Elhangzott a "Zsidó oktatás, nevelés - 125 éves az Országos Rabbiképző
Intézet" című "A Magyar Tudomány Napja 2002" konferencián (Budapest,
2002. december 17-18.)
Az Országos Rabbiképző Intézet és a Dohány utcai Zsinagóga között a két intézmény fennállása óta létezett kisebb-nagyobb formában, hivatalos és nem hivatalos együttműködés. Ez a kooperáció hol tettekben, hol személyeken keresztül nyilvánult meg.
Nyilvánvaló hogy a Dohány utcai Zsinagóga rabbiszékét olyan személyek foglalták el, és fogják a jövőben is elfoglalni, akik tanulmányaikat a patinás Alma Materben, az Országos Rabbiképző Intézetben, illetve jogutódjában, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetemen végeztek és nyertek rabbiképesítést. Így az együttműködésnek egy különleges formájáról is beszélünk, melyben az OR-ZSE mintegy utánpótlást képez a Dohány utcai Zsinagóga szükségleteihez. Az összefogásnak azonban közvetlenebb formái is voltak, vannak és lesznek.
Tudnunk kell, hogy a Rabbiképző és a Zsinagóga, noha mindkettő kiemelt helyet foglalt el, csak két láncszem volt a múltbéli zsidó élet kiterjedt intézményrendszerében. A nagy jesívák nagy számban képeztek orthodox rabbikat, s a Rabbiképző jelentősége abban rejlett, hogy a klasszikus rabbinikus tudás mellett modern tudományokkal is felvértezte növendékeit. Talán épp e modernsége miatt nem volt elfogadott minden zsidó közösségben. A Zsinagóga kultusztemplomként funkcionált, felépítése, működési rendje viták és viharok kiváltója volt. E viták tették, hogy -a Rabbiképzőhöz hasonlóan- a zsidó közösségeknek csupán bizonyos hányada, a polgárosodott és asszimilálódott rétegek fogadták el, mint zsidó szakrális intézményt.
A régmúlt eseményei és személyei közül sokakat említhetnénk meg, mint kapcsolódási pontokat. Szólhatnánk Kohn Sámuelről, Brill Sámuel Lőbről, vagy akár Fischer Gyuláról. Valamennyien jeles tudósok voltak, nagy rabbik, és jelentős szerepet játszottak mind a Dohány utcai Zsinagóga, mind pedig a Rabbiképző életében. A sok, mai napig tisztelettel és megbecsüléssel emlegetett név közül azonban emeljünk ki most egyetlenegyet. Azt a személyt, aki a mai napig egyike a magyarországi rabbik legnagyobbjainak, akinek neve fogalommá vált: Hevesi Simont. Hevesi -aki szintén a Rabbiképzőben avattatott rabbivá- nem csupán zseniális szónok volt, de héber és magyar nyelvű tanulmánykötetek szerzője, pesti vezető főrabbi, a Dohány utcai Zsinagóga legendás rabbija és egyúttal az Országos Rabbiképző Intézet tanára és a vezérlő bizottság tagja. Az ő személyében már megjelenik a két intézmény egybefonódása. Ellátja a körzeti rabbi, illetve vezető főrabbi tisztét, s vezérlő bizottsági tagként alakítja a Rabbiképző sorsát.
A Holocaust után megváltozott a történelmi helyzet. A zsidó közösségek javarészt elpusztultak, s noha az újjáépítésben jelentős szerep hárult volna a Rabbiképzőre ugyanúgy, mint a Zsinagógára, a hívek megfogyatkozott számban látogatták a templomokat, és nem töltötték fel a tanintézetek padsorait sem. Az egykori pezsgés kihunyt, az élet nem tért vissza a régi kerékvágásba.
Ellentétben a háború előtti idők széttagoltságával és szerteágazó intézményrendszerével, a magyarországi zsidóság mindösszesen két nagy oszlopon nyugodott a múlt század második felében. A Rabbiképzőn, a tudomány és a vallási tanulmányok kizárólagos fellegvárán, és a Zsinagógán, a magyar zsidóság az egész világon ismert jelképén, a vallási élet szimbólumán. A Zsinagóga élén viszonylag sűrűn váltották egymást a neves rabbik. Mindegyikük kötődött a Rabbiképzőhöz, de a leginkább dr. Salgó László neve fonódott egybe a Rabbiképzővel. A Rabbiképző egén ez idő alatt csupán egyetlen fényes név ragyogott, igaz, az közel négy évtizeden át: dr. Scheiber Sándor neve.
Salgó mély haláchikus tudás birtokosa volt, kitűnő szónok és a vallási élet első számú szaktekintélye. A Rabbiképző tanáraként levezette a -csak a rabbiképzősök részvételével zajló- minden reggeli istentiszteletet a Rabbiképző termeiben. Fontosnak tartotta, hogy a növendékek gyakorlatban sajátítsák el a ritus elemeit. Felismerte, hogy a saját korának diákjai már nem az egykori hallgatók családi hátterével rendelkeztek, s hogy ebből kifolyólag minden apró vallási elemet -akár a héber ábécé megismerését is- a Rabbiképzőnek kell elsajátíttatnia a diákokkal.
Scheiber volt a "világi" tudós. Ragyogó memóriával megáldott ember, Arany János nagy ismerője, a zsidó folklór avatott tudósa, aki az idők szavát követve a XX. század tudományát is beleoltotta a diákjaiba. Ő plántálta a hallgatókba a könyvek tiszteletét és szeretetét, s elvárta, hogy a hallgatók ugyanolyan szeretettel és elhivatottsággal forduljanak a zsidó tudományok felé, mint ő maga. A Rabbiképző péntek esti Kiddusaival pedig megteremtett a vallásos életet gyanakvással szemlélő korban is egy legális fórumot, ahol a mindenkori zsidó fiatalság egymás között lehetett, s komoly társasági életet folytathatott.
Kettejükben testet öltött a két jelképpé magasztosult intézmény gyakorlati együttműködése. A Zsinagóga rabbija istentiszteletet vezetett a Rabbiképzőben. A Rabbiképző pedig még tanulói státuszban lévő hallgatóit olykor-olykor gyakorlatra küldte a Zsinagógába, s volt olyan végzett diák, ki rabbivá avatása után a Dohányban, Salgó mellett kezdte meg lelkipásztori működését. Scheiber halála után rövid ideig a Rabbiképző igazgatója Salgó lett, így egy kéz vezette a két intézményt.
Salgó halála után is megmaradt a kötődés. A Rabbiképző igazgatója dr. Schweitzer József, a Dohány rabbija pedig dr. Schőner Alfréd - szintén a Rabbiképzőben végzett rabbi - lett. Schweitzer folytatta a scheiberi tradíciókat, a Kiddusokat, a diákok modern kornak való megfeleltetésének igényét. Új életre hívta az egykor volt tanítóképzőt, megkezdte működését a Pedagógium. Schőner azonban új alapokra helyezte Salgó örökségét. A diákok tanítását nem mesterséges körülmények között (a Rabbiképző termében, mindenki mástól elzártan), hanem a templom mindennapi valóságában végezte. A diákok ekkortól lettek tevőleges részesei a napi istentiszteleteknek. A gyülekezet előtt, avatásukat messze megelőzően kellet bizonyítaniuk, hogy értik, művelik és tisztelik a ritust. Az órák egy része is a templom melletti Talmud-Tóra helyiségben zajlott, s így a Rabbiképző területileg is egybekapcsolódott a Dohánnyal.
Schweitzer után Schőner lett a Rabbiképző rektora. A Pedagógium, és a Rabbiképző egybeolvasztásával, új karok létesítésével létrehozta és elismertette az új Zsidó Egyetemet. A hitközségi élet változásai és a Rabbiképző Zsidó Egyetemmé való előlépése az együttműködés új távlatait nyitotta meg.
A Rabbiképző hallgatói immár nem csak rabbiképzősök, hanem tanárjelöltek, szociális munkás-jelöltek és kántorjelöltek is. Ennek megfelelően már nem csak a Dohány rabbija működik közre, mint tanár az egyetemi életben, hanem a hallgatók is tevőleges szereplői lettek a Dohány életének. Oktattak és oktatnak a Dohány Talmud-Tóráján, felléptek, mint szereplők a körzeti rendezvényeken. A körzet idős, magukra maradt tagjait az Egyetem hallgatói látták és látják el. A Dohány utcai templomkörzet anyagi lehetőségeihez mérten támogatja az Egyetem gondozásában megjelent publikációkat. A rabbijelöltek esetlegesen prédikáltak és a jövőben is prédikálnak majd a Dohány szószékén, s volt példa arra is, hogy a Rabbiképző rektora vagy vendégprofesszora szólt a Dohány utcai Zsinagóga istentiszteletre összegyűlt híveihez.
A Dohány utcai Zsinagóga rabbija publikál az Egyetem által kiadott sorozatban, a Zsinagóga heti kiadványa is hozzáférhető az Egyetem könyvtárában. A Zsinagóga főkántorai a jövő kántorait oktatják az egyetemi kurzuson, s áldozatos munkájukat az Egyetem adjunktusi címmel honorálja.
Ma már elmondható, hogy az egykori, egy-egy személy által képviselt kontaktus a Dohány és a Rabbiképző között végképp a múlté. A Dohány és a Rabbiképző szerves részeivé váltak egymás életének, feladataik immár erős kapoccsal fogják egybe a magyar zsidóság e két, világhírre szert tett intézményét. E kapocs nem személyfüggő, hiszen a fejlődés "kényszere" hozta létre, s a jövőben nem lazulni, csak erősödni fog. Ahogy bővül a zsinagógai élet, úgy állnak majd újabb és újabb feladatok az Egyetem előtt, s az Egyetem tevékenységi körének kibővítésével egyre nagyobb szükség lesz a Dohány funkcionáriusainak részvételére.
|
