A könyv 1982-ben az Európa Könyvkiadónál Albert Kapr tervei alapján készült.
Bizonyára más nyomtatásban is megjelent Magyarországon Heine töredékes műve, de
méltán ez a legismertebb és a legemlékezetesebb kiadás, amit a könyv irodalmi
értékével egyenrangú képzőművészeti illusztrációinak, a Liszickij
litográfiáknak köszönhet.
Első ránézésre Heine és Liszickij párosítása furcsa lehet, de valójában a két
művészt (bár közel száz év választja el őket) sok közös vonás köti össze.
Először is mindkettejük művészete valami teljesen új, forradalmi fordulatot
jelentett az irodalom, ill. a képzőművészet területén. Mindkettő olyan történelmi
korszakban élt, amikor Európa forradalmi átalakuláson ment keresztül. Heine három
forradalmat is megélt: gyermekkorában a napóleoni forradalmat, majd az 1830-as párizsi
és élete végén az 1848-as magyar szabadságharc leverését. Egész életét a
szellemi szabadságért való küzdelemnek, és az emberi élet jobbá tételéért való
irodalmi harcnak szentelte, akárcsak az 1917-es forradalmat megélő és annak
szellemében alkotó Liszickij a képzőművészet területén. Mind két alkotó
gyermekkorában magába szívta a zsidó kultúra gazdagszellemiségét, és ugyanakkor
érezhették a zsidó származásukból eredő nehézségeket, mely művészetükre is
kihatott.
Liszickij Vityebszkben töltötte gyermek, és főiskolai éveit és korai művészetére
nagy hatást gyakorolt Chagall és a "lubok" (népi kivágó képek) stílus
világa, ami a könyvet díszítő litográfiákon is érzékelhető. Később Liszickij
radikálisabb konstruktív irányzatot képvisel, ami főleg az építészeti
képzettségének köszönhető. A fotózás, az építészet, az iparművészet,
könyvművészet, stb. területére is kiterjeszti modern művészetét.
Liszickij modern képzőművészeti látásmódja jól illeszkedik Heine ironikus,
egyszerű, letisztult kifejezésmódjához.
Heine a berlini "Zsidó Kulturális és Tudományos Egylet" két vezető
személyiségének, Moses Moser és Leopold Zunz, ösztökélésére kezdte el megírni a
Rabbi történetét, amely egy nagyobb ívű történelmi regénynek készült eredetileg1. Hogy miért maradt töredékes
a mű, arról megoszlanak a vélemények: egyesek szerint egyszerűen a korszellem más
irányba terelte a figyelmét2,
mások szerint a keresztény hitre való áttérése miatti meghasonlás tette számára
lehetetlenné a befejezést. Irodalmi fikciónak tartják Heine azon kijelentését, hogy
a teljes kézirat az 1833-as Hamburgi tűzvész áldozata lett volna.3
Liszickij a Marc Chagall által vezetett vityebszki művészeti főiskolán hozta létre a
kötetben szereplő Hád gádjá ciklust (1919-ben publikálta, Kijevben), mely
prekonstruktivista korszakának legjelentősebb grafikai alkotása.4
( A Hád gádjá egy arameus eredetű ének, mely a széder esti liturgia könyvének, a
Haggadának a záródarabja.) 5
Liszickij korábban (1917) már készített illusztrációkat a Hád gádjához, melynek
kevésbé kiforrott még a forma és színvilága.6
Chagall irracionális világával ellentétben Liszickij mindig a realitást ragadja meg
képein. A Had gadja cikluson modern tolmácsolásban figyelhetőek meg a népi
stíluselemek, geometriai minták és formák. A litográfiákon a héber írásművészet
és ikonográfia mesteri egységben jelenik meg.7
A képeknek sajátos színvilága van: fűzöld, rozsdabarna, fekete, fehér, mustársága
és szürke kombinálódnak, a térszerkezetnek szögek, körök, vonalak, és körívek
adják meg a jellegzetes prekonstruktív jellegét. Minden egyes jelenet fölé, a mese
jiddis nyelvű versszaka ível . A vers történetének megfelelően vagy az áldozat,
vagy a támadó állat ill. tárgy szava, a figurális alak színével megegyezően
kiemelkedik a szövegből.
A Hád gádjá mese az élet és az erőszakos halál szakadatlan láncolatát
beszéli el, mely szimbolikusan a zsidónép örökké tartó szenvedéstörténeteként
is értelmezhető. A mese 10 jelenetből áll, Liszickij a bevezető képpel összesen 11
jelenetet ábrázol. A képek 2-3 oldalanként vannak fűzve a kötetben, ezzel átívelik
a történetet, melyhez egy ponton szervesen kapcsolódnak (ld. lejjebb).
A képekkel szemben lévő oldalon a versike magyar fordítása olvasható (Tandori
Dezső). A képek alatt az arameus versszak két kezdő szava látható.
A képekről természetesen csak hozzávetőleges leírást tudok adni.
A könyv nyitó oldalán az ének címét (Hád gádjá) tartó fiú áll, és a
gödölye, érdekesen összehajolva egymással, mintegy összetartozásukat jelezve.
Az első kép bal felső sarkában az "alef" iniciálé látható, melynek jobb
felső részében, szellemes megoldásként, egy gida fej van rajzolva, a betűt
levél-motívum veszi körbe.
"És őrületes víg fintorok közt Jakel énekelni kezdte a Hággádából a
dalt:" 8
"Egy gödölye, egy gödölye,
apácska pénzen vette,
nem is fél pénzt adott érte;
egy gödölye, egy gödölye!"
A versikének megfelelően az apa, és a gidának enni adó fiú van ábrázolva,
központi alakokként emelkednek ki a periférikusan elhelyezett, éppen csak jelzésként
odavetett házak közül. A háttérben alig kivehetően egy cica, amely már leselkedik a
gidára. A jelenet fölött felhőkön ívelő jiddis nyelvű versszak (az apa és a gida
szó kiemelve más színnel). Ez a kép látható a borító címlapján is.
"Egy cicuska jött erre,
a gödölyét megette,
apácska pénzen vette,
nem is fé lpénzt adott érte;
egy gödölye, egy gödölye!"
A "bét" iniciálé alsó talpában egy nehezen kivehető cica fekszik. A képet
a gidára éppen ráugró cica dominálja, melynek teste a geometrikus idomokkal jelzett
éjszakai ég és föld között húzódik. (A kép fölötti szövegívben a cica és a
gida szó más színnel kiemelve.)
"Egy kutyuska jött erre,
lett ez a cicuska veszte,
mely a gödölyét megette,
apácska pénzen vette,
nem is fél pénzt adott érte;
egy gödölye, egy gödölye!"
A "gimel" iniciálét levél-motívum veszi körül. (A továbbiakban már nincs
elrejtett figura a betűkben.) A képen a cicára támadó kutya alakja tölti ki a föld
és ég közötti térrészt. (Az íven a kutya és cica szavak kiemelve.)
Egy botocska jött erre,
a kutyuskát agyonverte,
melytől lett a cicuska veszte,
mely a gödölyét megette,
apácska pénzen vette,
nem is félpénzt adott érte;
egy gödölye, egy gödölye!"
"Dalet" iniciálé levél-motívummal. Képen a gémeskútról leszakadó bot
készül ütni a lekushadó kutyát. (A bot és kutya szavak kiemelve.)
"Egy tüzecske jött erre,
a botocskát elégette,
mely a kutyuskát agyonverte,
melytől lett a cicuska veszte,
mely a gödölyét megette,
apácska pénzen vette,
nem is fél pénzt adott érte;
egy gödölye, egy gödölye!"
A "héh" iniciálét tűz motívum veszi körül. A kép nagy részét a tűz
allegóriájaként megjelenő kakas teszi ki, mely mintha a geometrikusan egymásra
épülő házakból törne elő. (A tűz és bot szavak kiemelve.)
"Egy vizecske jött erre,
kihunyt benne a tüzecske,
mely a botocskát elégette,
mely a kutyuskát agyonverte,
melytől lett a cicuska veszte,
mely a gödölyét megette,
apácska pénzen vette,
nem is fél pénzt adott érte;
egy gödölye, egy gödölye!"
A "váv" iniciálé víz-motívummal. A víz allegóriájaként egy partra
vetődött óriási hal vagy bálna látható, melynek szájából vízsugár lövell ki,
eloltván vele a boton égő tüzet. Háttérben egy vízhordó alakja. (A víz és tűz
szavak kiemelve.)
"Egy ökröcske jött erre,
a vizecskét belefetyelte,
melyben kihunyt a tüzecske,
mely a botocskát elégette,
mely a kutyuskát agyonverte,
melytől lett a cicuska veszte,
mely a gödölyét megette,
apácska pénzen vette,
nem is fél pénzt adott érte;
egy gödölye, egy gödölye!"
"Záin" iniciálé, újra levél-motívummal. A képen a vizet ivó ökör
dominál. (Az ökör és víz szavak kiemelve.)
"Egy sakter jött erre,
az ökröcskét leölte,
mely a vizecskét belefetyelte,
melyben kihunyt a tüzecske,
mely a botocskát elégette,
mely a kutyuskát agyonverte,
melytől lett a cicuska veszte,
mely a gödölyét megette,
apácska pénzen vette,
nem is fél pénzt adott érte;
egy gödölye, egy gödölye!"
"Chet" inciálé, a képen egy nagy késsel a kezében az ökröt levágni
készülő sakter fekete alakja dominál. (A sakter és ökör szavak kiemelve.)
"Halálangyalka jött erre,
a sakterkát leölte,
ki az ökröcskét leölte,
mely a vizecskét belefetyelte,
melyben kihunyt a tüzecske,
mely a botocskát elégette,
mely a kutyuskát agyonverte,
melytől lett a cicuska veszte,
mely a gödölyét megette,
apácska pénzen vette,
nem is fél pénzt adott érte;
egy gödölye, egy gödölye!"
Ebben a versszakban érezhető leginkább Tandori fordításának köszönhetően a
versike frivol játékossága, groteszksége, melyet a kicsinyítő képzővel ellátott,
szavak, és az ölés szó szinonímái között feszülő ellentét adja.
A "tet" iniciálé körül halálmadár-motívum. A képen a földön
halottként elterülő sakter és az ajtón éppen belépő halálangyal szellemképe
látható. A kép dinamikáját az elhajló gyertyaláng adja meg. A háttérben egy
tőkén az ökör "trófeája" vehető ki. A versív ez esetben, a gyászt még
jobban érzékeltetve, fekete háttérben, fehér betűkkel feszül. (Halálangyal és
sakter szavak kövérebb fehér betűkkel kiemelve.)
"Ez a strófa a Hád gádjá-nak A fiú csodakürtjé-ben szereplő
részlete." 9
"Akkor jött jó Urunk Istenünk,
És leöli a Máláh hámoveszt,
Aki leölte a saktert,
Aki leölte az ökröt,
Hogy az megitta a vizecskét,
Amelyik kiltotta a tüzecskét,
Amelyik elégette a botocskát,
Amelyik agyonverte a kutyuskát,
Amelyik vesztette a cicuskát,
Amelyik megette a gidát,
Melyet apácska vásált,
Két schilling-pfennig árába,
Egy gidácska, egy gidácska!"
"Jod" iniciálé levél-motívummal.Az utolsó litográfián az égen a zsidó
ábrázolási tilalomnak megfelelően megjelenített istenkép: szem, melyből egy kardot
markoló kéz nyúl le, hogy levágja a Máláh hamóveszt. A halál angyala,
fekete csontvázként egy temetőben fekszik, két oldalt halványan a gida és a fiú
alakja látható az Isten felé fordulva, mintegy kiszabadulva a halál fogságából. (Az
Isten és a Malah hamovesz szavak kiemelve.) Élet és halál körforgása ezzel
bezárul.
A bacherachi rabbi története a 15. sz.-ban, I. Miksa uralkodásának
idején játszódik. Heine a történet bevezetéseként felidézi a korábbi
zsidóüldözéseket; a keresztes hadjáratok Rajna menti pusztítását, a 14. sz.-i
pestis járvány utáni mészárlást, utal a pészach ünnepét követő
gyermekgyilkossági vádakra. Megemlíti a hasonló vádaskodás alapján született Szent
Werner történetét, kinek tiszteletére még apátságot is alapítottak, és amilyet
Bacherachban is emeltek az 1287-tet követő öldöklés után. Majd ezt követően
kétszáz év béke és bensőséges élet adatott az itt élő zsidóknak.
E bevezető után megismerjük Ábráhám rabbi, és felesége, Sára eljegyzésének
történetét. (Nem véletlen e bibliai névválasztás, utalva ezzel a tórai ősapa és
-anya személyére, kiktől a zsidónép származott, s gyermektelenségükben is
hasonlatosak voltak hozzájuk.) Ábrahám rabbi Spanyolországba utazása előtt - hogy
Toledóban tanulmányokat folytasson - gyűrűvel eljegyzi Sárát, hét évi
várakozásra ítélve ezzel. Visszatérve gazdag örökség várja és megbecsült
rabbija lesz, immár felesége oldalán a bacherachi közösségnek.
A történet pészach ünnepével folytatódik.. Bensőséges leírást ad a szerző a
széder estéről, annak hagyományos menetéről. Az estére összegyűltek a rokonok,
tanítványok és a vendégek, s midőn a szertartás szerinti második pohár bort
megtöltik, s az ilyenkor szokásos sorokat olvasta föl a rabbi a Hággádából, két
idegen férfi lépett be bő köpenyegben, s kérték, hadd tölthessék el velük az
ünnepet, "utazó hitsososaik" lévén. Mivel ezen az ünnepen szokás
idegeneket is befogadni, így a rabbi leültette maguk közé őket.
Majd hirtelen a rabbi elsápad, s aztán újra visszanyeri arca színét, s valami
féktelen vad kedv lesz rajta úrrá, s így mondja végig a hátralévő részeket a
Hággádából. Felesége nem tudja mire vélni e féktelen, tőle szokatlan jókedvet.
Mikor elérkezik a vacsora ideje, az előtte szokásos kézmosás alkalmával adódó
lehetőséget megragadva a rabbi kisurran Sárával az ajtón, a Bingenbe vezető
országút felé véve az irányt. Végre a rabbi így kiállt fel: "Látod a
halálangyalát? Ott lent lebeg Bacherach fölött! Mi azonban megmenekültünk
kardjától." 10
(A halálangyala már itt valóságosan megjelenik a történetben, megadva ezzel a
megfelelő asszociációt a történetben később szereplő Hád gádjá
éneknek, és a kapcsolódó litográfiáknak.) S elmeséli feleségének, hogy egy
gyermek véres holttestét fedezte föl az asztal alatt, melyet a két későn érkező
vendég csempészett be, nyílván a célból, hogy gyermekgyilkosság vádolhassák meg
őket. Ezért folyamodott a cselhez. Majd lemennek a Rajna partjához, ahol a néma
Wilhelm várta őket, hogy felevezzen velük a folyón a Majna menti Frankfurtig.
Útközben Sára álmodik, melyből megtudjuk, hogy Ábrahám már gyermekként szereti
Sárát, hogy nagybátyjának már ekkor megjövendöli, hogy hét évig fog várni rá
Sára, akárcsak a bibliai Ráhel várt Jákobra. Megtudjuk azt is, hogy az eljegyzés
miatt apai átok sújtotta őket: "Hét évig kolduljatok!". Mint egy második
hét évként, akárcsak a Ráhel történetbe. (Ilyen apró bibliai motívumokkal át-
meg átszövi Heine a történetet, s az ettől egy különleges időtlen lebegést kap.)
Az elbeszélés második részében megérkeznek Frankfurtba, ahol kereskedő boltjain és
a színes utcai kavalkádon átkelve az új zsidónegyed felé tartanak. A negyed a pápai
bulla alapján a székesegyháztól távol terül el. Erős falak és vasláncok
szolgálnak a csőcselék visszatartására. Heine itt megemlíti az 1240-es zsidók
elleni vérfürdőt és az 1349-es flagellánsok gyújtogatást. A zsidó negyedet két
kapu is elválasztotta a város többi részétől, melyet katolikus ünnepeken
kívülről, zsidó ünnepeken belülről zártak. Mindkettő előtt őrház, városi
katonasággal. A rabbi feleségével odaérkezik a kapuhoz, a zsoldosok a priccsen
heverésznek, a dobos pedig (Hans) az egykori flagelláns dalt énekelte. A zsidónegyed
kapuja mögül a zsidó kapuőr (a nagyorrú Stern) kérlelt, hogy hagyja abba ezt a
veszélyes nótát. Itt a történet sava-borsát adó két őr beszélgetése
következik, és a két menekült tragikomikus beengedési jelenete: Vituska, akinél a
kulcs van a tizennyolc áldást mondja éppen, a Bolond Jakel a "fölös vizét
csapolja", a nagyorrú Stern fél kinyitni a kaput. Végre bejutnak a néptelen
zsidóutcába, hiszen ma mindenki a zsinagógában van ünnep lévén. A Bolond Jakel
üdvözli őket.
"És őrületes víg fintorok közt Jakel énekelni kezdte a Hággádából a
dalt:" (A litográfiák előtti oldalon mindig ez a mondat áll.) "Egy
gödölye, egy gödölye, apácska pénzen vette, nem is fél pénzt adott érte; egy
gödölye, egy gödölye!" 11
Stb. A Bolond Jakel a 9. versig énekli a versikét, majd ezt mondja, mintegy a 10.
versszak helyett: "Bizony szép asszony /.../ egyszer eljön a nap, amikor a
halál angyala leöli a hóhér saktert, és minden vérünk Edomra száll; mert Isten
bosszúálló isten ---" 12
A szövegből kiderül, hogy a töredékes történet közepén hangzik fel a
gödölye dala, a leglényegesebb mondanivaló, ami köré a történet fel van építve:
az élet és az erőszakos halál körforgása, melynek majd Isten vet véget, ahogyan a
zsidókat üldözőket is egyszer majd Isten bosszúja eléri. Ezen a ponton kapcsolódik
szervesen össze a könyvben a mondanivaló és a litográfia.
A Bolond Jakel bemutatja Sternt és mókásan elbeszéli Schnapper Elli szerelmét a
nagyorrú Stern iránt. A kapuőrök pedig a rabbitól megtudják, hogy nagy veszély
elől menekültek meg, de nem avatja be őket a történtekbe, s tovább menve azt mondja
Sárának: "...mily elhagyatott Izrael népe! Álbarátok strázsálják kintről
kapuját, odabent pedig a bolondság és a félelem áll őrt!" 13 Elérkeznek a zsinagógához,
ahol az ünnepi liturgia szerint Ábrahám megkísértésének történetét olvassák
föl..( Heine költői leírást ad a zsinagógáról, és az ünnepi liturgiáról.)
Sára itt megismerkedik a szépkezű Elli Schnapperrel, akitől rögtön meg is tudja
élete történetét, és azt, hogy micsoda remek kifőzdéje van. Mindenki díszes
ruhában feszít, most nem hordják a férfiak az egyébként kötelező sárga karikát
kabátjukon, és a nők sem a kék csíkos fátyolt a sapkájukon. Heine a rá jellemző
frivol humorral érzékelteti a Tóra-olvasás alatti hangzavart; míg a férfiaknál előimádkozó
van, addig a nőknél előpletykáló asszony.
Sára hirtelen elájul, ennek oka, hogy Ábrahám rabbi a nagy veszedelemből megmenekült
hálaimája után, a halotti imát kezdi el mondani, melyben szeretteik nevét sorolja
fel. Sárában ekkor tudatosul, hogy az otthoniak mind elpusztultak.
A történet harmadik része a zsinagóga udvarán játszódik, ahol a "lármás
embertömeg"-ből egy spanyol lovag alakja tűnik ki. Szakértő szemmel
vizsgálva a hölgyeket, a szép Sára körül is forgolódik, majd bókol neki.
Világszemléletére jellemző módon szerinte Isten "éjjel-nappal azon töri a
fejét, hogyan formázhatna új, édes-gyönyörű nőalakokat..." 14 Minthogy Sárát tartja a
legszebbnek, lovagjának ajánlja magát, s kéri, hogy színeit viselhesse. Erre Sára
csípősen válaszol, a sárga karikát és a kék vállszalagot ajánlva neki. A lovag
válaszából megtudjuk, hogy ő is zsidó származású, s végül a rabbi kedves
ismerőseként leleplezi kilétét: Don Izsák Abarbanel, a nagy rabbi unokaöccse. Ekkor
barátként üdvözlik egymást, s fel elevenítik a hét évvel azelőtti toledói
élményéket.
Végül elmennek Schnapper Elli kifőzdéjébe, mert bizony Don Izsák már csak enni
járt a zsidó utcába, nem imádkozni. Saját bevallása szerint nem szerette Isten
választott népét, de marannusként a keresztény vallást is megveti. A finom zsidó
étkeket viszont annál kevésbé, hiszen az orra "nem lett hitehagyott."
15 A kifőzdéhez érve Don
Izsák eltúlzott grandezzával hódol Schnapper Ellinek, aki álelőkelőséggel, de a
rá jellemző őszinte jósággal fogadja a hódolatot. Don Izsák éppen folytatná még
grandiózus eszmefuttatásait, amikor is a vendégek asztalukhoz követelik a ház
asszonyát.
"/A befejezés a többi fejezetekkel egyetemben a szerző önhibáján kívül
elveszett./" 16
Az elbeszélés töredékességéről már fentebb említést tettem, még csak annyit
fűznék a történethez, hogy a költő a vallással kapcsolatos meghasonlott gondolatait
Don Izsák Abarbanel lovag szájába adja.
Heine szövege töredékességében is tökéletes, s Liszckij Hád gádjá ciklusa
méltó módon egészíti ki és teszi még teljesebbé a kötet nyújtotta esztétikai
hatást.
Jegyzetek:
1-4., Hans Marquardt utószó in: A bacherachi rabbi
5., A Hád gádját a 16. sz.-ban német népdalok hatására költötték újra
6-7., Hans Marquardt: i.m.
8., Heinrich Heine: A bacherachi rabbi
9., Heine, A fiú csodakürtjéből való fordítás variációja
10-16., Heinrich Heine: A bacherachi rabbi
Bibliográfia:
Heinrich Heine: A bacherachi rabbi, Bp. 1982
Alekszandr Dejcs: Heine élete, Bp. 1968
Vadas József:: El Liszickij, Bp. 1977
Sophie Lissitzky - Küppers: El Lissitzky, Dresden, 1976
|
