TANTÁRGYLEÍRÁS

 

A MAGYARORSZÁGI  ZSIDÓK TÖRTÉNELME II
(1700-1867)
Rabbi MA osztatlan szak
8.félév

A tárgy kreditpontja: 2
Heti óraszám: 2
Szervezeti egység:
Történelem Tanszék
 

a. A kurzus célja, a tárgy tematikája:
A kurzus célja: megismertetni a hallgatókat a zsidóság (zsidó nép, nemzet, állam, vallásközösség) magyarországi történetével a az 1700-as évek elejétől az emancipáció kimondásáig (1867). A hangsúly - mint a korábbi kurzusok során is - a kontinuitásra esik, a folyamatos és élő történelemre, amely a világ (egyik) legrégibb kultúrnépe életkörülményeinek keretéül szolgált, mind aktív mind passzív értelemben. A szűkebben vett történelmi eseményeken túlmenően a kurzus a maga komplexitásában vizsgálja a magyarországi zsidó gazdaság- és társadalomtörténet, művelődéstörténet és eszmetörténet több százados útját, nem öncélként, hanem mint a szellemi áramlatok hordozóját, fenntartóját és eredményét. A kurzus egyben általános bevezetőül szolgál a magyarországi zsidóság történetével kapcsolatos forrásokban és szakirodalomban való eligazodáshoz hozzájárulva ily módon a hallgatók jövőbeli önálló kutatómunkájához is.
Tantárgyi tematika:
1/ A magyarországi zsidó bevándorlás a 17-18. században: okai, keretei.
2/ A magyarországi zsidóság település-, gazdaság és társadalomszerkezete a 18. században.
3/ A magyarországi zsidóság Mária Terézia, II. József és II. Lipót korában.
4/ A jogi és politikai emancipáció folyamata a 19. század első felében.
5/ A magyarországi zsidó bevándorlás a 19. század első felében: okai, keretei.
6/ A magyarországi zsidóság település-, gazdaság és társadalomszerkezete a 19. század első felében.
7/ A magyarországi zsidóság vallási irányzatai a 19. század első felében.
8/ Hátám Szófér és Lőw Lipót élete és munkássága.
9/ A magyarországi zsidóság a szabadságharc idején és az önkényuralom korában (1848-1867)
10/ A jogi és politikai emancipáció folyamata II (1850 -1867).


b. A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei:
Az előadások minimum 75 %-án részt kell venniük a hallgatóknak, ellenkező esetben az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint vizsgát nem tehetnek. Előadás lévén a pótlásra lehetőség nincs!

c. Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén: A hallgatóknak nem szükséges igazolniuk távolmaradásukat, de legyenek figyelemmel a megengedett 25% hiányzásra.
d. A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége: 1 db zárthelyi dolgozat, amelyből minimum 1 db-ot meg kell írni.
Témaköre: az előadásokon addig megbeszélt tananyag.
1 db szóbeli beszámoló + 1 db írásbeli beszámoló, melyekből minimum 1-1 db-ot meg kell tartani.
A szemeszter során előtte minimum egy héttel szóbeli értesítés.
Ha nem írt meg a hallgató minimum 1 db zárthelyi dolgozatot, valamint nem tartotta meg a szóbeli beszámolót, és nem készítette el írásos beszámolóját, akkor a szorgalmi időszak utolsó tanórája után pótolhatja azokat, ha az oktató engedélyezi.
A zárthelyi dolgozat javítására lehetőség nincs!

e. A félév végi aláírás követelményei: A hallgatóknak a félév végi aláíráshoz az előadások 75 %-án való részvétele szükséges az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint.

f. Az osztályzat kialakításának módja: A kollokviumi osztályzat kialakítása (ötfokozatú minősítéssel) a félévközi ellenőrzések (zárthelyi dolgozat, írásbeli és szóbeli beszámoló) és a szóbeli vizsgán mutatott teljesítmény együttes figyelembe vételével történik (a zárthelyi dolgozat eredménye + a szóbeli és írásbeli beszámolók+ szóbeli vizsga).
A szóbeli vizsga osztályzata a kihúzott tételekre (13 db) adott rövid felelet tartalma alapján, ötfokozatú minősítéssel történik. Ha a félévközi ellenőrzésen (zárthelyi dolgozat) a 2,0 átlagot nem érte el a hallgató, akkor ismétlő vizsgát kell tennie

g. A vizsga típusa: szóbeli
h. A vizsgára való jelentkezés módja: Feliratkozás a Tanulmány Osztályon a "Vizsgára való jelentkezés" űrlapon.
i. A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje: A vizsgaidőpont előtt három munkanappal írásban, a Tanulmány Osztályon.
j. A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja: Nem elfogadható, megismételt vizsgát kell tennie!
k. A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája:


Kötelező irodalom:
1/ Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526-1945, (Budapest: Századvég, 1992) - vonatkozó részei.

Komoróczy Géza: Források és dokumentumok a zsidók történetéhez Magyarországon Szöveggyűjtemény. MTA Judaisztikai Kutatóközpont 2005

http://www.hebraisztika.hu/site/szovgyujt.jsp


2/ Venetianer Lajos: A magyar zsidóság története (reprint) (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1986) - vonatkozó részei.
3/ Katzburg, Nathaniel: Fejezetek az újkori zsidó történelemből Magyarországon (Budapest: Osiris Kiadó, 1999) - vonatkozó részei.


Ajánlott irodalom:
1/ McCagg, William O.: Zsidóság a Habsburg Birodalomban 1670-1918 (Budapest: Cserépfalvi, 1992) - vonatkozó részei.
2/ Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten a legrégibb időktől 1867-ig (Budapest: Izraelita Magyar Irodalmi Társulat, 1901) - vonatkozó részei.
3/ Patai, Raphael: The Jews of Hungary. History, Culture, Psychology (Detroit: Wayne tate Unuversity Press,1996) - vonatkozó részei.
4/ Komoróczy Géza (szerk.): Frojimovics Kinga - Komoróczy Géza - Pusztai Viktória - Strbik Andrea: A zsidó Budapest, I-II (Hungaria Judaica, 7) (Budapest: Városháza - MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995) - vonatkozó részek 1867-ig.
5/ Haraszti György: Két világ határán, (Budapest: Múlt és Jövő Kiadó, 1999) - vonatkozó tanulmányok.


6./Püspöki Nagy Péter,szerk., 1100 éves együttélés: a magyar és a magyarországi zsidóság a haza és a fejlődés szolgálatában. Bp. 2001. Magyar Holocaust Emlékalapítvány

7./Bányai Viktória: Zsidó oktatásügy Magyarországon 1780 – 1850 Bp. 2005.

8./ Bernstein Béla: A türelmi adó Vas megyében In: Bernstein Béla emlékkönyv Partes Populorum…Szombathely, 1998.

9./Katz, Jakov: Kifelé a gettóból. A zsidó emancipáció évszázada, 1770-1870 Bp. 1995. 7-110. o.

10./Virág István: A zsidók jogállása Magyarországon 1657 – 1780 Bp. 1935.

11./Szakály Ferenc: Oppenheimer Sámuel működése különös tekintettel magyarországi kihatásaira  MZSO XIV. 31 - 78.p.