Ünnepi gondolatok
Elhangzott 1991. őszén a Kol Jiszráél magyar nyelvű
adásában, Jeruzsálemben
Rohanó világunkban mulandóságunkra
emlékeztet a mindig megújulni képes természet. Önmagunkon is mérhető
sebességgel rohan az idő. Bizony igaza van a Szentírásnak
" Egy hang szólal: Hirdesd! és legott közli, mit hirdessek: Minden
test hervadó fű, és minden kelleme olyan, mint a rét virága! Elszárad
a fű, elhervad a virág, mert az Örökkévaló lehellete ráfuvall..." (Jesája,
44. 6 - 7)
Gyermekkori élmények tolulnak elénk, amikor közelednek; Nagyünnepeink.
A szülői ház felejthetetlen légköre szokásainkban és emlékeinkben
megelevenedik. Az ünnepekről kialakított képet mestereink tanítása
egészíti ki. Világos logikával, az összefüggések érzékeltetésével
magyarázták e Fenséges Napok jelentőségét, bemutatva azt a lelki -
erkölcsi emelkedést, amely az egyén magányos imáitól az egyetemesség
ünnepéig terjed. Mindezek része, osztályosa, örököse és örökhagyója a
hívő lélek.
A zsinagógákban őszinte szívvel, emberi alázattal köszöntjük az új
esztendőt, de mindenek előtt a Mindenhatónak életünkért,
mindennapjaink valós, vagy vélt nyugalmáért is köszönetet mondunk.
Elvárásainkat, s a lelkiismeret felelősségét világítsa meg egy régi
legenda tanítása.
"Nagy reményekkel, díszes külsőség közepette hajó indul a tengerre.
Eleinte - miközben tengeri mérföldek százait tette már meg - a
kitűzött cél felé halad. Ezután vették csak észre, hogy a hajó téves
irányba tart. Ellenőrizték a műszereket, átnézték a monstrumgépezetet,
ekkor észrevették, hogy az iránytű alatt - oda nem való fém - egy
mágnes tapad.
Eltávolították a mágnest, s az iránytű a megfelelő helyre állt vissza.
A hajó mehetett tovább a kitűzött cél fele."
A mi életünkben - melyet a legenda a tengerhez hasonlított - a Ros
Hásáná jelenti a fordulópontot. Minden évben elindulunk kitűzött
céljaink felé. Ha a "Számadás Napjain" tiszta szívvel, megbocsájtó
lélekkel, igaz lelkiismerettel hajlunk meg a Világ Alkotója előtt,
akkor távolítsuk el a szívünk iránytűjét megzavaró "mágnest", a
tévútra vezető, ábrándokat kergető gondolatokat, hogy továbbra is
lássuk a helyes útirányt. Hogy kirajzolódjanak előttünk azok a
feladatok, melyeket teljesíteni szeretnénk, s amely értékessé teheti
az alkotó ember életét.
A feladatok egyik legnemesebbikét irodalmi köntösbe öltözteti a haszid
hagyomány egyik tündöklő gyöngyszeme:
"Tanítványok sokasága övezte a tudós rabbi előadói pulpitusát.
Megismertette alaptanításait. Ros Hásáná előtt azonban nem jelent meg
a Mester az előadáson. Találgatták, hol lehet. Biztosan imádkozik -
szólt az egyik. Talán Isten trónusánál fohászkodik éretünk vallotta a
többség.
Egy kételkedő ember volt csupán, aki elhatározta, hogy meglesi őt,
vajon mit csinál abban az időben, amikor hívei áhítattal várjak a
tanító szót. Jom Kippur előtt, amikor a rabbi ismét eltűnt -
szkeptikus híve - utána ment és megleste. Megdöbbenten látta, hogy
kietlen utakon, erdőbe visz az útja. Szinte tapintani lehetett a
sötétséget.
S ő, a híres rabbi, rőzsét szed a Jom Kippurt megelőző napon, vállára
veszi, s az erdőszélen düledező viskóba lép. Benn idős, beteg
házaspár. Odalép az ódon tűzhelyhez, hogy a Szent Ünnepen, a lelket is
felélénkítő meleg legyen a súlyos beteg házaspár otthonában.
Amikor a leselkedő tanítvány visszatért társaihoz, megkérdezték őt: "Hol volt a Rabbi, talán Istennel? "
Nem - hangzott a bűntudatot tükröző válasz - , nemcsak a
Mindenhatónál, hanem még annál is magasabban..."
E naiv, meseelemekkel átszőtt legenda talán ellentmondásosnak tűnik,
komputerizált, "mikroprocesszoros", elembertelenedett korunkban.
Miért kell ilyenkor mesére, legendára hivatkozni?
Amikor vallási feszültségek feszítik a szét a világ zsidóságát, amikor
latens, majd nyílt rágalmazás lép az egyetemes zsidó értékek helyére,
amikor széthúzás, marakodás őrli fel a többre hivatott emberek erejét,
amikor újra és nyíltan száll a magasba, az antiszemiták, halló fülekre
találó vádja.
A világ vakságára van- e gyógyszer egyáltalán?
Amikor temetőinket meggyalázzak, amikor a rasszizmus ideológiája ismét
nem ismer határokat, miért kell ilyenkor mesére, legendára hivatkozni
?.....
S mégis, mindezek ellenére, mindenek dacara.
A legenda, hozzánk szól, bennünket tanít, s küldetésünk lényegére
hívja fel a figyelmet. Talán elkoptatottnak hangzik, de utal az
emberszeretetre, a másik Ember - igen nagybetűvel írva, Ember -
megértésére, a toleranciára, a türelemre.
Csak a mesében vannak csodák?
Csak a mesében él tovább a segítőkészség fogalma?
Hiszem és remélem, hogy az ősi tradíció megélésével, szellemének és
betűjének harmóniájával, továbbra is a becsület és a szorgalmas munka
lesz hittestvéreink jellemének formálója.
Akik ismerik és gyakoroljak a szeretetet, akik nem állnak tétlen, ha
elér hozzájuk a segélyt kérő szó, akik átadják az elődeink képviselte
zsidó hagyományt, akik kiállnak az igaz emberi értékek mellett, akik
mégis hisznek a jóságban, a családban, népünkben.
A Világ Alkotója hozzon közösségünknek is békét, híveinknek
egészséget, boldogságot a családban és a magánéletben.
Legyen valamennyiünknek, egész Izraelnek osztályrésze a Mindenható
áldása.
Ámen
Nagyünnepi ággádák
Évtizedekkel ezelőtt a zsidó irodalom két
kimagasló személyisége: H. N. Bialik és J. H. Rávniczki majdnem
hétszáz oldalas könyvet adott ki. Címe: Széfer Há Ággádá, az Ággáda
könyve. Ez a Talmudból és a midrásokból összegyűjtött válogatás szinte
felöleli az ókori zsidó irodalmat, betekintést adva egy különleges
világba, melyet sokszínűen szőtt át az erkölcsi tisztaságra való
törekvés. A nagyünnepi gondolatvilágból közlünk néhányat:
1. Rabbi Johanán tanította: Három könyv áll nyitva Isten előtt a
zsinagógai újév napján, Ros Hásánákor. Az első az igazaké, a második a
gonoszoké, a harmadik azoké, akik jóra is, rosszra is hajlamosak. A
jámborok neve az Igazak Könyvébe íródik. A rosszak jutalma az elmúlás
lesz, nevük a második könyvbe kerül. A harmadik könyvben azok
szerepelnek, akiknek sorsa még bizonytalan. Ha megtérnek, s az igaz
utat választják, az Élet lesz osztályrészük.
2. Rabbi Abbáhu tanította: Így szóltak a szolgálattevő angyalok
Istenhez:
- Világ Ura! .Miért nem mondanak Halélt, hálaadó zsoltárt a zsidók Ros
Hásánákor és Jom Kipurkor?
Így válaszolt az Isten:
Mindez érthető. E szerint napokon nyitva áll előttem az Élet és a
Halál könyve. Eldöntöm az emberek sorsát.
Ez a bűnbánat napja és nem a hálaadásé.
3. Rabbi Tanhumá mesélt egy szabóról, aki a Hosszúnapot megelőző
napon, Erev Jom Kipurkor halat vásárolni ment a piacra. A térség
szinte üres volt, s mindössze egy halat talált. Ez a jámbor zsidó és
egy Ipárhosz nevű pogány ember szolgája alkudott a halra. Állandóan
emelték az árat, mígnem a szabó hatalmas összegért, 12 dinárért
megvette azt. Később Ipárhosz parancsára a szolga kérdőre vonta a
szabót, aki így válaszolt:
- Nekünk zsidóknak van egy napunk, a Jaum Kippur. Bőjtnap ez, amikor
önvizsgálatunk és bűnbánatunk nyomán Isten megbocsátja vétkeinket. De
a böjt előtt ünnepi vacsorát fogyasztunk, s örömmel fogadjuk a
Fenséges Napot. Nem volt az sok pénz a halért, nekem megérte.
A szabó hazavitte a kis tengeri állatot, s a belsejében egy
felmérhetetlen értékű gyöngyöt talált.
4. A bűn két típusát különbözteti meg a zsidó hagyomány. Isten ellen
való az egyik, az ember ellen a másik.
Az Isten elleni bűnökre Jaum Kippur napja engesztelést hoz.
Embertársaink ellen elkövetett vétkeinkért csak akkor nyerünk
megbocsátást, ha megkövetjük a megbántottat.
5. A héber Szátán kífejezés magyarul annyit jelent: Sátán, vagy
Gonosz. A szó betűinek számértéke 364, eggyel kevesebb, mint az év
napjainak száma. Miért van ez?
Jaum Kippur kivételével az év minden napján megrágalmazza a Gonosz, a
Szátán Izrael gyermekeit Isten előtt, és mit lát?
Valamennyien böjtölnek, imádkoznak, fehér ruhába öltöznek, áhítattal,
s reménykedve várják az isteni ítéletet. Ekkor nincs helye a vádló
szónak, s az Örökkévaló megbocsát.
Schőner Alfréd |