Tehát azt kell megítélnem, sikerült-e az
ismertetés és mennyire sikeres volt ez a kísérlet. Már az elemzésem
elején elmondhatom, hogy a kötet hangyaszorgalommal összegyűjtött
bőséges anyaga igen értékes.
Csak javasolni tudom a zsidó kultúra kutatóinak. A továbbiakban a
részletekről lesz szó, amelyek reményem szerint felkelthetik az
olvasó érdeklődését.
Róbert Péter történészként végezte el a
feladatát, bár a könyvben politikai kérdések is felmerültek. Ez a
körülmény azonban elkerülhetetlennek tűnik egy olyan könyvben, amely
a zsidókról és az Izrael államról szól.
A számos cionista sajtótermék és a
bennük megjelent cikkek tartalmát a szerző krónikásként szűkszavúan,
tömören, de érthetően írta le. Tekintettel arra, hogy a második
világháború után a cionista mozgalmak látványosan megerősödtek, a
cionista sajtó pedig 1947-ben virágzását érte el, a részletes
bemutatás kudarcba fulladt volna, ha a szerző nem csoportosítja a
vizsgált kiadványokat. A csoportosítással nem is lenne baj, sőt már
ez az osztályozás is segíti a bőséges információ feldolgozását. Ám
némelykor ezzel az eljárással a szerző befolyásolja az olvasó
megítélését, rákényszerítve a korabeli politikai mércét. Mert az
olyan csoport, mint az Izraeli sajtó (Új Kelet, Jehud
Information, Szabadság, Népszava, Háátid, L’hajal Háolé, Igeret Löáh),
vagy a Külföldi zsidó lapok (Egység - az Erdélyi Zsidóság
központi lapja, Hatikva - a dél-amerikai magyar ajkú zsidóság
lapja, Buenos-Aires) megnevezése nem vezethet félre.
De a Revizionista lapokp címkéje bizonyos politikai nézeteket,
esetleg sztereotípiákat tükröz. Az oldalhoz írt lábjegyzetből (67. a
113. oldalon) sem kapunk több információt arról, mit is érthetünk a revizionista elnevezés alatt. Róbert Péter valószínűleg Zsabotinszkij
vezette cionista irányzatot tartotta revizionistának, amely a zsidó
államot katonai úton - azaz a fegyveres csoportok szervezett
akciói révén - akarta létrehozni.
Jabotinskynak a cionista
mozgalomban és a zsidó identitás megfogalmazásában játszott
szerepének ilyen leegyszerűsített megítélése nem csak félrevezető.
Ez főleg politikailag egy helytelen megfogalmazás volt. A csoportba
sorolt kiadványok (Betar, A Tett, Viharban) mai politikai
szemszögből inkább radikális cionista sajtónak nevezhetők.
Továbbá nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez a sajtó (például a
Betar) az új izraeli nemzedék magatartási mintáját
nagymértékben meghatározta.
A revizionista elnevezés itt aligha helyen való.
Mindemellett a Betarral
kapcsolatban Róbert Péter egy érdekes magyarországi információt
szolgáltat az olvasónak: Magyarországi központja a Klauzál téren
volt, a hatóságok 1945 után nem kedvelték (117) Ugyanis Betar
egy radikális cionista kiadvány lévén híres volt a lakonikusan
megfogalmazott kritikus helyzetelemzésről és a mozgalom céljainak
nyílt kifejtéséről. Az ilyen irányzat nem keres kompromisszumot,
mert: A szabadságot nem magyarázni, hanem élni kell tudni.p (118) Herzl
Tivadar mondata, mely szerint Wenn ihr wollt, ist es kein
Märchen (u.o.) nem állt messze a Betar szellemétől és ezért
kitűnő illusztrációként szolgál a könyv oldalához. Ettől a
revizionista címke még kevésbé érthető!
A legnagyobb csoportot a Baloldali
cionista lapok (29-90) alkotják. Elsőnek a szerző az úgy nevezett álcionista Chozér pártértesítőt veszi elő, amely erősen
mozgalmi jellegű voltp.
Az 1947. évi válogatásban találkozunk a mai európai társadalmat is
sújtó antiszemita tendenciákkal, amelyek 1946-ban Lengyelországban
súlyos eseményekhez (pogromokhoz) vezettek (30). Éppen itt tűnik
fel, hogy Róbert Péter jellegzetes,
korhű mozgalmi nyelvet használt a cikkek és kiadványok leírására.
Ilyen szempontból a kötet a lingvistáknak is egy hasznos forrás
lehet a társadalmi nyelvek kutatásában.
Ugyanebben a csoportban a szerző
hangsúlyozza a héber nyelv fontosságát a cionista mozgalom számára
(30, 35). Kár, hogy a könyv nyelvében ez nem érvényesült. A héber
szavak fonetikai átírása és magyarázata helyenként bosszantó
pontatlanságokat okoz, ami elkerülhető lett volna, ha a szavakat
héberül írják meg.
Vladimir-Zeev Jabotinsky ennek csak örült volna!
Ebben a részben, amint az egész könyvben
is sok a verses idézet. A zsidó kultúra és művelődéstörténet
szempontjából fontos az olyan kevésbé ismert költők idézése, mint
Ávrám (Avraham) Slonsky (45. és másutt).
Érdekes S. Salom népdalritmusú verses buzdítás a függetlenségi
harcra (20). A 97. oldalon a Cherut 1947. évi anyagából a
szerző Goethe egyik balladájából idéz, aki Heine mellett a cionista
mozgalmak kulturális forrását képezhetett:
Das Lied, das
aus der Kehle dringt
ist Lohn der
reichlich lohnt.
Cherut a Középutas cionista
sajtótermékek között található, az itt idézett vers viszont képileg
akár a baloldali kiadványokhoz is illene. Már arról nem is beszélve,
hogy a középutas cionista kiadványok is többnyire a harcokról szóló
jelentésekkel és a hadi tudósításokkal foglalkoztak (92-112). A
Hamachar cionista kiadványban különösen sok volt a vers. Itt
Szulamit Teichner költőnő is publikált. Megtérés című verse egy
vegyes házasságot kötött, zsidóságától eltávolodott férfi kései
magára találását mondja el. (94) Láthatjuk, tehát, hogy ez a
kiadvány is a zsidó identitás megfogalmazását helyezi előtérbe. Ez a
motívum a szabadság és az önrendelkezés motívumával együtt határozta
meg a cionista sajtó szellemiségét. A szabadság és az önrendelkezés
párosul a messiási, illetve megváltási gondolatokkal, amelyeket nem
csak a vallásos cionista sajtó vetett fel.
A középutas csoport talán abban
különbözik a baloldalitól, hogy ezekben a kiadványokban több szó
esik a tanulásról és a polgári életviszonyokról (95-98).
Ezt a csoportot követi a pallásos
cionista lapok része (103-112), amelyek közül a Jediot Bahad
értesítőt és a Doar Mizrachi kiadványt emelném ki. Az elsőnek
nevezett kiadvány a vallásos chaluc mozgalom palesztinai orientálású
értesítője volt, amelynek 1949. február 12-i száma az aktuális
katonai helyzetet Debóra harcához hasonlította. A t’nachi hősnő
tevékenységét a lap honvédelemnek nevezte és kijelentette, hogy
egyenes vonalat lát Debóra diadalénekétől az Émek jelen
költészetéig…p (109). Doar Mizrachi ugyancsak Erec központú
volt, de a Pesti Hitközség helyzete sem volt közömbös számára.
(111).
A könyv Bevezetőjében Róbert Péter már
szinte zárószóként sajnálkozik, hogy csak néhány tucat cionista
sajtóterméket sikerült bemutatni, mert a többségük már nem áll a
kutató rendelkezésére. Ez nagy kár, mert a megmaradt példányokból
is kitűnik, hogy volt mondanivalójuk a mai olvasó számára isp (7). A
könyv elolvasása után ezt a gondolatot csak megerősíteni tudom.
Összefoglalva az eddigi elemzést először
is ismételten hangsúlyozom, hogy a kötet bőséges információt adhat a
zsidó kultúra kutatóinak. Az anyag csoportosításáról,
a nyelvi formák és a fogalmak alkalmazásáról persze lehet
vitatkozni, de ez egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben csökkenti
a kötet tudományos értékét. A könyv ismeretterjesztő értéke
ugyanakkor vitatatlan.
[1] A cionista sajtó története Magyarországon, amelynek az eddigi
megjelent részei az 1904-1919, 1920-1940, a második világháború
alatti és az 1945-1947. évi korszakokat érintették.
[2]
A latin betűs átírás a magyar ékezeteket nem következetesen
alkalmazza. Vö.: Háátid, de Hatikva.
Ugyancsak rendszertelen a L’hajal Háolé és Igeret Löáh
transzkripciója.
[3]
A neve a magyar sajtóra jellemző átírásban jelenik meg a
könyvben. Eredetileg: Вольф Евнович (Владимир
Евгеньевич) Жаботинский (1880-1940).
ćŕá ćéáĺčéđń÷é
[4]
Megjegyzem, hogy
másutt Róbert Péter azt írja, hogy a álcionista
mozgalom szimpatizált a baloldallal (33), vagyis nem
számíthatott egy ténylegesen baloldali mozgalomnak. Ebben a
kérdésben a szerzőnek nem sikerült meghúzni a világos határokat.
[6]
A 100. oldalon van egy lábjegyzet, amelyben olvashatjuk, hogy Slonsky Shakespeare és Puskin műveit fordította új hébernyelvre.
Hrotko Larissza
2016.08.24