Feitl István:
Talányos játszmák. Magyarország a KGST erőterében 1949-1974
|
Néhány
évtizede sok szó esett a KGST-ről, a Kölcsönös Gazdasági
Segítség Tanácsa néven ismert nemzetközi szervezetről, amely a
népi demokratikus államok gazdaságpolitikáját volt hivatva
összehangolni, gazdasági színvonalukat egy szintre emelni. Az
előző valamelyest sikerült, az utóbbi nem. Ezt a meglehetősen
ellentmondásos időszakot mutatja be Feitl István: Talányos
játszmák . Magyarország a KGST erőterében 1949-1974 című, a
Napvilág kiadó gondozásában megjelent könyve.
Szerző nem gazdaságtörténeti, hanem politikatörténeti alapon
közelíti meg azokat a kérdéseket, amelyek már a szervezet
létrehozásakor felmerültek, és amelyeket pár évtized múltán az
utókor próbál megválaszolni gyakran kemény vitákon keresztül,
amelyekre a könyv bevezetője utal, sok nevet és álláspontot
említve.
Kronológiai sorrendben tárgyalja az eseményeket az 1949-es
megalakulástól, érdekes tények tömegét nyújtva. Ki hitte volna,
hogy Jugoszlávia is be akart lépni a Románia által
kezdeményezett szervezetbe, vagy, hogy Berijának negatív
véleménye volt az egész együttműködésről?
Autarkiára törekednek,
de nagy bajok vannak a nyersanyagok szállításával, amelyen a
szovjet igyekszik segíteni, amíg bír. Tárgyalások
jegyzőkönyveiből bontakozik ki a valóságos helyzet, végig
jellemző, hogy nem tartják a határidőket. Nem kerülnek a
nyilvánosság elé az egyes országok közti, néha nagyon éles
viták, bár a kínai és román elkülönülést bizonyos idő után már
nem lehet eltitkolni.
Katasztrofálisak a szovjet "anyaország"
nehézségei és különösen éles a román-magyar vita. Hol a "kokszkérdés" vár megoldásra, hol réz és vas hiányzik. Hiába
termelnek gyapotot mérsékelt éghajlaton, később Hruscsov
kukoricája sem segít.
Két nagy korszakra bontja a szerző a tárgyalt korszakot.
1949-1968 között a sztálinizáció és felszámolása a főtéma, utána
a tervgazdaságot a piaci viszonyokkal valamilyen reform útján
való összehangolásának bukott kísérletét mutatja be.
Legeklatánsabb példa erre a magyar "új gazdasági mechanizmus",
de minden szocialista országgal foglalkozik. Időnként nagy
remények látszanak, gazdasági eredményecskék, amire támaszkodva
a "gyorsítás" sőt Kínában a "nagy ugrás" már-már a Nyugat
gazdasági megelőzésének lehetőségét (inkább vágyképét) villantja
fel egy kis időre. Tárgyalások vezetői között inkább
másodszereplők villannak fel, magyar küldöttek között, Apró
Antalé a leggyakoribb.
Nagy az energiaéhség, amelyet az olajárrobbanás tetőz be, hát
igen a gazdasági válságok "begyűrűznek", nem tisztelik az
akkoriban olyannyira őrzött határokat, a lemaradás egyre
növekszik. Persze 1974-ben még nem látszik a vég, messze van még
rendszerváltás, amely nagyrészt a gazdasági összeomlásnak lesz a
következménye.
Epilógus utal ezekre az időkre, amelyek
megörökítésre várnak.
Reméljük ezt a feladatot is ilyen jól oldja meg a szerző!
Róbert Péter
2017.10.17
|