Új elméleti jellegű munkával jelentkezett a Magyar Tudományos Akadémia - Szegedi Tudományos Egyetem Vallási Kultúrakutató Csoport. Borítóján a mózesi kőtábla sugároz egy hármas domb felett, előtte egy puskájára támaszkodó katonával. Felírat szerint ez az Izraelita Vallású Magyar Hadviseltek címere, akiknek tetteit egy 1914-1918-as évszám is hirdeti. Tintával odaírták a képre az 1940-1945-ös évszámot is, de tudjuk , hogy akkor már a behívott zsidók fegyver helyett csak ásót vagy csákányt használhattak.

Ilyen és hasonló jelképek, szimbólumok tartalma jelenik meg a tanulmány-gyűjteményben, amelyre a fedőlapon kívül a cím is odaillően utal: "Mózes kőtáblái a hármashalmon". Irásai a modern polgári öntudat, a nemzeti elkötelezettség megjelenéseit elemzik a magyar zsidók között.

Glasser Norbert, Zima András és Fényes Balázs főleg sajtóforrások tükrében vizsgálja ezt a folyamatot. Első fejezete a rendi és nemzeti világok határán élő zsidók lojalitásának bizonyítékait leli fel a budapesti orthodox zsidó sajtóban. Nagy a királytisztelet, születésnapját szerb faluban a rabbi lakásán ünneplik. A háború után zsidó legitimizmusban jelentkezik a békeidők utáni zsidó nosztalgia, ahogy Löw Immánuel beszédeiben is. Előtérbe kerül a csodarabbi misztikus alakja, írnak az addig lenézett chaszidokról.

Zsidók a népek háborújában rész az első világháborús zsidó részvétel bemutatásával már a zsidó hőskultuszé. Főleg az Egyenlőség a forrása, nem kerüli meg a problémákat, így a galíciai menekültek helyzetének bemutatását sem. Bibliai párhuzamokat von, pl. a váratlanul támadó Olaszországot, amelyet a katolikus újságok Judásnak neveznek, ők Ámálékhez hasonlitják.

Külön alcímet kapnak a zsidó emlékművek, kiemeli Shvoy Kálmán szegedi altábornagy segítségét. Nagy csapásnak érzik a nemzetek feletti monarchia összeomlását, a vesztett háború után a zsidók részt vesznek az irredenta propagandában, "A Turul szárnyai alatt" fejezet sok példát hoz erre.
Az elcsatolt területeken is vannak akik ragaszkodnak a magyarsághoz, többségük zsidó nemzetiségűnek vallja magát. Nem véletlen, hogy elsősorban itt erősödik meg a cionista mozgalom.

Sorra veszi az egyes tájakat, különösen a román antiszemitizmus pogrompolitikáját bírálja. Noha a csehszlovák demokrácia előnyös volt a zsidók számára s ezért egy részük csehszlovák nemzetiségűnek vallotta magát, a budapesti zsidó lapok a magyarság vállalását ajánlják nekik. Érdekes az olasz fasizmus pozitív megítélése a zsidó lapokban, pl. kiemeli hogy budapesti olasz fasiszta párt vezetőjét Fried Imrének hívják.

A kötet többi tanulmánya inkább a Szentfölddel foglalkozik, változik a forrásbázis. "Mózes a bölcs államférfi alakja" című fejezet visszanyúl a hagyományhoz, a genealógiai emlékezetet ötvözi a modern sajtóval.

A cionista lapok a Tórát modern történeti forrásként kezelve kiemelik az ókori zsidó államban uralkodó szabadságot és szociális törődést. Természetesen a Szentföld drága marad minden zsidó számára, akármelyik táborban vannak.

A XX. században megélénkül az oda irányuló turizmus. Neológok, orthodoxok és cionisták versengenek az utak szervezésében s ezekről lapjaik hűségesen beszámolnak. Társasutazási riportoktól a zarándoklatokig olvashatunk bennük, a benyomás mindig pozitív. Szerepet játszik az emelkedő magyar zsidóság javuló anyagi helyzete és a középosztály kulturális érdeklődése is.

Követik a szerzők az elvándorolt vallásos zsidókat is. A haszid közösségek az USAQ nagyvárosaiban is megtartják óhazai életmódjukat, követik hagyományaikat, amelyeknek fontos világnézeti és identifikáló szerepe van.

Az utolsó fejezet stílszerűen a temetőkkel foglalkozik, a makói sírkertek példáján szemlélteti a közösségi emlékezet valódi és virtuális jelenlétét. Kiemeli egyes rabbik sírját, amelyeknek kultusza túléli a - sajnos már nem létező - hitközséget.

Nagyon nívós, nehéz nyelvezetű igazi tudományos munkát kaptunk ezzel a kötettel, melynek végén jó illusztrációk oldják fel az olvasás okozta fáradtságot.

Bőséges irodalomjegyzék ad segítséget a tárgyban való további elmélyedéshez.

Róbert Péter
2016.12.05