Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VII. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "TE ÉRTED..." volt. (Debrecen, 2005. május 27
- 29.)
Az előadás részét képező, a különböző amuletteket
bemutató diasorozat képei itt láthatók.
1. Bevezetés
Az utóbbi húsz évben a nyugati típusú, a racionalizmust előnyben részesítő
kultúrákban is nagy igény mutatkozik a misztikusabb természetű, a
természetfölöttivel valamiféle kapcsolatban álló, illetve magával a természetes
folyamatokkal szoros összefüggésben ható alternatív gyógymódok iránt. Köztudott,
hogy ezeknek a gyógyító technikáknak a túlnyomó többsége távol-keleti
filozófiákon alapul, míg mások újra életrekeltik a hosszú századokon át dívó,
ám a 19. század tudományos felfedezései nyomán elvetett klasszikus görög
humorálpatológiai szemléletet, mely szerint a betegségek okát a testben
felhalmozódó rosszindulatú nedvek hatásának tulajdonítják.(1)
(Ezen alapulnak a napjainkban divatos ú.n. "méregtelenítő kúrák")
Minthogy már a Tórában hosszú fejezetek foglalkoznak diagnosztikai, terápiás
kérdésekkel, illetve járványmegelőzési rendeletekkel - mint például a Tazria' és
a Mecorá heti szakaszok -, célszerűnek látszott a tüzetesebb vizsgálódás a
zsidóság és a gyógyítás kapcsolatának témakörében.
Mind a keresztény, mind a muszlim társadalmakban elterjedt egy olyan felfogás,
miszerint a zsidóság és az orvostudomány összefüggésben vannak egymással. A zsidó
orvos jellegzetes alakjának kialakulásához valószínűleg az a tény is hozzájárult,
hogy számos neves középkori gondolkodó egyúttal elismert orvos is volt: például a
kora középkorban virágzó kairuáni (Tunézia) zsidó közösség két nagy alakja,
Jichák Iszráéli (megh. 950), aki egyszemélyben volt orvos és neoplatonista
filozófus, hasonlóképp tanítványa, Abu Szahl Dunas ben Tamim (megh. 960 körül), aki
a héber nyelvtan területén szerzett hírnevet magának. Az andalúziai zsidóság
kiemelkedő alakja, Hászdáj ibn Sáprut (905-975), a rendkívüli tehetségű
államférfi az uralkodó, III. Abd-ar-Rahman orvosaként is szolgált a kalifa
udvarában.(2) A leghíresebb orvos-filozófus Mose ben Maimon
(Maimonidész) (1135-1204) Fusztátban (Kairó) Szalah-ad-Din (Szaladdin) szultán
miniszterének, Al-Kadi Al-Fadil Al-Baiszaminak volt udvari orvosa.(3)
A filozófia és az orvostudomány ilyenfajta kapcsolódása a hagyományos zsidó
gondolkodásmód természetes velejárója. Amíg a Szentély állt, a kohaniták
feladatkörébe tartozott a különféle betegségek megállapítása illetve az ezzel
kapcsolatos és szükséges intézkedések meghozatala
Ezt a szerepkört fokozatosan, majd a második Hurbán után véglegesen a rabbinátus
vette át. A tudós rabbiknak gyakran kellett beteg embereken segíteniük. Természetes
azonban, hogy a nép körében sajátos, leginkább hiedelmeken, babonákon alapuló
gyógyító technikák is elterjedtek, legtöbbször a környező, közel-keleti ill.
mediterrán kultúrák hatására. A Talmud különösen nagy fontosságot tulajdonít a
megengedhető és a tiltott gyógymódok elhatárolásának.
A tiltások legfőbb oka a varázslással, mágiával való összefüggésből adódott,
amely egyértelműen a bálványimádás, az ávodá zárá súlyos bűnével
azonos.
A mágia és a megengedhető gyógymódok között azonban nem húzódott éles
határvonal. Habár a rabbik nagy erőfeszítéseket tettek az idegen istenek
imádásának gyanújába eső praktikák elleni harc területén, a mélyen gyökerező
népi hagyományok azonban többé-kevésbé túlélték ezen tiltásokat. Ennek
következtében a Talmudban található, megengedett gyógymódok között is akad
számos, a mai szemmel nézve, a monoteizmus szempontjából vitatható technika.
Az alábbiakban a különféle gyógymódok csupán szűk keresztmetszetét kívánom
bemutatni a Babilóniai Talmud - pontozott héberben [Steinsalz Kiadás], angol nyelven
[Soncino Talmud] és magyar fordításban [Dr. Blau Lajos, Dr. Molnár Ernő és Dr.Domán
István munkái] is elérhető - szövegei alapján. A bemutatott gyógyító technikák
talán a kevésbé vitathatóak közé tartoznak, és számos közülük bizonyos zsidó
vallási körökben még ma is él.
Egy-egy rövid talmudi szakasz segítségével áttekintem az ima általi gyógyítást,
az ördögűzést mint gyógymódot és annak kérdéses mivoltát, illetve rövid
betekintést nyújtok a különféle, leginkább idegen eredetű ráolvasási
technikákba, az amulettek, talizmánok színes világába, az I-tennév mint
védőeszköz használatába és végül megismertetem az olvasót néhány talmudi
gyógyszerrecepttel.
2. Rabbi Hanína ben Dósza, az imádkozó
Az imádkozás mint hatásos gyógymód csak egyes csodatévő rabbik kiváltsága volt.
Ilyen, igen nevezetes személyiséget ismerhetünk meg az alábbi történetben:
Babilóniai Talmud, Brakhot traktátus 34,b
Mestereink tanították:
Történt egyszer, hogy Rábbán Gámliél fia megbetegedett.
Két tudóst küldött Rabbi Haníná ben Dószához, hogy számára könyörületet
kérjen.
Ahogy ő ezeket meglátta, felment a felső emeletre és imádkozott érte
könyörületért. Midőn lejött, mondta nekik: "Menjetek, mert a láza
elmúlt."
Azt kérdezték tőle: "Te próféta vagy?"
Azt mondta:"Sem próféta, sem próféta fia nem vagyok, hanem így vettem
át: ha szám imája folyékony, úgy tudom, hogy elfogadták, ha azonban nem, úgy tudom,
hogy elvetették.
Ekkor leültek és leírták, ebben az órát pontosan megadták.
Amidőn Rábbán Gámliélhez jöttek, felkiáltott: "Az Örökkévalóra! Semmit nem
vetettek el és semmit nem fűztetek hozzá, hanem pontosan így történt: éppen ebben
az órában elment a láza és kért minket, hogy vizet ihasson." (4)
A fenti eset, bár a Talmudban van lejegyezve, de még jóval a Misna megszerkesztése
előtt történt, a polgári időszámítás szerinti I. században, a Szentély
pusztulását követő időszakban, amikor az Örökkévaló és az emberek közötti
kapcsolat már nem a jeruzsálemi Templomban bemutatott áldozatok (korbánot) révén
valósult meg. Ugyanakkor ebben a korban már a Tánákh (a zsidóság Bibliája) nagy
prófétáihoz hasonló, az I-ten és az ő népe, a római uralom igájától és
megaláztatásától szenvedő zsidóság között közvetítő szerepet betöltő
egyéniséget sem ismerünk.
A nép vallási vezetését és lelki támogatását a rabbik, a vallási tanítók, a
mesterek vették át, akik a súlyos sebektől vérző, az ősi Szentélytől megfosztott
nemzet megsegítése érdekében minden igyekezetükkel törekedtek az ésszerűség
talaján állni. Úgy a mindennapok, mint az emberi élet jelentőségteljesebb
kérdéseiben praktikus és racionális döntéseikkel a zsidó nép és az
Örökkévalóba vetett töretlen hit fennmaradását kívánták szolgálni.
Rábbán Johánán ben Zákkáj, miután titokban elhagyta az ostromlott Szent Várost,
Jeruzsálemet, a javnei tanház megalapításával a nemzet számára egy merőben
újszerű, a szellemi és társadalmi megújulás lehetőségét magában hordozó, máig
is ható spirituális irányzatot teremtett meg, amelyet a zsidó vallástörténet
rabbinikus judaizmusként jelöl.
Rabbán Johánán követői és tanítványai közül kerültek ki a nép későbbi
vallási vezetői, köztük a történetben szereplő, a Hillél-házból való Rábbán
Gámliél, korának egyik legnagyobb tudósa és legtekintélyesebb rabbija, mestere
távozása után a javnei tanház, a római uralom által is elismert vezetője.
Erről az egész Izrael-szerte ismert és a Diaszpórában is nagyrabecsült vallási
vezetőről, akihez mind közigazgatási ügyekben, mind az élet számos vonatkozását
érintő kérdésekben fordultak döntéshozatalért(5), azt jegyzi fel a
Talmud, hogy a családi bajban attól az embertől, Rabbi Hanína ben Dószától, kért
segítséget, aki kora nagy csodatevőjének hírében állott, akinek sikerült
áthidalnia az I-ten és ember közötti, gyakran legyőzhetetlennek tűnő távolságot.
Ahogyan azt már a Bevezetőben említettem, a Talmudból egyértelműen kitűnik, hogy a
rabbik állandó, de leginkább sikertelen harcot folytattak a nép köreiben, -
különösen a hellenisztikus kor óta -, rendkívüli módon elterjedt mágikus
praktikák ellen, kiváltképp, ha ezek gyógyítással álltak kapcsolatban. Egyik
leginkább célravezető stratégiájuk az volt, hogy határvonalat húztak a
megengedhető (ima általi) és a tiltott, azaz mágikus gyógymódok között. Ennek
alapján nem okozott számukra gondot, hogy elismerjék valamelyik rendkívüli
képességekkel rendelkező kollégájuk gyógyító erejét(6). Az egyik
leghíresebb csodagyógyító rabbi volt Rabbi Hanína ben Dósza.
Rábbán Gámliél Rabbi Hanína iránti tiszteletét abból is láthatjuk, hogy nem
szolgáit vagy szolgálólányait küldi el a kéréssel, hanem két tudós embert, két
rabbit.
Még a talmudi szövegszerkesztés szűkszavúságán is átüt Rabbi Hanína természetes
problémakezelő magatartása: a követeket látva tudja mi a teendője, nem beszél,
hanem azonnal a világtól való elkülönülés, az elmélyülés lehetőségét keresve,
felsiet a felső szobába, és nem látványos módon, hivalkodóan, hanem csendesen,
magában imádkozik. Majd mikor megbizonyosodik arról, hogy imája meghallgatásra
talált, a maga természetes és egyszerű módján közli ezt a lent várakozókkal.
A meglepődött tudós rabbik kérdésére egy rövidke bibliai idézettel felel: "Sem
próféta, sem próféta fia nem vagyok" (Ámosz 7, 14), ezzel
elhárítván magáról minden dicsőséget. Majd egy praktikus magyarázattal is szolgál
kijelentésével kapcsolatban. Elmondja, hogy korábbi tapasztalata alapján - más
értelmezésben, a tradíció szerint(7) - ha könnyedén tud imádkozni
a betegért, az gyógyulást jelent, azaz az Örökkévaló elfogadta a könyörgését.
Megfigyelhető, hogy a talmudi felfogásban a fő hangsúly nem a gyógyításért
imádkozó személy nagyságán, rendkívüli képességein van, hanem az őt meghallgató
I-ten könyörületességén és a gyógyulás tényén.
A küldöttek által tapasztalt rendkívüli jelenségről szóló tudósítás még azzal
a különleges jelentőséggel is bír, hogy a csodás eseményt nem a nép egyszerű,
olykor babonás hiedelmektől sem mentes fiai tanúsítják, hanem olyan rabbik, kiknek
racionalizmusa abból is kitűnik, hogy az empirikus tudományosságra jellemző,
akkurátus módon lejegyezték a történteket, megadva annak pontos idejét is.
A nagytekintélyű Rábbán Gámliél csodálkozását nem rejti véka alá: felkiált és
maga bizonygatja, hogy a tudós rabbik igazat szóltak, mert állításaik megegyeznek a
valóságos tényekkel.
A fenti és a hozzá hasonló csodatévő rabbi imája általi gyógyulások egy új
korszak kezdetét jelzik a zsidó történelemben: megjelenik az ég és a föld között
közvetítő rabbi alakja. Míg korábban a betegség diagnosztizálása ill. a
gyógyítás különböző formáinak a gyakorlása a Szentélyben szolgáló papság
kiváltsága volt, melyet fokozatosan a népükért felelősséget érző rendkívüli
próféta egyéniségek vettek át, a II. Szentély pusztulása után, a rabbinikus
judaizmus megszilárdulásával kezdetét vette egy új típusú közvetítő, a
csodatévő rabbi megjelenése(8), akinek alakja - kisebb
hanyatlásoktól eltekintve - a mai napig is fennmaradt bizonyos körökben.
3. Rabbi Simon ben Jokhai, az ördögűző
A betegségek antik értelmezésében fontos helyet kap mint kiváltó ok, a démonikus
megszállottság. Különösen olyan, a beteg környezetében félelmet ébresztő
megnyilvánulásoknál, mint az epilepsziás rohamok esetében, kétséget kizáró volt a
diabolikus befolyásról való meggyőződés. A kháldeusok betegségfelfogásában ez a
hit elsődleges szerepet játszott:"Kháld hit szerint valamennyi betegség a
démonok műve."(9) Az ókori egyiptomi orvosi gyakorlatban is igen
elterjedt volt a betegségeket okozó démonok elűzése csakúgy, mint a görögöknél
és később a keresztény körökben.
A talmudi bölcsek véleménye erről nem volt egyöntetű, de voltak, akik osztották a
kor többi kultúrájának megközelítését, miszerint a betegségeket a gonosz
szellemektől való megszállás okozza "Ez az ördög szokása,
beleszáll az emberbe és legyűri" , így szól már egy tannaikus
forrás is. [Szifré 2,318 illetve BT Szóta 3,a - éjn adam 'ovér 'avira élá
"kenikhnász bó rúáH stut] Az epilepsia nevét a démon rohamától, a
megszállottságtól kapta. Az újhéber nyelvben az epileptikust -nek nevezik,
ami szintén annyit jelent, hogy (szellemtől) le van nyűgözve, meg van ragadva."(10)
Zsidó körökben azonban nem volt oly mértékben elterjedt gyakorlat az exorcizmus, mint
a Földközi-tenger térségének többi kultúrájában. Nincs is megfelelő héber szó
az ördögűzésre Blau Lajos szerint, aki azt írja: "a azaz,
megesketés általános jelentéssel bír és nem vonatkozik pusztán a szellemek
kiűzésére, hanem idézésére is." (11)
Más rabbinikus vélemények szerint az exorcizmus varázslás, s mint ilyen, tiltott
gyakorlat. Leginkább csak a zsidó-keresztények, talmudi kifejezéssel élve a mínek
(eretnekek), gyakorolták a szelleműzést mint gyógymódot.
A zsidók a démonűzéshez csakis rendkívüli esetekben folyamodtak, "mint
például veszett kutya vagy kígyó marásánál, gyógyíthatatlan betegségeknél, mint
bélpoklosság, vakság, őrültség, szóval mindazon esetekben, midőn a tudomány az
utolsó szót már kimondta."(12)
Ilyen rendkívüli esettel ismerkedhetünk meg a Talmudban, amely egy kifejezetten
exorcizmussal történő gyógyítást példázó történet: Rabbi Simon ben Jokhai,
akiről azt tartották, hogy ellene volt minden mágikus praktikának és ún.
"csodákban kipróbált ember" volt, egy alkalommal Rómában szelleműzéssel
gyógyította meg a császár lányát.
Babilóniai Talmud, Meila traktátus 17, b13
Az pedig (a gonosz szellem) előre ment (Rómába) és beszállt a császár
leányába.
Amint (R. Simon ben Jokhai) odaérkezett, így szólt: "Thammalionnak fia, eredj
ki!"
És amint ezt mondta, a gonosz szellem kiment a leányból.
Erre (a császár) így szólt hozzájuk: "Kívánjatok akármit, mindent odaadok
nektek, amit csak akartok!", és bevezette őket a kincses házába, hogy elvigyenek
onnan mindent, amit csak akarnak.
Az eset egyszerűnek tűnik: egy gonosz szellem megszállja a Római Birodalom urának
lányát, akin ettől valószínűleg félelmetes tünetek manifesztálódnak. A császár
mindent megígér annak, aki segít szemefényén, ahogyan ez várható egy szerető
apától. Igy Rabbi Simon ben Jokhai nagy jutalmoban részesül.
A szöveget tüzetesebben szemügyre véve, azonban felmerül néhány kérdés:
Először is,
Mit jelent az, hogy a démon "előre ment" Rómába?
A kérdésre a történet előzményeinek ismeretében adhatjuk meg a választ.
A Bar-Kokhba felkelést (i.sz. 135) követő időszakban járunk. Noha Hadrianus császár
halála (i.sz. 138) után, Antonius Pius uralomra kerülésével a zsidó ellenes
megszorító intézkedések némiképp enyhültek, azonban az új császár nem helyezte
hatályon kívül elődjének rendeleteit és nem állította vissza azokat a zsidókat
megillető jogokat, melyek a Bar-Kokhba felkelést megelőzően érvényben voltak.
Mindezek ellenére kifejezetten bizonyítható, hogy Antonius Pius engedélyezte ekkor
már a circumcisiot, noha az általános zsidó vallásgyakorlatot tiltó rendelkezések
még teljes mértékben érvényesek maradtak.(14)
Valószínűsíthető, hogy a talmudi történetben szereplő, a zsidó követekkel
szemben barátságos magatartást tanúsító császár Antonius Pius lehetett. Ezzel
egybecseng a gyógyításról szóló történetet megelőző szakasz [Meila 17,a]
híradása a korszak fontos politikai eseményeiről. A következőket olvashatjuk
megjelölt részben:
Történt ugyanis ebben az időben, hogy a római kormányzat a zsidó vallásgyakorlatot
korlátozó rendeleteket hozott. Megtiltották a szombat megünneplését, a gyermekek
körülmetélését ill. a nők nidá idejének betartását. A rabbitanács hosszas
huzavona után végül úgy döntött, hogy többek között Rabbi Simon ben Jokhait
bízza meg az akkor életveszéllyel járó feladattal, hogy a császár elé járulva
elérje a zsidóellenes rendeletek visszavonását.
Tehát, Rabbi Simon és társai, akik a galileai bölcsek első nemzedékének kimagasló
személyiségei voltak, egy életbevágó jelentőségű diplomáciai küldetést
teljesítve közeledtek Róma felé, amikor - a Talmud szerint - szembejött velük egy
Ben Thammalion névre hallgató gonosz szellem. Rabbi Simon nem túlságosan örült a
sötétség angyala megjelenésének, de végül megbékült a tényekkel, mondván: "Ámde
a csoda csak jöjjön akárhonnan is."(15) Azaz, a rabbik küldöttségének
nagyon elkelt az égi támogatás, amikor a római császár elé járultak kéréseikkel.
Ebben az összefüggésben vizsgálva a császári fenség családjában történt,
exorcimussal való gyógyítást, kitűnik, hogy itt a csodának mindenekelőtt politikai,
sőt nemzetmentő jelentősége van. A Talmud és a mágia összefüggéseit vizsgáló
szakirodalom gyakran hozza fel a fenti esetet a szelleműzéssel kapcsolatos gyógyítás
példájaként. Azonban az eset olyan történelmi - politikai közegbe ágyazódva fordul
elő, amely egyértelműsíti, hogy a Talmud itt nem az ördögűzés tényét, az
egyébként meglehetősen vitatott gyógyítási gyakorlatot, emeli ki, hanem sokkal
inkább az I-teni csodára helyezi a hangsúlyt.
Blau Lajos erről a következőképpen vélekedik: "Igaz, hogy Simon ben Jochai a
császár leányát exorcismus által gyógyította ki, de ez a közjó érdekében
történt, hogy kegyetlen rendeletek visszavonása kieszközöltessék. (Meila 17,b) Ez a
csodás elbeszélés éppen azt bizonyítja, hogy ilyen gyógyítások magáncélokra nem
voltak szokásosak."(16)
A második kérdés a következő:
Honnan ismerhette a mágiát ellenző rabbi a démon pontos nevét, származását?
a választ a BT Szanhedrin traktátus [BTSzanhedrin 68,a] alapján lehet megadni,
miszerint a mágia tanulmányozása szigorúan tiltott volt az egyszerű nép számára.
Ugyanakkor a rabbinikus bíróság tagjainak a helyes ítélethozatalhoz pontosan kellett
ismerniük a varázslás és a még megengedett gyakorlat közötti különbséget.
Ennélfogva a tudós rabbik számára a mágia tanulmányozása megengedett cselekedet
volt.(17)
4. Ráolvasások és egyéb gyógyító technikák
A Talmudból tudjuk, hogy a rabbik szigorúan és nyíltan elítéltek minden mágikus
praktikát, minden olyan megnyilvánulást, mely a darkhei ha-emori, az
amoriták cselekedetei, azaz a bálványimádás kategóriájába eshetett.
A gyakorlat azonban mást mutat: az ókor legkedveltebb mágiafajtái közé tartoztak a
gyógyítási praktikák az egyszerű nép körében. A mágiától az orvoslásig való
átmenet meglehetősen képlékeny volt, a rabbiknak is nehéz dolog volt meghúzni a
határt.
Blau Lajos erről a következőképpen vélekedik:
"Miután hittek abban, hogy
bűvészmesterség által a természetre és rendjére hatást gyakorolni lehet, igen
természetes, hogy szükségben, mindenekelőtt betegségeknél, ezen eszközökhöz
folyamodtak. A varázslás tényleg leggyakrabban a kuruzslásban használtatott, hiszen a
régiek orvostudománya nem volt egyéb bűvészetnél."(18)
A következőkben néhány olyan, az egyszerű emberek körében elterjedt, máig is
vitatott technikákat mutatunk be, melyek egy része ugyan a modern ember számára
rendkívül visszataszító lehet, azonban egyes praktikák még ma is továbbélnek
bizonyos körökben.
4.1. Ráolvasások, varázsmondások
Noha az ókori zsidóságban igen elterjedt gyakorlat volt bibliai versek, szent nevek
hangos kinyilvánítása gyógyító célból, titkos szavak és isteni nevek suttogása a
seb felett tiltott praktika volt:
A Misna Szanhedrin 10,1 helyén az olvashatjuk, hogy Rabbi Akiva szigorúan megtiltja a
sebre való Smot (Exodus) 15,26 tórai vers, a "nem hozom reád a sok
betegséget, melyekkel az egyiptomiakat sujtottam, mert én az Örökkévaló vagyok a te
gyógyítód"(19) szakaszának ráolvasását, mondván "aki
ezt teszi, annak nem lesz osztályrésze az eljövendő világban."
A tilalom ellenére azonban a fenti bibliai vers gyógyítási célból történő
felhasználása igen elterjedt volt a nép körében. (20)
A tiltás oka Blau Lajos szerint azonban nem az I-tennév használata, hanem a
ráolvásást kísérő kiköpés, t.i. "A
köpés varázstörő erővel bír, ha tehát valaki ezt ráolvasásnál cselekszi, akkor
a bibliai vers közbejötte dacára bűvészetet űz. Ez a tilalom oka és nem "az
istennévvel való megvető bánásmód" (21)
Blau megállapítását alátámasztja az a tény, hogy más tórai szakaszokat fel
lehetett használni gyógyítás céljából.
A BT Sábbát traktátusának 67,a oldalán található az ún. láz
elleni kúra leírása, amelynek során a ráolvasás szövegébe belekomponálták a Smot
(Exodus) 3. fejezetében található égő bokor történetét, az "es"
(tűz) szó előfordulása miatt, amelynek arámi megfelelője (istá) jelenti a
lázat is. A három napon át tartó, pontosan kidolgozott és meglehetősen bonyolult
rituálé végén vaskéssel kivágtak egy csipkebokrot a következő mágikus mondás
kíséretében:
"Ó csipkebokor, ó csipkebokor, nem azért szállott reád az isteni
fenség, mert te a legnagyobb fa vagy, hanem azért, mert te a legalacsonyabb fa vagy; és
valamint te, tűz, láttad Chananját, Misáélt és Azarját és megszöktél előlük,
éppúgy lásd te is, tűz (láz), N.N-t és szökjél előle." (22)
Blau szerint ez a fajta, ún. átvivő varázslat, amely igen elterjedt mágikus gyakorlat
volt az ókori népek körében, bár monoteisztikusan van megszerkesztve, sok
hasonlóságot mutat az orfeuszi misztérium követőinek ill. a gnosztikusok olyan
himnuszaival, melyek egy isteni hőstettet beszélnek el abból a célból, hogy hasonló
cselekedetre bírják az adott helyzetben hatni tudó istenségeiket. Ennek alapján Blau
feltételezi, hogy a fenti lázkúra nem népies, sokkal inkább a tudósok által
gyakorolt gyógyítási formula volt.(23)
4.2. Amulettek és a "sem hameforás" ( az istennév) használata
A Misna Sábbát 6,2 részben olvasható, hogy a jól kipróbált amulett viselése
szombaton is megengedett. Ebből a rendelkezésből is láthatjuk, hogy az amulettek
hordása, melyeket a zsidó hagyományos irodalomban kámeának (kámájá), neveznek, nem
volt tilos, sőt nagyon is elterjedt volt.(24) Ez a szokás az ókori
Keleten szinte minden népnél fellelhető. Célja a varázslás, a démonok, a gonosz
körülmények elleni védelem illetve a már meglévő betegségekből való gyógyulás
volt.
Érdekesség, hogy a Talmud különféle szakaszaiban az amulett a tfilinnel együtt
szerepel, t.i. egyenlő törvényes szabványoknak voltak alávetve, mert mindkettőt
bőrtok veszi körül. Például, a már fent említett misnai rész arról szól, hogy
szabad-e szombaton viselni; mi a törvény, ha elszakad(25); illetve mi a
teendő akkor, ha tisztátalanná válik.(26)
Az amulettek viseletét igyekeztek monoteisztikus tartalommal megtölteni. Különösképp
érvényes ez az írott amulettekre, melyek bibliai idézeteket, pl. a kohanita áldás
szövegét [Bámidbár 6,24-26] és a sém hameforás betűit tartalmazták. Ilyen
amulettek létezését bizonyítja a következő talmudi rendelet:
"Eulógiákat és amuletteket, habár az istennév betűit és a tórából
különféle dolgokat tartalmaznak, szombaton nem szabad a tűzből kimenteni, hagyják
őket a helyükön elégni." (27)
A gyermekek gyakrabban viseltek amuletteket, sérülékenyebb mivoltuk miatt. Ismert dolog
volt, hogy az ókori társadalmakban már újszülött kortól kezdve így védték a
kicsinyeket szüleik. A rómaiak például a megrontás ellen talizmánt akasztottak
gyermekeik nyakába, melyet a fiúk a felnőtté válásig, a toga virilis
felöltéséig, míg a leányok férjhezmenetelükig viseltek.(28)
Az emberek hasonlóképpen látták el védelemmel a háztartási eszközöket és
bútoraikat. A BT Sábbát 61,b talmudi szakaszban olvasható, hogy a
zsidó háztartásokban az edénynek fogóira, az ágyak lábára ráírták az
istennevet. Tudunk arról is, hogy egyesek a bőrükbe vésték a sém hameforást.
(29)
4.3. Különféle orvosságok
A hagyományos zsidó irodalomban a fentieken túl, a különféle növények, bizonyos
állati eredetű anyagok felhasználása ugyanúgy ismeretes volt, mint a későbbi
korokban egészen napjaink temészetgyógyászatáig bezárólag. A lényeges különbség
azonban a "fűben-fában orvosság" népi megfigyelésen alapuló gyógymódok
és az ókori közel-keleti keverékek alkalmazása között az, hogy az utóbbiak
metafizikus hatással rendelkeznek.
A midrásirodalomban, a Genezis Rabba 10. fejezetében olvasható az a felfogás, hogy
minden növénynek megvan a maga égitest párja, amelyek a növekedését segítik elő.
Nehéz elkülöníteni, vajon az adott növényi anyag spirituális hatásában bízva
vagy annak megfigyelt fiziológiás hatását kihasználva alkalmaztak bizonyos szereket.
Valószínűsíthető, hogy ez a két hatás az ókori ember tudatában nem vált külön,
ill. nem is volt kívánatos az elválasztás.
A BT Gittin traktátusának 68-70. fejezeteiben a különféle
gyógymódok egész tárházát megtalálhatjuk. A következő keverék
összeállításából megtudhatjuk, mely növényeknek tulajdonítottak különleges
gyógyító erőt.
"Vértolulás ellen vegyen az ember cédrust, fűzfát (populus Eupratica),
friss myrtust, olajfát, chilfát (salis Aegyptia), tengeri nádat és káposztát;
áztassa ezeket együtt és vegyen 300 serleggel fejének egyik, 300 serleggel fejének
másik oldalára." [ BT Gittin 68,b] (30)
A BT Sábbát 109,b oldalon is található számos orvosság leírása.
Például a vizeletet, mely a többi nép mágiájában is fontos szerepet játszik, a
Talmud is hatásos gyógyerővel ruházza fel: darázscsípés ellen kevéske (1 barzina =
1/32 lognyi, azaz kb. 15 ml; 1 log= kb. 500 ml (31)) negyvennapos
vizeletet, skorpió marása ellen negyed lognyit (kb. 125 ml;) ajánlanak.
Mielőtt még véleményt formálnánk a talmudi gyógyszerreceptek minőségéről és
hatásosságáról, ismerkedjünk meg egy közel ezerkétszáz évvel később javasolt
orvossággal. Pápai Páriz Ferenc: Pax Corporis, című műve 1690-ben látott
napvilágot Kolozsvárott. Ebben az első nyomtatásban megjelent magyar nyelvű, a saját
korában igen nagy tekintéllyel bíró, tudományos igénnyel fellépő orvosi
kézikönyvben a szerző "bazsarózsa vizében áztatott, elevenen
összevagdalt fecske vagy szarkafiakat" javasol nehézkórság ellen. (32)
5. Konklúzió
E fenti, meglehetősen szűk keresztmetszetből is látható talán, hogy nem csupán a
távol-keleti kultúrák rendelkeznek figyelemreméltó gyógyítási technikákkkal,
hanem a zsidó hagyománynak is szerves részét képezi a különféle gyógymódok
bemutatása, értelmezése és értékelése.
Mivel a zsidó nép szinte sohasem élt a környezetétől elszigetelve, érthető, hogy a
hagyományos zsidó irodalomban, így a Talmudban is találhatunk olyan, a környező
népek gyógyító gyakorlatából átvett praktikákat, melyek a mai szemmel nézve
megkérdőjelezhetők. Meg kell látnunk azonban azt a fontos tényt, hogy bármennyire is
hatottak más kultúrák (egyiptomi, görög, perzsa) a zsidó gondolkodásmódra, éppen
a különféle gyógymódok alkalmazásából egészen világosan kitűnik, hogy a nép
vallási vezetői egyfelől igyekeztek tiltásaikkal megakadályozni a zsidó
világlátástól, vallási gyakorlattól idegen szokások meghonosodását, másfelől,
hogy a hasznosnak tetsző ill. széles körben elterjedt praktikákat monoteisztikus
tartalommal töltötték meg.
A tudományos kísérletezés és a mágia éppen az orvoslás területén vegyül össze
a Talmud világában. Mind a Jeruzsálemi, mind a Babilóniai Talmud kijelenti, hogy a
hatásos gyógymódok nem esnek az "amorita praktikák", drakhei ha-emori,
tiltott kategóriájába.(33) Egyes gyógyszerek és gyógyító
technikák hatása tényszerű megfigyelésen alapult, egyeseké pedig a róla elterjedt
hiedelmeken, miszerint azok természetfeletti hatóerővel bírnak.
A gyógyulás metafizikus talmudi értelmezése a későbbi korokban is élő és ható
maradt, illetve a kabbalista mozgalom, majd a haszidizmus elterjedésével új tartalommal
töltődött meg és még szélesebb körben terjedt el.
A gyógyító rabbi alakja mind az askenáz, mind pedig a szefárd zsidóság
hagyományainak szerves részét képezi egészen a mai napig. Európában csakúgy, mint
a Közel-Keleten zarándokok ezrei keresik fel az ilyen tanítók síremlékeit, abban a
reményben, hogy az ott elmondott imáik bizonyosan meghallgatásra találnak.(34)
FELHASZNÁLT IRODALOM
1. The BabylonianTalmud - edited by Rabbi Steinsalz
2. A Babilóniai Talmud - válogatta és fordította Domán István,
Origó Könyvek, 1994
3. A Talmud könyvei - szerk. és ford. Dr. Molnár Ernő,
Paginarium Kiadó, Budapest, 1997
4. Zsidó Biblia, szerk. Rabbi Dr. J.H. Hertz, Chábád, Budapest,
1996
5. Blau Lajos: Ózsidó bűvészet (Das Altjüdische Zauberwesen) in
Az Országos Rabbiképző Intézet értesítője az 1879/8 tanévről; Budapest 1898.
6. Michael Fishbane: Aspects of Jewish Magic in the Ancient Rabbinic
Period in: Perspectives in Jewish Learning (ed. N. Stampfer), Chicago, 1979, vol.2
7. Peter Schaefer: Magic and Religion in Ancient Judaism, in:
Envisioning Magic (eds. P. Schaefer & H.G. Kippenberg), Leiden 1997
8. A History of the Jewish People, ed. by H.H. Ben-Sasson, Harvard
University Press, Cambridge, USA, 2002
9. Stillman, N.A.: The Jews of Arab Lands - A History and Source
Book, Jewish Publication Society of America, Philadelphia, 1979
10. "Minden doktorságot csak ebből késértek" -
Szemelvények orvosi kézikönyvekből, Magyar Hírmondó sorozat, Magvető Kiadó,
Budapest, 1983
11. B.M. Bokser: Wonder-Working and the Rabbinic Tradition: The case
of Hanina ben Dosa in Journal for the Study of Judaism, Vol. XVI, no. 1, 1985
12. Majoros József: Római élet, Athenaeum Kiadó. 2000
13. E.E. Urbach: The Sages - Their Concepts and Beliefs, Jerusalem
1979
14. A.I. Baumgarten: Miracles and Halakhah in Rabbinic Judaism, JQR
73 (1982/3)
15. G. Veltrie: Defining Forbidden Foreign Customs - Some Remarks on
the Rabbinic Halakha of Magic in Proceedings of the Eleventh World Congress for Jewish
Studies, Jerusalem, 1994
16. P.S Alexander: Incantations and Books of Magic in E. Schürer
(et al.): The History of the Jewish People in the Age of Jesus Christ, vol. 3/1,
Edinburgh, 1986
17. Richard H. Robbins: Cultural Anthropology - A Problem-Based
Approach, Thomson-Wadsworth, Belmont CA, (USA) 2001
18. Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története, I.
és II. kötet, Osiris Kiadó, 1994
Hivatkozások
1 "Minden doktorságot csak ebből késértek" - Szemelvények
orvosi kézikönyvekből, Magyar Hírmondó sorozat, Magvető Kiadó, Budapest, 1983, p.
390
2 Stillman, N.A.: The Jews of Arab Lands - A History and Source Book,
Jewish Publication Society of America, Philadelphia, 1979, pp. 42-55
3 The Jewish Encyclopedia
4 A Babilóniai Talmud - válogatta és fordította Domán István,
Origó Könyvek, 1994, pp. 175-176
5 A History of the Jewish People, ed. by H.H. Ben-Sasson, Harvard
University Press, Cambridge, USA, 2002, pp. 322-323
6 Peter Schaefer: Magic and Religion in Ancient Judaism, in: Envisioning
Magic (eds. P. Schaefer & H.G. Kippenberg), Leiden 1997, pp. 33-34
7 A Babilóniai Talmud - válogatta és fordította Domán István,
Origó Könyvek, 1994, p. 175, 933. lábjegyzet
8 B.M. Bokser: Wonder-Working and the Rabbinic Tradition: The case of
Hanina ben Dosa in Journal for the Study of Judaism, Vol. XVI, no. 1, 1985
9 Lenormant, Magie, p.37 in Blau Lajos: Ózsidó bűvészet (Das
Altjüdische Zauberwesen) in Az Országos Rabbiképző Intézet értesítője az 1879/8
tanévről; Budapest 1898
10 Blau Lajos: Ózsidó bűvészet (Das Altjüdische Zauberwesen) in Az
Országos Rabbiképző Intézet értesítője az 1879/8 tanévről; Budapest 1898., p. 12
és p. 49-50
11 ibid. p.50
12 ibid. p.51
13 A Talmud könyvei - szerk. és ford. Dr. Molnár Ernő, Paginarium
Kiadó, Budapest, 1997,pp.501-502
14 2 A History of the Jewish People, ed. by H.H. Ben-Sasson, Harvard
University Press, Cambridge, USA, 2002, p. 335
15 A Talmud könyvei - szerk. és ford. Dr. Molnár Ernő, Paginarium
Kiadó, Budapest, 1997, p. 501
16 Blau Lajos: Ózsidó bűvészet (Das Altjüdische Zauberwesen) in Az
Országos Rabbiképző Intézet értesítője az 1879/8 tanévről; Budapest 1898., p. 50
17 Peter Schaefer: Magic and Religion in Ancient Judaism, in: Envisioning
Magic (eds. P. Schaefer & H.G. Kippenberg), Leiden 1997, pp. 37
18 Lenormant 37; Babyloniában és Asszíriában sohasem voltak igazi
orvosok in Blau Lajos: Ózsidó bűvészet (Das Altjüdische Zauberwesen) in Az Országos
Rabbiképző Intézet értesítője az 1879/8 tanévről; Budapest 1898., p. 49
19 Zsidó Biblia, szerk. Rabbi Dr. J.H. Hertz, Chábád, Budapest, 1996
20 Michael Fishbane: Aspects of Jewish Magic in the Ancient Rabbinic
Period in: Perspectives in Jewish Learning (ed. N. Stampfer), Chicago, 1979, vol.2, pp.
29-38
21 Joel: Aberglaube, p. 102 in Blau Lajos: Das Altjüdische Zauberwesen
(Az Országos Rabbiképző Intézet értesítője az 1879/8 tanévről; Budapest 1898), p.
61
22 BT Sábbát 67,a in Blau Lajos: Das Altjüdische Zauberwesen (Az
Országos Rabbiképző Intézet értesítője az 1879/8 tanévről; Budapest 1898), p. 62
23 Blau Lajos: Ózsidó bűvészet (Das Altjüdische Zauberwesen) in Az
Országos Rabbiképző Intézet értesítője az 1879/8 tanévről; Budapest 1898., p. 63
24 Michael Fishbane: Aspects of Jewish Magic in the Ancient Rabbinic
Period in: Perspectives in Jewish Learning (ed. N. Stampfer), Chicago, 1979, vol.2, pp.
31-32
25 Misna Kélim 23,1 in Blau Lajos: Ózsidó bűvészet (Das Altjüdische
Zauberwesen) in Az Országos Rabbiképző Intézet értesítője az 1879/8 tanévről;
Budapest 1898., p. 78
26 Misna Mikváót 10,2 in ibid.
27 Barajta Sábbát 115,b in ibid.
28 Majoros József: Római élet, Athenaeum Kiadó. 2000, p.100
29 BT Sábbát 120,b in Michael Fishbane: Aspects of Jewish Magic in the
Ancient Rabbinic Period in: Perspectives in Jewish Learning (ed. N. Stampfer), Chicago,
1979, vol.2, p.34
30 in Blau Lajos: Ózsidó bűvészet (Das Altjüdische Zauberwesen) in
Az Országos Rabbiképző Intézet értesítője az 1879/8 tanévről; Budapest 1898., p.
143
31 The Jewish Encyclopedia - article: Weights and Measures
32 "Minden doktorságot csak ebből késértek" - Szemelvények
orvosi kézikönyvekből, Magyar Hírmondó sorozat, Magvető Kiadó, Budapest, 1983, p.
421
33 A JT Sábbáth 6,10 és a BT Sábbáth 67a az "Ábbáje és
Rává nevében" kezdetű szakaszban
34 Például: a kállói rebbe, Eizig Taub sírja Nagykállóban; Rambam
sírja Tibériásban, a marokkói Baba Sali sírja Netivothban (Dél-Izrael), stb.
|