SÁVUOT ()
A törvényadás ünnepe
"Ne legyenek más isteneid! Tévesztők,
hiábavalóságok, hasznuk nincs, nem is használhatnak, kik követik,
szívüket bolondítják, bosszúságot gyarapítanak, haragot növelnek, a
Napnak és Holdnak képét hordogatják, ködképeket, csillag ábrázolásokat,
faragványokat, melyeket találmányuk szerint faragcsáltak."
A diaszpórában sziván hónap
hatodikán és hetedikén (Izraelben csak hatodikán) ünnepeljük sávuot
ünnepét, mely szó magyarul heteket jelent.
A Tóra írja: "Hét hetet számolj magadnak; attól fogva, hogy kezdenek
sarlót vinni az álló gabonába, kezd el számlálni a hét hetet. És tartsd meg a
hetek ünnepét az Ö.valónak..." (M.V. XVI,9-10).
Aratás egy kibucban a 30-as években |
Az ünnep ezen elnevezése
mezőgazdasági vonatkozásokra utal, mely az árpa aratásával kezdődött és
a búza aratásával ért véget. E napok az omerszámlálás
napjai.
A sávuot szó azonban jelenthet esküket is, mert két eskü is kötődik e
naphoz:
Egyiket a zsidó nép tette a kinyilatkoztatást hallván: "Megtartjuk és
meghallgatjuk" (M.II. XXIV,7).
A másik esküt maga az Ö.való: "És ti lesztek számomra a papok birodalma és
megszentelt nép!" (M.II. XIX,6).
A sávuot egy másik elnevezése: a zsengék ünnepe (hág hábikurim),
ugyanis a Tóra írja: "A zsengék napján is, midőn bemutattok új
lisztáldozatot az Ö.valónak, heteitek ünnepén..." (M.IV. XXVIII,26). E napon a
jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében a Tóra által Izrael
földjének gazdagságát jelző hét féle gyümölcs / termés: búza, árpa, szőlő,
füge, gránátalma, olajbogyó és datolya elsejét (amit először láttak meg) pompás
felvonulás keretében a Szentélybe vitték, ahol a papoknak és a földdel nem
rendelkezőknek adták (Misna, Bikurim III). A zsengék ünnepén mutat-ták be a
Szentélyben az új kenyeret is, hálát adva az Ö.valónak; a kenyérért, az életért
(M.III. XXIII,27).
Sávuotot nevezik még az aratás ünnepének (hág hákácir) is, mert:
"Három ízben szentelj nékem ünnepet... És ünnepét az aratásnak..."
(M.II. XXIII,14-16).
A búza aratása fejeződik be ekkor Izraelben és ezt kísérte az új kenyerek
bemutatása.
Az ünnepet a Talmud egyszerűen csak gyülekezésnek, zárásnak (áceret)
nevezi, mivel ezen ünnep lezárja peszáh napjait az egyiptomi kivonulás
ünnepét - melynek végső célja a Tóra adása volt.
Egy nép pusztán a szabadság adományával még nem nép, kellenek szabályok,
törvények is, ahogyan a Talmud is írja:
"A Szináji kinyilatkoztatás napja éppolyjelentős, mint a teremtés napja; mert az
erkölcsi törvény létesülése nélkül az anyagi világ teremtése tökéletlen, sőt
értelmetlen lenne" (Sábát 88a).
Az ünnep egy másik elnevezése: a Tóra adás ideje (zmán mátán Toráténu).
Bölcseink hagyománya szerint ekkor kapta a zsidóság az írott Tant (Tóra)
és a Szóbeli Tant (Talmud) az Ö.valótól, mely meghatározta és jelenleg is
meghatározza a zsidó nép sorsát. Akkor és ott azonban csak a Tóra átadása
történt meg, mert az elfogadás, az elsajátítás - az év minden napján - azóta is
folyamatos.
Sávuot szokásai, hagyományai is a Tóra, a Tóra adásának
körülményei, tanításai körül forognak. Mielőtt beköszönt az ünnep, szokás
némely közösségben az éjjelt "javítással" (tikun), azaz
virrasztással és tanulással tölteni, mert a hagyomány szerint a nép aludt a
kinyilatkoztatás előtti éjjelen, nem értette meg a nap jelentőségét. Azóta e
sajnálatos tényen próbálunk "javítani".
A Zóhár (a zsidó misztika egyik alapkönyve) szerint sávuot napján
van a zsidóság mennyegzője. A menyasszony/zsidóság esküvői hozománya az előző
napi tanulási órák, ezzel a kinccsel érkezik jegyeséhez, a vőlegényhez / Tóra.
A zsinagógát még az
ünnepet megelőzően szokás zöld ágakkal, lombokkal, virágokkal díszíteni, mert a Szináj-hegy
is virágba borult annak idején - a hagyomány szerint - a nagy esemény tiszteletére, a
Tóra adásának napján. A zöldek, a virágok élők és kedvesek számunkra,
akár a Tóra tanításai, szavai.
Vannak oly helyek, hol gyümölcsökkel is
díszítenek, az első termés Szentélybeli bemutatására emlékezve, mert ekkor mond
ítéletet az Ö.való a fák gyümölcsei fölött (Misna, Ros hásáná I, 2).
Az első napon a zsinagógában a Tórából a Szináj-hegyi
kinyilatkoztatásról (M.II. XIX-XX. fejezet) és az áldozatok bemutatásáról (M.N.
XXVIII,26-31) szóló verseket olvassuk.
A háftárá: Jehezkél látomása az "égi szekérről", az Ö.való
meg-jelenéséről (Jehezkél I,1-28 és 111,12).
A második nap Tóra-i olvasmánya: M.V. XV,19-XVI,17 versei a
zarándokünnepekről és az előző napon olvasottak megismétléséből áll.
A háftárá: Hávákuk próféta könyvének III. fejezetéből az 1-19 versek,
melyek az Ö.való megjelenéséről szólnak.
Első nap azonban mielőtt a Tóra olvasásába kezdenénk, elmondunk egy arameus
nyelvű imát (Ákdámut...), melyben a Tóra felolvasója, "engedélyt
kér" a felolvasásra, melynek középpontja a Tíz-parancsolat felolvasása.
Dr. J. H. Herzl a Brit Birodalom volt főrabbija írta: "Egyetlen vallási
okmány sem gyakorolt nagyobb hatást az ember erkölcsi és társadalmi fejlődésére,
mint az emberi kötelességeknek ez az I.-teni kinyilatkoztatása, amely a Tízparancsolat
néven ismeretes. Ez a néhány szűkszavú parancsolat - mindössze 120 héber szó -
fel-öleli ténykedéseink összes területét, nemcsak a külső cselekvéseket, hanem a
szív titkos gondolatait is."
A második nap, a Tóra olvasása előtt Rut könyvét (Megilát Rut)
olvassuk fel. A bírák korában (~ante 1100), az árpa aratásának idején, játszódó
idilli történetben igen fontos dolgokról esik szó. Itt olvashatunk többek között az
áttértek, betértek törvényeiről, a szegényeken, özvegyeken, idegeneken való
segítésnek és a föld meg-szerzésének szabályairól.
A könyvben a jócselekedetek jutalmazásának ismertetése mellett Dávid
királynak - akitől a Másiáh/Messiás fog majd származni - a családfája is
szerepel. A hagyomány szerint sávuotkor született és halt meg Dávid
király.
(Vannak közösségek, hol gyertyákat (150 gyertya = 150 zsoltár) gyújtanak és
zsoltárokat mondanak Dávidra emlékezve) Rut volt az a nő, aki
önként magára vette a zsidóság törvényeit és lett Dávid király dédnagyanyja moábita
származásának dacára. Gyönyörűen mondja Naominak, zsidó anyósának:
"Amerre mész, megyek én is, ahol majd lakozol, lakozom én is. A te néped azén
népem, a te I.-tened azén 1.-tenem" (Rut I,16). Az ünnep mindkét napján
hálaadó zsoltárokat (hálél) is mondunk a zsinagógában.
A második napon tartjuk - a Tóra olvasása után - a halottainkról
megemlékező szertartást (mázkir).
Ekkor szokás tartani (a XIX. századtól) a lányok felavatási ünnepségét; a bát-micvá
szertartást is.
A fiúk 13 éves korukban válnak nagykorúvá, lesznek a közösség teljes jogú tagjai,
úgy a lányoknál ez 12 éves korukban következik be (jelképesen) e szertartással.
|
Zarándokok hozzák az
elsőnek termett
gyümölcsöket Jeruzsálembe, Savuot-ra |
Szokás az ünnep előtt adományokat is felajánlani a szegényeknek, ahogy a Tóra
írja: "És tartsd meg a hetek ünnepét az Ö.valónak, a te I.-tenednek, kezed
tehetségéhez mért önkéntes felajánlással, amelyeket adsz, aszerint, mint megáld
téged az Ö.való" (M.V. XVI,10). E mondat is kifejezi, hogy az örömünk nem lehet
teljes, míg mások nélkülöznek. A sávuotnak, hasonlóan a többi ünnephez,
a szellemiek mellett megvannak a maga jellegzetes testi táplálékai is. Ekkor szokás
tejes ételeket enni, melynek több magyarázata is van. Vannak, kik tejet és mézet is
esznek a Tórára utaló alábbi vers allegorikus értelmezés szerint:
"Méz és tej van a nyelved alatt..." (Sir hásirim IV,11).
A tej és a méz jelenti még a tejjel és mézzel folyó országot is, mely a Tórában
ígértetik meg a zsidóknak (M.II. III,8). Vannak he-lyek hol az ünnep második napján
csak tejes ételeket esznek, mert Dávid király ekkor halt meg és halála
napjára való emlékezésül nem esznek húst, az öröm egyik jelképét. Van ahol
először tejes ételt esznek és az előírt várakozási idő letelte után esznek
húsost is, mert betartják az "örvendezés" parancsát, mely húsevésből is
áll. A másik magyarázat e szokásra, hogy ekkor tettek ki - áldozat bemutatásként -
az új gabonából sütött két kenyeret a Szentélyben, ez okból, erre való
emlékezésül eszünk kétfélét.
A legtöbb helyen azonban csak tejes ételeket esznek, emlékezésül, hogy a Tórában
szerepelnek a rituális étkezés (kásrut) szabályai. A Tórát sávuotkor
kapták őseink és így minden edény használhatatlan (tréfli) volt, ezért
gyümölcsöket és tejes ételeket ettek, míg alkalmassá tették (kikaserolták)
az edényeket. A tej ezenfelül bölcseink szerint olyan mint a Tóra; ahogy a
tej táplálja a kisgyermeket, a Tóra úgy táplálja és erősíti a zsidókat.
Sávuot reggeli (sáhrit) imájában mondjuk a következőket:
"Ne legyenek más isteneid! Tévesztők, hiábavalóságok, hasznuk nincs, nem is
használhatnak, kik követik, szívüket bolondítják, bosszúságot gyarapítanak,
haragot növelnek, a Napnak és Holdnak képét hordogatják, ködképeket, csillag
ábrázolásokat, faragványokat, melyeket találmányuk szerint faragcsáltak." (Máhzor)
Oláh János:
Judaisztika II. 72-77.old.
|
Hahn István: Zsidó ünnepek és népszokások
Ünnepünk
neve a Tórában Sabuot, hetek
ünnepe. Chag habikkurim, az
első árpából készült két friss cipó bemutatásának ünnepe,
Chag hakacir, az aratásnak, t.
i. az árpaaratásnak ünnepe. Naptári időpontját a többi ünneptől
eltérően, nem állapítja meg a Tóra, csak azzal, hogy a Peszach utáni
ötvenedik napra kell esnie. Vita volt valamikor arról is, Peszach nyolc
napja közül melyiken kell elkezdeni a számolást. A szaddukeusok, a Tóra
szószerinti szövege alapján a Peszach hetének szombatját követő napon, a
farizeusok az ünnep másodnapjára kezdték meg a számlálást. Innen van az,
hogy a mai zsidóságban, mely a farizeusok tanítását fogadta el ebben a
részletkérdésben is, mindíg ugyanarra a naptári dátumra esik az ünnep,
de mindíg más hétköznapra; a keresztény egyházakban pedig a szaddukeusok
elve alapján a Sabuotnak megfelelő pünkösd (a pünkösd, Pfingsten nevek
pentékoszté = 50-ik, t. i. ötvenedik nap húsvét után - szóból erednek)
az évnek mindig más-más napjára, de állandóan vasárnapra esik.
Sabuotról a Tóra csak mint természeti
ünnepről szól. A Talmud a korai tórai kronológia alapján már egészen
természetesnek tartja, hogy a Sabuotnak is megvan a másik két
zarándokünnephez hasonlóan a maga történeti fontossága is: a
kinyilatkoztatás ünnepe. A további fejlődés szükségszerűen következett a
zsidó vallás kialakulásának általános irányából és a történet
eseményeiből. A Szentföldtől és ezzel a földműveléstől is elszakadt
zsidóságban egyre fakul az ünnep természeti jelentősége, egyre mélyül
történeti jellege. Mai zsidóságunkban az előbbire csak Tóránk néhány
mondata emlékeztet, meg talán az a szokás, hogy Sabuotkor templomainkat
növényekkel díszítjük; az utóbbira e két napnak minden imája,
szertartása, egész hangulata. Ma egyetlen emlék, egyetlen élmény tölti
meg zsúfolásig a két napnak szinte minden percét: az az emlék, hogy a mi
őseink, zsidók álltak akkor ott a felhőbe burkolózott, villámkoszoruzta
Hegy tövében, hogy átvegyék a két kőtáblát és ezzel együtt egy mindennél
hatalmasabb elhivatást: a két kőtáblában lefektetett tanításnak
elterjesztését, a Szinaj ragyogásának szertehintését mind a földeken.
Sávuot ünnepség
Jeruzsálemben |
Sabuot az az ünnepünk, amelyben a szellemi
tartalom leginkább elnyomja a szertartásbeli részt. Semmi szimbólumot,
semmi külsőséget sem tartunk méltónak arra hogy vele jelképezzük a
legnagyobbat, ami történetünkön végigvonul: azt, hogy az isteni tan
hordozói mi lettünk és mi vagyunk, évezredeken át. Ezért csak a minden
ünnepünkre egyaránt vonatkozó munkaszünet az egyetlen külső
megkülönböztetője Sabuotnak. Már a XIV. századtól fogva szokásos volt a
zsidóság jámborainak körében, hogy - hasonlóan az engesztelés napjához
és a Hosana rabbához, a Sabuotnak első éjszakáját is virrasztva töltik
el. Ennek a virrasztásnak a XVII. században már külön előírt rituáléja
van, amelyet - a Tóraadás ünnepén - a Tóra minden szakaszából, valamint
a Szentírás könyveiből és a későbbi zsidó irodalom főműveiből vett
szemelvények alkotnak. De állandó részét alkotják ennek a virrasztó
istentiszteletnek a résztvevőktől előadott Szentírásmagyarázó előadások
is. Nem is lehetne méltóbban ünnepelni a Tóra napját, mint külső pompa
és dísz helyett magának a tannak olvasásával, fejtegetésével.
A Sabuot délelőtti istentiszteletnek
középpontja a tórai olvasmány: a Tíz ige. Ennek ünnepi jellegét van
hivatva kiemelni az a hosszú, arameus nyelven írt himnusz, az
Akdamut, melynek jellegzetes
vontatott dallama az egész sabuoti imarenden végigvonul. Prófétai
olvasmány gyanánt Ezékiel próféta misztikus látomása szolgál Isten
megnyilatkozásáról, mintegy kiegészítéséül a Szinaji
kinyilatkoztatásnak. A második nap prófétai olvasmánya Chavakkuk próféta
imája: "...fügefa nem virágzik, szőlőtő termést nem hoz, kipusztult a
virág a mezőről, a nyáj az akolból: de én ujjongok Istenemben, bízom a
segítség Urában". A minden csapáson túl élő és fennmaradó zsidó
reménykedésnek, a földi élet minden változásán felülemelkedő Istenhitnek apotheozisa ez a néhány mondat
- valóban méltó az ünnep jelentőségéhez.
A rendes ünnepi imához fűződő költői
betoldások részben a Tíz ige egyes mondatait dolgozzák fel költői
formában, részben pedig a törvénynek, mint egésznek világfenntartó
jelentőségéről szólnak.
A hetek ünnepe
|