Feitl István:
Talányos játszmák. Magyarország a KGST erőterében 1949-1974
 

Néhány évtizede sok szó esett a KGST-ről, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa néven ismert nemzetközi szervezetről, amely a népi demokratikus államok gazdaságpolitikáját volt hivatva összehangolni, gazdasági színvonalukat egy szintre emelni. Az előző valamelyest sikerült, az utóbbi nem. Ezt a meglehetősen ellentmondásos időszakot mutatja be Feitl István: Talányos játszmák . Magyarország a KGST erőterében 1949-1974 című, a Napvilág kiadó gondozásában megjelent könyve.

Szerző nem gazdaságtörténeti, hanem politikatörténeti alapon közelíti meg azokat a kérdéseket, amelyek már a szervezet létrehozásakor felmerültek, és amelyeket pár évtized múltán az utókor próbál megválaszolni gyakran kemény vitákon keresztül, amelyekre a könyv bevezetője utal, sok nevet és álláspontot említve.

Kronológiai sorrendben tárgyalja az eseményeket az 1949-es megalakulástól, érdekes tények tömegét nyújtva. Ki hitte volna, hogy Jugoszlávia is be akart lépni a Románia által kezdeményezett szervezetbe, vagy, hogy Berijának negatív véleménye volt az egész együttműködésről?

Autarkiára törekednek, de nagy bajok vannak a nyersanyagok szállításával, amelyen a szovjet igyekszik segíteni, amíg bír. Tárgyalások jegyzőkönyveiből bontakozik ki a valóságos helyzet, végig jellemző, hogy nem tartják a határidőket. Nem kerülnek a nyilvánosság elé az egyes országok közti, néha nagyon éles viták, bár a kínai és román elkülönülést bizonyos idő után már nem lehet eltitkolni.

Katasztrofálisak a szovjet "anyaország" nehézségei és különösen éles a román-magyar vita. Hol a "kokszkérdés" vár megoldásra, hol réz és vas hiányzik. Hiába termelnek gyapotot mérsékelt éghajlaton, később Hruscsov kukoricája sem segít.

Két nagy korszakra bontja a szerző a tárgyalt korszakot. 1949-1968 között a sztálinizáció és felszámolása a főtéma, utána a tervgazdaságot a piaci viszonyokkal valamilyen reform útján való összehangolásának bukott kísérletét mutatja be.

Legeklatánsabb példa erre a magyar "új gazdasági mechanizmus", de minden szocialista országgal foglalkozik. Időnként nagy remények látszanak, gazdasági eredményecskék, amire támaszkodva a "gyorsítás" sőt Kínában a "nagy ugrás" már-már a Nyugat gazdasági megelőzésének lehetőségét (inkább vágyképét) villantja fel egy kis időre. Tárgyalások vezetői között inkább másodszereplők villannak fel, magyar küldöttek között, Apró Antalé a leggyakoribb.

Nagy az energiaéhség, amelyet az olajárrobbanás tetőz be, hát igen a gazdasági válságok "begyűrűznek", nem tisztelik az akkoriban olyannyira őrzött határokat, a lemaradás egyre növekszik. Persze 1974-ben még nem látszik a vég, messze van még rendszerváltás, amely nagyrészt a gazdasági összeomlásnak lesz a következménye.

Epilógus utal ezekre az időkre, amelyek megörökítésre várnak.

Reméljük ezt a feladatot is ilyen jól oldja meg a szerző!

Róbert Péter
2017.10.17



Vissza