Zsidó közösségszervező záróvizsga 2018

2018. junius 13-án, szerdán délelőtt 12 órakor tartottuk a Zsidó közösségszervező BA. szak végzőseinek záróvizsgáját. Ebben az évben négy hallgató jutott el a befejezéshez és vizsgázhatott a szak megadott tárgyaiból. (a negyedik végzős nem kívánt szerepelni a képen)

 

A záróvizsga bizottság elnöke: Dr. Lang Tamás, míg tagjai: Dr. Nádor Éva, Sommer László és Szépkuti László volt. A záróvizsgát jelenlétével megtisztelte Dr. Schőner Alfréd rektor főrabbi. A jegyzői teendőket Streitné Somkuti Vera látta el.

E szakon végzett hallgatóknak a szakleírásban megadott tantárgyakból kellett bizonyítani tudásukat, azaz Vezetéselmélet, Közösségfejlesztés és animáció valamint Humánmenedzsment tantárgyból húzhattak tételeket, valamint meg kellett védeniük a követelményeknek megfelelő terjedelemben, tartalomban határidőre beadott szakdolgozatukat A szakdolgozatok készítését Dr. Permiczky Szilvia, Dr. Háberman Zoltán, dr. Gádor György és Szántó Imréné dr. Balázs Edit segítette folyamatos konzultációval.

Valamennyi dolgozatot opponensek bírálták és véleményezték.

E tanévben négy hallgató vizsgázott:
Berzi Eszter
Lomb Katalin Dóra
Schranez Rebeka
dr. Vámos Ágnes

A hallgatók időben értesültek az egyes tantárgyi tételekről, felkészültségüknek megfelelően szerepeltek a vizsgán, hallhattunk nagyon szép feleleteket, és minimumra törekvő gyengébb válaszokat is.

 


Mind a négyen megvédték az általuk választott és megirt szakdolgozatukat, melyek egyben a szak sokszínűségéről árulkodtak.
Személyiségközpontú egyetemünkön a hallgatók érdeklődésüknek, habitusuknak megfelelő, olyan, a Zsidó közösségszervező szak számára hasznos munkákon dolgoztak, mint a zsinagógák funkciói és tulajdonviszonyai, az etióp zsidóság szociális közösségi problémái Izraelben, Marc Chagall festészetének zsidó motívumai valamint az idegenvezetés közösségformáló szerepe és funkciói.

A védés során rendkívül sok kreatív gondolat és adaptív lehetőség merült fel, dicséretes továbbá a felhasznált forrásmunkák sokasága és sokszínűsége.

Összességében a vizsgán két kiváló és két közepes eredmény született

A tíz éve működő egyetemi szak létrehozásáért és működtetéséért köszönetet mondtunk Dr. Schöner Alfréd rektor-főrabbinak, a szak működéséhez további  sikereket kívánva.

Gratulálunk!

Sommer László
szakfelelős
2018.06.18