfi kései magára találását mondja el. (94) Láthatjuk, tehát, hogy ez a kiadvány is a zsidó identitás megfogalmazását helyezi előtérbe. Ez a motívum a szabadság és az önrendelkezés motívumával együtt határozta meg a cionista sajtó szellemiségét. A szabadság és az önrendelkezés párosul a messiási, illetve megváltási gondolatokkal, amelyeket nem csak a vallásos cionista sajtó vetett fel. 

A középutas csoport talán abban különbözik a baloldalitól, hogy ezekben a kiadványokban több szó esik a tanulásról és a polgári életviszonyokról (95-98).

Ezt a csoportot követi a pallásos cionista lapok része (103-112), amelyek közül a Jediot Bahad értesítőt és a Doar Mizrachi kiadványt emelném ki. Az elsőnek nevezett kiadvány a vallásos chaluc mozgalom palesztinai orientálású értesítője volt, amelynek 1949. február 12-i száma az aktuális katonai helyzetet Debóra harcához hasonlította. A t’nachi hősnő tevékenységét a lap honvédelemnek nevezte és kijelentette, hogy egyenes vonalat lát Debóra diadalénekétől az Émek jelen költészetéig…p (109). Doar Mizrachi ugyancsak Erec központú volt, de a Pesti Hitközség helyzete sem volt közömbös számára. (111).

A könyv Bevezetőjében Róbert Péter már szinte zárószóként sajnálkozik, hogy csak néhány tucat cionista sajtóterméket sikerült bemutatni, mert a többségük már nem áll a kutató rendelkezésére. Ez nagy kár, mert a megmaradt példányokból is kitűnik, hogy volt mondanivalójuk a mai olvasó számára isp (7). A könyv elolvasása után ezt a gondolatot csak megerősíteni tudom.  

Összefoglalva az eddigi elemzést először is ismételten hangsúlyozom, hogy a kötet bőséges információt adhat a zsidó kultúra kutatóinak. Az anyag csoportosításáról, a nyelvi formák és a fogalmak alkalmazásáról persze lehet vitatkozni, de ez egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben csökkenti a kötet tudományos értékét. A könyv ismeretterjesztő értéke ugyanakkor vitatatlan.      


[1] A cionista sajtó története Magyarországon, amelynek az eddigi megjelent részei az 1904-1919, 1920-1940, a második világháború alatti és az 1945-1947. évi korszakokat érintették.

[2] A latin betűs átírás a magyar ékezeteket nem következetesen alkalmazza. Vö.: Háátid, de Hatikva. Ugyancsak rendszertelen a L’hajal Háolé és Igeret Löáh transzkripciója.
 

[3]  A neve a magyar sajtóra jellemző átírásban jelenik meg a könyvben. Eredetileg: Вольф Евнович (Владимир Евгеньевич) Жаботинский (1880-1940). ćŕá ćéáĺčéđń÷é

A baloldali cionista mozgalmak nevezték őt a revizionista cionizmus ideológusának. Ellentmondásos életéről és pályafutásáról olvasható (többek között): Шмуэль Кац. Одинокий волк. Жизнь Жаботинского. [Magányos farkas. Jabotinsky élete], Тель-Авив, "Иврус", 2000 

[4]  Megjegyzem, hogy másutt Róbert Péter azt írja, hogy a álcionista mozgalom szimpatizált a baloldallal (33), vagyis nem számíthatott egy ténylegesen baloldali mozgalomnak. Ebben a kérdésben a szerzőnek nem sikerült meghúzni a világos határokat.

[5] Két tipikus példa.

1: A közlegények a könyv szerint a toraimok. (23) Ez a szó azonban héberül is többes számban van. A kettős többes számú forma amolyan magyar szlengnek tűnik, és nem illik az adott könyvrész tartalmához.

2. A 90. oldal 36. lábjegyzetében áll egy mozaikszó: Moécáról.  Az elejét egy héber szó, a végét egy magyar rag alkotja. Ezért a szó fordítása nem a tanácskozás, hanem a tanácskozás-ról lenne. De nem is szükséges, hiszen korábban már a szövegben is megadta a szó jelentését. (35) 

[6]  A 100. oldalon van egy lábjegyzet, amelyben olvashatjuk, hogy Slonsky Shakespeare és Puskin műveit fordította új hébernyelvre. 

Hrotko Larissza
2016.08.24