Egy majd félévszázada nagyon fiatalon elhunyt kitűnő költő, Simon Tamás emlékét idézi a Bethlen téri Füzetek új melléklete, amely a MAZSÖK, a MAZSIHISZ, a Cödokó és az Oneg Sabbat Alapítványok, valamint magánszemélyek támogatásával látott napvilágot.

Simon Tamás ma már legenda, halála után megszaporodott baráti körén kívül csak a rejtett irodalmi értékek és tehetségek ismerői - számontartói emlékeztek a kamasz lírikusra, az érettségi idejére már mellőzötté vált irodalmi csodagyerekre.

Mint a zsenik oly gyakran, a kilenc évesen a Holocaustot átélt zsidó fiú nem volt könnyen alkalmazkodó személyiség. Két gimnáziumból is kitették, feleségével (korengedéllyel megnősült) budai hegyvidéki barlangban húzta meg magát, amíg egy szerény józsefvárosi lakásba költőzhettek. Körülményei dacára állandóan és sikerrel tanult, főleg nyelveket és állandóan olvasott.

Az ember tragédiáját kívülről tudta - akkor, amikor nem volt szabad játszani, ő is csak egykori iskolája, a Madách gimnázium diákszínpadán láthatta. Tudatosan készült hivatására és "A mesterséget meg kell tanulni" mondogatta a könyvrakások közepén. Szigorú volt önmagával, főművét A zsidó Don Juant négyszer írta át tizenötödik és tizenkilencedik éve között, először prózában azután versbe öntötte a drámát. Hónapokon keresztül minden este színházba járt a színpadi technika elsajátítása végett, hogy versenyre kelhessen a klasszikusokkal, de tanult az általa jól ismert Heltai Jenő rímkezeléséből is.

Elődeit meghaladva az ismert témába új elemeket vitt, mindenekelőtt a főhős személyében, hangot adva a korokon átívelő zsidó problémáknak, az identitás keresésének, a lázadás és üldözés megjelenítésének. Szokatlan objektivitással beszél a darab zsidó szereplőiről, a "közhelyember" orvosról, a "szokványokban beszélő" Dávidról, az "egykor imaszíjjal megkötött kar" szellemi ostort ragad, de hiába. Megvető szavak szólnak a "népétől elpártolt zsidó" viselkedéséről, Don Juan végül hazatalálva népéhez egy pogrom bátor visszaverésében sebesül meg. "Azért mégis közülünk való" - állapítja meg a darab egyik mesterien ábrázolt mellékszereplője.

Szépen csatlakozik a színmű szövegéhez Simon Tamás verseinek válogatása, a költemények nemcsak áldott tehetségét, hanem zsidóságának tudatos megélését is tükrözik. Nem véletlen, hogy A gettóban című költeménye néhány versszakát beillesztette a színdarabba is. Ismerősei előtt nem volt titok, hogy Izraelben akart letelepedni, erre utal Búcsúzó című verse is.

Sajnos már nem érhette meg!


Tisztelgés emléke előtt ez a kívül-belül szép kötet, melynek előszavát Ferenczi László írta, a illusztrációk Porscht Frigyes munkái : mindketten személyesen ismerték Simon Tamást - sajnos csak ifjú korában, nem lehettek tanúi hatalmas tehetsége oly sokat ígérő kibontakozásának.



A költő követte édesapját és a névtelen áldozatokat, akiket sohasem tudott elfelejteni!

                                 Róbert Péter