Gordon Thomas:
MOSZAD.
A titkosszolgálat története |
Az ismert magyar közmondás
szerint kis ember nagy bottal jár.
Kis országoknak nagyobb gondot okoz maguk megvédése, mint a nagyoknak, nem tarthatnak
akkora hadsereget sem, ezért szervezéssel kell pótolniuk a hadosztályokat, jó
hírszerzéssel a repülőgép-anyahajókat.
Szellemi muníció helyettesítheti a puskaport, ami - szerencsére - a zsidó államnak
az előbbi bőven áll rendelkezésre! Már a Bibliában elhangzott: "Menj és
kémleld ki az országot!" és több példát találunk eredményes hírszerző
tevékenységre.
Később a diaszpórában a szétszórt zsidó nép fiai sűrűn felbukkannak
különböző kémszolgálatokban. Intelligencia, nyelvtudás, különböző országok
ismerete nagyon alkalmassá teszi a zsidókat erre a munkára. Fokozottan így van ez
amióta saját államukban, saját maguknak szolgálnak!
Gordon Thomas negyedszázada ír különböző titkosszolgálatokról, apósa és barátai
hírszerzések főnökei. Most megjelent könyve - MOSZAD. A titkosszolgálat története.
JLX Kiadó,2005. - a világ egyik legtöbbet emlegetett, dicsért és gyalázott
szervezetét próbálja bemutatni olvasóinak.
Beleássa magát a témába, az oknyomozó riporteri munka legjobb hagyományait
valósítja meg, magukat az érintetteket szólaltatja meg. Indokolt szakmai
büszkeséggel vall erről: "Tény, hogy eddig még egyetlen külföldit sem engedtek
ennyire közel magukhoz, és tudomásom szerint én vagyok az egyetlen, akinek
engedélyezték, hogy megírja mindazt, amit megtudott."
Az 1951-es megalapítása óta részletesen követi a Moszad működését, akcióit - az
igazsághoz hozzá tartozik, hogy már 1929-ben volt zsidó hírszerzés Palesztinában,
amely eredményesen küzdött az arabok, majd az angolok ellen is.
Nagy szerepe volt az illegális bevándorlók országba juttatásában és a
függetlenségi háború sikeres megvívásában is. Persze ez csak bevezeti a könyvet, a
20 fejezetből 18 egy-egy esemény leírása, amelyben a Moszadnak bevallott, vagy titkolt
szerepe volt.
Kronologikus szemléletét és alaposságát mutatja, hogy a közreműködő volt
munkatársak és a testület főigazgatóinak listája áll az első oldalon. A leírt
ügyek és akciók nagyrészt ismerősek az újságolvasók számára, de most
bepillanthatunk a "szakmai" háttérbe, a Moszad szerepére az eseményekben.
Mesterkémekről, aprólékosan kidolgozott és pontosan lebonyolított akciókról
olvashatunk a könyv lapjain, félelmet nem ismerő izraeliekről és a világ más
pontjain élő - nem is mindig zsidó - emberekről, akik segítették munkájukat.
Jaholomin, katsa, sajan - ezekkel az elnevezésekkel, amelyek az együttműködés
különböző formáit jelölik, találkozunk lépten-nyomon, tetteik csodálatot
keltenek. Nagy veszélyt vállalnak, hiszen elfogásukkor rettenetes kínzások és halál
vár rájuk.
Emlékművük, melynek alakja emberi agyra emlékeztet - a Moszad jelszava: "Harcolj
fortéllyal! - Tel-Aviv mellett 557 férfi és nő emlékét őrzi, közülük 71 a
Moszadban szolgált. Családtagjaik a Hírszerzés Napján emlékeznek rájuk. Minden
megölt ügynök külön emléknapot kapott a kis zsinagógában. A leghíresebb Eli
Cohen, akiről külön fejezet szól a könyvben. Nem mentette meg őt a damaszkuszi
akasztófától a nemzetközi tiltakozás sem, pedig (Thomas nem említi) az izraeli
kommunista párt még Kádár János közbenjárását is kérte érdekében, de
megtagadták!
Sok érdekességet tudunk meg ismert emberekről, közéleti személyiségekről.
Kevésbé ismert ügyek is felvillannak, pl. az afrikai konfliktusok kapcsán. A szerző
nem misztifikálja a Moszadot, beszámol a tévedésekről, kudarcokról is. Napjainkig
követi az eseményeket, öngyilkos terroristákról éppenúgy olvashatunk, mint az
atomtitok újdonságairól, Bin Ladenről vagy Szaddamról.
Jó képet nyerünk a könyvből arról a kemény küzdelemről, amely azért folyik, hogy
Sharon szavaival élve "ezt a kis, kopár földdarabot, amit mi tettünk újra
termékenyé, sose vegyék el tőlünk".
Mindezt - szerencsénkre - érdekes, olvasmányos formában!
Róbert Péter |