Ünnepi gondolatok

Elhangzott 1991. őszén a Kol Jiszráél magyar nyelvű adásában, Jeruzsálemben

Rohanó világunkban mulandóságunkra emlékeztet a mindig megújulni képes természet. Önmagunkon is mérhető sebességgel rohan az idő. Bizony igaza van a Szentírásnak

" Egy hang szólal: Hirdesd! és legott közli, mit hirdessek: Minden test hervadó fű, és minden kelleme olyan, mint a rét virága! Elszárad a fű, elhervad a virág, mert az Örökkévaló lehellete ráfuvall..." (Jesája, 44. 6 - 7)

Gyermekkori élmények tolulnak elénk, amikor közelednek; Nagyünnepeink. A szülői ház felejthetetlen légköre szokásainkban és emlékeinkben megelevenedik. Az ünnepekről kialakított képet mestereink tanítása egészíti ki. Világos logikával, az összefüggések érzékeltetésével magyarázták e Fenséges Napok jelentőségét, bemutatva azt a lelki - erkölcsi emelkedést, amely az egyén magányos imáitól az egyetemesség ünnepéig terjed. Mindezek része, osztályosa, örököse és örökhagyója a hívő lélek.

A zsinagógákban őszinte szívvel, emberi alázattal köszöntjük az új esztendőt, de mindenek előtt a Mindenhatónak életünkért, mindennapjaink valós, vagy vélt nyugalmáért is köszönetet mondunk. Elvárásainkat, s a lelkiismeret felelősségét világítsa meg egy régi legenda tanítása.

"Nagy reményekkel, díszes külsőség közepette hajó indul a tengerre. Eleinte - miközben tengeri mérföldek százait tette már meg - a kitűzött cél felé halad. Ezután vették csak észre, hogy a hajó téves irányba tart. Ellenőrizték a műszereket, átnézték a monstrumgépezetet, ekkor észrevették, hogy az iránytű alatt - oda nem való fém - egy mágnes tapad.
Eltávolították a mágnest, s az iránytű a megfelelő helyre állt vissza. A hajó mehetett tovább a kitűzött cél fele."

A mi életünkben - melyet a legenda a tengerhez hasonlított - a Ros Hásáná jelenti a fordulópontot. Minden évben elindulunk kitűzött céljaink felé. Ha a "Számadás Napjain" tiszta szívvel, megbocsájtó lélekkel, igaz lelkiismerettel hajlunk meg a Világ Alkotója előtt, akkor távolítsuk el a szívünk iránytűjét megzavaró "mágnest", a tévútra vezető, ábrándokat kergető gondolatokat, hogy továbbra is lássuk a helyes útirányt. Hogy kirajzolódjanak előttünk azok a feladatok, melyeket teljesíteni szeretnénk, s amely értékessé teheti az alkotó ember életét.
A feladatok egyik legnemesebbikét irodalmi köntösbe öltözteti a haszid hagyomány egyik tündöklő gyöngyszeme:

"Tanítványok sokasága övezte a tudós rabbi előadói pulpitusát. Megismertette alaptanításait. Ros Hásáná előtt azonban nem jelent meg a Mester az előadáson. Találgatták, hol lehet. Biztosan imádkozik - szólt az egyik. Talán Isten trónusánál fohászkodik éretünk vallotta a többség.
Egy kételkedő ember volt csupán, aki elhatározta, hogy meglesi őt, vajon mit csinál abban az időben, amikor hívei áhítattal várjak a tanító szót. Jom Kippur előtt, amikor a rabbi ismét eltűnt - szkeptikus híve - utána ment és megleste. Megdöbbenten látta, hogy kietlen utakon, erdőbe visz az útja. Szinte tapintani lehetett a sötétséget.
S ő, a híres rabbi, rőzsét szed a Jom Kippurt megelőző napon, vállára veszi, s az erdőszélen düledező viskóba lép. Benn idős, beteg házaspár. Odalép az ódon tűzhelyhez, hogy a Szent Ünnepen, a lelket is felélénkítő meleg legyen a súlyos beteg házaspár otthonában.
Amikor a leselkedő tanítvány visszatért társaihoz, megkérdezték őt: "Hol volt a Rabbi, talán Istennel? "
Nem - hangzott a bűntudatot tükröző válasz - , nemcsak a Mindenhatónál, hanem még annál is magasabban..."

E naiv, meseelemekkel átszőtt legenda talán ellentmondásosnak tűnik, komputerizált, "mikroprocesszoros", elembertelenedett korunkban.
Miért kell ilyenkor mesére, legendára hivatkozni?
Amikor vallási feszültségek feszítik a szét a világ zsidóságát, amikor latens, majd nyílt rágalmazás lép az egyetemes zsidó értékek helyére, amikor széthúzás, marakodás őrli fel a többre hivatott emberek erejét, amikor újra és nyíltan száll a magasba, az antiszemiták, halló fülekre találó vádja.

A világ vakságára van- e gyógyszer egyáltalán?
Amikor temetőinket meggyalázzak, amikor a rasszizmus ideológiája ismét nem ismer határokat, miért kell ilyenkor mesére, legendára hivatkozni ?.....

S mégis, mindezek ellenére, mindenek dacara.

A legenda, hozzánk szól, bennünket tanít, s küldetésünk lényegére hívja fel a figyelmet. Talán elkoptatottnak hangzik, de utal az emberszeretetre, a másik Ember - igen nagybetűvel írva, Ember - megértésére, a toleranciára, a türelemre.
Csak a mesében vannak csodák?

Csak a mesében él tovább a segítőkészség fogalma?

Hiszem és remélem, hogy az ősi tradíció megélésével, szellemének és betűjének harmóniájával, továbbra is a becsület és a szorgalmas munka lesz hittestvéreink jellemének formálója.

Akik ismerik és gyakoroljak a szeretetet, akik nem állnak tétlen, ha elér hozzájuk a segélyt kérő szó, akik átadják az elődeink képviselte zsidó hagyományt, akik kiállnak az igaz emberi értékek mellett, akik mégis hisznek a jóságban, a családban, népünkben.

A Világ Alkotója hozzon közösségünknek is békét, híveinknek egészséget, boldogságot a családban és a magánéletben.

Legyen valamennyiünknek, egész Izraelnek osztályrésze a Mindenható áldása.

Ámen


Nagyünnepi ággádák

Évtizedekkel ezelőtt a zsidó irodalom két kimagasló személyisége: H. N. Bialik és J. H. Rávniczki majdnem hétszáz oldalas könyvet adott ki. Címe: Széfer Há Ággádá, az Ággáda könyve. Ez a Talmudból és a midrásokból összegyűjtött válogatás szinte felöleli az ókori zsidó irodalmat, betekintést adva egy különleges világba, melyet sokszínűen szőtt át az erkölcsi tisztaságra való törekvés. A nagyünnepi gondolatvilágból közlünk néhányat:


1. Rabbi Johanán tanította: Három könyv áll nyitva Isten előtt a zsinagógai újév napján, Ros Hásánákor. Az első az igazaké, a második a gonoszoké, a harmadik azoké, akik jóra is, rosszra is hajlamosak. A jámborok neve az Igazak Könyvébe íródik. A rosszak jutalma az elmúlás lesz, nevük a második könyvbe kerül. A harmadik könyvben azok szerepelnek, akiknek sorsa még bizonytalan. Ha megtérnek, s az igaz utat választják, az Élet lesz osztályrészük.


2. Rabbi Abbáhu tanította: Így szóltak a szolgálattevő angyalok Istenhez:
- Világ Ura! .Miért nem mondanak Halélt, hálaadó zsoltárt a zsidók Ros Hásánákor és Jom Kipurkor?
Így válaszolt az Isten:
Mindez érthető. E szerint napokon nyitva áll előttem az Élet és a Halál könyve. Eldöntöm az emberek sorsát.
Ez a bűnbánat napja és nem a hálaadásé.


3. Rabbi Tanhumá mesélt egy szabóról, aki a Hosszúnapot megelőző napon, Erev Jom Kipurkor halat vásárolni ment a piacra. A térség szinte üres volt, s mindössze egy halat talált. Ez a jámbor zsidó és egy Ipárhosz nevű pogány ember szolgája alkudott a halra. Állandóan emelték az árat, mígnem a szabó hatalmas összegért, 12 dinárért megvette azt. Később Ipárhosz parancsára a szolga kérdőre vonta a szabót, aki így válaszolt:

- Nekünk zsidóknak van egy napunk, a Jaum Kippur. Bőjtnap ez, amikor önvizsgálatunk és bűnbánatunk nyomán Isten megbocsátja vétkeinket. De a böjt előtt ünnepi vacsorát fogyasztunk, s örömmel fogadjuk a Fenséges Napot. Nem volt az sok pénz a halért, nekem megérte.
A szabó hazavitte a kis tengeri állatot, s a belsejében egy felmérhetetlen értékű gyöngyöt talált.


4. A bűn két típusát különbözteti meg a zsidó hagyomány. Isten ellen való az egyik, az ember ellen a másik.
Az Isten elleni bűnökre Jaum Kippur napja engesztelést hoz. Embertársaink ellen elkövetett vétkeinkért csak akkor nyerünk megbocsátást, ha megkövetjük a megbántottat.

5. A héber Szátán kífejezés magyarul annyit jelent: Sátán, vagy Gonosz. A szó betűinek számértéke 364, eggyel kevesebb, mint az év napjainak száma. Miért van ez?
Jaum Kippur kivételével az év minden napján megrágalmazza a Gonosz, a Szátán Izrael gyermekeit Isten előtt, és mit lát?
Valamennyien böjtölnek, imádkoznak, fehér ruhába öltöznek, áhítattal, s reménykedve várják az isteni ítéletet. Ekkor nincs helye a vádló szónak, s az Örökkévaló megbocsát.


Schőner Alfréd

Vissza a DOKUMENTUMOK-hoz