Tanulmányi kirándulás
2006. május 10-11


Szép, csendes időben indultunk útnak, reggel 8 órakor az ima után, Budapestről, a Blaha Lujza térről.

Szám szerint 42-en. Sokszínű társaság voltunk, - széles spektrumát képviselve a hazai felsőoktatásban héber tudományokkal foglalkozó és a zsidó történelmi emlékek iránt érdeklődő közösségeknek, - tanárok és diákok egyaránt.

Az OR-ZSE különféle "szakosai" (közösségszervező, liturgiatörténet előadó, judaisztika -bölcsész, rabbiképző és művelődéstörténet szak) illetve az ELTE hebraisztika szakán hallgató 1-2-3 évfolyamos hallgatók, valamint a Győrben hozzánk csatlakozó, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola történelem szakos judaisztika specializációs hallgatói.

Csoportunkat Dr. Slomo Spitzer professzor úr és Balázs Edit vezették, a buszt pedig Gyula, a zordon sofőr.

 

Utunk első állomása egyenesen Pozsonyba vezetett, s a hosszú buszozást sem töltöttük tétlenül, - Spitzer tanár úr folyamatos tanítást adott úti célunk első állomásának nevezetességeiről Pressburg zsidó temetőjéről, Chátám Szófer sírjáról, életéről.(Szófér Mózes, 1762-1839 )

Ennek köszönhetően az idő csak úgy - huss! - elsuhant, s máris ott voltunk.

Aki tehette, körbejárta a temetőt, s bement a sírokhoz.

Imádkoztunk, fényképek készültek, s néhányan kéréseiket is ott hagyták a rabbi sírjánál.
A pozsonyi várkertben piknikeztünk, majd elindultunk Burgerland felé, ahol az egykori Seva Kehilot (hétközség) zsidó emlékeit kerestük fel. Kismarton, Lakompak, Németkeresztúr, Boldogasszony, Köpcsény, Kabold, Nagymarton zsidó közösségei az Eszterházi birtokon, a család védelme alatt jöttek létre. Kitsee (Köpcsény) régi várát és a mellette levő szépen rendben tartott szintén több száz éves sírkertjét tekintettük meg.

A professzor úr itt is tanított bennünket.

Például megtudtuk azt is, hogy ebből a faluból a második világháborúban nem voltak deportálások, mert azon közösségek egyike volt a kittsee-i, amelyik még a kitelepítések előtt eltávolította zsidó lakosait. Mégpedig úgy, hogy tutajokra, hajókra rakta az embereket, családokat, akik azután hónapokig éltek a Dunán, mert egyetlen Duna menti település nem volt hajlandó befogadni és hagyni kikötni őket...

Kis pihenő után tovább utaztunk Sopron felé, vissza Magyarországra.

Soproni mikve

Az óváros leghangulatosabb részén töltöttük el a kora délutáni órákat. Útba ejtettük Polák Miksa Rabbi házát, mely Papp Károly költő szülőháza is volt. Meglátogattuk az egykori zsidó negyedet, a soa idején gettónak kijelölt területet és a középkorból megmaradt kedves kis zsinagógát, amely eredeti állapotában került rekonstruálásra.
Egyáltalán nem esett nehezünkre elképzelni és megérteni az e helyről szóló történelmi elbeszéléseket, ez a városrész talán Magyarországon egyedülálló módon őrzi azt a hangulatot, amit egy késő középkori zsidó-negyed szerte Európában hordozhatott. A girbegurba apróköves, vagy éppen földes utcácskák, a színes egy-kétemeletes házikók között sétálva képzeletünkben megelevenedtek régi emlékeink, - szinte láttuk magunk előtt a piacra igyekvő főkötős, kendős, hosszúszoknyás asszonyokat a beléjük kapaszkodó gyerekekkel és a zsinagógába siető kalapos, kaftános, pajeszos férfiak beszélgető csoportjait.

Soproni sétánkat a az egykori Ferenc József gyalogsági laktanyánál fejeztük be, ahol Almásy Tibor légvédelmi tüzérfőhadnagy 300 munkaszolgálatos életét mentette meg.

Ezután átvettük szállásunk kulcsait, s elindultunk a város határánál található kicsi üdülőtelepre, annak is Ciklámen faházaknak nevezett részére, amelyet egy erdő közepén találtunk meg.

Mit is mondhatnék?

A 10-12 személyes faházak egy tisztáson helyezkednek el, mellettük körben végig csak erdő van és domboldalak, amelyeken kisebb csoportokra szakadva birkanyáj legelészik.

A tisztásra egy kis hídon át jutottunk, alatta hegyi patak folyik.

Csend, békesség és madárdal.

A teremtés tökéletessége vett körül bennünket, amelynek megrendítő szépségéből még az sem tudott sokat elorozni, hogy egy kicsit hűvös volt, a faház emeleti szobáiba egy meredek lépcsőn lehetett feljutni és egyetlen zuhanyt kellett ésszerűen beosztanunk.

Csak a mi Gyulánk morgott egy keveset, hogy a busszal nem tud bekanyarodni az úttól a szállásunkig, valamint hogy némi élelem beszerzése érdekében csoportunk egy részét este vissza kellett vinnie a városig.

Néhányan imádkoztak az ő lelki békességéért, páran pedig engesztelésül meghívták Gyulánkat vacsorázni.

Kicsit megenyhülni látszott az ő hangulata, de annyira azért nem lett jókedvű, hogy a szállásunkra való visszaindulás időpontját egyetlen perccel kitolja, hogy az esetleg eltévedteket megvárnánk...

Ezekből a percekből és eseményekből lesznek mindig az életre megmaradó emlékek és hangulatok, amelyeket még ükmama korunkban is emlegethetünk...

Másnap Sopronban reggeliztünk, ahol már a kávé előtt tanulhattunk egymástól, - én például azt, - hála évfolyamtársamnak Sanyinak, aki meghívott bennünket, - hogy a lágy tojás 4 percesen a legfinomabb, és pirítóssal a legjobb enni!

Néhányan bevásároltak még a délutáni piknikhez, majd elindultunk vissza Ausztriába.

Ketuba Eizenstadtból

 

Kirándultunk Fraknó várába. Kismartonban (Eisenstadt) hosszabban időztünk. A Judengasssen az egykori Zsidó utcában Wertheimer Sámson udvari zsidó házában van ma a Zsidó Múzeum, melynek első emeletén egy zsinagógát rendezett be. A zsinagógát 1696-ban már említik, és a háborúban sem rombolták le. Különlegessége a keleti falán hét méter hosszan sorakozó 755 eredeti jahrzeit-tábla. A zsidónegyed bejáratánál még a sabbati útlezárásra szolgáló vaslánc is ugyanott van, ahová az elmúlt századokban elhelyezték azt.

 

 

Elsétáltunk az 1679-ben alapított régi zsidó temetőhöz is.

Sétáltunk az Eszterházy -kastély udvarán, és a vár mellett, fagyit ettünk, beszélgettünk, pihentünk.

Indulás előtt a Fertő tó partján Ruszt-ban fogyasztottuk el az ebédünket.

Ezután indultunk vissza Budapestre.

Hazafelé már csendesebben utaztunk, mindenki lelkében ott lapultak ajándékba kapott kincseink, - amit láttunk, hallottunk, tanultunk, s amire emlékezni fogunk, valamint az együtt töltött idő minden öröme, megosztott tapasztalataink és érzéseink.

Budapesthez közeledve megköszöntük Spitzer professzor úr idejét és tanítását, aki búcsúzóul egy igazi tanárhoz méltóan még egy a heti-szakaszhoz tartozó midrást is elmondott nekünk.

És megköszöntük Balázs Edit tanárnő munkáját is, aki az egész kirándulásnak kiötlője, szervezője és megvalósítója volt.

Ahogy most írom ezt a beszámolót én magam sem mondhatok mást:

Nagyon köszönöm!

Tanáraimnak, csoporttársaimnak, és mindazoknak, akikkel együtt ott lehettem és eltölthettem ezt a 2 napot!

Nagyon szép, sok szempontból gazdagító élmény volt! Jó lenne az életünkben még sok ilyen!

Mészáros Krisztina
2006.06.16.