ÜNNEPKÖSZÖNTŐ
az Egyetemen

Az OR-ZSE vezetése 2016.szeptember 29-én, csütörtökön 10.00. órakor az OR-ZSE Zsinagógában ÜNNEPKÖSZÖNTŐT tartott, melyre a tisztelt oktatói kart, az aznapi oktatásokon részt vevő hallgatókat és az egyetem dolgozóit hívta meg.

Először a Zsidó életélmény tárgy előadását tartotta meg néhány percben Szerdócz Ervin rabbi

Utána Dr. Oláh János rektorhelyettes köszöntötte a megjelenteket, majd átadta Kertész Lilla harmadéves judaisztika szakos hallgatónak az Emberi Erőforrás minisztere által odaítélt Köztársasági ösztöndíjról szóló oklevelet, majd a zsidó Nagyünnepek alkalmából jókívánságait adta át a megjelenteknek és néhány, az ünnepekkel kapcsolatos tudnivalót hozott a hallgatóság tudomására.

Végül az ünnep kerek barchesz és mézzel való köszöntésére a Díszterembe invitálta a zsinagóga közönségét.

A II. emeleti Díszteremben a résztvevők elfogyasztották a kalácsot a mézzel, miközben Oláh professzor ünnepi jókívánságait és az áldásokra vonatkozó tudnivalókat is meghallgathatták.

Az étkezés utáni asztali áldást a kohanita, rabbihelyettes-jelölt Gervai Lajos mondta el.

Az ünnepségről az itt látható képes beszámoló készült.

KP
2016.09.
30

Vissza