TANTÁRGYLEÍRÁS

 

ÚJKORI ZSIDÓ TÖRTÉNELEM
A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG TÖRTÉNELEME 1945-től
Rabbi MA osztatlan szak 6.félév

A tárgy kreditpontja: 2
Heti óraszám: 2
Szervezeti egység: Történelem Tanszék


A tantárgy feladata a szakképzés céljának megvalósításában: A kurzus célja megismertetni a hallgatókat a zsidóság (zsidó nép, nemzet, állam, vallásközösség) koraújkori történetével a váltakozó földrajzi helyszíneken a felvilágosodás korától  A hangsúly a kontinuitásra esik, a folyamatos és élő történelemre, amely a világ (egyik) legrégibb kultúrnépe életkörülményeinek keretéül szolgált mind aktív mind passzív értelemben. A szűkebben vett történelmi eseményeken túlmenően a kurzus a maga komplexitásában vizsgálja a zsidó gazdaság- és társadalomtörténet, művelődéstörténet és eszmetörténet több évezredes útjának a megadott időkeretek közé eső szegmensét, nem öncélként, hanem mint a szellemi áramlatok hordozóját, fenntartóját és eredményét. Az előadások egyben általános bevezetőül szolgálnak a forrásokban és szakirodalomban való eligazodáshoz hozzájárulva ily módon a hallgatók jövőbeli önálló kutatómunkájához is.

A tananyag leírása:
1) Cionizmus
2) Cionista mozgalom az első világháború idején és az azt követő időkben
3) Magyarországi zsidó csoportok az első világháború idején
4) Európa zsidósága a két világháború idején
5) Zsidó csoportstratégiák a megváltozott Magyarország
6) Zsidótörvények Magyarországon
7) Nácizmus és az európai holocaust
8) Magyarországi holocaust
9) Zsidóság Magyarországon a vészkorszak után
10) Izrael állam születése
11) Izrael állam harcai a túlélésért
12) Izrael állam gazdasága és társadalma a jelenkorban

A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei: az előadások minimum 75 %-án részt kell venniük a hallgatóknak, ellenkező esetben az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint vizsgát nem tehetnek. Előadás lévén a pótlásra lehetőség nincs!

Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén: a 25% megengedhető mulasztás nincs igazoláshoz kötve.

A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége: Szemeszterenként egy (1) szóbeli és egy (1) írásbeli beszámoló (formai követelmény: gépelt szöveg, min. 6.000 karakter), legalább 3 ajánlott forrás, monográfiai felhasználásával), melyek témakörét a megadott tematika határozza meg. A zárthelyi dolgozat időpontja: a szemeszter utolsó órája. A szóbeli beszámoló időpontját a hallgatóval közösen, előzetes egyeztetés alapján határozzuk meg. A zárthelyi dolgozat a szemesztert követő vizsgaidőszakban (a vizsga időpontjáig) pótolható, vagy javítható, a beszámolók esetében erre nincs lehetőség.

A félév végi aláírás követelményei: a hallgatóknak a félév végi aláíráshoz az előadások 75 %-án való részvétele szükséges az OR-ZSE Kredites Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint. Az aláírás feltétele a szóbeli beszámoló megtartása.

Az osztályzat kialakításának módja: a kollokvium eredménye határozza meg az osztályzatot.

A vizsga típusa: kollokvium.

A vizsgára való jelentkezés módja: feliratkozás a Tanulmány Osztályon a "Vizsgára való jelentkezés" űrlapon.

Vizsgakövetelmény: a tematikában felsorolt tananyag tételes ismerete, az előadások valamint a kötelező irodalom alapján.

Az osztályzat kialakításának módja: a tételes szóbeli vizsga eredménye (3/5 részben) + az évfolyam dolgozat értékelése (1/5 részben) + az ajánlott irodalomban való tájékozottság (1/5 részben).

A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje: a vizsgaidőpont előtt három munkanappal írásban, a Tanulmány Osztályon.

A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja: az OR-ZSE Kredites Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /1. § (4)/ szerint a vizsgáról való távolmaradást három munkanapon belül igazolni kell.

Irodalom
Kötelező irodalom:
1) Katzburg, Nathaniel: 1999: Fejezetek az újkori történelemből Magyarországon. Budapest, Osiris.
2) G erő A ndrás: 2004: Képzelt történelem. Eötvös kiadó.
3) Gilbert, Martin: Izrael története (ford. Baráth Katalin).Budapest, Pannonica, 2000
4) Szita Szabolcs: Gestapo Magyarországon a terror és a rablás történetéből. Budapest,  Korona, 2002
5) Szita Szabolcs: Magyarok az SS ausztriai lágerbirodalmában. Magyarországi Zsidó Kulturális Örökség Közalapítvány. Budapest : Mo. Zsidó Kult. Örökség Közalapítvány, 2000
6) Braham, Randolp L.: A népirtás politikája a holokauszt Magyarországon. Budapest, Új Mandátum, 2003

Ajánlott irodalom:
1) E isen, Arnold M.: 1997: Rethinking modern Judaism. Ritual, Commandment, Community. The University of Chicago Press, Chicago, London.
2) Laqueur, Walter: A hisrory of Zionizm. London : Weidenfeld a. Nicolson, 1972.
3)Braham, Randolph L.: Legitimism, zionism and the Jewish catastrophe in Hungary. New York, Herzl Press, 1964-65.
4) N ovák Attila: 2000: Átmenetben. A cionista mozgalom négy éve Magyarországon. Budapest, Múlt és Jövő.
5) Mcguire , Meredith B.: 1999: Religion. The social Context. Wadsworth Publishing Company. Belmont CA. Albany NY.
6) Gleszer Norbert : 2007: 703. Az antiszemitizmus és a gazdasági válság, mint szekuláris folyamat vallási értelmezése az Orthodox Központi Iroda hetilapjában. (In press)