Vissza

Gordon Thomas:
MOSZAD.
A titkosszolgálat története

 

Az ismert magyar közmondás szerint kis ember nagy bottal jár.

Kis országoknak nagyobb gondot okoz maguk megvédése, mint a nagyoknak, nem tarthatnak akkora hadsereget sem, ezért szervezéssel kell pótolniuk a hadosztályokat, jó hírszerzéssel a repülőgép-anyahajókat.

Szellemi muníció helyettesítheti a puskaport, ami - szerencsére - a zsidó államnak az előbbi bőven áll rendelkezésre! Már a Bibliában elhangzott: "Menj és kémleld ki az országot!" és több példát találunk eredményes hírszerző tevékenységre.

Később a diaszpórában a szétszórt zsidó nép fiai sűrűn felbukkannak különböző kémszolgálatokban. Intelligencia, nyelvtudás, különböző országok ismerete nagyon alkalmassá teszi a zsidókat erre a munkára. Fokozottan így van ez amióta saját államukban, saját maguknak szolgálnak!

Gordon Thomas negyedszázada ír különböző titkosszolgálatokról, apósa és barátai hírszerzések főnökei. Most megjelent könyve - MOSZAD. A titkosszolgálat története. JLX Kiadó,2005. - a világ egyik legtöbbet emlegetett, dicsért és gyalázott szervezetét próbálja bemutatni olvasóinak.

Beleássa magát a témába, az oknyomozó riporteri munka legjobb hagyományait valósítja meg, magukat az érintetteket szólaltatja meg. Indokolt szakmai büszkeséggel vall erről: "Tény, hogy eddig még egyetlen külföldit sem engedtek ennyire közel magukhoz, és tudomásom szerint én vagyok az egyetlen, akinek engedélyezték, hogy megírja mindazt, amit megtudott."

Az 1951-es megalapítása óta részletesen követi a Moszad működését, akcióit - az igazsághoz hozzá tartozik, hogy már 1929-ben volt zsidó hírszerzés Palesztinában, amely eredményesen küzdött az arabok, majd az angolok ellen is.

Nagy szerepe volt az illegális bevándorlók országba juttatásában és a függetlenségi háború sikeres megvívásában is. Persze ez csak bevezeti a könyvet, a 20 fejezetből 18 egy-egy esemény leírása, amelyben a Moszadnak bevallott, vagy titkolt szerepe volt.

Kronologikus szemléletét és alaposságát mutatja, hogy a közreműködő volt munkatársak és a testület főigazgatóinak listája áll az első oldalon. A leírt ügyek és akciók nagyrészt ismerősek az újságolvasók számára, de most bepillanthatunk a "szakmai" háttérbe, a Moszad szerepére az eseményekben.

Mesterkémekről, aprólékosan kidolgozott és pontosan lebonyolított akciókról olvashatunk a könyv lapjain, félelmet nem ismerő izraeliekről és a világ más pontjain élő - nem is mindig zsidó - emberekről, akik segítették munkájukat.

Jaholomin, katsa, sajan - ezekkel az elnevezésekkel, amelyek az együttműködés különböző formáit jelölik, találkozunk lépten-nyomon, tetteik csodálatot keltenek. Nagy veszélyt vállalnak, hiszen elfogásukkor rettenetes kínzások és halál vár rájuk.

Emlékművük, melynek alakja emberi agyra emlékeztet - a Moszad jelszava: "Harcolj fortéllyal! - Tel-Aviv mellett 557 férfi és nő emlékét őrzi, közülük 71 a Moszadban szolgált. Családtagjaik a Hírszerzés Napján emlékeznek rájuk. Minden megölt ügynök külön emléknapot kapott a kis zsinagógában. A leghíresebb Eli Cohen, akiről külön fejezet szól a könyvben. Nem mentette meg őt a damaszkuszi akasztófától a nemzetközi tiltakozás sem, pedig (Thomas nem említi) az izraeli kommunista párt még Kádár János közbenjárását is kérte érdekében, de megtagadták!

Sok érdekességet tudunk meg ismert emberekről, közéleti személyiségekről. Kevésbé ismert ügyek is felvillannak, pl. az afrikai konfliktusok kapcsán. A szerző nem misztifikálja a Moszadot, beszámol a tévedésekről, kudarcokról is. Napjainkig követi az eseményeket, öngyilkos terroristákról éppenúgy olvashatunk, mint az atomtitok újdonságairól, Bin Ladenről vagy Szaddamról.

Jó képet nyerünk a könyvből arról a kemény küzdelemről, amely azért folyik, hogy Sharon szavaival élve "ezt a kis, kopár földdarabot, amit mi tettünk újra termékenyé, sose vegyék el tőlünk".

Mindezt - szerencsénkre - érdekes, olvasmányos formában!

Róbert Péter