Az ez évi OR-ZSE tanulmányi kirándulás úti
célja Berlin, amely a zsidó-német kultúrában kitüntetett szerephez
jutott. Itt tevékenykedett Moses Mendelssohn, aki a német zsidóság
történetében egy új korszakot nyitott. Előadásomban Mendelssohn
munkásságát nem a zsidó vallás, hanem a német felvilágosodás, a
zsidó emancipáció oldaláról közelítem. Mondanivalómat két gondolat
köré csoportosítottam: Mendelssohn a zsidó asszimiláció elősegítője
és a német szalonok szerepe.
Mendelssohn 1729 szeptember 6-án született
Dessauban és 1784 január 4-án halt meg. Szegény családban
nevelkedett, már korán bevezették a bibliai, talmudi tanulmányokba.
14 éves korában, 1743-ban érkezett Berlinbe.
Berlinben az első zsidó közösség alapítása
1671-ben történt, 50 gazdag bécsi zsidó család által. Egyébként
zsidók nem telepedhettek le Berlinben. Természetesen az említett
ötven család pénzért, magas adók ellenében nyert bebocsátást Bécsbe.
Mindez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a 30 éves háború miatt
elszegényedett országnak szüksége volt rájuk. A történelmi háttérről
nem kívánok beszélni, mivel az más előadás témáját képezi, csupán
arra kívánok utalni, hogy a II. Frigyes uralta Poroszország
toleránsabb volt, mint pl. Franciaország, ahol a vallásgyakorlást
sem engedélyezték. Frigyes megkoronázásakor azt mondta, hogy mindent
vallást tolerálni kell. Természetesen ez a tolerancia mai fogalmaink
szerint nem sokat jelentett. A zsidók rettenetes körülmények között
éltek, nagy részük koldusként. Frankfurtban a 300 főre tervezett
gettóban 3000 zsidó nyomorgott. Különféle megaláztatásoknak voltak
kitéve, egyebek között keresztény negyedbe csak üzleti célból
léphettek be, egymás mellett csak ketten mehettek, sétabotot nem
vihettek, ha rájuk kiáltott valaki Jud mach mores- le kellett
venniük a kalapjukat és meghajolni.
1743-ban, amikor Mendelssohn Berlinbe,
Poroszország fővárosába érkezett, Berlinnek 100.000 lakosa volt,
abból 2000 zsidó. Gettó nem volt, de voltak korlátozások. Nem
építhettek zsinagógát, különféle adókat vetettek ki rájuk - kb. mai
90.000 dollárnak megfelelőt -, védett zsidók halála esetén csak a
legidősebb fiú örökölte a védettséget.1715-ben I. Frigyes Vilmos
porosz király pénzért engedélyezte az első zsinagóga építését,
persze szigorúan utcaszint alatt.
Mendelssohnt korábbi dessaui
tanára, David Frankel berlini főrabbi tanította. Egy pénzváltónál
kapott szállást heti 2-3 étkezéssel. Nagy szegénységben élt, a
kenyeret , amit kapott elosztotta 7 napra. Mivel szépen írt,
másolást vállalt nyomtatásra, így némi keresetre tett szert. Vallási
tanulmányokat folytatott - kora középkori szövegek, magyarázatok-
csak jiddish nyelven. Megtanult jól németül, de azon kívül további
nyelveket- latin, görög, francia, angol - is elsajátított. Mindezt
titokban kellett tennie, mert tiltva volt. Szerencséjére a
szállásadó család az átlagnál toleránsabb volt.
A nem privilegizált szegény
zsidóknak nem volt hozzáférésük nem zsidó forrásokhoz, a vallásos
oktatók is eretnekségnek tartották a német nyelven való olvasást. A
gazdag berlini zsidók gyerekei azonban már gimnáziumba, német
középiskolába jártak. Mendelssohnt diákok tanították németre,
matematikára, filozófiára. Autodidakta módon képezte magát, soha nem
járt egyetemre.
Amikor 1750-ben befejezte
tanulmányait, úgy döntött, hogy nem rabbi lesz. A gazdag Isaak
Bernhard selyemgyáros és kereskedő fiának lett tanítója. Ez a
jövedelem tette lehetővé számára, hogy életében először könyveket
vásároljon magának; Cicero, Euklidesz, Arisztotelesz, Platon,
Newton, Montesquieu, Russeau, Voltaire, Spinoza műveit olvasta.
A liberális Bernhard házban
megismert egy sor nem zsidó intellektuelt, köztük Gotthold Ephraim
Lessing írót, újságírót és Friedrich Nikolait, a liberális
könyvkiadót. Életre szóló barátságot kötöttek, később együtt hozták
létre a berlini irodalmi iskolát, ami Goethe és Schiller
megjelenéséig a legprominensebb csoport volt. Mindhárman
racionálisak voltak a filozófiában és a vallásban és kozmopoliták a
politikában. Mindhárman szabad úszók voltak, írásból, tanításból
éltek.
Ők hárman szinte minden nap
találkoztak, főként Nicolai házának kertjében. Irodalomról,
filozófiáról vitatkoztak. Mendelssohn tartotta magát a zsidó
rituáléhoz, szokásokhoz, soha semmit nem evett-ivott Nicolai
házában. Ha barátai nála voltak péntek este, akkor elnézést kért és
elvonult fogadni a szombatot.
Kettős pályája volt,
egyfelől filozófus, irodalmár, másfelől miután az ifjú Bernhard
befejezte tanulmányait a selyemgyáros könyvelője. Üzleti úton
találkozott Fromet Guggenheimmel, akivel a korra nem jellemzően
szerelmi házasságot kötött, 3 fiú és 3 leány gyermekük
született. Ezzel kapcsolatosan egy mulatságos körülményt érdemes
megemlíteni. A zsidókat kötelezték, hogy esküvőjük alkalmából
vegyenek a királyi porcelángyár termékeiből, persze olyan tárgyakat,
amelyeket nem tudtak eladni. Így lett Mendelssohn 20 életnagyságú
csúnya porcelán majom tulajdonosa. Később unokája, a zeneszerző
Felix Mendelssohn - Bartholdy tartott egyet belőlük a
dolgozószobájában.
Első művét, A filozófiai
beszélgetéseket, egy angol filozófus Antony Ashley Cooper műve
inspirálta. Lessing meglepte őt írásának nyomtatott példányával.
Következő műve a "Levelek az érzelmekről" volt. 1763-ban " A
metafizikus tudományok evidenciájáról" című munkájával Kant
ellenében elnyerte a Porosz Tudományos Akadémia irodalmi díját. A
metafizikai állítások igazolhatóságát vetette össze a a matematikai
tételekével. Ezzel Európa szerte híres lett, úgy beszéltek róla,
mint a "német Szókratész". Uralkodók, katolikus szerzetesek írtak
neki. II. Frigyes mentesítette őt a zsidókat sújtó korlátok alól, de
nem lehetett a német akadémia tagja. Erre Mendelssohn úgy reagált,
hogy sokkal értékesebb, az Akadémia elismerése és a király vétója,
mint fordítva. Egyik leghíresebb munkája a "Phaedon, vagy a lélek
halhatatlanságáról" c. műve, a terjedő materializmussal vitázott.
Talán a legnagyobb hatású, „Jeruzsálem, avagy a vallás hatalmáról
és a zsidóságról" című művében kifejtette, hogy a zsidóságnak
nincsenek dogmái, melyeket el kell fogadni az üdvözülés érdekében, a
judaizmust nem kinyilatkoztatott vallásnak, de kinyilatkoztatott
törvényhozásnak tartotta. Nem ismert el csodákat, hit helyett
megismerésről beszélt, de a szertartásokat is fontosnak tartotta. E
művét mind az ortodox, mind a reformer zsidók fenntartással
fogadták, ám Kant, aki többször elismerően írt róla,
"megcáfolhatatlan munkának" nevezte.
Már életében is nagy volt a híre és népszerűsége. A kortárs
francia felvilágosodottak, az angol bölcselkedő írók ugyanúgy
becsülték, mint a Mária Terézia- és II. József-korabeli osztrák és
magyar gondolkodók. Kazinczy Ferenc önéletrajzában elismerően említi
azokat a hazai zsidó tanítókat, akik Mendelssohnnal folytatnak
levelezést. Ez nem is volt ritkaság. Mint a felvilágosodás nem egy
bölcse - például Voltaire - ő is széles körű levelezést folytatott
Európa különböző tájain élő és munkálkodó művelt emberekkel.
Kazinczytól tudjuk azt is, hogy a hazai zsidó iskolák magas
színvonala részben a tanítóknak Mendelssohnnal fenntartott
kapcsolatának köszönhető.
1771-ben Lavater svájci flozófus Mendelssohnak
ajánlotta Charles Bonnet fordítását, és nyílt levélben szólította
fel, ha nem tudja cáfolni Charles Bonnet kereszténységre vonatkozó
teológiai érveit, akkor ismerje el a kereszténységet és térjen át. A
provokáció azon alapult, hogy félreértették Mendelssohn
álláspontját, ő Jézust, mint történelmi figurát ismerte el, aki a
judaizmust soha nem utasította el és soha nem állította isteni
mivoltát. Mendelssohn kiállt a zsidó vallás mellett, egy nyílt
levélben csupán annyit írt Lavaternek, hogy "zsidónak vallom magam
és mindig az is maradok." A vitában sokan,
egyebek között Goethe is kifejezték elkötelezettségüket Mendelssohn
mellett.
Minden esetre ez a vita
komoly fordulópont volt életében, amibe bele is betegedett. Ettől
kezdve csak a zsidó vallással, a németországi zsidó élet civil és
kulturális reformjával foglalkozott. Azt állította, hogy lehet
valaki vallását gyakorló zsidó és felvilágosult német egyidejűleg.
Azt tanította a zsidóknak, hogy tartsák meg az elődök vallását, de
alkalmazkodjanak az országhoz, ahol élnek. Az öltözködésbeli és
nyelvi különbségek, amelyek oly sok félreértést és gyanakvást
okoztak, megítélése szerint csak külső dolgok és el kell, hogy
tűnjenek. Fontosnak tartotta a szekuláris tudást, amelyet a
rabbinátus tiltott. Szerinte ez a szemlélet hozzájárult a zsidók
elszigeteltségéhez.
Első lépésként a régi héber
nyelv felélesztését és az irodalmi német nyelv, a Hochdeutsch
hétköznapi, szekuláris napi használatát hirdette meg. A zsidó
hagyományok és a német kultúra összeegyeztetését szolgálta a
Zsoltárok Könyve és a Tóra 5 könyve lefordítása németre egyik
oldalon németül, a másikon héberül. A zsidók ebből tanulhatták meg a
német irodalmi nyelvet. Konzervatív oldalról sokan támadták, de
meggyőződése volt, hogy a héber nyelv nélkül megszűnnének, mint
kultúrális közösség, a német nyelv ismerete nélkül pedig örökké
idegenek maradnának az országban.
Mendelssohn munkássága bizonyította, a judaizmus szellemét össze
lehet egyeztetni a felvilágosodás eszméivel. Így lett a zsidó
felvilágosodás vezéralakja, hozzájárulva a zsidóság
bekapcsolódásához az európai kultúra fő áramába. A vallási
tolerancia hirdetésével, tudományos eredményeivel elősegítette a
német zsidókat sújtó társadalmi, kulturális, politikai és gazdasági
megszorítások megszűnését, az asszimilációt. Nem akarta a hitet
megingatni, csak az ortodoxia túlzásait nyesegette. Bölcselőként nem
alkotott önálló rendszert, főleg a XVII-XVIII. századi racionalista
hagyományokat folytatta, világosan és érthetően népszerűsítette
Wolff, Spinoza, Leibniz és Shaftesbury gondolatait.
Mind Lessing mind
Mendelssohn úgy gondolta, hogy az emberiesség, a morál elég az
egyenlőséghez. Lessing a Bölcs Nathan alakját barátjáról,
Mendelssohnról mintázta. Művében a felvilágosodás alapeszméit -
tolerancia, testvériség, emberség – hirdeti.
A valóság azonban nem
egészen ezt tükrözte.Volt ugyan néhány kezdeményezés a zsidókkal
szembeni toleranciára, de lényegében nem sok sikerrel. Mendelssohn
tudta, hogy a vele szembeni tolerancia és tisztelet csak neki szól.
Egyszer mikor Drezdába ment, a kapuőr felismerte de megfizettette
vele szokásos adót. Később visszautalták neki. Máskor egy operai
előadáson felállt a nézőközönség a tiszteletére, azért, mert őt egy
nem zsidó zsidónak tekintették. Ugyanakkor egy fiatal zsidó
jelentkezett a berlini zeneakadémiára, de elutasították azzal, hogy
matematikalilag lehetetlen, hogy egy zsidó zenét tudjon szerezni.
Egy anekdóta szerint a Sans Souci kastélyban vendégeskedett a szász
miniszter, aki találkozni akart Mendelssohnnal, ezért odarendelték.
A meghívólevélben, amit az őrnek mutatott az állt, hogy a hires
Moses Mendelssohn Úr, az őr gúnyosan azt kérdezte, hogy mitől hires,
amire ő azt válaszolta, hogy varázsló. A 18. század végén- Kant
megengedte néhány zsidó hallgatónak, hogy filozófiai szemináriumát
látogassa- cask akkor kaphattak bizonyítványt, ha áttértek a
katolikus hitre.
Mendelssohn életének utolsó
évtizedében tapasztalhatta, hogy sok védett gazdag zsidó gyereke
kezdett el német nyelvet és kultúrát tanulni. A képzést tekintették
az integráció alapjának. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a zsidók
tömeges áttérése. A berlini zsidók fele áttért, Mendelssohn 6
gyereke közül 4. Az áttérők közép-és felsőosztály beli nem gyakorló
zsidók voltak, akik nem gyakorló katolikussá váltak. Ez más volt,
mint Spanyolországban a 15. 16 században, itt önként tértek át
főként pragmatikus okokból, általában a szülők halála után.
Példa erre a Marx család, amely Karl 6 éves
korában áttért, de azért továbbra is jártak sabbat vacsorára a rabbi
nagybácsihoz. Heine úgy vélte, a keresztelkedés belépőjegy az
európai kultúrába. Chaim Heinéből lett Johann Heinrich Heine. Moses
Mendelssohn fia Abraham úgy gondolta a többség vallását kell
gyakorolni, gyerekeit kezdettől fogva kereszténynek nevelte, majd ő
is áttért. Később Moses Mendelssohn unokája, Felix Mendelssohn
Bartholdy a keresztény vallási zene fő képviselője lett. Azt mondták
róla, hogy a legzsidóbb dolog, amit tett, hogy áttért a keresztény
vallásra.
A német – zsidó
asszimiláció, a felvilágosodás lassú folyamata együttjárt a női
emancipációval.
A zsidó felvilágosítók ambivalens tevékenységét, amellyel
egyfelől a zsidó férfiakat emancipálták, de másfelől korlátozták a
nők fejlődését, Moses Mendelssohn példája is jól ábrázolja.
Mendelssohn ugyan művelt mennyasszonyt kívánt magának, de semmiképp
sem tudós nőt. Egyik levelében például kifogásolta, hogy későbbi
felesége Fromet Gugenheim túl sokat olvas: „Ugyan mit is akar ezzel
elérni? Tudós akar leni? Isten mentsen ettől! Némi mértéktartó
olvasás illik egy nőhöz, de nem az olvasottság." A hászkála férfi
művelői – hasonlóan nem zsidó társaihoz – a női nevelés ügyét is
maguknak tartották fenn.
Az 1780-as 90-es években
francia mintára létrejövő szalonok egyben a nők emancipációját is
jelentették. Dorothea Mendelssohn részt vett apja nyitott szombat
délutánjain, majd Henriette Herz szalonját látogatta, akinek férje
Marcus Herz tudományos szalont tartott fenn, míg felesége Henriette
irodalmit. Utóbbit Alexander von Humboldt, David Friedlander és más
fiatal zsidó értelmiségiek
látogatták.
A másik híres szalon Rachel
Leviné (1771- 1833 ) egy korai feministáé volt, amelyet Goethe is
látogatott. Rachel öngyűlölő zsidó volt, anyja halála után áttért. A
zsidó szalonokban ideiglenesen megszűntek a társadalmi korlátok a
nemesek és a nem-nemesek, a zsidók és a nem-zsidók között. Ezáltal
mélyebb kapcsolatok is alakultak ki a zsidó szalonhölgyek és a
többnyire nemes keresztény vendégeik között, aminek nem ritkán egy
válás, illetve újabb házasságkötés volt a vége. A szalonhölgyek egy
társadalmi rétegként élték meg a modernkor egyik jellemző
konfliktusát, amely az egyéni emancipáció és a zsidó népcsoporthoz
való ragaszkodás kettősségéből származott. Többségük meg volt
győződve, hogy az egyéni megvalósulása a zsidó keretek között nem
lehetséges, ezért a zsidóságból való kitérésre szánták el magukat. A
kitérések száma olyan nagy volt, hogy már-már járványméreteket
öltött.
Így kapcsolódik össze
Mendelssohn tevékenysége, az asszimiláció elősegítése, a zsidó
vallás reformja és a vallási térkép átrajzolódása Németországban. A
kérdés örök: zsidó asszimiláció és zsidó öntudat hogyan fér meg
egymás mellett. Ezzel foglalkozik tanulmányában Bibó István is,
mondván,hogy "Ahogyan nem lehet vitássá tenni, hogy asszimiláció
lehetséges és van, ugyanúgy nem vitás az sem, hogy zsidó nemzeti
vagy kisebbségi öntudat is lehetséges és van."
Utunk során bizonyára nekünk is alkalmunk lesz ezen
elgondolkodni.
Felhasznált források:
Amos Elon: The pity of it
all, Picador , New York, 2002.
Bibó István: Zsidó kérdés
Magyarországon, Múlt és Jövő, 2001.
Moses Mendelssohn:
Phaidón,avagy a lélek halhatatlansága, szerk.: Kiss Endre, Jószöveg
Kiadó, 2006.
Otto Zarek:Moses
Mendelssohn, Budapest, Bábel Kiadó, 2005.
http://www.jewishencyclopedia.com/articles/10665-mendelssohn
http://en.wikipedia.org/wiki/Moses_Mendelssohn
|