1934-ben a kor szellemi életében előkelő szerepet játszó Magyar Szemle Társaság elhatározta, hogy a külföldi közvélemény befolyásolására angol és francia nyelvű magyar történeti összefoglalást készíttet. Támogatta az ötletet Bethlen István, a Társaság elnöke, aki szerint a könyv "nemzetközi politikai küzdelmeinknek elméleti alapvetése lehetne", valamint Balogh József főtitkár, akinek édesapja intézményünk történelemprofesszora volt kikeresztelkedéséig. Sajnos a Szekfű Gyula által írott második kötet kézirata elveszett a háború zűrzavarában - legalábbis azt hitték. Szerencsére a közelmúltban előkerült, régi kották alól, és az Osiris Kiadó jóvoltából a szerző halála után fél évszázaddal egy eddig ismeretlen Szekfű-művet vehet kézbe az érdeklődő közönség.

Mivel a magyar történelem utolsó századai a zsidóság Kárpát-medencében való számbeli és jelentőség szempontjából való megnövekedésének korszaka, a könyv lapjain is gyakran találkozunk képviselőivel. Ellentétben a 30-as évek szokott stílusával Szekfű nem kommentálja közlését, meglehetősen szűkszavú, ha zsidókat említ. Erdélyi szombatosoknál utal a "Bethlentől beeresztett spanyol zsidókra", Rákóczi "sátorcsinálásra zsidókat tart". Betelepítésnél a nemzetiségek között utoljára a zsidókat mutatja be, hangsúlyozva a földesurak pártfogását, a reformkorban kiemeli a magyarsághoz való közeledést, a liberálisok zsidóbarátságát, Ullmann Móricz "a legelső magyarrá vált, megkeresztelt zsidó, akinek családja a magyar arisztokráciával összeházasodott". Hallgat a zsidó honvédekről, de számon tartja, hogy 1848-ban 9 német lap volt zsidó újságírókkal. Zsidók birtokszerzési tilalmát ellensúlyozza a sok zsidó bérlő. Kiegyezés után a zsidóság "második, plutokrata vezetőréteget hoz létre", az általa már említett zsidó bérlők nagybirtokossá válnak. Földreformot javasolva, a nagybirtok mellett a "Galiciából bevándorolt zsidók uzsorakölcsöneit" is felelősnek tartja a kárpátaljai rutének nyomoráért.

Itt már elemző módon, részletesebben foglalkozik a zsidósággal, hiszen a magyar gazdaság és kultúra fejlődése a XIX-XX. század fordulóján nem érthető meg nélkülük. Tizenkettedik könyv 4. Fejezetének 438-441.oldalának témája a "zsidó probléma", "a nagy tömeg bevándorolt idegen", akik a "legmozgékonyabb és európai modern behatásokra legfogékonyabb rétege a középosztálynak... akiknek előretörését kétségtelenül a vezető magyar réteg hibája tette lehetővé". Deák hívott először zsidókat a magyar politikába. "A századvégi német nemzetiségi mozgalmak a liberális magyarságot antiszemita szellemben támadják" -ez a megállapítás a korabeli náci törekvések kritikája is. Jászitól kezdve jelzi a szóba kerülő személyek zsidó származását, néha pejorativen: a proletárdiktatúrát "két zsidó magánhivatalnok" szervezte, "csak a zsidók döntöttek", bár Dunapatajon említ zsidó áldozatokat is. Az antiszemitizmusért a "bolsevizmusban szereplő zsidók nagy száma" a felelős, az atrocitásokról Horthy nem tudott. Az első zsidótörvényt még eszköznek tartja "a német hatás alatt megnőtt antiszemitizmus levezetésére" - e tévhitben egyes korabeli zsidó vezetők is osztoztak-, a másodikról már fanyalogva állapítja meg, hogy "egyes pontjaiban nürnbergi fajelveket tükröztetett".

Szekfű Gyula most előkerült kiváló munkája igyekszik tárgyilagos és visszafogott lenni a "zsidókérdésben" is .Ez nem mindig sikerül neki: az antiszemita korszellem, az akkori szókincs tetten érhető amikor zsidókról ír.

(Magánjellegű, de idekívánkozó tény: Szekfűnek zsidó volt a felesége, a nyilas uralom alatt viszontagságosan rejtegette. Érezvén halálát, nagy erőfeszítéseket tett a kibontakozó diktatúrában asszonya ausztráliai kivándorlásának biztosítására).

Mai szemmel jellemző és érdekes olvasni megállapításait: tükrözik nemcsak a kor, de a magyar értelmiség álláspontját a zsidósággal kapcsolatban.

Róbert Péter