Friedmann Sándor: Egy aktatáskás hős.


1. A történet

Raoul Wallenberg budapesti ténykedésének történetét már sokan elmesélték, még többen megírták. Bár jelentőségéhez képest talán nem elegen. Ahhoz mindenesetre elég sokan, hogy a történet az elmúlt húsz évben (ötven évvel az események után) széles körben közismertté váljék. De addig, amíg világ egyik felén még a történetet sem ismerik, bizonyos területeken (mondjuk, ahol megtörténtek) ismerik, de nem beszélnek róla, megint máshol magának a humanitárius tettnek állítanak emléket, addig a művelt világ egyes társadalomkutatói már a cselekvő és a szenvedő résztvevők pszichéjének, csoportjellegzetességeinek, motiváltságának a vizsgálatával, kutatásával váltják fel az emlékezést, a történetiséget. Sőt már „objektív” „tudományos” értekezések is napvilágot láttak a hős és az áldozat közösségben betöltött szerepeinek vizsgálatára. „Mi az, ami ugyanabban a helyzetben egyeseket hősökké, másokat áldozatokká tesz? Vajon léteznek előre megadott/megteremtődött hős-identitások és áldozat-identitások, melyek ugyanarra az adott helyzetre teljesen ellentétesen reagálnak?1

Tekintve, hogy vizsgálódásunk célja nem a történeti háttérkutatás vagy eseményfeltárás (a hős és az áldozat fogalmak vizsgálata meg pláne nem), hanem az emlékezés, emlékeztetés művészi vagy a művészi ihletettséget nélkülöző, de gondolatokat ébresztő vagy befogadó formái, ezért a történeti leírástól most eltekintünk, csak annyit említve meg, amennyi feltétlenül szükséges.

Raoul Wallenberg, gazdag, svéd kereskedő- és diplomatacsalád sarjaként nagyapja akaratának megfelelően széleskörű nemzetközi nevelést kapott.2 Az egyetemet Amerikában végezte, építészetet tanult, beszélt németül, angolul és franciául, kereskedelmi és banki gyakorlatát a családi kötődésű dél-afrikai kereskedelmi kirendeltségen és a palesztinai Haifa városában egy holland alapítású banknál szerezte meg. Sokat utazott ebben az időben, de nem telepedett le sehol. 1941-től egy, a család barátjának tulajdonában lévő kisebb élelmiszer-kereskedelmi cégnél kap munkát, ahol a magyar Lauer Kálmán az igazgató. A cég Magyarország és Svédország közötti export-import kereskedelemmel foglalkozott.

Így került Raoul Wallenberg először Magyarországra 1942 telén, majd másodszor 1943 szeptemberében, mint a cég külföldi ügyekkel foglalkozó igazgatója.3

Már, mint diplomata 1944. július 9.-én érkezik Magyarországra, azzal a többfunkciós megbízatással, hogy egyrészt élelmiszert vásároljon (melynek egy részét hazaküldené Svédországba, a többit szétosztaná a magyarországi zsidók között), és eközben főnökének Lauernek a rokonait kimentené Svédországba, másrészt, mint diplomata, a budapesti zsidómentő tevékenységet szervezné és irányítaná.4

Raoul Wallenberg (és az időközben körülötte kialakult kis csapat,) hat és félhónapos budapesti tartózkodása alatt magyar állampolgárságú zsidók ezreinek életét mentette meg közvetlenül vagy közvetett módon, az úgynevezett „svéd útlevél” kiadásával, valamint a területenkívüliséget élvező több mint harminc háztömbbel, melyeken svéd zászló hirdette a Svéd Királyi Követség védelmét. Az általa és segítségével létesített svéd védett házak és a későbbi vészhelyzetekben már sokszorosított svéd menlevelek, a Schutzpassok, több ezer, egyesek szerint több tízezer üldözött zsidó életét mentették meg a lágerektől és a gázkamráktól. A gellérthegyi Minerva utcában működött svéd követségen indult meg a „humanitárius” mentőakció szervezése és a Schutzbriefék, Schutzpassok 5 létrehozása, kiadása. Az első időben csak a különböző jogosultságot igazoló iratok ellenében adtak ki menleveleket és svéd útleveleket, de később a helyzet rosszabbra fordultával (október közepe) a svéd követség kibérelt az Üllői úton egy nagy, 7-800 m2-es irodakomplexumot Wallenberg és csapata számára, és ott már a „jogosultság” vizsgálata nélkül is, lehetőleg minden kérelmezőnek adtak mentességet biztosító papírt. Később itt talált menedéket az iroda több mint 100 dolgozójának családja is. Miután novemberben megindultak az óbudai téglagyárból a hegyeshalmi halálmenetek, napirendre kerültek a nyilas „zsidó vadászatok” és a Dunába lövések, a Schutzpass-kiadás felgyorsult, a korábbi látszólagos bürokratikus fegyelmet teljesen felrúgva igyekeztek annyi menlevelet, útlevelet és védőokiratot kiadni, amennyit csak tudtak. Sőt valószínű, hogy Wallenberg tudtával és beleegyezésével adtak ki decemberben hamisított papírokat. December vége felé Budapesten nyilasok vették át a hatalmat, első kijelentésük az volt, hogy a zsidókkal kapcsolatban minden eddigi egyezség, megállapodás érvényét vesztette, és minden védettség vagy erre irányuló tevékenység azonnal beszüntetendő. Wallenberg felajánlotta a több mint kétszáz embernek az Üllői úti irodát, sőt elintézte, hogy civil ruhás csendőrök védelmezzék a nyilasoktól. Január 6.-án ezek a civil ruhás csendőrök eltűntek, és így az irodában bujkálókat a nyilasok bevitték a Ferenc körúti nyilas házba. Innen Wallenberg kalandos módon még aznap éjjel kiszabadított és visszajuttatott mindenkit az Üllői úti ház pincéjébe, ahonnan 15-én a környező harcok elültével épségben jöhettek fel. 1945 januárjában, amikor Wallenberg megtudta, hogy Eichmann mindenkire kiterjedő mészárlást tervez a gettókban, a vele együttműködő Szalai Pál6 közvetítésével elérte, hogy a német parancsnok ezt az akciót megakadályozza. Két nappal később az oroszok elérték a két budapesti gettót is.

1945. január 17-én Wallenberg Budapestről Debrecenbe indult, oda azonban soha nem érkezett meg. A feltételezések szerint sofőrjével, Langfelder Vilmossal együtt erőszakkal a Szovjetunióba hurcolták, Budapesten utoljára a később róla elnevezett Wallenberg utcában látták.7

Az azóta eltelt több mint hatvan év alatt Wallenberg neve az önzetlen segíteni akarás, az önfeláldozás vállalásának és a „néma cinkossá válás” elutasításának szinonimája lett szerte a világban. A 70-es évek végétől, a 80-as évek elejétől a kultúra, a művészet segítségével egyre közismertebbé váltak a holokauszt részletei (a Holocaust című amerikai filmsorozat, Schindler listája, Kati Marton és mások Wallenberg-életrajzai, Tom Lantos tevékenysége, a német hozzáállás változása, stb.) s az egyéni emlékezetet felváltotta a „kollektív emlékezet”, amely megemlékezésekben és emlékmű-állításban öltött testet.

Több mint harminc országban emlékeznek Wallenbergre különböző emlékművek formájában szerte a világban, Szlovákiától az Egyesült Államokig, Svédországtól Ausztrálián keresztül Argentínáig. Ebben a széleskörű megemlékezésben természetesen a túlélő magyar zsidóság szétszóródása is közrejátszott éppúgy, mint az új generációnak az utóbbi idők művészeti alkotásaiban manifesztálódott kollektív, társadalmi és kulturális emlékezete.


2. A magyarországi magyar emlékezet

Ha itt és most több idő és hely állna rendelkezésünkre, talán érdemes lenne belemélyedni „a társadalom valós emlékezete és a hatalom emlékezetkényszere” című fejtegetésbe, de ezek híján nézzük csak a „száraz” tényeket.

1945, június 21-én a Pesti Izraelita Hitközség jegyzőkönyvbe foglalja a megmentett túlélők háláját, és az erről szóló dokumentumot Stockholmba küldik Wallenberg címére, mert itt, ténykedése színhelyén senki sem tudott pontos adatot a holléte felől.8 Hamarosan megalakul a Wallenberg Bizottság,9 mely első lépéseként gyűjtést rendez egy Wallenberg-emlékmű felállítására, és egy könyv kiadását veszi tervbe, mely az embermentési akció történetét mesélné el.

A Bizottság 1945, november 11-én a következő kérésekkel fordul Budapest polgármesteréhez, Vas Zoltánhoz:

– engedélyezze, hogy azon a területen, ahol a svéd védett házak álltak, tehát a Szent István körút, Pozsonyi út, Szent István park, Pannónia utcák által határolt területen utca legyen elnevezve Raoul Wallenbergről;

– engedélyezze, hogy ugyanezen a területen, lehetőleg a Szent István parkban, közadakozásból emlékművet állítsanak fel a svéd diplomata tevékenységének emlékére és a megmentettek hálájának jeleként.

A beadványt aláírták a Kontrollbank, a Leszámítoló Bank, a Goldberger, az Orion, a községi Takarékpénztár, a Hitelbank, a Kereskedelmi Bank és a Magyar Olaj igazgatói, az akkori közélet és a gazdasági élet prominensei. A polgármester, Vas Zoltán, elfogadta a kérést, és hozzájárult mind az utca-elnevezéshez, mind pedig a szobor felállításához.10

A szobor modelljét Pátzay Pál szobrászművész már az év nyarán elkészítette.
…figurális része egy sziluett értelembe komponált, kígyóval viaskodó mezítelen férfialakot ábrázol, aki Wallenberg hősies küzdelmét van hivatva szimbolizálni. Ez a csoport egy 3 m magas svéd gránit pilléren áll, a pillér feje talapzatszerűen ki van szélesítve. A pillér szélesebb oldalán, 180 cm magasságban, Wallenbergnek a pillér kőanyagába faragott relief képmása van elhelyezve. Az egész emlékmű a legmagasabb pontján 580 cm magas. A figurális rész bronzból készül, és külön talapzat nélkül illeszkedik a gránitpillérhez11 – áll a beadvány mellékleteként csatolt műleírásban.

Az ember és a kígyó küzdelmének jelentéstartalma mindig a kontextustól függ, legáltalánosabb értelemben az allegorikus férfialak a rosszat leigázó emberi erőt jelenti. A kígyóölő motívum gyakran fordul elő különféle győzelmi, felszabadulási és gyógyítással kapcsolatos szobrászi ábrázolásokon. A jelentés legtöbbször csupán a címadástól, illetve az értelmezési közegtől függ. Pátzay Pál Wallenberg-emlékműve Budapestről Debrecenbe áthelyezve, eredeti jelentését elveszítve a Biogal Gyógyszergyár jelképévé vált.

1999-től azonban a posztamens eredeti formájában, rajta a bronzból újraöntött Kígyóölő, Wallenberg emlékét hirdetve ismét a Szent István parkban áll, a Wallenberg által „védett” házak közvetlen közelében.


3. A bronzba öntött keresztény-zsidó párbeszéd

London, Great Cumberland Place12

Még a sokat látott London belvárosa is igen elcsodálkozott azon a V.I.P. „felhozatalon”, ami egy emlékmű-avatás ürügyén elözönlötte az Oxford Street mögötti kis utcákat és a svéd követség előtti teret. Az amúgy a média részéről elég csendes eseményen, 1997, február 26-án maga a királynő, II. Erzsébet leplezte le Philip Jackson neves szobrászművész alkotását, férje, Fülöp herceg kíséretében. A svéd királyi család, az ENSZ akkori főtitkára, Kofi Annan és felesége,13 valamint más előkelőségek jelenlétében felavatott emlékmű Raoul Wallenbergnek állított emléket. Annak a Wallenbergnek, aki, mint azt az emlékmű-avatás apropóján a londoniak közül sokan életükben először hallották, Magyarországon, Budapesten több ezer magyar állampolgárságú zsidó életét mentette meg. A helyszín megválasztása nagyon szerencsésnek bizonyult. Az emlékmű hivatalosan a Svéd Nagykövetség előtti kis téren, de valójában annak túloldalán, London egyik legrégibb gyülekezetének háza, a Western Marble Arch Synagoga előtt áll. Az előtt a zsinagóga előtt, ahová II. Erzsébet az avatási ceremónia után „betért”, életében először járva ilyesfajta közösségi házban, hogy meghallgassa a külön erre az alkalomra írt, az uralkodóra áldást kérő imát. Az imát dr. Jonathan Sacks, az Egyesült Királyság és a zsinagóga főrabbija írta. Szóval, az egyre inkább eltűnő szóhasználattal élve, az embermentő Wallenberg nagy „kóvedet”14 kapott 1997, február 26.-án Londonban.

Ötvenkét évvel az események megtörténte után.

A műalkotást, megbízásból, Nagy-Britannia egyik legfelkapottabb szobrásza, az említett Philip Jackson készítette el. A skót születésű, most Chichesterben élő művész munkásságának jó része köztéri művekből áll. A fiatal Mozart alakjától az osztrák királyné, Sissi megformálásán át egészen a most készülő és az új Wembley elé kerülő Bobby Moore szoborig sok mindenkinek állított emléket. Nem utolsó sorban jelenleg ő a királyi család hivatalos szobrásza. Kivétel nélkül minden köztéri munkája realisztikus, bár a figurát kissé impresszíven megjelenítő, életnagysághoz közeli, bronzba öntött szobor, valamilyen jellemző tárggyal a kezében vagy a közelében. Az emlékművek, szobrok háromdimenziós jellegéből adódóan természetes, hogy körbejárhatók, minden oldalról szemügyre vehetők. A megformált alak minden oldaláról magát mutatja. Jackson, a brit hagyományokhoz híven, nem különösebben használ szimbólumokat, alakjainak nincs tárgyi vagy megformálásból adódó hermeneutikája. A befogadónak nem kell sokat törnie a fejét azon, amit lát. A megjelenített figura az, aminek vagy akinek látszik.

Kortársaival ellentétben Jackson nem filozofikus, talán nem is politikus művész. Modernségét, kortársi jellemzőjét a forma megválasztásában találjuk, de ez a nagyon is rá jellemző formaalakítás főleg műtermi munkáiban, kisplasztikáiban mutatkozik meg. (Reneszánsz és barokkos megjelenés, bő köpenyek, elnyújtott, íves test, hosszú végtagok, alulról felfelé egyre finomabb kidolgozás stb.) Talán (és eddig) két munkája tér el a többitől és az eddig elmondottaktól: a chichesteri Szent Richard-emlékmű és a londoni Wallenberg-emlékmű. Mindkettő több mint realista megjelenítés. Mindkettőn látszik a megformázott (és ezáltal a közös emlékezetbe beemelt) modell tevékenységének részletes ismerete. Jackson nem moralizál, hanem jelzi ennek a történetnek egy (jellemző) részletét, és kíváncsivá teszi a szemlélődőt, hogy rákérdezzen: mi ez? Vagy: mit jelent ez?

A Wallenberg-emlékműnél maradva, ez abban is elüt a többitől, hogy nem egy korpusz az emlékmű, hanem kettő. Van eleje és (mögötte) másik oldala. Emiatt csak körbejárva lesz komplett a történet. Az alkotó úgy érezte, hogy az alak fel- és megidézése itt nem elég. Egyrészt abból a tényből kiindulva, hogy a történet a II. világháború brit feldolgozásából eddig teljesen kimaradt, a jó szándékú, de a kontinentális problémáktól magukat távol tartó britek számára a budapesti embermentő története ismeretlen volt. Másrészt, eddigi műveitől eltérően, az alkotó szükségesnek érezte a kettős esztétikum megjelenítését, az elbeszélés hőse és az általa megmentettek eltérő kulturális és esztétikai gyökereire való utalást – nem a különbségre koncentrálva, hanem az egymásra támaszkodás, az egymásra utaltság szimbolikáját hangsúlyozva. Wallenberg életnagyságúnál valamivel nagyobb alakja egy fal előtt áll, szorosan, nem is előtte, hanem magából a falból kinőve, mintegy domborműként, tökéletes arányban a mögötte lévő, álló hasábot formázó faldarab dimenzióival. Az élére állított hasáb arányai az aranymetszést idézik. A két métert közelítő szélességhez valamivel több, mint három méter magasság tartozik. A hasáb előtt, annak szimmetriatengelyétől balra elhelyezkedő alak, Wallenberg magassága is megnyugtatóan aránylik az egész műalkotás magasságához. Feje fölött jobbra arányos betűkkel a neve. Csak amennyi kell. WALLENBERG. Ha jobban körülnézünk, az egész emlékmű így, ilyen megnyugtatóan aránylik a kis park fák övezte, kockakövekkel burkolt teréhez. Szinte kiáltó az ellentét az „idillikus” brit polgári lét és attitűd, meg a messze, Európában, valamikor régen történt tragikus esemény között. „Mi, britek, tudjuk, mi az a fair-ség – mondják, miközben leülnek a padokra, kényelmesen, elégedetten szemlélve a körülöttük lévő arányos világot –, szeretjük a hősöket meg a történeteiket – teszik hozzá. Íme, még meg is emlékezünk róluk.” Idilli a kép. Olyannyira, hogy átnézve a korabeli, számomra elérhető sajtót, internetet, egyéb beszámolókat, csakis olyan fotókat találtam, a melyek Wallenberget ábrázolták a falat imitáló arányos hasáb előtt, vagyis az emlékművet elölről fotózták. Szinte minden fotós a térelem előtt álló alakra koncentrált, természetesen minden „hátsó gondolat” nélkül, mert kinek jutna eszébe, hogy egy szobor hátteréül alkalmazott térelemnek önálló funkciója is lehet. Pedig jelen esetben a realista, korrektül megmintázott alak szinte értelmezhetetlen a háta mögött történő metamorfózis nélkül. Amit rögvest észreveszünk, ha elindulunk körbe, hogy a „dolgok mögé” nézzünk. Ha jobbra kerülünk a hasáb, vagyis a fal élével szembenézve, a körülbelül 45-50 centiméter él vastagságú téglalap oldalán több dolog is megállásra késztet. Az egyik egy bronzba „vésett” szöveg, mely röviden tájékoztat arról, hogy Wallenberg segített megmenteni több tízezer budapesti férfit, nőt és gyereket, akik csak azért lettek halálra ítélve, mert zsidók voltak. A hasáb élébe vésett szöveg tájékoztat arról is, hogy miután Budapest 1945-ben a szovjet hadsereg fennhatósága alá került, Wallenberget a szovjetek elfogták, fogolyként Moszkvába szállították, ahol évek múltán eltűnt. Ennek az önzetlen életmentőnek a további sorsa, vagy nyughelye a mai napig ismeretlen. Miután elolvastuk az emlékmű tömbjének szerves részét alkotó szöveget (nem különálló táblaként van elhelyezve rajta), elgondolkodva emeljük tekintetünket a szöveg fölé, és vesszük szemügyre az eddig csak térelemnek gondolt fal oldalát. Elég sokáig kell nézni ahhoz, hogy meg is lássuk, mi az, amit nézünk. A tömör, kb. 50 cm vastag fal úgy a fele magasságától megváltozik. Megszűnik fal lenni. Valami más lesz. Mintha egymásra rakott iratok tömbje lenne. Aztán rájövünk: nem „mintha”, hanem tényleg iratok. Kockára átkötött, kötegelt irattéglák. Tovább menve, most már Wallenberg hátába kerülve azt látjuk, hogy az egész fal összekötözött papírtömbökből áll. A kockák szakértelemre utaló kötésben vannak egymásra rakva, hogy le ne dőljön az irathalmaz. Aztán egy drapéria, amely egyaránt lehet művészi konstrukciós elem vagy – a történetet ismerők szemében – a takarás, bújtatás képzetét keltő takaró, fodrozódik alá az irathalmaz tetejéről és egyúttal oldja, finomítja az egész tömb kockás keménységét, pattogó sarkosságát. A beavatottak számára azonnal beugrik a kép: mentesítő levelek, összekötözött, tömbökben álló menlevelek, útlevelek a halál országából az élet birodalmába. A halált kordában tartó, életet jelentő papírok. Igazolások a túlélés jogához.

Értelmezésképpen a kelet-európai eseményeken kívül maradt szemlélődő számára (akinek ugyanúgy megvannak a zsigeri emlékei, csak azok más eseményekre utalnak) a papírtömbök alján néhány csomag kötése megbomlott, pár darab papír a maga bronz „súlytalanságában” a földre hullott, és kinyílva, „szemérmetlenül” közszemlére teszi belső tartalmát. SCHUTZ-PASS,15 áll a szétnyílt, A4 méretű bronz papírlap tetején, a hajtásokon látszik, hogy négyrét hajtva használták. Felső bal negyedében a személyi adatok, a szemben lévő negyed az igazolványképnek van fenntartva (bronzba vésve egy női fél alak), míg az alsó részben a szöveg magyarul közli, hogy az igazolás tulajdonosa a Svéd Nagykövetség és így a svéd állam védelme alatt áll. Középen, ott, ahol a hajtás van, ez áll a bronzpapíron: SCHWEDEN-SVÉDORSZÁG. A két ország név között az elhíresült háromágú svéd korona.

Ha mást nem is, de Svédország magyar nevét megtanulja minden erre járó és érdeklődő helybeli. A bronz Schutzpasson ott van a körpecsét és a követségi titkár aláírása: Raul Wallenberg.

Az érdeklődő helybéli még mindig nem igazán érti az emlékmű közlendőjét és a földön fekvő bronzpapírok jelentőségét, nem lévén erőssége se a német (Schutzpass), se a magyar (Svédország), bár a Sweden azért mond neki valamit. De, hogy kétség ne maradjon, s a brit korrektség ne szenvedjen csorbát, a kör folytatódik, és a hasáb másik élén is vár egy felirat. Ez tájékoztat arról, hogy a svéd állam megbízásából ugyan, de „csak” a bátorság rekvizitumával ellátott Wallenberg azért ment Budapestre, hogy a még életben lévő 200 ezer zsidót megmentse a náci és a magyar halálbrigádoktól és az auschwitzi gázkamrákba való deportálástól. Ezreket helyezett el a svéd zászló alatti, mentességet adó házakban, és tízezreknek adott hamis, de az életet jelentő igazolásokat, Pass-okat, a svéd korona védelmének igazolásaként. Aztán ismét egy szöveg az emlékművön. Idézet John Biermann könyvéből, a Righteous Gentile: The story of Roul Wallenberg-ből, melyet a szakirodalom az egyik legjobb Wallenberg-életrajznak tart.

A történelem legundorítóbb zsarnokságai közül kettőt a 20. század hozott létre. Raoul Wallenberg túlélte az elsőt, de a második elemésztette őt. A náci népirtás feletti győzelme arra emlékeztet, hogy egy bátor és elkötelezett ember érdemben tud harcolni még a legaljasabb gyilkoló gépezet ellen is. Annak a hatmilliónak a sorsa, akiket sem ő, sem más Igazak nem tudtak megmenteni, emlékeztetnek arra az ördögi gonoszságra, amit különböző rasszista és fajgyűlölő nézetek tudnak előidézni. Végül bebörtönzése és további sorsa nemcsak a szovjet brutalitásra, hanem a nyugat közönyére, a „szabad világ” álszent viselkedésére is emlékeztet minket. Ezeket a leckéket soha nem szabad elfelednünk.

A szemlélődő a szövegeket elolvasva, az utolsó negyedet is megtéve ismét szemben áll Wallenberggel. Nézi a kissé lefelé, kissé fél oldalra irányuló tekintetet, a tiszta, jóképű arcot, aztán lejjebb siklik a tekintet. A panyókára vetett, klasszikus szabású felöltőre, amelyet a kabát alól kinyúló bal kéz tart a jobb hajtókánál fogva. A szemből nem látható, csak oldalt lépve, a kabát nyílásán keresztül észrevehető jobb kéz rejteget valamit a kabát alatt. Csak egészen közelről ismerhető fel: egy összehajtogatott Schutzpass-köteg. Potenciális életlehetőség. Most már így, egy kör után, érthető a bujtatott kéz története. Nagyon finom utalás – s mintha a művész ezért a jobb kézért alkotta volna meg az egész alakot. Szóval, a realista ábrázolás tartogat némi meglepetést.

Ha most, miután körbejártuk és felfedeztük az alkotás minden mondandóját és mutatnivalóját, a hely csöndes, madárcsicsergős, múltba merengős, nyugodt szelleméhez alkalmazkodva leülhetünk egy padra, hogy gondolatainkat összegezhessük, és talán, hogy Bierman szavait megfogadjuk, emlékezzünk. Mostani emlékezésünk kissé más, mint az eddigiek. Legalábbis első látszatra. Itt nincs szellemi provokáció. Nincs hiányérzékeltetés. Az emlékmű itt nem „ellen-”, hanem „-ért” emlékmű. A sokkoló hatást itt inkább értelmező, magyarázó és oktató (nem kioktató) tartalom váltja fel. S ez természetes, ha figyelembe vesszük a történelmi eseményekben játszott helybeli nemzeti szerepet.

Ami a művészi megvalósítást illeti, az is elüt az eddigiektől. Ahogy az alkotásnak két önállóan szemügyre vehető oldala és mondanivalója van, úgy a kettős esztétikai felfogás is érzékelhető a műalkotáson. A figurális megformálás keresztényi esztétikája, az alak ábrázolásának üzenete, a finoman rejtett jobb kézben tartott életek szimbolikája csodálatos egységet alkot a vele egy tömbben, de a másik oldalon lévő zsidó esztétikára utaló textusokkal,16 illetve textussal felérő tárgyak történetmesélő üzenetével. Valamint a zsidó Bierman szöveges üzenetével.
Kép és írás. Jelen esetben nem a választás szimbólumai. Nem az eltérő kultúrák egymástól megkülönböztetett és megkülönböztető üzenetei.
Hanem minden konferenciánál, megbeszélésnél, tanulmánynál sikerültebb egység megteremtésének példázata. Amire csakis a művészet képes. Nem l’art pour l’art, hanem l’art pour l’homme.


Wallenberg emlékmű London belvárosában

Figurális oldal a névvel

Az emlékmű oldalán a szöveg és a fal átváltozása papír tömbökké


A hátoldal. Tömbszerűen egymásra "slichtolt" menlevélkötegek. Egy a földön

A kabát takarásában Kötegek és egy széthajtott "Schutz-pass"


Schweden - Svédország

 

Friedmann Sándor
2008.08.


Jegyzetek:
1 Lajos Attila: Raoul Wallenberg – Mítosz és Valóság, Budapest, 2007, Minerva. Előszó, 8.old.
2 Még születése előtt (1912. augusztus 4.) elvesztette az apját. Nagyapja, Gustav Wallenberg biztosította és felügyelte az ifjú Raoul taníttatását, nem minden jövőbeli üzleti érdek nélkül. Terve szerint Raoul a Wallenberg bankbirodalom új ágának, a kereskedelmi banknak a főnöke lett volna.
3 Lévai Jenő említi a két utat, mikor is Wallenberg előbb a Hungáriában, majd a Dunapalota Szállóban lakott. in. Lévai Jenő: Raoul Wallenberg regényes élete, hősi küzdelmei, rejtélyes eltűnésének titka. Budapest, 1948, Magyar Téka, 32. old.
4 A WJC (World Jewish Congress) akart egy semleges diplomatát Budapestre küldeni a zsidómentő tevékenységek összehangolására, és így esett a választás a már üzleti útra amúgy is készülődő Wallenbergre.
5 Menlevél és mentességet biztosító útlevél, igazolás, arra nézve, hogy a papír tulajdonosa a svéd király védelme alatt áll.
6 Szalai Pál, egykori nyilas ifjúsági vezető, aki 1937-ben a nyilasper egyik vádlottjaként együtt volt elítélve Szálasi Ferenccel, de csakhamar kiábrándult a mozgalomból és szakított a hungaristákkal. 1944 október 16-án Szálasi visszahívta, vezető pozícióba került a nyilas hatalomátvétel után. Mint a Nyilaskeresztes Párt rendőrségi összekötője bekapcsolódott Raoul Wallenberg zsidómentő tevékenységébe. Nyilas múltja miatt a háború után kétszer került bíróság elé. Többek között Rózsahegyi Kálmán és más megmentettek is tanúskodtak az érdekében. Domonkos István 2004 interjú: „A háború után kétszer is megpróbáltak ellene eljárást indítani, de meg lehetett védeni. Dokumentumok voltak róla, hogy milyen módon segített, nem is ítélte el a Népbíróság.”
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Szalai_Pal).
7 Az eltűnés pontos időpontjáról megoszlanak a szemtanúk állításai.
8 Lévai Jenő: Raoul Wallenberg.
9 Zsedényi Béla, a nemzetgyűlés elnöke és Szakasits Árpád, a Budapesti Nemzeti Bizottság elnökének védnökségével
10 A Wallenberg Bizottság levele a polgármesterhez, 1948. november 10. A beadványt idézi Pótó János Az emlékeztetés helyei című könyvében, Budapest, 2003, Osiris. 146.
11 Uo.
12 A szóban forgó londoni Wallenberg-emlékmű címe
13 Nane Lagergren, Raoul Wallenberg unokahúga, ügyvéd és festő.
14 Kóved, ’tisztelet’, a héber kávodból
15 A védlevél tartalmát és formáját Wallenberg tervezte. Később átvették más követségek is.
16 A dolog már önmagában is megálló szimbolikája, hogy a Könyv, az Írás népe egy írás által menekülhet meg.
 

 

Vissza a TUDOMÁNY-hoz

   Vissza a TUDOMÁNY-hoz