Vissza a TUDOMÁNY-hoz

Ungárné dr. Komoly Judit Cs.C. tszv. egyetemi tanár:
A 126 év. A zsidó oktatás megújult feladatai.


Az intézmény történelmének utóbbi évei, a korszakváltás Egyetemünk számára új kihívásokat fogalmazott meg. Az OR-ZSE új szakokkal gyarapodott és 2003-tól elnyerte a doktoriskola indításának jogát, továbbá héber nyelvvizsga központtá is vált. Nem tekintem feladatomnak, hogy valamennyi felsorolt új feladatunkról szóljak.
Célom, hogy röviden felvázoljam a zsidó közösségi szociális munkás szak kialakulásának és fejlődésének történetét.

1995-ben jelentkezett először az igény arra vonatkozóan, hogy olyan szociális munkások képződjenek, akik képesek arra, hogy megfeleljenek a zsidó közösség szükségleteinek.
Ezt az igényt először a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetősége fogalmazta meg, arra hivatkozva, hogy intézményrendszerében számosan végeznek odaadó közösségi szociális munkát- ösztönösen- megfelelő felsőfokú végzettség hiányában.
Igy első hallgatóink, az 1995-96. tanév hallgatói idősebb emberek voltak, akik nagy odaadással, mindennapi munkájuk elvégzése mellett vállalkoztak a tanulásra.
A következő tanévekben jelentkezők között azonban már egyre inkább nőtt a
fiatalabbak száma, felvételt nyertek olyan fiúk és lányok, akik közvetlenül az érettségi után választották ezt a pályát.
Ezért rövidesen a képzés két formában szerveződött meg. Kialakult az esti és a nappali képzés.

A képzés céljait és feladatait úgy fogalmaztuk meg, hogy abban az általános főiskolai szociális munkás képzés és a zsidó közösségi munkás képzés követelményei egyaránt érvényesüljenek.

A szak általános célkitűzései:

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak közösségi szociális munkás tevékenység ellátására a magyarországi és a régió magyarajkú zsidó közösségeinek intézményrendszerében.

A képzés feladata:

* olyan szakemberek képzése, akik a közösségi munka területén széleskörű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek,
* felkészültek arra, hogy a zsidó közösség intézményeiben szociális munkát és gondozást, szervező és döntéselőkészítő tevékenységet végezzenek, különös tekintettel a holocaustot túlélő idős emberekre,
* képesek arra, hogy a zsidó közösség intézményrendszerében szociális menedzserként intézményeket irányítsanak és szociális projekteket tervezzenek,
* alkalmasak olyan szakmai tevékenység ellátására, amely segít javítani, illetve helyreállítani az egyének, családok, csoportok és közösségek élet és működőképességét, valamint hozzájárul az ehhez szükséges feltételek megvalósításához.
* e célkítűzéseket felelősséggel, a szakma etikai normáinak megfelelve teljesítik.

A képzés célja továbbá olyan ismeretek nyújtása és olyan értékrendszer kialakítása, amely az alábbi speciális feladatok megoldását is lehetővé teszik:

* a magyarországi és a régió magyarajkú zsidó közösségei történetének, fejlődésének a megismerése,
* olyan tudás megszerzése, amely alkalmassá tesz a magyar zsidó szellemi örökség megőrzésére és továbbadására, az ezzel összefüggő speciális problémák felismerésére, ezeknek társadalmi összefüggésben való szemléletére,
* kapcsolatteremtés az egyének és a közösségek között, valamint az egyének és a családok nehéz élethelyzetének javítását szolgáló közösségi intézményekkel jog és érdekérvényesítő képességeik fejlesztése érdekében,
* a zsidó szociális intézmény és eszközrendszer fejlesztése és megújítása társadalmi, intézményi és szakmai szinten.

Az első akkreditációs értékelés során a szak "erős" minősítést kapott. Az akkor rögzítettekhez képest a képzés színvonala jelentősen javult.
A látogató bizottság javaslata alapján változott meg a szak elnevezése. Ennek megfelelően a tanterv több vonatkozásban is módosult.

A képzésben fontosabb helyet kaptak a zsidó közösségi munkához kapcsolódó tárgyak, emelkedett a kötelező és a szabadon választható stúdiumok száma.
A szociális gondoskodás története stúdium kiegészült egy féléves tárggyal: Szociális gondoskodás és közösségi munka az Európai Unióban címmel.
Beiktatódott a Csoportmódszer tantárgy és félévi két órával növekedett az Állam és jogtudományi ismeretek tárgy oktatása is.

A Látogató Bizottság javaslatait vettük figyelembe akkor is, amikor a személyiségfejlesztő csoport tréningre fordítandó kötelező órák számát 60- ról 90 órára emeltük.

Fontos változások következtek be gyakorló terepeiken is. Hallgatóink a zsidó közösség szociális intézményein kívül gyakorlataikat a Bálint Zsidó Közösségi Házban és a zsidó hitközségek szervezeteiben is végzik.

Szakképzett tereptanárok bevonásával sikerült a terepgyakorlatokat szervezettebbé, ellenőrzöttebbé és intenzívebbé tenni.
Fontos eredmény, hogy hallgatóink Izrael Állam Nagykövetségének felkérésére elvállalták, hogy kapcsolatot alakítanak ki azokkal az idős emberekkel, akik a Holocaust idején zsidókat mentettek és elnyerték az izraeli Yad-Vasem Intézet kitüntetését. Ehhez a tevékenységhez a szak a Szociális és Családügyi Minisztérium által meghirdetett pályázaton Generációk együttműködése címmel támogatást nyert.


Befejezésül szeretném bemutatni óra -vizsga tervünket, értelmezve annak leglényegesebb jellemzőit.

A tárgyak 4 csoportra bonthatók:
1. Közismereti stúdiumok ( pirossal jelölve)
2. Szaktárgyak ( zölddel jelölve)
3. Judaisztika (kékkel jelölve)
4. Terepgyakorlat (lilával jelölve)

A ZSIDÓ KÖZÖSSÉGI SZOCIÁLIS MUNKÁS SZAK ÓRA- ÉS VIZSGATERVE
2002-2003

  félév

TANTÁRGY

1 2 3 4 5 6 7 8
Társadalomtörténet 2k 2k            
Szociológia - családszociológia 2k 2k 2k 2sz        
Bevezetés a pszichológiába 2k              
Fejlődéslélektan   2k 2k          
Személyiséglélektan       2sz        
Valláspszichológia 2k 2k            
Szociálpolitikai alapismeretek 2k 2k            
A szociális gondoskodás története     2k 2k 2sz      
A szociális munka elmélete     2k 2k        
A szociálpolitika intézményrendszere       2k        
Szegénypolitika           2k    
A kisebbségek szociálpolitikája           2k 2k  
Peremhelyzet és deviancia         2k      
Gyermek és ifjúságvédelem       2k 2k      
Idősgondozás             2k  
Állam és jogtudományi alapismeretek     2k 2k        
Szociális jog         2k 2sz    
Bevezetés az üzleti ismeretekbe         4k      
A csoportmódszer           2k    
Szervezetfejlesztés             2k  
A közösségi munka elmélete és gyakorlata                 2gyj 2k
Személyiségfejlesztő tréning 2ai 2ai 2ai          
Esetmegbeszélő szeminárium         2gyj      
Szupervizió           6gyj 4gyj 6gyj
A holocaust túlélőinek gondozása               2gyj
Kötelezően választható fakultációk           2k   2k
Judaisztika 3k 3k 2k 2k 2k 2sz    
Zsidó történelem 2k 2k 2k 2k        
Bevezetés a zsidó filozófia történetébe             2k 2k
Bevezetés a zsidó irodalom történetébe             2k 2k
Zsidó életélmény 1ai 1ai 1ai 1ai 1ai 1ai 1ai  
Az elméleti órák száma 18 18 17 19 17 19 17 17
Gyakorlati képzés
Tereplátogatás és gyakorlat 2gyj 2gyj 2gyj          
Alapozó szakasz 8ai 8ai            
Elmélyítő szakasz     10gyj 10gyj        
Integráló szakasz         12gyj 12gyj 13gyj 13gyj
Össz-óraszám 28 28 29 29 29 32 30 30

 

Vissza a TUDOMÁNY-hoz