TANTÁRGYLEÍRÁS

 

Családszociológia
Zsidó felekezeti szociális munkás szak 3. félév.

A tárgy kreditpontja: 2
Heti óraszám: 2
Szervezeti egység: Szociális munka és társadalomtudományi tanszék

A tárgy tematikája: A családszociológia tantárgy tanításának célja, hogy a jövendő felekezeti szociális munkások a képzésük során minél kiterjedtebb és részletesebb ismeretanyagot sajátítsanak el e tárgykörben, mely magába foglalja mind a nemzetközi családszociológiai kutatások eredményeit, mind a magyarországi eredményeket.
Ismeretes, hogy gyakran beszélünk a család válságáról, a válások magas arányáról és az egyszülős családokban nevelkedő gyerekek magyarországi helyzetéről. A Népességtudományi Kutató Intézet empirikus felvételei bőséges adatot szolgáltatnak ezeknek a problémáknak a felmérésével és elemző leírásával. Különleges jelentősége van a családmonográfiák megismerésének is. Leendő szociális munkásoknak mind az esetkezelésben, mind a családgondozásban, valamint a családterápiás munkában fontos és elengedhetetlen hátteret biztosítanak a családszociológiai alapok.
Témacsoportok:
- A család fogalma, meghatározása
- A gyermekkori szocializáció jelentősége a házastársi és szülői szerepre való felkészítésben
- Felkészülés a családi életre a házasság előtti párkapcsolatok során
- Párválasztás, házasságkötés
- Családi gazdálkodás, családi döntések
- Szülők és gyermekeik
- A család, mint intim közösség
- A házasságok jelentősége és szerepe a házastársak életében
- A házasságok stabilitása, instabilitása. A válás.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei:
Az előadások minimum 75 %-án részt kell venniük a nappali tagozatos hallgatóknak, ellenkező esetben az OR-ZSE Kreditrendszerű Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint vizsgát nem tehetnek. Az esti tagozatos hallgatóknak minimum 2 előadáson (kívánatos volna az elsőn és az utolsón) kell részt venniük. Előadás lévén a pótlásra lehetőség nincs!

Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén: A hallgatóknak nem szükséges igazolniuk távolmaradásukat, de legyenek figyelemmel a megengedett 25% hiányzásra és a 2 megjelenésre.

A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége: demonstrációk formájában történik.

A félév végi aláírás követelményei: A nappali tagozatos hallgatóknak a félév végi aláíráshoz az előadások 75 %-án való részvétele szükséges az OR-ZSE Kreditrendszerű Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint. Az esti tagozatos hallgatóknak a félév végi aláíráshoz 2 előadáson való megjelenés szükséges.

A vizsga típusa: szóbeli vizsga. kollokvium

A vizsgára való jelentkezés módja: Feliratkozás a Tanulmány Osztályon a „Vizsgára való jelentkezés” űrlapon.

A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje: A vizsgaidőpont előtt három munkanappal írásban, a Tanulmány Osztályon.

A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja: Nem elfogadható, megismételt vizsgát kell tennie!

A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája:

Kötelező irodalom:
Giddens: Szociológia Osiris, Bp. l995.
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába Osiris, Bp. 2001.
Családmonográfiák ( szerk.: Somlai Péter) Szociológiai Füzetek 18.
Somlai Péter: Konfliktus és megértés Gondolat, Bp. 1986.
Utasi Ágnes: A bizalom hálója: Új Mandátum, Bp. 2002.
Schadt Mária: Családszociológiai Szöveggyüjtemény JPTE Pécs, 1996.
 

 

Vissza