Alig több, mint egy hónapja jelent meg Naftali Kraus legújabb könyve, a méltán népszerű "Ősi Forrás" című sorozat 12. darabja. A kötet rögtön a címével is megragadja figyelmünket: Ezra és Nechemja. Az őscionizmus története. Már a cím is, amely kapcsolatba hoz egy újkeletűnek vélt fogalmat két ókorban élt személyiséggel, arra mutat, hogy rendkívül érdekes olvasmánnyal lesz dolgunk. Vagy azért, mert a jelen egy nagyon fontos kérdését vetíti a múltba, vagy azért, mert a két és félezer esztendővel előttünk történt eseményekben lát analógiát korunkra.

Örömmel vállalkoztam arra, hogy recenziót írjak Naftali Kraus legújabb könyvéről. Örömmel azért, mert az Izraelben élő, de Magyarországon szellemében állandóan jelen lévő szerző mindenegyes műve egy-egy sokat ígérő gyümölcs a magyarországi zsidó kultúra és a judaisztikai irodalom 1990-ben, éppen Ő általa (Az Ősi forrás - Heti szidrák) újra termővé változtatott fáján. Örömöm másik oka az, hogy hasonlóan korábbi könyveihez, ebben a művében is ragyogó érzékkel és bravúros sikerrel megtalálja a több, mint két és félezer éves témában a mának szóló aktualitást, a mai zsidó olvasó - különösen a Magyarországon élő - számára közvetített üzenetet. Naftali Kraus könyvei - mint ahogy a sorozat címe is tükrözi - az Ősi Forrás éltető esszenciáját juttatják el a modern világban élő, a zsidó kultúra áramába visszataláló magyarországi zsidósághoz.
Miért olyan fontos Ezra és Nechemja könyve, mi a mának szóló, rendkívül időszerű üzenete?

Mélységesen igaza van könyvünk szerzőjének, Naftali Krausnak, amikor Ezra -Nechemja időszerűségét a mű legalább két üzenetében látja:
1. A cionizmus a zsidó nép ősi és mindenkoron időszerű intézménye volt, amely a legkritikusabb időkben (ld. a babilóniai fogság és a Holocaustot közvetlenül megelőző évek, majd az azt követő idők és manapság is!) megtartotta és felvértezte a továbbélésre a zsidóságot. A cionizmusra szükség van, és a hozzá való ragaszkodásunk nem gyengülhet, csak erősödhet!

2. Vallási törvényeinkhez és nemzeti hagyományainkhoz mindenkor töretlenül és megalkuvás nélkül kell ragaszkodnunk, mert hosszú történelmünk tanúsága szerint mindig olyan időkben került a zsidóság végveszélybe, amikor e ragaszkodásunk gyengült.

Ezra pap volt és írnok, helyesebben írástudó. Ez utóbbi szó főnévként értendő, tehát nemcsak az íráskészségre utal, hanem arra is, hogy Ezra magas szinten ismerte az Írást, vagyis Szentírásunkat. Tudjuk róla, hogy kiemelkedő szerepe volt a Templom újjáépítésében, miután visszatért hazájába Babilóniából, a száműzetésből, vagyis a Fogságból. Nechemja könyve is csak így említi. Ezra, a pap és írnok. Ezra és Nechemja kanonizált könyvei egyszer sem nevezik főpapnak, csakúgy, mint Josephus Flavius, a zsidó történetírás atyja, aki papnak és "Izrael törvénye magyarázójának" nevezi A zsidók története című munkájában. Ennek ellenére Ezra és Nechemja könyvei határozottan utalnak rá, hogy már Babilóniában is fontos személyiség volt a zsidók között, tehát nem ismeretlenként jelent meg Jeruzsálemben. Néhány tudós véleménye szerint perzsa szolgálatban állott, mondhatnánk, hogy mint ilyen, a zsidó ügyek "referense" volt. Ez egyben magyarázatul szolgálna arra is, hogy oly nagy tudású szaktekintély volt a vallási ismeretek terén, hogy nemcsak szülőföldjéről elszármazott honfitársai, hanem a perzsák is tisztelték és nagyra becsülték.
Bár a köztudat, nemzeti és vallási történelmünk, a zsidó nép legkiemelkedőbb egyéniségei között tartja számon, - a Talmud megállapítja róla, hogy "amikor a Tóra [ismerete] eltűnt Izrael [köréből], Ezra feljött Babilóniából és helyreállította [a Tóra ismeretét.]" (Szukká 20a.) - életéről mégis nagyon keveset tudunk.
Neve bizonyosan rokonítható az Ázárjá (I. segít) névformával. A magyar nyelvű és a keresztény Biblia-fordításokban a görög eredetű névváltozat honosodott meg: Esdras, Ezdrás, vagy Ezsdrás. A nevével jelzett könyv szerint Szerájá fia, és Áronnak, az első főpapnak leszármazottja volt. A zsidó hagyomány Máleáchi (Malakiás) próféta személyével is azonosítja, legalábbis a neki tulajdonított könyv szerzőjének tartja (Talmud: Megillá 15a.) Báruch, Nerijá fiának tanítványa volt, aki viszont Jirmejának (Jeremiás) volt az írnoka.
Ezra alapította a zsidó történelem egyik legfontosabb intézményét, a Nagy Gyülekezet Férfiainak testületét. A hagyomány alapján azt is tudjuk, hogy megérte 120. életévét; ekkor halt meg. Josephus Flavius feljegyezte, hogy Jeruzsálemben temették el, de egy másik hagyomány a Tigris-folyam partján tudja sírjának helyét. A talmudi irodalom több olyan törvényerejű rendeletről tesz említést, amely a zsidó vallás részévé vált, és Ezra személyéhez kötődik megalkotása. A kornak és Ezra alakjának kitűnő ismerője, Travers Herford, angol vallástörténész írta: "[...] ő jelzi a zsidó nép hosszú történetében egy új korszak kezdetét, a fejlődés egy új szintjét, amely csaknem olyan fontos, mint a prófétaság megjelenése, amelyet jelentőségében csak Mózes műve előz meg. Ha Mózest tekintjük a zsidó vallás valódi megalapítójának, aki a környező népek vallása fölé emelte [a judaizmust], Ezráról tudnunk kell, hogy a legkritikusabb időszakban került előtérbe, hogy megmentse a zsidó vallást és vele a nemzet életét." (The Pharisees, p. 18.)

A zsidó hagyomány Ezra és Nechemja könyvének, tehát mindkét könyv szerzőjeként Ezrát, az írnokot, vagy az írástudót nevezi meg. Ugyancsak ő az, akinek a Krónikák könyve genealógiát tartalmazó részét tulajdonítjuk (Bává Bátrá 15a.) Úgy tarja a hagyomány, hogy Nechemja fejezte be, ő tette teljessé Ezra munkáját, csakúgy, ahogy a Tóra befejezését Józsua nevéhez és személyéhez kötjük. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a modern kutatók többsége úgy véli, hogy Ezra és Nechemja könyve számos korabeli dokumentumot is tartalmaz, közöttük személyes visszaemlékezéseket, vagy naplókat, és hivatalos jellegű feljegyzéseket, még "ügyiratokat" is. A bibliakritikusok következetesen és logikusan felvonultatott érvei, kvázi bizonyítékai ellenére sem tűnik megalapozottnak az a vélemény, amely szerint kétségbe vonható lenne, hogy Ezra a szerzője a nevét viselő könyvnek.
Amikor a Talmud egyértelműen Ezrának tulajdonítja könyve szerzőségét, nem állítja azt, hogy a könyv egészének a szövege tőle származna. Ezra nyilvánvalóan felhasznált olyan dokumentumokat, amelyek pozíciója folytán számára hozzáférhetők voltak, és műve hitelességét, valamint "szakszerűségét" emelték.

Nechemja könyvének címe nem szerzője nevét viseli, hanem azét a férfiúét, akinek történetét elmondja. Bár Ezra neve szerzőként csak a róla elnevezett könyv címében fordul elő, tudnunk kell, hogy ez a mű eredetileg magába foglalta azt a szöveget is, amely Nechemja könyveként vált ismertté. Ezt a nézetet erősíti meg a Talmud is (Bává Bátrá 14b.), ahol nincs szó egy különálló Nechemja-könyvről, csak Ezráról történik említés. A Maszóra következetesen nem vesz tudomást a felosztásról, és Ezra könyvének végén nem közli a szokásos megjegyzéseket, jegyzeteket, hanem Nechemja befejezésekor tünteti fel mindkét könyvhöz szóló hozzáfűzéseit. A Septuaginta régebbi kéziratai, csakúgy, mint a korai latin és szír változatok hasonló módon, egyetlen műnek tekintik a kettőt. Egészen a XVI. századig a T'nách héber nyelvű másolatai, majd nyomtatott kiadásai is egyetlen, nem felosztható műként kezelik Ezra és Nechemja könyvét. Origenész (i. sz. 185-253), Alexandriában élő hírneves keresztény teológus, aki a héber Biblia szövegének pontosítására vállalkozott, volt az első, aki Nechemja könyvét Ezra második könyvének nevezte, s ezt a felosztást követte a Vulgáta és nyomában a későbbi fordítások is. Mint utaltunk rá, a Talmud (Bává Bátrá 15a.) Ezrát tekinti mindkét mű, Ezra és Nechemja könyve szerzőjének. A modern tudomány i. e. 300-ra teszi a művek keletkezésének idejét, és a Krónikák könyvét is Ezra munkájának tartja.

Ezra és Nechemja küldetése az első gálutból nemrég hazatért néptöredék között létfontosságú és sikeres volt. A zsidóság e két lánglelkű, elhivatott, már-már megszállottként tevékenykedő vezetője által elhintett magvakból fejlődött ki a második Templom utáni, ma is élő és virágzó zsidóság, az Izraelben államot alkotó, és a világ sok országában jelenlévő zsidó nép.
Ezrát népünk emlékezete második Mózesnek nevezi, hiszen az ő műve csak az egyiptomi kivonulás következményeihez hasonlítható. Ezra a vallási élet, a vallási törvények megtartásának terén állította vissza és formálta örökérvényűvé a zsidóság értékrendjét. Méltó társa a nagy, a máig ható feladatban, Nechemja, a közállapotokat és a külső rendet szilárdította meg.

Ezra és Nechemja könyvének szakavatott, szakszerű fordításával, és a ma emberéhez szóló, könnyen érthető és megérthető, világos magyarázataival Naftali Kraus felmérhetetlen támaszt és iránymutatást nyújt a helyes utat kereső zsidó embernek. A kor és a velejáró, minket körülvevő körülmények természetesen alapjaiban különböznek Ezra-Nechemja idejétől, de a problémák, nehézségek, a külvilág támasztotta akadályok hasonlóak. A szerző érzékletesen irányítja figyelmünket az ősi szövegben lépten-nyomon megmutatkozó időszerűségekre, aktualitásokra.
Ez a könyv Naftali Kraus tizenkettedik műve az Ősi Forrás sorozatban. Az Örökkévalót kérjük, hogy adja meg Ezra és Nechemja műve korunkbéli folytatójának, Naftali Krausnak, az erőt és egészséget felbecsülhetetlen értékű munkássága további eredményeihez. A Szerzőt pedig arra kérjük, hogy minél hamarabb kézbe vehessük következő művét.

Borsányi Schmidt Ferenc