Szerdócz József Ervin:
GEZERAT SHUM
Történelem és paradigma


1. A Történelem


A "Shum" rövidítés, melyet a XI. században a Rajna vidéki zsidó közösségek a Rhine közösség szövetségeseként használtak, a szövetséget képező városok Speyer, Worm és Majnz nevének kezdőbetűi.

A nevezett városokról gazdag beszámoló áll rendelkezésre, valamint a zsidó közösségéről is. A városokat már a római időkből lakták a zsidók. Szervezett közösség a három közül Mainz említendő írásos dokumentuma X. század elejéről. Majd Speyerben és Wormsban telepedtek le nagy számú zsidó lakosok. Ezek a XI. századra jól szervezett közösségekké váltak. A városi hatalom jó szándékú, megértő volt a zsidókkal szemben, gazdasági jogokat és nagy fokú autonómiát biztosítva nekik. Az 1012-es mainzi ideiglenes kiutasítást és az 1084-es háborgásokat leszámítva a zsidók békésen éltek a többi lakossal. A zsidók magas szintű életszínvonalat tudtak fenntartani sikeres kereskedőként és vállalkozóként.

A zsidók kulturális és vallási élete először Mainzban lendült fel, amely hamarosan vezető Tóra központtá avanzsált.

A területen létrejött sok kis fejedelemség folyamatos ellenérzéssel kezdte nézni a zsidó vallásosságot és magas szintű szellemiséget, ezért ellenezték a Rhine közösség együttműködését.

Ezekben a közösségekben különös jelentőségű rabbik tevékenykedtek olyan szerepet játszva, mint egykoron Babilóniában a gaonok. Ezek közül kiemelkedő rabbi Gersom a "diaszpóra világossága", aki a Meintzi Talmudiskola megalapítója (950 és 1020 között). Gersom rabbi új rendeleteket bocsátott ki, a Tekátoth-okat, abból az Európában megváltozott körülmények (közel-kelethez képest) életkörülményekbeni, társadalmi és vallási életüket volt hivatva szabályozni. Így megtiltotta a keleten még szokásban lévő (kétnejű) többnejűséget. Gersom talmudiskolájából nagynevű tudósok kerültek ki, akik a "Lotharingiai bölcsek" néven közismertek, gazdagítva a német és francia közösségek rabbijainak táborát. Közülük a legkimagaslóbb Rabbi Slomo Jicháki (1040-1105), akit a zsidó kultúra Rási néven nevez neve kezdőbetűinek összeolvasásából. Bár visszatelepedett szülővárosába Troyesbe, de kapcsolata a rhinei közösségekkel fennmaradt. Kommentárt írt a Tórához, Talmudhoz.

A XI. században egy tragikus történelmi esemény megváltoztatta a virágzó közösségek életét, és mint annyiszor a történelemben. Idézve a wizsnitzi Menachem Mendelt: "A Tóra vándorol. Ahol virágzó közösségek éltek, most rókák kószálnak elhagyott sírkövek között!" Ez az esemény, ami elemésztette a Shum közösséget a Keresztes Hadjárat volt. Erről így ír a korabeli zsidó beszámoló: "A 856. esztendőben (azaz 1096-ban) összegyűltek a Németország (Askenáz ), Itália (Ytlyh), Franciaország (Cafarat), Spanyolország (Szefárd) és Anglatera (Inglyrh) keresztényei (nocrim), több mint hatszázezer katona és elhatározták, hogy elfoglalják Jeruzsálemet. Ruhájukra vörös keresztet (celem) tettek... Abban az évben a zsidóknak nagy veszedelmük támadt, mert a keresztények rájuk támadtak, hogy bosszút álljanak a messiásukért". "Töröljük ki őket a népek közül, hogy ne emlékezzenek többé Izraelnek még a nevére sem. Ebben az évben számos vétkük miatt üldözés és pusztítás érte az Askenázban, Cafararban, Szefárdban, Anglaterrában, Itáliában Bihemben és Ungarnban élő zsidó közösségeket. Ilyen szörnyű üldözésben még soha nem volt részük. Leöltek és meggyilkoltak a Név szentsége miatt több ezer és tízezer embert, sokan közülük maguk vetettek véget életüknek."

Az a kor, amely a spanyol zsidó műveltség felvirágzásának boldog ideje volt, súlyos időszaka volt a német, francia zsidóságnak. A XI. század végi mozgalom megváltoztatta az európai zsidóság sorsát.

Azt a hírt terjesztették, hogy a Szentföldön vakbuzgó muzulmánok üldözik a keresztényeket. II. Orbán pápa 1095-ben körlevelet bocsátott ki felszólítván a keresztény hívőket, toborozzanak önkéntes és zsoldos csapatokat, küldjék őket Palesztinába, hogy visszavívják a pogány araboktól és törököktől Jeruzsálem szent városát és benne a sírt.

Erről így számol be Foucher de Chartress a Gasta Francosumban (1209): "Mivel, ó Isten fiai, a szokottnál is férfiasabban ígértétek meg Istennek, hogy egymás között a békét, az egyháznak pedig a jogait megőrzitek, érdemesnek látszik, hogy az Úrtól adott bocsánat által megerősödve, egy másik, Istennel közös ügyetekre fordítsátok javulástokból fakadó erőtöket. Szükséges ugyanis, hogy Keleten lakozó testvéreiteket, kiknek oly sokszor kért segítségetekre szükség van, sietve segélyt vigyetek. Elözönlötték ugyanis őket a turkok és az arabok... Mindazok pedig, akik oda elmennek és akár szárazföldi, akár tengeri útjukban, akár a pogányok ellen hadakozva életöket vesztik, bűneik bocsánatát elnyerik: Istentől ekkora hatalommal felruházva, ezt engedélyezem az útra készülőknek... Akik akárhányszor meg nem engedett módon a hívők ellen szoktak harcba szállni, induljanak most a hitetlenek ellen olyan harcba, melyet méltó elkezdeni, és amelyet győzelem koronáz. Legyenek most lovagok azok, akik eddig rablók voltak. Most joggal harcolnak a barbárok ellen azok, akik azelőtt testvéreik és rokonaik ellen küzdöttek. Most örök jutalmat nyernek azok, akik eddig kevés pénzért csak zsoldosok voltak. Kettős bérért dolgozzanak azok, akik testük és lelkük kárára vesződtek eddig. Sőt, akik itt szomorúak és szegények, ott mindenben bővelkedők, itt az Úr ellenségei, ott barátai lesznek. Akik pedig menni szándékoznak, utazásukat ne halogassák, hanem a tél elmúltával, miután minden dolgukat elrendezték, a költségeket összeszedték, az Úr vezetésével vidáman induljanak útnak".

Bizonyos, hogy ezekhez hasonló szavakkal buzdította Orbán pápa az 1095 november 27-i clermonti zsinaton a híveket a keresztes hadjárat elkezdésére. A felhívásnak óriási visszhangja volt. A tömeg meghatódott, veszélyben érezve a keleti hívek helyzetét, tömegesen öltötték magukra a piros szövetből kivágott keresztet. Ez a zűrzavaros rendezetlen és fegyelmezetlen áradat elöntötte a Rajna vidékét, Franciaország és Németország határzónáját felkészülve, hogy a Szentföldre induljon. Csatlakoztak hozzájuk martalóc csapatok, akik fosztogatni kezdtek a vidéken.

Orbán pápa felhívása mögött azonban sokkal prózaibb ok is volt. Európában, hogy elejét vegyék a földbirtokok elaprózódásának, bevezették, hogy a földet csak ez elsőszülött fiú örökölhette. A másodszülött lehetősége a fegyverforgatás maradt, vagy a papi ruha. Az előbbiekből rövidesen rablólovagok váltak, akik fosztogatásai ellen az egyház bevezette a Treuga Deit (Isten békéje címen tiltottak bizonyos napokon minden fegyveres fellépést). Majd mivel ez kevésbé volt hatékony a feszültség levezetésének biztosabb módja lett a Keresztes Hadjárat meghirdetése.

A keresztesek első hulláma 1096 tavaszán indult meg parasztokból álló sereggel, vezetője Kiss Péter szerzetes, más néven Remete Péter. Sem elég fegyverük, sem élelmük nem volt, ezért fosztogatással szerezték be szükségleteiket. Legtöbbet a zsidók szenvedtek, akiket nemcsak kiraboltak, hanem megöltek, vagy erőszakkal megkereszteltek. Rövidesen megfogalmazódott a jelszó: "Mialatt mi távol országok pogányai ellen vonulunk, itt közöttünk nyugodtan élnek pogányok, a hitetlen zsidók, akik megölték Jézus Urunkat, előbb ezekkel kell leszámolnunk". Így történhetett, hogy Peszách és Savuot közötti időben a Rajna vidéki városok szörnyű zavargások és vérengzések színhelyévé váltak. Leneingeni Emich vezette csapatok lemészárolták Speyer, Worms, Maintz és Trier város zsidó lakosságát.

Sokan maguk vetettek véget életüknek, vagy gyermekeiket ölték meg, hogy nem rabolják, és ne kereszteljék meg őket. Szorongatott helyzetükben sokan mégis megkeresztelkedtek, később, amikor helyreállt a nyugalom IV. Henrik császár megengedte, hogy a kényszerrel megkeresztelt zsidók visszatérhessenek ősi hitükre.

Gezerat Shum helyzetét szemléletesen mutatja be Aacheni Alberich a Jeruzsálemi Krónikájában: "A városban (Meintz) lakó zsidók miután értesültek testvéreik lemészárlásáról, és mivel tudták, hogy oly nagy sokaságtól meg nem menekülnek oltalmat kérve és remélve Routhard püspökhöz fordultak, és rengeteg kincset bíztak őrzésére és becsületére. Igen bíztak védelmében lévén ő a város püspöke. A város főpapja a zsidóktól átvette a hatalmas sok pénzt, és biztonságba helyezte. Azonban Emicho és emberei haditanácsot tartottak, majd naplementekor nyíllal és lándzsával támadtak a tetőn tartózkodó zsidókra. Betörték a zárakat és kapukat, és mintegy hétszáz zsidót megöltek. Azok hasztalan próbáltak oly sok ezernyi ember erejének és támadásának ellenállni. Ugyanígy halomra ölték az asszonyokat és kardélre hánytak az akármilyen korhoz és nemhez tartozó gyenge gyermekeket is".

Az első keresztes háború első áldozatai a zsidók voltak. Remete Péter Nincstelen Waltek lovag seregéhez csatlakozott, 1096 augusztusában érkezett meg Konstantinápolyba. A bizánci császár barátian fogadta őket, de a fosztogatásokat látva átszállította őket a Boszporusz másik partjára. A törökök könnyűszerrel végeztek a szervezetlen csapattal.

A keresztes hadjáratok véres eseményeit zsidó túlélők örökítették meg az utókor számára: Eliezer ben Nathan, Salamon ben Somon Meintzban, valamint a bonni Efraim, a korszak költői siratódalokban "kikkók"-ban énekelték meg testvéreik szenvedését. Ezeket a legtöbb zsinagógában recitálják. Sziván hó 20.-án, böjtnapon tartanak, ilyenkor recitálják ezeket a szlichákat és kikkókat.

"Véres könnyekkel siratom Worms szent közösségét,
Szívemből jajkiáltás fakad Maintz megöltjeiért,
Igaz hősök voltak ők, kik az Úr szent nevéért haltak vértanúhalált.
Ó Uram, ne hallgasd el kiontott vérüket,
Se a gyerekek vérét, kiket szüleik áldozatul hoztak...
"



2. A Paradigma


A történelem népek felemelkedéséről és bukásáról, királyok és háborúk felsorolásáról, határokról és azok felosztásáról szól.

Minden más történelemmel szemben a zsidó történelem életről, a szellem gyarapodásáról és túlélésről szól. Ebben unikális a zsidó nép (vagy ebben is): annyi szenvedés, üldöztetés, vérveszteség után sem lett neurotikussá. Nem a múltjában él siratva mártírjait és vádolva sorsát. Valami egyedülálló determinációval, derűvel tud nézni a világra. Mártírjait a megemlékezés erejével nézi, merít történetükből, hivatkozik rájuk (lásd. Uvinu Malkénu), de nem lett múltját sirató mártírnemzetté. "Emlékezz és élj" lehetne a kimondatlan túlélési jelszó, valamint a végtelen bizalom a Teremtő kiismerhetetlen, az életen és generációkon túlmutató jóakaratában.

Minden mártír-megemlékezés három súlyos kérdést vet fel: Hol volt Isten? Hol volt a világ? Hol volt az ember?

Hol volt Isten, aki mindezt megengedte, hol a világ, aki elnézte és hol az ember, aki elszenvedte?

A legborzasztóbb és legfélelmetesebb kérdés: Hol volt Isten, hogy hagyhatta, hogy mindez megtörténjen választott népével?

A kérdésre nincs és nem is lehet válasz! Mert minden válasz csak tudathasadásos lehet! Isten vallásfilozófiánk szerint nem fogható fel és nem közelíthető meg semmilyen emberi mércével. Nem köthető létezéséhez semmilyen emberi tulajdonság, járulék. Nem attributálható! Jó ezer éve leíratott a Tóra idézetében és más filozófiai irányzatokkal összehasonlítva, hogy Isten bármilyen emberi tulajdonsággal, járulékkal illetve maga a blaszfémizálás. Istenről csupán annyi mondható el, hogy EGY! Isten létezése a létezés esszenciális kérdése és benne a megkerülhetetlen két attribútum. Isten egy és Isten van és Isten szubsztanciális létező csak úgy lehet Teremtő valóság, ha gondolkodó Teremtő és rendelkezik (nem fizikai) kiterjedéssel. Ha Isten teremtő létező minden járulékot tagadva (helyesebben csak tagadó móduszba fogva és ismerve el létezését) két attribútum együtt jár Isten létezésével. Ez a kettő a Mindentudás és a Mindenhatóság attribútuma.

Arra a kérdésre, hogy hol volt Isten és hogy hagyhatta, hogy megtörténjen bármi rossz, amikor Teremtő gesztusában deklaráltan JÓ-nak fogható csak fel, nem adható csak tudathasadásos felelet. Isten a Teremtő JÓ, ha hagyta választott népére háruló Gezerátot vagy nem tudta, mi történik, vagy hagyta és nem akarta, hogy másképp történjen. Ha Isten választott népet a népek közül, akik egyedüli tanúi megnyilatkozásának, akikkel szövetséget kötött, és akik mai napig viselik a szövetséget és hagyta, hogy a Szent nép annyi bálványimádó nép között vesszen és vérezzen, akkor Isten tehetetlen!

Az alapkérdése: Hol volt Isten? Nem adható válasz, mert Isten szubsztanciális létezése nem fogható fel emberi értelem mércéjével. Ugyanis a két esszenciális attribútum a Mindentudás és Mindenhatóság is kölcsönösen kizárják egymást. Azok az attribútumok, amelyek által felfogható Isten tevőleges részvétele az emberi sors irányításában. Természetesen azért, mert még a két esszenciális attribútum is emberi gondolkodás határán belül van és Isten végtelen szubsztanciájához semmilyen köze sem lehet. A fogalmi használat viszont az emberi gondolkodás véges volta miatt elkerülhetetlen. Isten létezésére nincs más fogalmi lehetőség, mint hogy "van", ami nem fejezi ki azt a létezést, ami Istenhez köthető. Isten létezése ugyanis végtelen az emberi értelemben vett bármilyen létezés viszont véges, mert az emberi értelem nem tudja felfogni a végtelent, mert értelmi felfogása is véges.

Alaposan mérlegelve a kérdést azonnal rájövünk, hogy Isten csak emberi gondolatban lehet úgy Mindenható és Mindentudó, mert csak így elképzelhető. Márpedig a Mindenhatóság és Mindentudás kölcsönösen kizárják egymást: ugyanis, ha Isten Mindentudó, tudja mi fog mindig következni. Így viszont nem rendelkezhet a szabad akarat képességével. Ha tehát Isten emberi értelemben nem fogható fel még az esszenciális attribútumok értelmében sem, akkor maga a kérdés: Hol volt Isten? paradoxon. A két attribútum: Isten Mindenhatósága és Mindentudása egymás közötti viszonyában is paradoxiális. Ha Isten Mindenható, bármit megtehet, de akkor nem rendelkezik a biztos előrelátás képességével.

Az ember történetesen önnön logikai mércéje szerint látja: a történelemben események előzményével és következményeivel is. Az emberi logika bármennyire világosan is követhető, nem lépheti túl emberi korlátait. Bármilyen végtelen, így a Teremtő volta semmilyen történeti kontextushoz nem köthető. Az emberi értelem önnön dimenziója határába ütközik azzal, hogy választ vár olyan dolgokra, ami kérdés formájában nem tehető fel. Ahogy kérdéseket fogalmaz meg, amire nem lehet válasz!

A zsidó világlátás megelégszik azzal a "jóbi" magatartással, ami lényegében az etikai magatartás csúcsa, hogy jobb (etikusabb) a rosszat elviselni, mint elkövetni. Nincs felelet és nincsen kérdés sem, fölösleges hát kérdezni és megkérdőjelezni.

Bizonyosan a Gezerat Shum túlélője elment Gersom, vagy Rassi rabbikhoz a kérdéssel: Lehet még hinni Benne ezután, hogy majdnem mindenkit megöltek ártatlanul Speyerben, Wormsban és Maintzban? A rabbi valószínűleg nem válaszolt azonnal. Elgondolkodott, majd így felelt: Hát lehet nem hinni Benne ezután?

Hol volt a világ? Az ember Ádám után érzi, hogy a világgal valami baj van. Az ember nem tud mit kezdeni szabad akaratával. Választásában nem mérlegel, hogy mi jó és mi helyes. Inkább azt, hogy miben tud felülkerekedni máson. Miben tudja erejét fitogtatni. Bűntudata nem igazán van, mert amit tesz, ha érzi is, hogy nem helyes, igazolni tudja valamivel.

A zsidók, ez a kis és nyakas nép örök időktől fogva nagyhatalmak kereszttüzében éltek. Ez a nyakasság és ösztönük által eltántoríthatatlanul ragaszkodtak a szövetséghez, melyet ősapáik kötöttek a Teremtővel. Ez a makacs ragaszkodásuk volt letéteménye fennmaradásuknak: kettős identitás Izrael, mint nép, és mint vallás. A világ kétkedve nézte és fogadta ezt. 325-ben állami vallássá lett a kereszténység, az, aminek a judaizmusban ered. Csak azért, mert a judaizmus nem tűrt semmiféle reformot voltak kénytelenek más helyütt hirdetni ideológiájukat, melyet a "szeretet vallásával" aposztrofáltak. 570 és 632 között kezdte működését egy másik ideológia, ami befolyásolta a zsidók életét. Ez Mohamed színrelépése és vele az Iszlám, mely rövidesen egész közel-keleten elterjedt, sőt Európában is az Ibériai-félszigeten. Az iszlám, ami önmagát harciasnak hirdette elnézőbb és megértőbb volt a zsidókkal. Békésen élt egymás mellett a két vallás és csak ritkán (például az Almohádok betörése alatt a XI. században az Ibériai-félszigetre) voltak atrocitások. A keresztények minden közös gyökér mellett nagyon hamar ellenséges magatartást mutattak a zsidókkal szemben. Az a vallás, ami a szeretete hirdette, e "szeretet" nevében megtagadott minden "más" szeretetet és minden másban önnön ellenségét látta. A kereszténység fő problémája a hit és hatalom kérdése volt. A törvényesített vallás hatalmat keresett és talált. Ez a hatalom a zsidókérdésben eszközt lelt önnön igazolására és a feszültségek levezetésében, amit a zsidókon töltöttek ki, az ősellenségen, akik "megölték messiásukat". A keresztény zsidógyűlölet metafizikai alappal rendelkezik. A zsidók a "tanúik", hogy vallásalapítójuk, Jézus élt a Földön. Ugyanakkor a zsidók makacs ragaszkodásuk hitükhöz kérdésessé teszi a kereszténység igazságának abszolút mivoltát (hisz Jézus maga is zsidó volt). A zsidó létezése a keresztény egyház számára tehát önmagában paradoxon. Szükség van a zsidókra, mint "szemtanúkra", mint igazságuk tanúira. Ugyanakkor, amiért a zsidók nem lettek kereszténnyé és ragaszkodtak ősi vallásukhoz szemükben a zsidók a keresztény igazságok tagadói. Ez a kettős paradoxiális szükséglétezés volt az indítógomb a Gezerat Shum vérengzésében is, mint sok más zsidókat ért atrocitásban.

Hol volt az ember? A zsidó, aki eltűrte a vérengzést és inkább önkezével vetett véget életének, semmint megtagadta volna önmagát! A kérdés megválaszolása valószínűleg a Jób könyvében van, illusztrálására a legszebb példa Martin Buber Haszid történeteiből vehető: "Rabbi Lévi Jichak a berdicsevi rabbi szokta mondani: Aki kérdezni sem tud, az én vagyok: Lévi Jichak Bedicsevből. Én nem tudom világ Ura, hogyan kell Téged megkérdezni, és ha érteném, akkor sem tudnám megtenni. Hogy is fognék hozzá a kérdésekhez: Miért történik minden úgy, amint éppen történik? Miért hajtanak bennünket egyik száműzetésből a másikba? Miért kínoznak úgy bennünket elleneink? A kérdezni sem tudó fiú apjának azonban a Haggadában azt mondja: Kezd el te neki! Az írásra hivatkoznak: Beszélned kell fiadhoz! Íme itt vagyok és a Te gyermeked, világok Ura! Nem kérem én, hogy utjaidnak rejtélyét közöld velem. Nem is tudnám elviselni. De tárd fel nekem világosabban, hogy ami itt éppen most engem ér az, mit követel tőlem! Mit akarsz azzal nekem mondani?! Ó, nem azt akarom tudni, miért szenvedek, hanem hogy kedved szerint viselem-e el a szenvedést?"



Budapest, 2005-03-17

Szerdócz József Ervin
rabbihelyettes szak II. évfolyam

Vissza a d'VAR Torá-hoz