Világvallások  Képes enciklopédia

Album alakú, reprezentatív külsejű könyvet tartunk a kezünkben. A szöveget rengeteg színes kép, egész oldalas illusztráció tagolja hosszabb- rövidebb részekre.
 A csillogó, sokat ígérő borítót és az egyik teljes oldalt betöltő többszínű táblánál kinyitott könyvet a kirakat üvegén keresztül csodálva óhatatlanul felmerül a gondolat, hogy az ilyen díszes albumok a sok színes kép mellett többnyire kurta, színtelen szöveg kíséretében igyekeznek bemutatni tárgyukat.

Könyvünket, a Világvallások - Képes enciklopédiát, kézbe véve, lapozgatva, a szöveget olvasgatva, kellemes meglepetés ért. Gyanakvó feltételezésemmel szemben, szakemberek szabatosan megírt rövid, de lényegre törő ismertetései, leírásai világítják meg, hozzák "testközelbe" a világvallásokat. E fogalom körét a kötet összeállítója-kiadója több szerző nézetével szemben (pl. Helmuth von Glasenapp : Az öt világvallás. Bp. 1975 stb.) bővebben húzta meg. A sajátosan japán vallásokat és a judaizmust is ide sorolta. Az utóbbira utalva a Bevezetés magyarázattal szolgál: "A judaizmusnak [...] hívei viszonylag kis száma ellenére óriási vallási, szellemi és kulturális befolyása volt. A kereszténység közvetlenül a zsidó hagyományból ágazott ki és számos ponton érintkezett a harmadik nagy monoteista hittel, az iszlámmal." Ugyancsak a Bevezetés címszavakba szedve tömören ismerteti a világvallások fogalomrendszerében közösen előforduló kategóriákat: eredet és történelmi fejlődés, az istenség, szent szövegek, szentek, etikai elvek, halál és túlvilág stb.

Az első fejezet a judaizmusról fest átfogó képet; ugyanolyan érdeklődéssel fordulva a történelmi események, mint a vallás tanításai és kiemelkedőbb személyiségei felé. Mint a többi tárgyalásra kerülő vallás esetében, itt is Bevezetés előzi meg a főszöveget. Ebben igen hasznos információkat találunk; többek között megismerjük magának a zsidóság fogalmának, vagy az Izrael elnevezésnek a jelentését. Itt találjuk a világ zsidó népességének térképen bemutatott számszerű megoszlását, valamint ugyanezt a nagyobb izraeli települések vonatkozásában. Az őstörténet tömör összefoglalása, és egy még rövidebbre fogott időrendi tábla (i.e. 1200 - i.sz. 1995) után a hit, vagyis az egyistenhit kialakulásáról, és ennek a nemzetté válás folyamatában játszott szerepéről olvashatunk. A zsidóságon (etnikumon és vallási hagyományon) belül létező két fő csoportosítás, a szefárd és az áskenáz ismertetésekor említi, hogy a keleti (az arab országokból) származó zsidókat is tévesen szefárdnak nevezik. Azt azonban nem jegyzi meg, hogy ennek egyedüli oka az általuk beszélt (és az Izraelben általánosan, "hivatalosan" elfogadott) szefárd kiejtés, szemben az Európában honos, ma már többnyire csak kultikus célra használt áskenáz dialektussal.

A fejezet további lapjain rövid, de minden lényeges részletre kitérni szándékozó összefoglalását kapjuk a zsidó nép történetének és a judaizmus ismérveinek, fontosabb fogalmainak és irodalma alapműveinek.

A judaizmus ismertetése után fiatalabb, s nem mindig szerető "testvérének", a kereszténységnek hasonló terjedelmű és színvonalú leírását találjuk. E fejezet is egy Bevezetéssel kezdődik, amely a kezdetektől napjainkig áttekinti a kereszténység történetére vonatkozó legfontosabb tudnivalókat. A hasonló, illetve a korábbról ismert kiadványokkal összevetve, már a legelső mondat is a tényszerűség újdonságával hat. "Nem sokkal Názáreti Jézus zsidó igehirdető és gyógyító megfeszítése után (kb. i.sz. 30), egy új vallási mozgalom bontakozott ki a görög-római világban [...]" Ez a mondat helyesen mutat rá arra, hogy a kereszténység Jézus halála, vagyis a földi létből való eltávozása után, tanítványai és követői munkálkodása révén jött létre, alakult vallássá - tehát a vallásalapítás nem Jézus személyéhez, illetve szándékához kötődik.

A kereszténység kialakulásának, megszerveződésének és virágzásának két évezredes történetén sok-sok tény és esemény említésével, de mégis olvasmányos stílusban kalauzolja végig olvasóját. Megismerteti a fontosabb irányzatokkal, felekezetekkel, kiemelve a közöttük fellelhető különbségeket. Megtudjuk, hogy a hetednapos ádventisták "pénteken tartják a szombatot és ragaszkodnak az Ótestamentum néhány étkezési törvényéhez." Az egyes kulcsfogalmaknak (pl. a Szentháromság, a Jézus-ima, a kanonizálás, az angyalok, vagy az irgalmas szamaritánus stb.) a számítógépektől ismert "ablak"-elrendezésben adja a világosan megfogalmazott, lényegretörő magyarázatát. Az igényesen kiválasztott illusztrációk klasszikus műtárgyak, illuminált kódexlapok, ikonok, valamint arcképek (pl. Luther, Jacob Boehme stb.) felhasználásával adnak bepillantást a kereszténység kultúrtörténetébe. A liturgia és az ünnepek leírása során bőséges kitekintést nyujt a távoli, kevésbé ismert országok sajátosságaiba, amit érzékletesen illusztrálnak a helyszíneken készített fényképek (pl. virágvasárnapi körmenet Kolumbiában.)

Az iszlámról az előző fejezethez hasonló eszközökkel készült pontos és színes tájékoztatót kapunk. A vallási ideológia körvonalazását keleti pompával illuminált többszázados Korán-lapok, műemlékek és a vallási élet eseményeinek bemutatásával teszi színessé. A már említett "ablakok" módszerét itt is hatásosan alkalmazza a részletkérdések (pl. az iszmailiták, az iszlám jogforrásai, a medresze, a mecsetépítészet stb.) megvilágítására. Ilyen formában kapjuk pontos kifejtését a napjaink sajnálatos közel-keleti aktualitásai között is szereplő "dzsihád" fogalmának, ami az eredeti szóhasználatban sokrétűbb jelentéssel birt, mint a közkeletű "szent háború" értelmezés.

A hinduizmusról indiai szerző írását olvashatjuk. Ebben a legkorábbi hagyományok, a Védák korától egészen a legutóbb keletkezett ágazatokig, mint pl. a "Krisna-tudat" közössége, minden lényegeset megtalálunk a hindu világszemléletről és a belőle táplálkozó vallási irányzatokról. Tömör és jól illusztrált leírást kapunk a női istenségekről, a misztikus iskolákról, a jóga-ágazatokról, a legfontosabb szanszkrit fogalmak pontos magyar megfelelőit is megtaláljuk.

A hindu vallásból az i.e. VI. század folyamán kivált és új vallássá szerveződött buddhizmust is minden jelentősebb ágazatára kiterjedő tanulmány ismerteti. A kötet korábbi fejezeteitől eltérően itt már találkozunk néhány pontatlansággal. Mindenképpen kifogásolnunk kell, hogy a "bódhiszattva" fogalmát következetesen leendő buddha-ként értelmezi. Ez utóbbi a buddhista panteon egy konkrét alakja (Májtréja), míg a bódhiszattva - a mahájána (ún. északi buddhizmus) terminológiájában (s itt erről van szó!) - egy olyan emberi lény, aki elérte a megvilágosodás állapotát, de vállalja a további újraszületéseket azért, hogy így segítségére lehessen a többi embernek hasonló szellemi szint eléréséhez. A tibeti buddhista kultúra kialakulását (i.sz. VII. sz.) a XIV. Dalai Láma személyéhez köti, ami nyilvánvaló tévedés, hiszen a dalai lámák intézménye csak a XVI. században keletkezett, s a XIV. Dalai Láma pedig 1935-ben született, s ma is él.

A kínai hagyományok címet viselő fejezet tárgyalja a modern vallástörténeti terminológiával kínai szinkretizmusnak nevezett, a hajdani Kínában (és tömegbázisát kevésbé felbecsülhetően a maiban is) egymással szimbiózisban élő vallási rendszereket: a taoizmust, a konfucianizmust és a buddhizmus kínai változatait.

A Kínában keletkezett vallási hagyományok (elsősorban a taoizmus és a konfucianizmus) alaptétele: a kozmosz önmagában tartalmazza a lét törvényszerűségeit; minden - még az istenségek is - e törvényszerűség részei, megnyilvánulásai. A kozmosz minden eleme szervesen összefügg, és az egyikben bekövetkező bármiféle változás lényegében befolyásolja a mindenség más összetevőinek minőségi adottságait. A kínai vallásos gondolkodás az ember és ember, illetve az ember és a természet közötti harmónia megteremtésével a kozmosznak ezt a megváltoztathatatlan egységét igyekszik a földi lét minden területén szem előtt tartani. Az időszámítás első századától Indiából Kínába importált buddhizmus is idomult a kínai szemléletmódhoz, és ennek megfelelően sajátosan kínai válfajai alakultak ki. Az említett három vallási tanítás inkább kiegészíti s nem kizárja egymást; a kínaiak többsége általában mindhármat párhuzamosan gyakorolja
 (= szinkretizmus). E fejezet is terjedelmének megfelelő tömörséggel sikeresen foglalja össze a kínai vallásrendszerek, a velük szervesen összefüggő kozmosz-szemlélet, és az így létrejött fundamentumban gyökerező klasszikus kínai filozófia legfontosabb elemeit. Mindezt szakszerű történelmi és kultúrtörténeti háttérrajzzal és kronológiával egészíti ki.

Az utolsó fejezet, miután megismertette olvasóját a buddhizmus sajátosan japán válfajával, a zennel és legfontosabb kultikus, illetve irodalmi szövegeivel, felfedi azt a kevésbé ismert tényt, hogy Japánban őshonos vallási hagyomány is él, - a sintoizmus. A sinto Japán nemzeti egyházának tekinthető, de ez a jellege nem korlátozza híveit abban, hogy ugyanakkor a buddhista életszemléletet, illetve vallási gyakorlatot is kövesse.

A kötetet a benne előforduló fogalmak kislexikona, és fejezetenként rendezett bibliográfia zárja, amely igényes válogatást közöl a magyar nyelvű szakirodalomból.