Vissza

Mezei András: A csodatévő

Mezei András ezúttal egy kisfiút választ hősének, az ő sorsán keresztül mutatja be a magyarországi vészkorszakot.

Lebovits Joske felnőtteket is próbára tevő kalandokat él meg, szerencséje és talpraesettsége valószínűtlen helyzetekből is kisegíti. Szüleitől elszakítva próbál életben maradni - és sikerül is neki. Pedig éppen olyan pesti gyerek mint kortársai, szeret focizni, játszani, néha füllent is egyet-egyet. Utóbbi tulajdonsága az életmentés eszköze is lehet néha - ezekben a veszélyes történelmi időkben.

Embert próbáló idők ezek, sokan nem állják ki a próbatételeket. Bizony nem csoda, hogy az író fantáziája az emberek vigasztalan társadalmából az állatok közé menekíti Joskét. Ők nem bántják a kisfiút, sőt beszélnek hozzá, érdekes módon az állatkert lakói is félnek a németektől-nyilasoktól. Ez persze érthetetlen köznapi gondolkodásunk számára, de hát a könyvben egymást követik a csodák. Némelyik fejezet alcíme is jelzi, hogy itt csodákkal fog találkozni a gyanútlan olvasó. Ezek a csodák a jó érdekében történnek, a túlélést biztosítják. Angyalok is megjelennek, nem csak cselekszenek a jó ügy érdekében, hanem meg is magyarázzák, amit a kisfiú nem érthet.

Mezei András könyve azonban nemcsak mesekönyv, felvillannak 1944-45 keserű éveinek történései is. Üldözött zsidók, közönyös és segítőkész emberek, nyilasok, német és orosz katonák váltják egymást a lapokon. Az író gyermekkorának élményei jelennek meg, terézvárosi és erzsébetvárosi helyszínek, figurák pontos rajza teszi hitelessé a mondanivalót és az öt napra osztott cselekményt. A zömében fővárosi helyszínt felváltja egy kis falu, ahol a gyerek nagyon jól érzi magát, bár itt sem marad el a megbántás, éppen amikor tágra nyílt szemmel gyönyörködik kedvencében, a körhintában. Nem sok öröm van Joske életében, szerencsére az angyal segít rajta, az utolsó pillanatban mindig megmenti. Véget ér a "szörnyek uralma", bár az új világ nélkülözéssel, bajokkal kezdődik: hősünk feltalálja magát, részt vesz a "batyuzásban", gondoskodik magáról és családja megmaradt tagjairól. Bibliai idézetek váltakoznak csínytevések leírásával, csodák ragadnak ki a szörnyű valóságból. Igy kerekedik a történet, amelyhez jól illenek Kaján Tibor és Galambos Tamás könnyed grafikái. Szinte lebegnek a sorok felett, magukkal ragadva a cselekményt - és az olvasót...

Róbert Péter